Márkus László

(Szentes, 1881. nov. 19.–Bp., 1948. ápr. 25.): író, kritikus, színházi és filmrendező, díszlet- és jelmeztervező, színházigazgató. Mű- és színikritikusi pályáját 1900-ban az Alkotmány c. napilap munkatársaként kezdte, majd kritikáit, művészet- és színházelméleti írásait A Hét, a Magyar Szemle és a Művészet is közölte. A Thália Társaság egyesületi tagja, a társ. munkájában fordítóként vett részt. 1908-tól a Magyar Színház főrend.-je és díszlettervezője, emellett a Király Színház számára is tervezett. 1919. ápr. 28-tól a Tanácsköztársaság filmgyártásának és filmszínház-hálózatának műv. vez.-je, 1919. szept. és 1922. szept. között az Apolló Kabaré műv.-i ig.-ja. 1922. szept.-étől 1926. márc.-áig díszlet- és jelmeztervező a Renaissance Színházban. 1923-tól 1935-ig az Operaház főrend.-je, az 1932–33-as évadban a Nemzeti Színház, 1935. nov.-től 1944. júl.-ig az Operaház ig.-ja. 1934-től 1936-ig az Új Thália elnöke. 1945-től 1948-ig a SzAk tanára és a Művészeti Tanács Filmszaktanácsának tagja. Azok az elképzelései, melyek szerint a színházi előadást elsősorban színpadi képek sorozatának tekintette, kritikusként, majd a Thália munkatársaként a századforduló új képző- és színművészeti irányzatai (nagybányai, gödöllői iskola, Max Reinhardt, Gordon Craig) hatására alakultak ki. A Márkus László tervezte színpadképek a társadalmi drámák legtöbbjét továbbra is a naturalizmus eszközeivel oldották meg. Egyes műveket azonban már, azok hangulatát, a díszlet formáival, színeivel, a világítás lehetőségeivel, a színpadi tér erejével és zenei hatásokkal is kifejező rendezői-szcenikusi megoldásokkal állított színpadra. A színészi játékstílusról alkotott felfogását, mely a lélektani folyamatok természetes gesztusrendszerrel történő ábrázolását tartották szem előtt, szintén a Thália Társaság kísérletei formálták. Ig.-ként egységes operaegy.-t hozott létre, műsorpolitikája megőrizte az Operaház repertoárjának klasszikus és kortárs darabok egyensúlyán alapuló jellegét. Márkus László drámáit a Nemzeti Színház mutatta be, filmrendezései és filmdíszlettervei a m. némafilm korszakában születtek. F.R. és T.: Rostand: A sasfiók (rend., díszl.); Sh.: Hamlet (rend., díszl.); Goethe: Faust (rend., díszl.); Molnár F.: A farkas (díszl.); Ibsen: Peer Gynt (rend., díszl., jelm.); Poldini E.: Farsangi lakodalom (rend., díszl., jelm.); Wagner: Parsifal (rend., díszl., jelm.); Debussy: Pelléas és Mélisande (rend., díszl., jelm.); Kodály Z.: Háry János (rend.); Vörösmarty M.: Csongor és Tünde (rend.). Drámái: Attila (1912); Varsótól az Adriáig (1914); Ágis tragédiája (1936); árva Józsi csodája (Mohácsi J.-vel, 1933). Könyvei: Magyar gondok (publicisztikai írások, 1916); A színház etikája (Győr, 1934). Fordítása: D’Annunzio: Holt város (1905). – Ir. Öt igazgatóm. M. L. (Bálint L.: Művészbejáró, 1964); Magyar B.: M. L. (Színészarcok a közelmúltból, 1968).

MÁRKUS LÁSZLÓ