SZÜLETÉSSZABÁLYOZÁS

TERMÉKENYSÉG

A hagyományos felfogás szerint a gyermekáldás az élet szükségszerű velejárója, s elítélték a meddő házasságokat. Ezért már lakodalomkor igyekeztek mágikus úton biztosítani a termékenységet. Például a nyugati palóc vidéken, amikor nagy gonddal elkészült a menyasszony ágya, valaki felkapott egyet a bámészkodó gyermekek közül, s a cifra ágynemű közé dobta, hogy a fiatal pár ne legyen magtalan. Ha a lakodalmas menet kisgyermekes asszonnyal találkozott, ezt mindenütt jó előjelnek tartották. Ahogy telt az idő, s a menyecske nem esett teherbe, a legkülönbözőbb eljárásokhoz folyamodtak, amelyek egyben tükrözik a meddőség okára vonatkozó elképzeléseket. A legelterjedtebb vélemény szerint a gyermektelenség Isten büntetése. Engesztelésül misét mondattak, búcsúkra jártak, fogadalmakat tettek. A múlt század második felében a Szeged környéki asszonyok kilenc keddet böjtöltek pünkösd után Szent Anna tiszteletére, akit a terhesség, szülés védőszentjének tartottak (Kálmány 1885). A korábbi gyűjtések adatai szerint azonban gazdag volt a mágikus gyógymódok köre is. Ezek kellékei sokszor a {7-12.} szexualitással, szaporodással kapcsolatosak (tojás, méhlepény, menstruációs vér, vessző, amellyel párzó kutyákat érintettek). Egyes hiedelmek az együtthálás időpontját szabályozták. A gyermektelenség okát néha abban látták, hogy a házastársaknak „nem pászol a vérük”. Ezért előfordult, hogy nemzőtársat kerestek. Általánosabbnak látszik azonban, hogy az asszonyt hibáztatták a magtalanságért, s így a gyógyító célzatú előírások is őrá irányultak. Táplálkozzon jobban, tanácsolták, fűszeres ételek, erős italok felerősítik. Sokan bábákhoz, gyógyítókhoz fordultak, akik kenegetést, gyógyfüves (gyakran szerepel az anyaméhfű) füstölést, főzeteket alkalmaztak. Az utóbbi ötven-hatvan évben a módosabb családok asszonyai közül mind többen vettek igénybe orvosi segítséget.

A már megfogamzott magzat védelme érdekében szinte a legutóbbi időkig szokásban volt a terhes asszonyt étellel, gyümölccsel megkínálni. Alapja az az Európa-szerte ismert hiedelem, hogy ha a nő ilyenkor nem kap abból enni, amit megkívánt, elvetél, esetleg maga is belepusztul. Ezért azt sem tekintették bűnnek, ha az állapotos menyecske lopás útján jutott az ennivalóhoz. Erre az ételre a néphit szerint a magzatnak van szüksége. Több helyről ismerjük azon hiedelemmonda változatait, amely szerint a szőlőt őrző csősz, nem látván hátulról, hogy állapotos, rálőtt az asszonyra. A halálos lövést követő rendőrségi eljárás során felboncolták a tetemet, s a megkívánt gyümölcsöt a magzat száján találták meg. Múlt századi feljegyzések a vetélés megelőzésére további mágikus eljárásokat is említenek: fürdőket, füstölést, Tolna megyéből például háromszor derekuk köré tekert fonál viselését. Tapasztalatból tudták mindenütt, hogy az erőn felül végzett munka, emelgetés abortuszhoz vezethet, erre azonban inkább csak akkor ügyeltek, ha a fiatalasszony már több ízben elvetélt. Terhességi rendellenességek esetén még a két világháború között is legtöbbször csak akkor fordultak orvoshoz, ha az anya életét látták veszélyben forogni.

SZÜLETÉSKORLÁTOZÁS

Bár alkalmi előfordulásai időben messze vezetnek, a születéskorlátozás gyakorlattá fejlődésével a magyar parasztságnál csak a múlt század második felétől kell számolnunk. Sok még a tisztázatlan részlet, annyi azonban nyilvánvaló, hogy a gyermekáldás csökkentésének legfontosabb indítéka a birtok osztódásának megakadályozása. E törekvések kiélezett formában, elsősorban a módosabb rétegnél elvezettek az ún. egyke-rendszerhez, amelyre a legkorábbi és legkirívóbb példákat a Dél-Dunántúl községei szolgáltatták, míg az ország többi részén inkább csak a két világháború között kezdett jelentkezni e probléma.

A születéskorlátozás érdekében egyaránt folyamodtak mágikus, továbbá tapasztalati hátterű eljárásokhoz, s veszedelmes, durva beavatkozásoktól sem riadtak vissza. Bár egy gyermeket jobbára mindenki akart, közismertek voltak olyan, lakodalomhoz kötődő szokások, amelyekkel teljes meddőséget véltek előidézni. Ezekben a meddőség jelképe leggyakrabban egy lezárt lakat volt. Lakodalomkor a születendő gyermekek számát, a szülések időpontját is befolyásolni igyekeztek. Annyi ujjára ült az új asszony a lakodalmi asztalnál, annyi kanál levest szedett, ahány utódot akart. A drávagárdonyi menyasszony, ahány évig nem akart gyereket, annyi görcsöt tett az alsószoknyája kötőmadzagjára. Később, ha már elégnek tartották a gyermekek számát, a szüléshez kapcsolódó, mágikus cselekvésekkel vélték az asszony további termékenységét megakadályozni. A szülés jóslásokra is alkalmat adott. Általánosan elterjedt hiedelem szerint, ahány csomó van {7-13.} a méhlepénnyel maradó köldökzsinóron, annyi gyermeke születik még az asszonynak, más magyarázatok szerint annyi évig nem esik teherbe ismét.

A gyermekáldás lehetőségét csökkentette, ha a házastársak hosszabb-rövidebb ideig nem szeretkeztek egymással. A matyóktól, palócoktól vannak adatok arra, hogy a menyecske, főleg ha nagyon fiatalon adták férjhez, nem aludhatott az urával. A nógrádi asszonyok még a két világháború között is védekezési módként tartották számon, hogy különféle ügyeskedésekkel igyekezték kikerülni férjük közeledését. Egyes – főleg egykés – vidékeken hallgatólagosan elfogadott volt, hogy az örökös megszületését követően a módos gazda inkább szeretőt tartott.

A fogamzásgátlás körébe vonható eljárásoknak legtöbbször van valamelyes tapasztalati hátterük. Sokan még a két világháború között is azért nyújtották el a szoptatás időszakát, mert ezalatt kevésbé kellett tartaniuk a teherbe eséstől. Múlt századi feljegyzésből tudjuk, hogy magömlés előtt a menyecske „félrerántotta magát” (Reguly 1975: 17). Szeretkezést követően nyomkodással, erőlködéssel, köhögéssel igyekeztek a magvat minél inkább eltávolítani hüvelyükből. Valószínűleg a kötelező katonáskodás révén terjedt el a férfiak körében a megszakított közösülés módszereinek ismerete, s a századforduló idején már meglehetősen általánosnak mondható e védekezés.

A bekövetkezett terhesség megszakítását célzó eljárásoknak (gyerekvesztés, angyalcsinálás, eltétetés, elhajtották, elcsinálták, elsikkasztották a gyereket) is jobbára volt realitásalapjuk. Különösen a már több gyermeket szült fiatalasszonyok nagy része, ha ismét állapotos lett, megpróbálkozott a kevésbé veszélyes módszerekkel: hirtelen nehezet emelt, ugrált le a padlásról, sokat szekerezett. Ezt általában nem is tartották magzatelhajtásnak. Hőhatáson alapultak a gőzölések, füstölések, a Borsa völgyében meleg kenyér helyére ültették az asszonyt. Az általánosan elterjedt forró fürdők hatását gyakran füvekkel vélték fokozni. Belsőleg főleg növényi főzeteket tartottak eredményesnek. Sok helyről van adat arra, hogy mályva vagy más növény gyökerét helyezték fel a hüvelybe. A különböző formában alkalmazott nyomás, a has tartós elszorítása, a már specialisták által végzett masszázs (eldörgölés) széles körben ismeretes volt. Legtöbb veszéllyel azon módszerek jártak, amelyek során valamilyen szúró eszközzel (kihegyezett lúdtoll, orsó, bizonyos növények szárított gyökere, kötőtű) felnyúltak a méhbe, és felszakították a magzatburkot. Közeledve a jelenhez, a falusi asszonyok közül is mind többen vették igénybe a bábák, orvosok illegális szolgálatait. Végezetül utalnunk kell a csecsemőgyilkosságra – mint legvégső lehetőségre. Halálra éheztette az anyja, dunnával letakarták és megfulladt, kitették a fagyba, sőt ismertek még drasztikusabb formák is. A világi és egyházi törvények egyaránt üldözték a gyerekelvesztést. Hiedelmek is éltek a parasztság körében az ilyen asszonyt – még életében vagy a túlvilágon – érő büntetésekről, amelyek közül legáltalánosabb, hogy halála után meg kell ennie elpusztított magzatait (Gémes 1975). A gyakorlatban azonban az egyes esetek erkölcsi megítélését mindig az adott időszakban, adott közösségen belül érvényes normák szabályozták. Elfogadható mentség lehetett a házasságon kívüli teherbe esés, a nagy szegénység, avagy a vagyon együtt tartásának mindenek fölé helyezett célja.

{7-14.} A GYERMEK NEME

A mágikus gondolkodásmód lehetőséget ad a „tervezhető” sajátságok körének szinte korlátlan kiterjesztésére. Legfontosabb kérdés volt a gyermek neme. A hagyományos felfogás egyértelműen a fiú utódot tartja értékesebbnek, így különösen elsőszülöttnél arra vágytak, hogy fiú legyen. Igen gazdag az idevonatkozó előjelek, jóslások, előírások köre. Alkalmuk lehetett a lakodalom, a gyermek fogamzásának feltételezett időpontja, a terhesség időszaka, sőt a szülés is, a következő gyermeket illetően. Még a két világháború között is általánosan elterjedt szokás volt, hogy a vőlegényes házhoz érkezvén a menyasszonynak egy kisfiút ültettek az ölébe, hogy elsőnek fiút szüljön. Sok helyen hittek abban, hogy nászéjszakán a férfi valamilyen ruhadarabjának az ágyba, szerszámjának az ágy alá helyezésével biztosíthatják ugyanezt. Fontos szerepet tulajdonítottak a két fél ekkori viselkedésének, a szeretkezés közben és utána elfoglalt helyzetüknek. Például az asszonyt figyelmeztették, nyitva ne felejtse a száját, mert biztos lánya születik; bal oldalára forduljon majd, ha fiút szeretne. A Dunántúl több vidékéről feljegyzett adatok szerint a szülőnő méhlepényét körte- vagy almafa alá földelték el, attól függően, hogy fiút vagy kislányt kívántak következő gyermeknek. Mások az elásást végző személy nemét tartották meghatározónak ilyenkor. A várandós asszonyt környezete állandóan figyelte, hogy véletlen jelenségekből következtessenek. Napjainkig hiszik, városokban is, hogy az előreugró, hegyes has fiúcska születését jelzi, míg a kislány inkább a farban van. Ugyancsak általános volt az a hiedelem, hogy a fiúgyermek anyja hasának bal, a kislány a jobb oldalában helyezkedik el, ott rugdos. Májfoltokból, lábdagadásból lányra, sok rosszullétből fiúra következtettek. Csongrád megyéből származó adat szerint a terhes asszony ujjával bökjön keresztül egy pókhálón. Ha a pók újból beszövi a lyukat, fiút fog szülni, ellenkező esetben lányt.

A RENDELLENESSÉGEK MEGELŐZÉSE

A születési rendellenességek megelőzését célzó szokások döntő hányada a terhesség időtartamára volt érvényes. Egyik csoportjuk azon képzeten alapul, hogy bármi szokatlan, ijesztő jelenséget lát az asszony (megcsodálja, ráfelejtkezik, rácsudál), a gyermek majd ahhoz lesz hasonló. Ezzel végül is minden testi, sőt szellemi fogyatékosságot magyarázni lehetett utólag. Az idevonatkozó megelőző és elhárító szokások jobbára megegyeztek az egész magyarságnál. A nő eleve kerülje az olyan alkalmakat, ahol ilyesmit láthat. Ha mégis bekövetkezett a baj, gondoljon állapotára, ez már eleve semlegesítheti az ártalmat; immár alaposan nézze meg az adott dolgot, személyt, s tanácsos meg is köpködni azt; mutasson fügét; ujját gyorsan dugja szoknyája derekába. Sok helyen hozzáteszik, hogy az ártalom akkor veszélyes különösen, ha megijed közben az asszony. Ijedtség ellen a megöntés ilyenkor is hasznos. Arra, hogy a ma számon tartott születési rendellenességeken túl, parasztságunk egyebeket is elkerülendőnek ítélt, az előírások, tilalmak indoklásaiból következtethetünk vissza. Sok helyen még a teherbe esést, sőt a házasságkötést megelőzően is érvényesnek vélték, hogy összenőtt, ún. kettes gyümölcsöt ne egyen a nő, mert kettes-gyereke lesz, azaz ikreket szül. Ezt elkerülendő ugyancsak országszerte ismert tilalom, hogy egyszerre két sulykolófát ne vigyen magával. Kutyába, macskába ne rúgjon, mert gyermeke „szőrösen születik”. Az ilyen agos (ebagos, {7-15.} aggott, aszoványos) gyerekkel kapcsolatban elsősorban Erdélyből s a bukovinai magyaroktól ismerünk részletes adatokat (Diószegi V. 1960b). Európa-szerte rendellenességnek tartották az újszülött testén lévő anyajegyet (jegy, jel, billig, anyafolt). A magyarságnál legáltalánosabb magyarázat szerint ennek előidézője, hogy valami – többnyire gyümölcs – ráesik az állapotos asszonyra, vagy ilyesmivel megdobják, megütik. Az anyajegy formája azután erre a tárgyra fog hasonlítani. Megelőzésre nincs sok lehetőség, viszont ha az adott gyümölcsöt felkapva, azt gyorsan a farához nyomja a nő, ezáltal „átviszi a jelet” olyan helyre, ahol legalább nem lehet majd látni. Az idevonatkozó képzetek gyakran keveredtek a megcsudálással, megkívánással, ijedtséggel, s ilyenkor a már említett védekezési módokhoz folyamodtak.

A GYERMEK TULAJDONSÁGAI, JÖVŐJE

A terhesség idején, elsősorban különböző tilalmak révén a születendő gyermek egészségét, normális fejlődését is biztosítani vélték. Halottat ne nézzen meg, temetésre ne menjen a várandós nő, mert ettől lesz sárgasága az újszülöttnek. Tiltották hagymás ételek, hüvelyesek fogyasztását, különben pattanásos bőrű lesz a gyermek, vagy kiütéses betegségekbe esik majd. Amelyik nő titkolta állapotát, annak a néphit szerint gyermeke néma lesz, vagy csak nehezen tanul meg beszélni. Ha későn kezdett eljárni az apróság, azzal magyarázták, hogy anyja kígyóval, rákkal került valamiképpen kapcsolatba terhessége idején. A gyermek majdani tulajdonságait is próbálták befolyásolni. A menyasszony a vőlegényes házba lépvén felnézett a kormos kürtőbe, ha fekete szemű gyermeket akart. Általános szokás volt, hogy a várandós asszony hajas kukoricát lopott, hogy szép, dús haja legyen gyermekének. A Dél-Alföldön tiltották az állapotosnak a paprikaültetést, mert mérges természetű lesz a gyerek. Az anya terhesség alatti cselekedeteiből olyan messzemenő következtetésekig is eljutottak, hogy például, ha esküt tesz, gyermekének egész életében sok baja lesz a törvénnyel.