Gellért Endre

(Bp., 1914. okt. 1.–Bp., 1960. márc. 1.): rendező, főiskolai tanár. 1932. szept.-ben iratkozott be a SzAk előkészítő évfolyamára. 1935-ben szerzett színészoklevelet, majd 1939-ig a Vígszínháznak először ösztöndíjasa, majd rendes tagja lett. 1935-ben fél évet hallgatott a bp.-i egyetem művészettörténet szakán. 1938-ban a Hont Ferenc-féle Független Színpadon lépett föl. 1945-től a Nemzeti Színház rend.-je, 1948-tól haláláig főrend.-je volt. A SzAk-n 1945-ben ideiglenes óraadó tanár, 1946 okt.-étől főfoglalkozású tiszteletdíjas tanár, 1947. jan.-tól rendes tanár lett. 1948. jan. 1-jétől a színésztanszak vezetője volt. Az 1945 utáni nemzedék egyik legkiválóbb rend.-je. Tudatosan támaszkodott a hazai színészhagyományokra. A nagy egyéniségeket pontos elemzéssel szervezte jó ritmusú, átütő erejű együttessé, a művészi összjáték példás résztvevőivé. Találkozása a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel megerősítette a valóság keresésében, részletgazdag tolmácsolásában. Újraértelmezte a klasszikus műveket, de nem zárkózott el a stíluskísérletektől sem. Az új m. műveket igényes dramaturgiai együttműködéssel segítette színpadra. Kossuth-díjas (1950, 1953), érdemes (1952) és kiváló (1954) művész. F.Sz. Max (Géraldy: Ezüstlakodalom); Tempefői (Csokonai V. M.: A méla Tempefői). F.R. Rahmanov: Viharos alkonyat; Priestley: Veszélyes forduló; O’Neill: Vágy a szilfák alatt; Shaw: Szerelmi házasság, Tanner John házassága, Pygmalion; Móricz Zs.: Úri muri, Gorkij: Vássza Zseleznova; Schiller: Ármány és szerelem; Csehov: Ványa bácsi; Illyés Gy.: Fáklyaláng; Németh L.: Galilei; Madách I.: Az ember tragédiája; Illés E.–Vas I.: Trisztán; Ibsen: Peer Gynt. Könyve: Helyünk a deszkákon. G. E. színházi írásai. (szerk. Molnár Gál P., 1981.). – Ir. Major T.: G. E. (Kortárs, 1960); Molnár Gál P.: Emlékpróba (1977); Nagy P.: G. E.-ről és még egyről-másról (1980).

GELLÉRT ENDRE