Tízlándzsás kerület

TARTALOM

toborzás

tobakos, tobak

mesterember, aki szömörcelével juh- és kecskebőrből szattyánt és kordovánt készít. A török eredetű szó a → tímárok, bőrcserzők egy jellegzetes csoportját jelöli, akik finom bőrök készítésével foglalkoztak. A csávalé készítéséhez szükséges szömörceleveleket a Mecsek és a Bakony erdeinek bérelt területein gyűjtötték a mesterek legényeikkel együtt, vagy pedig napszámosokkal szedették a cserje ágacskáit. A szömörce-aratás 3–4 hétig tartott. A cserje fiatal ágait letördelték, kévékbe kötötték, majd szérűn kiteregetve megszárították és lovakkal nyomtatták. A szinte porrátört leveleket zsákokba gyűjtötték és szállították Veszprémbe és Székesfehérvárra, a két híres tobakos városba. – A szömörcelével való bőrkikészítést valószínűleg a törökök honosították meg Mo.-on. A 17. sz.-tól egyre gyakrabban találni írásos adatokat a tobakosokra vonatkozóan. A tobaklében vagy szömörcelében, melyhez kutya-, tyúk- és galambtrágyás pác is járult, a szömörceleveleket egy nagy fakádban leforrázták, letakarva 24 óráig állni hagyták, majd leszűrték. A kecske- és birkabőröket, szőrös felével befelé fordítva, összevarrták. Az egyik lábon hagyott résen át megtöltötték szömörcelével, majd ezt is bekötötték. A bőröket kádban halmozták fel. Többször is újratöltötték, ha kiszivárgott belőlük a lé. Ezt a műveletet török módra való kikészítésnek nevezték a mesterek. Az egyszerűbb eljárás esetén csak egymásra halmozták a fakádakban levő lében a bőröket. A szőr és a belső oldalon levő faggyús rétegek letisztítása után finom, puha bőrt nyertek, amit a csizmadiák dolgoztak fel. A szattyán és kordován csizmák legnagyobb divatja a 16–18. sz.-ban volt. Veszprémben a tobakos legények 1767-ból keltezett artikulusai, Székesfehérváron pedig az 1791-es évszámmal jelölt céhkorsó tanúskodnak a céhes szervezetről. A veszprémi mesterek száma a 18–19. sz. fordulója körül 10–15 között mozgott. A 19. sz.-ban a bőrkereskedők és a tímárok kontárkodása és a lábbeli divatjának változása válságba juttatta a tobakos mesterséget. A század végére a szömörcearatás is megszűnt. Veszprémben a Tobak, Fehérváron a Tobak és a Szömörce utca őrzi a mesterség emlékét. A szőrt a → tarisznyások vásárolták meg. – Irod. Ébner Sándor: A szőrtarisznyás mesterség Dunántúlon (Népr. Ért., 1931); Takáts Gyula: A szömörcearatásról és a tobakokról (Ethn.. 1956); Vajkai Aurél: A Bakony-vidéki bőrfeldolgozó ipar termékei (Bp.. 1961); Bálint Sándor: A szegedi bőrművesség (Bp., 1961); Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete (II. Szeged, 1977).