Hubay Miklós

(Nagyvárad, 1918. ápr. 3.– ): drámaíró, műfordító, esszéista. A Pázmány Péter Tudományegyetemen kapott diplomát. 1940-től a Nouvelle Revue de Hongrie c. lap szerkesztőségi titkára, majd szerk.-je, 1945–1948 között a Genfi Magyar Könyvtár vezetője. 1948-ban hazatért. 1949–1957 között a SzAk drámatörténet tanára, 1955-től két évig a Nemzeti Színház dramaturgja, 1974-től 1988-ig a firenzei egyetem m. irodalom tanára, 1987-től a SzAk egyetemi tanára. 1981-től öt évig a Magyar Írók Szövetsége elnöke. 1989 óta a magyar Pen Club ügyvezető elnöke. Drámaírói munkássága néhány irányt szabó élmény és téma körül csoportosul. Eleven hősöket, erős drámai nyelvet teremt. Több művében vizsgálja a személyiség és a szerep viszonyát, mely éppúgy lehet a gyávaság, a zsarnokság vagy az autentikus lét álruhája. A hatvanas évektől újabb téma kerül figyelme középpontjába: a technika fejlődése által az emberi személyiség kiszolgáltatottságának riasztó növekedése. Egyfelől Hubay Miklós tudatosan kísérletezik a modern dramaturgia változatos lehetőségeivel, másfelől a mítosz egyetemes tudáskincséből és a nemzeti hagyományból építkezik. Ezt a szemléletet képviseli gazdag drámatörténeti, kritikai és esszéírói munkásságában is. Drámáit itthon is, külföldön is sikerrel mutatták be. József Attila-díjas (1955, 1965, 1975), Déry Tibor-díjas (1988). F.M. Hősök nélkül (1942); Egy magyar nyár (1955); Ők tudják, mi a szerelem (1959); Egy szerelem három éjszakája (1961); C’est la guerre (1962); Késdobálók (1964); Zsenik iskolája (1966); Római karnevál (1967); Néró játszik (1968); Tüzet viszek (1970); Színház a cethal hátán (1973); Túszszedők (1981); Freud, vagy az álomfejtő álma (1984). Színházi tárgyú tanulmánykötetei: Nemzeti színjátszás, drámai magyarság (1941); A megváltó mutatvány (1965); Aranykor (1972); Napló nélkülem (1978); A dráma sorsa (1983).