tudatosság és ösztönösség

a folklóresztétika dialektikus ellentétpárt alkotó kategóriái, amelyek a folklóralkotások megalkotásának a módjára vonatkoznak. A folklór közismert közösségi jellege gátolja az egyéni alkotóművészetet, és ennek következtében a tudatosságot is. Ezt értelmezték úgy egyes folkloristák, mintha a folklóralkotás ösztönös lenne. A folklóralkotás pszichológiája ugyan jószerivel még kidolgozatlan, mindazáltal a hagyomány és újítás, egyéniség és közösség dialektikus ellentétpárjaihoz hasonlóan a tudatosság és ösztönösség is egymást kiegészítve fordul elő, ahol az „ösztönösség” pontatlanul fejezi ki azt a körülményt, hogy a folklóralkotások struktúrája és szkematikus volta következtében az állandóan követendő (de ugyanakkor szabad helyekkel rendelkező) minták meghatározó volta erős. A magyar folklorisztikában a tudatosság és ösztönösség ellentétét sosem hangsúlyozták, a teoretikusok (Marót Károly, Ortutay Gyula), éppen összefüggésüket bizonyították. (→ még: egyedi műalkotás, → egyéniségkutatás, → változat) – Irod. Böckel, O.: Psychologie der Volksdichtung (Leipzig, 1913); Ortutay Gyula: A magyar lélek alapvonásai népi kultúránkban (Szeged, 1935); Marót Károly: A népköltészet elmélete és magyar problémái (Bp., 1949); Bogatirev, P. G. Voproszi teorii narodnovo iszkussztva (Moszkva, 1971); Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához (Bp., 1972).