tűzkeltés

a tűzgerjesztés emberi beavatkozással történő primitív módozata. Különböző formái az emberiség őstörténetétől fogva ismertek. A fadarabok összedörzsölésével történő tűzkeltés eljárásai a magyar népi kultúrában is ismertek. Az ún. tűzekét az alföldi lápok pákászai alkalmazták, de ismerik D-Ázsiában, Óceániában és Afrikában is. Egy vízszintesen elhelyezett puhafa vágatában vagy repedésében laposabb keményfával „szántanak”; gyors fűrészelő mozgatással dörzsölik. A Bodrogközben két száraz gallyat összegúzsoltak az egyik végén, a másikon meg kézzel összeszorították, köztük egy laposra faragott száraz nyárfagallyat húzgáltak, míg a súrlódástól tüzet nem fogott. Majd ezt nádcsörmőbe dugva ide-oda himbálták, míg lángot nem vetett. Az ún. tűzfűrész olyan tűzkeltő eljárás, melynél az egyik fadarabot a másikkal egy ponton dörzsölik. Pl. Borsod-Abaúj-Zemplén m.-ben mogyoró- vagy csipkegallyakat dörzsölnek össze a favágók és a pásztorok. Az egyik gallyat a mellükhöz támasztják, a másikat két kézzel hozzádörzsölik, közben homokkal, földdel hintik a súrlódó felületet, majd a füstölgő fához taplót nyomnak, az izzó taplót száraz fűtekercsbe teszik, fújják, himbálják, míg lángra lobban. – A tűzkeltés fejlettebb fokozata, amely bizonyos készségek jelenlétét igényli: a csiholás. Kellékei: az acél, kova, tapló, vagyis a → tűzszerszámok. – A primitív tűzgyújtási módok sokszor rituális célt szolgáltak. Főként az első tűz gyújtásaként fejlettebb tűzkeltési eljárások mellett is fennmaradtak ilyen szokások: pl. két száraz fával gerjesztettek tüzet a pásztorok, melynek füstjével és lángjával vélték megtisztítani a pásztortanyát a gonosz szellemektől és járványoktól Göcsejben és Hetés vidékén. Flórián napján hajnalban úgy élesztettek tüzet, hogy élő fa vastagabb ágán kötelet dobtak át és addig húzogatták, míg tüzet vetett, ezzel gyújtották az → új tüzet az egész faluban. Általában egyszer egy évben, húsvétkor szítottak új tüzet. Sok helyen szerencsétlennek tartották azt az esztendőt, ahol tűzgyújtással kellett kezdeni az évet. (→ még: tűzgyújtás) – Irod. Kiss Lajos: A csiholó acélokról (Népr. Ért., 1910); H. Fekete Péter: Taplókészítés csiholáshoz (Ethn., 1958); Ujváry Zoltán: Primitív tűzgyújtás a Zempléni hegyvidékről (Ethn.. 1958); Kós Károly: Mihez kezdjünk a természetben? (Bukarest, 1968).