{6-132.} SZÖVEG ÉS DALLAM KAPCSOLATA

Szöveg és dallam együttjárásának két közös problémája van: hogy milyen dallamok milyen szövegekkel járnak együtt, és hogy az egymással összekapcsolt dallam és szöveg miképpen illeszkedik egymáshoz, vagyis a prozódia kérdése.

Közismert tény, hogy a dallamok állandóan cserélgetik szövegeiket és viszont. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármely dallamra bármely szöveg énekelhető és viszont. Át kell tekintenünk tehát a dallamfajtákat ebből a szempontból is. A dallam és a szöveg állandó cseréje már akkor megkezdődik, amikor még tulajdonképpen sem kész dallam, sem kész szöveg nincs: a siratóban. Minthogy itt a dallamot is, a szöveget is rögtönzik, a dallam szinte a szöveggel együtt születik. Ennek következtében igazodik is hozzá: egyrészt a kisebb-nagyobb szövegegységekből alakulnak a dallam kadenciával lezárt frázisai, amelyek így a magyar beszéd gondolati egységeinek és az ezekből kialakult verstani egységeknek felelnek meg; általában 6–14 szótag között mozognak (Károly S. L. 1977). Kisebb részletekben pedig elég rugalmasan követik a beszéd tempóját és a szótaghosszúságot. Ebben a tekintetben érzékenyebben alkalmazkodnak a szöveghez, mint a zeneileg stilizáltabb parlando vagy recitálás.

Már valamivel nagyobb a kötöttség, és „készebb” a szöveg is, dallam is a gyermekdalban, regösénekben és más, ütempárból építkező stílusban. De ez a stílus sem követeli meg, hogy az ütemeket mindig ugyanannyi szótaggal töltsük ki, tehát állandóan váltakozhat a szótagszám – azaz a gondolati egység hosszúsága –, és az ütempárokat általában bármeddig folytathatjuk, ismételgethetjük, amíg le nem zárjuk egy zárómotívummal. Itt viszont nem illeszkedik a zene és a szótaghosszúság a feszes táncritmusban. S bár itt már kialakult szövegek vannak, ezek tetszés szerint húzhatók egyik vagy másik dallamra, illetve a könnyen változó dallamok rugalmasan követik a rájuk alkalmazott szöveget. Itt is, mint a siratónál is, csak a műfaj kapcsolódik egymáshoz: siratódallamhoz csak temetéssel, halottal (illetve menyasszony-búcsúztatással) kapcsolatos szövegek járulnak, gyermekdalhoz gyermekjátékszövegek, regösdallamhoz csak a regölés rítusszövegei. Viszont éppen ez a kapcsolat hiányzik a strofikus népdalban. Egy hat szótagos négysoros dallamhoz például társulhat akármilyen hasonló felépítésű lírai vagy balladaszöveg. Ugyanakkor viszont csak a pontosan neki megfelelő szótagszámú és sortípusú szövegre lehet énekelni. Ez még a parlando rubato előadású, tehát ritmusában szabad dallamokra is érvényes: 8 hangból álló négysoros dallamra csak nyolc szótagú, négysoros strófát lehet alkalmazni, 11 szótagost csak 11 hangból állóra és így tovább. Viszont minden 8 szótagú szöveget alkalmazhatnak bármely 8-as dallamra. A variánsok termézetesen {6-133.} alkalmazzák is. Ezért nem lehet sok esetben a szöveg alapján összekeresni a dallam változatait, sem fordítva.

A sorok ütemekre bontása legtöbb dalunkban a szöveg tagolási szabályai szerint alakul, tehát 4 szótag után új ütem kezdődik, illetve 5 szótagos egységek esetén (pl. a ritka 5 + 5 tagolású 10-esekben) 3 után, vagyis 3 + 2-be tagolódik (Vargyas 1952 és 1966). A 6-os tagolása általában 4 + 2, a 7-esé 4 + 3, a 8-asé 4 + 4, a 11-esé 4 + 4 + 3 s a 12-esé 2 × 4 + 2. Nyilvánvaló, hogy itt nyelvi törvények működtek közre, tehát a szövegben ment végbe először a szabályozódás, és azt követte az ének. Ezért találunk néhány bizonyosan honfoglalás előtti daltípusban 6 szótagtól 14-ig közeli dallamvariánsokat: ezek bizonyára egy korábbi, kötetlen szótagszámú verselés idején váltakozó hosszúságú sorokban éltek, s a fokozatos szabályozódás folyamán egy-egy szövegtípussal váltak szét variánsból külön dallá (163. példa).

a) Leszállott a páva, Hála Istennek makk is van.
c) A morosi füzes alatt,
d) Édeskedves pintes üvegem,
e) Fekete föld termi a jó búzát,
f) Kapum előtt egy almafa, nem látszik.
g) Megösmerni a kanászt ékes járásáról.

{6-134.} E közeli rokon típusokban azonban már a szótagszámnak megfelelő tagolódáshoz igazodott a közös dallamvonal minden hajlása.

Van a szótagszámhatáron túlmenő dallamrokonságnak más eredete is: a „ráhúzás”, amikor más szótagszámú szövegre alkalmazzák a dallamot, s kitoldják a dallamvonalat. Néhány esetben biztos, hogy ilyen módon álltak elő izolált változatok. A 164b egy nagyon sok variánsban élő, elterjedt dallam; a 164a-t csak Ájban (és talán a környékén) lehetett hallani.

a) Szomorú nap búsan sokat sütött rám…
b) Nem messze van ide Kismargita…

(a) Vargyas 1960: 43/b; b) Kocsord, Szatmár m. Kodály Z. gy. 1921. Pt 147)

Legtöbbször azonban az ilyen ráhúzás nem ad ennyire elfogadható megoldást.

A régi szótagszám-szabadság emléke él még néhány régies dallamban vagy balladában, melyeknek versszakaiban helyenként megváltozik a szótagszám: többnyire 8-asok váltják fel a hatosokat, vagy a 12-esek között jelennek meg rövidebb sorok. (Például „Az elégetett házasságtörő”: Pt 339 = Vargyas 1976: 1/2, valamint a „Két rab testvér” Vargyas 1976: 17/49–50.) Itt ugyan már két kialakult sorfajtát váltogatnak, de a dallam alakíthatóságát ez is jól mutatja.

Nem ilyen egyszerű a szövegek dallamra alkalmazása a heterometrikus dallamokban. Itt két fokozatot kell megkülönböztetni. Könnyebb szöveget alkalmazni az olyan versszakra, amely alapritmusokból van összerakva: 8 + 6 + 8 + 6 vagy 8 + 7 + 8 + 7. Ezek a nyelvi lehetőségekből könnyen kialakulnak, tehát sok ilyen szöveg jöhet létre. Vannak viszont bonyolultabbak, amelyekre már különleges szöveget kell alkalmazni. A szaffikus formákra például, minden egyes egyedi megvalósítására, más-más szöveget kell kitalálni ezeknek többnyire egy-egy saját szövegük van. De az ilyen bonyolult versszakképletek általában műzenei eredetű vagy más népektől átvett dallamokban fordulnak elő. S mennél {6-135.} bonyolultabb a versszak szerkezete, annál kevesebb a hozzá tartozó vagy ráhúzható szöveg, igen sokhoz csak egyetlenegy tartozik. Egyéni szövege van tehát 1. a különleges formájú dallamoknak; 2. a különleges funkciójú dallamoknak, mint a regösének, Gergely-járás, Szent Iván-napi tűzgyújtás énekei, régi lakodalmasok és hasonlók. (Ezek többnyire sajátos formájú dallamok is egyúttal.) Van azonban e két csoporton kívül is több olyan dallamunk, amelyhez csak egyetlen vagy egy-két meghatározott szöveg tapadt annak ellenére, hogy izometrikus, négysoros formájukra lehetne több szöveget is alkalmazni. Ilyen a 108. példánk, amit mindig csak e „Hajnali ének”-szöveggel énekelnek. Érdekes, hogy a fordítottja is kivételes: ezt a szöveget a palócok csak erre a dallamra éneklik, másfelé a nyelvterületen pedig csak a 154. dallamra. Ez tehát megerősíti a szöveg középkori, nyugati származásával kapcsolatban mondottakat.

Különösen sok egyedi dallam-szöveg kapcsolatot találunk a balladákban (Halálra táncoltatott lány, Hol jártál az éjjel cinegemadár?, Verekedésben megölt legény, Bogár Imre, Virágok vetélkedése, A gróf és az apáca). Nem sokban különböznek az olyan esetek, amikor a dallam egy-két balladához vagy általában balladákhoz tartozik. A 107. dallamunkat és szabályozott rokonságát csakis három (francia eredetű) balladára éneklik: a „Szégyenbe esett lány”-ra, a „Halálra hurcolt menyasszony”-ra és ritkán a „Halálraítélt húga” szövegére.

Vannak azután szövegtípusok, amelyek dallamtípusokkal állnak kapcsolatban: a kanásztáncdallamokat csakis kanásznótákra vagy más obszcén szövegekre éneklik, a dudanótákat szerelmi és táncszövegekre vagy szintén egyszerű trágárságokra.

Alkalmilag kötődik egy szöveg egy dallammal a „keservesek”-ben, amint azt a gyimesiek gyakorlatából még megismerhettük. Egy-egy szöveg egy-egy dallammal egyes énekeseknek „saját” keservesévé válik, amit az nagyon kedvel, s amit temetésekor is eljátszanak számára. Természetesen az ilyen azért mások életében, vagy más faluban más szöveggel éppúgy előkerül.

Az így együtt járó vagy együvé kerülő dallamoknak és szövegeknek illeszkedniök kell egymáshoz. Parlandóban ez csak nagyon lazán történik, mert annak zenei ritmusa elég laza ahhoz, hogy a szöveget ne feszélyezze. A rubato ritmusban már nagy megállások és megszaladások vannak, s ez nem mindig vág egybe pontosan a szöveg hosszúságviszonyaival, inkább a zenei változatosságot és tagolást szolgálja. Természetesen ritka a kimondott szövegellenes megoldás, s olyankor mindig különleges hatást szolgál.

Fokozott problémát jelent a feszes, kötött ritmus. Már a teljesen sematikus, egyenletes negyedekben is jelentkezik a magyar nyelv rövid és hosszú szótagot élesen megkülönböztető jellege: ezt követnie kell a dallamnak is pontozott negyedek és rövid nyolcadok váltakozásával. Ez az állandóan új meg új kombinációkban elhangzó, „pattogó” pontozott ritmus adja a magyar zene és különösen az új magyar népdalok sajátos, nemzeti karakterét. Vannak viszont típusok, ahol ez a pontozás vagy teljesen hiányzik, vagy csak ritkán, a legfülsértőbb helyek elkerülésére jelenik meg: a dudanótákban. Akár a 4 + 4 osztású 4/4-es dallamokban, akár a 4 + 2 + 2 osztásúakban a ritmus nagyrészt pontozatlanul változatlan. Ez lehet a dudajátékból örökölt sajátság is: ott ugyanis a kísérő hangok aprózó ritmusa fölött jobban érvényesül egy egyenletes negyedekben mozgó dallam. De érezhette ezt már a nép sajátos, „megkomponált” ritmusnak is, különösen a 4 + 2 + 2 formát, amit nem lehet elváltoztatni, mert ez a lényege.

Fokozottan érvényes ez a sajátos ritmusú giusto dallamokra. Egy dallamon végigvonuló bonyolultabb ritmust már nem igazítanak a szöveg hosszúságai szerint pontozással (lásd a 165–166. példát).

Túl a vizön, a tönörön Rózsa teröm a kendörön.
Mindön szálon kettő-három. Van szeretőm tizenhárom.

{6-136.} (Lövéte, Udvarhely m. Vikár B. gy.; Bartók 1924: 25 = Pt 61)

165. példánkban a 3–4. sorok elejének pontozása nem a nyelvi követelmény miatt van így, mert attól lehetne két egyenletes negyed is, hanem szintén „kötött, megkomponált” ritmus. (Variánsa, Pt 63 ezen a helyen minden sorban pontoz – még szövegellenesen is, mint a 2. vsz.-ban: ke–nye-ret-es stb.) Világos a „megkomponáltság” a további helyeken: .„te-röm”, [sze] „re-töm” stb. A 166. példa 2. versszakában látszik különösen a szövegellenes ritmus változatlansága, a dőlt betűs részekben.

1. Béreslegén, jól megrakd a szekeret!
Sarjútüske böködi a tenyered.
Mennél jobban böködi a tenyered,
Annál jobban rakd meg a szekeredet!

2. Bérëslegény mezítláb mënt sétálni,

Otthon hagyta a csizmáját vasalni.

Kilenc kovács nëm merte elvállalni,

Mert nëm tudott rudas patkót ráverni.

(Baracs. Fejér m. férfi. Bartók B. gy. 1906; MNT VI. 349)

{6-137.} Néhány sajátos nyelvi jelenség is a szöveg–dallam viszonyhoz tartozik. A régi éneklésmódban gyakori, hogy valami kis torokköszörülés-féle hanggal támasztják alá a kezdőhangot: hn, e, m, s stb. hangot szólaltatnak meg rendszerint a szo-n. Másik általános jelenség, hogy a mássalhangzóra végződő szavak után nyögésszerű (ö) magánhangzót énekelnek külön hangra, néha a szó belsejében is, ezzel nyomatékosítják a mássalhangzót. A kezdésnél igen sok énekes használ „ej-haj”, „sej” felkiáltó szavakat, melyek nem tartoznak bele a verssorok szótagszámába. Ez a gyakorlat azonban magával hozta, hogy néha ezek a szavak bele is kerülnek a szövegbe, aprózást okozva a dallamban, vagy a meglevő aprózást töltik ki.

A dallam alakváltozása kényszeríti ki a szövegbővítést a 16-osok és a Jaj-nóták esetében. A 16-osok csak kétszeresére növelik az eredeti 8-as sorokat, ezért két versszakot kell csak egyetlen dallamversszakra énekelni. A Jaj-nótáknál azonban több helyen 11-esre vagy 15-ösre bővül a nyolcas: ilyenkor „Jaj jaj jaj” vagy „tralala” és hasonlóval toldják ki. Ha pedig 5–7 sorra szaporodik fel az eredetileg 4 soros dallam, akkor a szövegismétlés sem elég, s néha az egész sort „tra la la”- vagy „haj jaj jaj”-féle szavakkal éneklik végig.

Szöveg és dallam művészi együttes hatása jelentkezik a szöveg és zene rímeiben is. Valószínű, hogy dallamainkban előbb volt meg a sorvég összecsengése, mint szövegeinkben. A kvintváltó dallamok kadenciáinak összecsengése a magas és mély részben, de ereszkedő régi dalaink kihangsúlyozott sorzárlatai is rímelést valósítanak meg zenei elemekkel. Ezek már megvoltak honfoglalás előtti dalainkban. A vers viszont elég későn alakította ki a rímet, a középkor végén, a középlatin és a nyugat-európai költészet példájára. Az új jövevényt viszont dallamaink kihangsúlyozzák, s ennyiben dallam és szöveg együttjárása kifogástalan. Ugyancsak kiemelik dalaink a régen gazdagabb betűrímet is. Amint e gyakorlat maradványai elárulják, hajdan a sorkezdetek is kihangsúlyozták az alliterációt, s ezt dalaink hangsúlyos sorkezdetei ugyanúgy alátámasztják, mint a sorvégek a rímet.

Modern költői fogás az átkötés: a sorvégen túlszaladó mondat, mely áthajlik a következő sorba. Ez a magyar népdalok élesen sorokra tagolt felépítésében szinte lehetetlen: itt mindegyik sorban egy gondolati egységnek be kell fejeződnie. Újabban mégis alakult néhány dal átkötéssel. Ilyenkor nem mindegy, mit tagol szét a sorvég: szorosan összetartozókat, vagy két egymás mellett levő szólam közül kerül át az egyik a következő sorba. Ilyen a következő:

Kassa felől sejehaj, Kassa felől tornyosodik a felhő.
Jönnek már a magyar fiúk befelé.
Sok anyának ott harcol a jó katona gyermeke,
Jó katona gyermeke, Édesanyja de hiába nevelte.

{6-138.} (Vargyas 1963a: 358. sz.)

Ebben a jelzős alany válik le a harmadik sorról és kerül át a negyedikbe. A dallamban ugyanakkor elmarad a második sorvég, viszont a negyedik sor kezdete mintha csak annak volna kiaprózása, s azt az érzést kelti, mintha a két sor egyetlen, összetartozó, hosszú sor lenne. Vagyis egy kis formai játék keletkezik az átkötés nyomán.

Még érdekesebb, amikor ez a játék még tovább megy a zenei „átkötésben”. A következő dalban nem mindennapi leleménnyel vonják össze a két utolsó sort.

1. Jánoshídi vásártéren, icate,
Legényvásár lesz a héten, icate.
Ezresekér adnak egyet,
Jaj, de drága, mégis vesznek, icate.

(Jánoshida, Szolnok m. Bartók B. gy. 1916; Bartók 1924: 97 = Pt 430)

Formája tulajdonképpen AA5A5/kA. De a harmadik sor vége lelép az alapra, s ez a g már a következő sor első hangja is egyúttal, s elválaszthatatlanul fűzi össze a két sort egyetlen lendülettel lefutó egésszé. Ezt csak fokozza azzal, hogy a negyedik sor további hangjait is összevonja a kvart körül mozgó négy nyolcaddá, s csak a lezáró három hang hozza vissza igazán az első sort. A teljes háromszori ismétlés után ez a lerövidülés és variálás friss befejezést ad.

{6-139.} Szót kell még ejtenünk az egy dallamra énekelt versszakok számáról is. Ez természetesen csak lírai daloknál kérdés, mert balladánál ez már magában a szövegben adva van. Minthogy lírai dalaink legrégebbi darabjai egy versszakból állnak, s még ma is ez a legtöbb, az egy dallamra énekelt különböző „versszakok” tulajdonképpen mind önálló dalok. Igen ritka az olyan több versszakos dal, ahol a versszakok tartalma összefügg, és nem választható el egymástól. Ha két, 6 szótagos sorokból álló versszak tartozik össze, akkor valószínű, hogy az eredetileg egy 12-esnek volt a szövege. Csak akkor tarthatjuk biztosan több versszakosnak a dalt, ha két 7-es, 8-as vagy ennél több szótagos kapcsolódik egymáshoz, vagy heterometrikus versszakok. Például 6 + 6 + 8 + 6: „Elmëgyëk, elmëgyëk, El is van vágyásom, Ebbe rongyos kis tanyába Nincsen maradásom” –,,Ha elmégy, ha elmégy, Csak hozzám igaz légy! Igaz szeretetëd, babám, Hamisra në fordítsd!” (Pt 84).

Legáltalánosabb mégis, hogy minden versszak önálló lírai dal, s tetszés szerint követhetik egymást ugyanarra a dallamra. A kedvelt dallamokra néha 20-30-at is ráhúznak. Szeretik ugyanis, ha ezeket sokáig lehet egyfolytában énekelni. Mint egy áji asszony mondta: „Négy sorocska, mi az? Danolóba úgy szép, ha több-több-több!” (Vargyas 1941: 24).

Ezt a „több”-et szolgálja az ismétlés is. Régi népdalainknak szinte kötelezően megismételték minden sorát. Ez ma már csak a gyimesiek keserveseiben van meg (Kallós 1960). Balladában gyakoribb, s szomszédainknál még általánosabb. Balladában másfajta ismétlésekkel is találkozunk: a versszak második felének megismétlésével a következő versszak elején. Mindez szövegismétlés ugyan, de a dallamot meghosszabbítja. Új dalainkban, különösen a katonanótákban általános a szokás, hogy a dallam második felét szövegestől megismétlik. Így minden dallam második felét sokkal többször hallhatták szomszédaink, mint az elsőt. Ezért az új daloknak gyakran csak ezt a második felét vették át.

Minden cserélgetés ellenére le kell szögeznünk, hogy a népdalban dallam és szöveg elválaszthatatlan egység, egymás nélkül egyik sem él, s megvannak azok a hagyományos eljárások, amelyek segítségével a variálók az összepárosított dallamot és szöveget művészi egységbe tudják olvasztani.