Radnótfáy Nagy Sámuel

(?, 1803–Pest, 1869. okt. 9.): udvari tanácsos, a Nemzeti Színház intendánsa. 1848 előtt Bécsben az erdélyi kancellárián dolgozott, majd 1862-ben nevezték ki igazgatósági felügyelőnek, 1862-től haláláig a Nemzeti Színház intendánsának. Bár sokat támadta a sajtó, mégis megmaradt a helyén. Működésének hét éve alatt rendezte a színház anyagi helyzetét (magas fejedelmi támogatással). Erélyével, harcra készségével rendet teremtett a művészi gárdában (a rendszertelen és bizonytalan szabadságidőkkel szemben bevezette az egységes nyári szabadságot). A díszleteket, ruhatárat, gépezetet felújíttatta, és Erkel Ferenc kezdeményezésére a zenekart a nyugati hangolásra állíttatta át. 1865-ben nyomtatásban adta ki az első m. nyelvű szabályrendeletet, melyben világosan megfogalmazták a „nemzeti színház” célját. Két szakigazgatót foglalkoztatott Erkel Ferenc és Szigligeti Ede személyében. Először adott külön fizetést a drámai rendezők: Szerdahelyi Kálmán, Feleki Miklós, Paulay Ede munkájáért, valamint évi tiszteletdíjat a drámabíráló bizottság tagjainak. Legjelentősebb szociális intézkedése a Radnótfáy-alap létrehozása volt, hogy a megszorult színészeknek alacsony kamatú kölcsönt nyújthasson. Ő adta ki a színház első tűzbiztonsági szabályzatát. Fordításai: Feuillet: A kísértés (1862); Fredro: Az egyetlen leány (1869). – Ir. Pukánszkyné K. J.: A Nemzeti Színház százéves története (1938–1940).