TÖRTÉNETI ADATOK

Tekintettel arra, hogy Szóbeli rejtvényeink gyűjtés- és kutatástörténete címmel terjedelmes összeállítást olvashatunk e témáról (Mándoki 1979), itt csak röviden, illetve újabb adatok bemutatásával ismertetem a találósok történeti adatait.

Az első magyar nyelvű rejtvényekkel a 16. század elejétől találkozunk. A Döbrentei-kódex 483. lapján – Volf György 1884-es kiadásában a 253. lapon – helykitöltésül szerepel egy mese (idézi Mándoki 1979: 301), néhány évvel későbbi időből pedig a Cornides-kódex egyik passzusában (57r–57v– Bognár András és Levárdy Ferenc 1967-es kiadásában a 137–138. lapon) találunk egy találós kérdést, amely a fordítás alapjául {5-239.} szolgáló latin szövegtől független, magyar népinek minősíthető betét (lásd Mándoki 1979: 301).

Két találós kérdés maradt fenn egy 1561-es tanúvallomásban (Kemény 1886: 330–331) – maga Urbán Mihály, a kérdések feladója példabeszédeknek nevezte őket: „…myczioda guker job az vylagon gwkerek keozt, nem talalak megh, hanem en magam meg mondan, hog az fa gyuker mert abull kell leny, mynden munkas dolognak, … … myczioda dragab ez vylagon, azt sem találok meg, ha nem azt es en magam meg mondam, hog nynczyen dragab az jambornall…” A második kérdés valószínűleg így hangzott: Micsoda bor legdrágább a világon?

1577-ben jelent meg először Salamon és Markalf találós kérdéseket is tartalmazó vetélkedése, s a második, 1591-es kiadást még számos más is követte. Szintén 1577-ben látott napvilágot az első tankönyv, melyben népünknél találós kérdésként tovább élő számtani feladatokra bukkanunk: az ún. Debreceni Aritmetika egyetlen ismert példányát képen is bemutatja Mándoki (1979: 302–303).

A 17. század elején jelent meg az első magyar nyelvű, önálló találósgyűjtemény. A lőcsei Mesés Könyvecske (1629) forrásának feltárását Thienemann T. kísérelte meg (1917: 184), magam más lehetőségeket is felvetettem (Mándoki 1979: 303). A Butsch által újra kiadott, 1505 körül megjelent strassburgi kiadvánnyal való részletes összevetés nem győzött meg arról, hogy az ősforrás a Thienemann által is idézett egyik mű korábbi kiadása lenne:

„Wolchem an kürtzweill thet zerrinden,

Mag woll diß buchlein durch grynden.

Er findt darin vill kleger ler. Von

Rettelsch gedicht vnd vili nüwer mer.”

Am Schlusse des 24. Blattes steht nur: „Getrückt zu Straßburg” (Butsch 1876: 111). A lőcsei kiadvány szövegei nem teljesen azonosak, sorrendi eltérések, többlet-szövegek (melyeknek egyike 1457-re utal) miatt e kérdés további kutatást igényel, amit viszont nehezít az, hogy amilyen gyér a forrásként számba jöhető német kiadványok száma, olyan ritkaság a magyar fordítás is: mindmáig egyetlen (csonka) példánya ismeretes. Dézsi Lajos hívta fel a figyelmet arra, hogy e mű hajdan hallatlan népszerű lehetett, hiszen „Mihály deák kódexébe is belekerült” (Dézsi 1923: 670). Dézsi az említett kódexről készült korábbi ismertetésében csak azokat a szövegeket közölte (Dézsi 1915: 438 – A Szent irásbul vetetett Kerdesek), amelyek nem szerepelnek a Mesés Könyvecske lapjain, s az azonosságok felsorolásától eltekintett.

A 17. század végéről származó találósokat közölt Harsányi István (1918), amelyek két, a sárospataki református könyvtárban őrzött könyvbe kerültek bejegyzésre 1661, illetve 1694 után. (Ugyanitt 17 verses mesét közölt a 18. század végéről is – 319–321.)

A 18. századból számos kéziratos rejtvénygyűjtemény ismeretes, itt csak egyet említek, amely 101 népinek tekinthető szöveget tartalmaz 1773-ból (MTA Könyvtár).

1760-ban jelent meg Bod Péter Szent Hilárius c. munkájának első kiadása, melyet azonos évszámmal követett a szintén 508 kérdést tartalmazó második kiadás. A 684 kérdést magába foglaló harmadik kiadás 1768-ban jelent meg, majd kiadták e művet Vácott is 1789-ben, ismét 508 kérdést tartalmazó kötetben. E mű forrását, amely nem más, mint Heidfeld Sphinx theologico philosophica c. munkájának kilencedik, 1631-es kiadása, Csűry Bálint tárta fel (Csűry 1928), napjainkig érezhető hatása azonban külön {5-240.} kutatást igényelne. Bod szövegei fel-feltűnnek a 18. század végi, 19. század eleji ponyvanyomtatványok találósai között is, és több, a nép ajkáról feljegyzett gyűjteményben, Erdélyben viszont egész sorozatot találunk belőlük a Nagy-Küküllő vidéki református székelyek házassági szokásainak leírásában (Németh S. 1900); e forrásból Bálint Sándor 11 szöveget idéz (Bálint 1943b: 217–218).

A 18. század végén megindult folyóirat, a Mindenes Gyűjtemény, majd a reformkor többi folyóiratai (1817-től a Hasznos Mulatságok, később a Regélő és a Sokféle, meg a Társalkodó) számtalan különféle rejtvényt közöltek, köztük sok megverselt népi szöveget is, ezek vezettek át a szórakoztató igények kielégítésére szervezett gyűjtéstől (lásd a Hasznos Mulatság Aenigma c. cikkét: 1817. Második félesztendő: 152–154) a tudományos igényű (nyelvészeti vagy népköltészeti indíttatású) gyűjtésekig. 1847. július 31-én indítványozta Erdélyi János a Kisfaludy Társaság ülésén, hogy „ne csak a meséket és mondákat gyűjtsék, hanem a nép száján élő találós meséket, példabeszédeket és közmondásokat is” (Kéky 1936: 96).

A tudományos igényű gyűjtéssel és közléssel párhuzamosan folytatódott a didaktikai és szórakoztató célú publikálás is: tankönyveink és a kalendáriumok, önálló füzetek, folyóiratok sorra közölték a népi és az átköltött, valamint a műköltői (irodalmi) rejtvényeket, amelyek közül csak egyet idézek, Vörösmarty Mihálytól (ő többet nem is írt):

Három hangja elől könnyen forog a vizek árján

a két végsővel gyáva csalásra mutat.

Bús az egész s ha hideg kezeit lenyújtja

elhül benne szivünk s lágy dobogása megáll.

Halál.

Az irodalmi rejtvények egy része folklorizálódott is, szóbeli rejtvényeink készülő corpusában érdekes következtetésekre nyújtanak majd alkalmat a folklorizálódott és a refolklorizálódott szövegek.