| ELNEVEZÉS ÉS MEGHATÁROZÁS | TARTALOM | A PROVERBIUMOK HASZNÁLATA |
A meghatározás nehézségeiből kiviláglik, hogy a proverbiumok jelentéstana az eddigi kutatás legkevésbé föltárt területe. Tagadhatatlan, hogy igen fontos kérdéskörről van szó, hiszen az írott hagyománnyal nem rendelkező kultúrák esetében jórészt a szóbeliség {5-217.} alapján lehet megállapítani valamely társadalom világképét. Az ilyen vizsgálatokban döntő szerepe lehet a proverbiumok elemzésének. Az 1970-es években ilyen kutatással sikerült leírni egy északkelet-szicíliai, kicsiny, önellátó, rokonsági csoportokból összetevődő faluközösség értékrendszerét (Giovannini 1978). Ennél ambiciózusabb kísérletekre is van példa: a nemzeti jelleg bizonyos összetevőit próbálták levezetni az egy-egy nyelvben használatos közmondásokból, pontosabban a fizikai lét, az egyénnek a kultúrában betöltött szerepe, a társas viszonyok és a tekintély tükröződését keresték a proverbiumokban, hogy egy nemzet jellemző viselkedésmódjait és magatartását meghatározzák (pl. Raymond 1954–55).
Bármennyire is vitathatók legyenek az efféle elgondolások, nehéz cáfolni azt a hallgatólagos előfeltevést, hogy a közmondások és szólások legtöbbször átlagembereknek, egy adott közösségen belül tipikus és nem kivételszámba menő egyéneknek a világképét fejezik ki, ami egyúttal annyit is jelent, hogy általában értékőrző magatartásra ösztönöznek. Ettől az óvatos föltevéstől eltekintve, jobbára csak igen általános törvényszerűségek állapíthatók meg a közmondások jelentéséről. Mivel igen sok közmondásban fordul elő metafora – akár megmagyarázatlan, burkolt, egyelemű (pl. „A disznó se mosdik, mégis meghízik”), akár megmagyarázott, kifejtett, kételemű formában (pl. „Aggódik, mint a tőrbe esett madár”) –, különbséget tehetünk a közmondás tényleges és lehetséges jelentése között, hiszen ugyanaz a metafora különböző helyzetekre alkalmazható, s ilyenkor más és más értelmezést kíván. Föltehetjük, hogy e metaforikusság is megkülönbözteti a közmondást attól az írott kultúrában ismert rövid műfajtól, amelyet általában aforizmának vagy maximának neveznek. Úgy is fogalmazhatunk: Wittgenstein állítása, mely szerint a jelentés a használattal egyenlő (Wittgenstein 1974: 20), fokozottan áll a proverbiumokra. Az a tény, hogy léteznek közmondások, amelyek összefüggésükből kiragadva ellentmondanak egymásnak (pl. „Aki szeret, az mindig fél”; „Aki szeret, kétszer él”), mindennél ékesebben bizonyítja, hogy a proverbium jelentése mindig a helyzet függvénye.
A környező összefüggésrendszertől elvonatkoztatva a közmondás jelentése meghatározatlan. Vegyük pl. a „Gyakran hengergetett kő nehezen mohosodik meg” szócsoportot. A kontextustól függően e mondathoz kétféle alapjelentés is kapcsolható:
1. A nyugtalan, helyről helyre vándorló ember nem tud vagyont gyűjteni.
2. A cselekvő ember nem tokosodik be, nem lesz szűk látókörű.
E kettősségből kiviláglik, hogy a közmondások jelentését két ideáltípusba lehet sorolni, aszerint, hogy értékszegényedést fejeznek-e ki vagy értékgazdagodást.
Az értékszerkezeteken kívül időszerkezet szempontjából is osztályozható a közmondások jelentése: egyik csoportjuk előre-, másikuk visszatekintő jelleget mutat. Ez a kettősség is elképzelhető egyazon mondattani képződmény esetében – a „Vak tyúk is talál szemet” pl. egyaránt utalhat múltra s jövőre.
Harmadik jelentéstani fölosztásként ismét kétféle típust különíthetünk el a közmondások között. Viszonylag kisebb csoportot alkotnak a metonimikus, legtöbbször oksági összefüggést kifejező közmondások:
| Ki mint vet, úgy arat. |
| Nyugtán dicsérd a napot! |
{5-218.} Lényegesen gyakoribbak a szembeállító (oppozíciós) proverbiumok:
| /Ha/ nincs otthon a macska, cincognak/táncolnak az egerek. |
| Madár a repülésre, ember a munkára született. |
| Egy fecske nem csinál nyarat. |
| Ember tervez, Isten végez. |
| Rossz pénz nem vész el. |
| Kutya vagy te, nem agár. |
Elképzelhető ugyan harmadik csoport is, az azonosító közmondásoké, de ezek inkább az előző nagy típus válfajaként határozhatók meg:
| Az idő pénz. |
| Az nevet igazán/legjobban, aki utoljára nevet. |
Nem vitás, hogy még szaporítani lehetne a jelentéstani kategóriákat, de a szembeállító proverbiumok nagy számát látszik bizonyítani, hogy a kisebb osztályok zömét alighanem olyan oppozíciókkal lehet összefüggésbe hozni, melyek hagyományosságuk folytán igen sok közmondásban játszanak jelentésteremtő szerepet. Itt csak néhány jellemző esetre hivatkozhatunk, s mindegyiküket egyetlen példával szemléltetjük:
A legtöbb közmondásgyűjtemény az általunk kiemelthez hasonló kulcsszavak szerint rendezi anyagát, némileg önkényesen, hiszen a proverbium alkotóelemei közül csak az egyikről, sőt még arról is hiányosan ad számot. A közmondás ugyanis két összetevőből áll: anyagi megnyilvánulásból (szavakból, hang- és taglejtésekből), valamint összefüggésrendszerből (helyzetből), vagyis az üzenet küldője s vevője közötti viszonyból. A szerkezeti elemzésnek a jelentéssel bíró összes elemnek és azok rendjének a földerítése alkotja célját, mivel azonban a közmondásgyűjtők többsége sem a kontextust nem tünteti föl, sem a hanglejtést vagy a gesztust nem jelöli, legalábbis egyelőre inkább csak a mondattani fölépítés tanulmányozására van mód. Néhány általános nyelvész a csonka mondatokkal rokonította a proverbiumokat, azon az alapon, hogy fölbonthatatlan egészként funkcionálnak, azaz nyelvileg nem tagoltak. Más szóval: a közmondások olyan állandósult {5-219.} nyelvi megnyilatkozások, melyek nyelvtani helyzete kétértelmű: „Belső szerkezetük eltér a valódi mondatokétól, hiszen nem magyarázható azokkal a szabályokkal, amelyek a megengedhető szótársításokat meghatározzák. A nyelv teljes – fonológiai és nyelvtani elemzést egyesítő – leírásában nyelvtanilag megszerkesztetlen mondatokként könyvelhető el, a nyelvtan által generált mondatokéval megegyező hanglejtésük alapján” (Lyons 1968: 177).
Amennyiben kiindulópontként elfogadjuk, hogy a proverbiumok osztályán belül mondat értékű közmondásokat és kifejezés értékű szólásokat lehet megkülönböztetni, akkor a továbbiakban megállapíthatjuk, hogy a közmondás fölépítését tekintve éppúgy lehet egyszerű, mint összetett mondat, a közlés célját tekintve állító vagy tagadó, a mód szempontjából kijelentő, felszólító vagy kérdő. Az egyszavas névszói mondatot leszámítva, bármiféle mondat lehet közmondás, tehát nyelvtani felépítése alapján egyetlen mondatról sem dönthetjük el, hogy közmondás-e vagy sem. Már a 19. század elején fölismerték, hogy a közmondások szerkezetében legföljebb az a feltűnő sajátosság, hogy a szintaktikai vázat kiemelheti vagy keresztezheti szójáték (beszélő név, hasonló alakú szó stb.), illetve betűrím (lásd Scott, W. 1843: 286; De Quincey 1963: 180). A kettő közül az előbbi azt a benyomást hivatott kelteni, hogy a proverbium jelentésgazdagsága miatt emelkedik ki a szövegösszefüggésből, mint háttérből, az utóbbi viszont elsősorban a fölidézést, az emlékezetbe vésést könnyíti.
| ELNEVEZÉS ÉS MEGHATÁROZÁS | TARTALOM | A PROVERBIUMOK HASZNÁLATA |