Agrokémiai kutatások a két világháború között

A történelmi Magyarország mezőgazdaságilag művelt területét kereken egyharmadára csökkentő trianoni békeszerződés (1920) elsősorban a mezőgazdaság fejlődését törte derékba. A vizsgált időszak két évtizedében termésátlagaink és állatlétszámunk nem növekedett, noha az ország népsűrűsége lassan elérte a 100 fő/km2-t. A stagnálásnak több oka volt. A környező területekkel megszakadtak a hagyományos termelési és árukapcsolatok, az országon belül a birtokviszonyok szélsőségei, a nagyra nyílt agrárolló, az {IV-582.} 1930-as évek túltermelési válságában lezuhant mezőgazdasági árak egyaránt fékezték a gazdálkodás korszerűsítését. Így természetesen a műtrágyázás is alacsony szintű maradt. Bittera Miklós és Hajtó Frigyes részletes elemzésekkel igazolták, hogy milyen nagy szerepe volt az igen mérsékelt talajtápanyag-ellátottságnak a „szégyenletesen és katasztrofálisan” alacsony terméshozamainkban. A trágyák hatóanyagarányai sem feleltek meg az igényeknek, a foszfor volt túlsúlyban, műtrágyán a köznyelv a szuperfoszfátot értette. A közgazdasági körülmények ilyen mostoha állapota mellett különösen szembeötlő volt a mezőgazdasági, így a talajtani kutatógárda kiválósága.

A 20. század első évtizedétől kezdve a budapesti műegyetem Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszékén ’Sigmond Elek körül kinevelődött a fiatal kutatók egy csoportja. 1927-től ’Sigmond az Országos Chémiai Intézet főigazgatóságát is ellátta, így a munkahelyek bővülésével tovább növekedett a szakemberek száma. ’Sigmond legnevesebb munkatársai Arany Sándor, Becker Jenő, Di Gléria János, Mados (Kotzman) László, Páter Károly, Schay Géza, Schönfeld Sándor, Telegdy Kováts László és Zendi (Zucker) Ferenc voltak. Emellett az először a budapesti tudományegyetem keretében szervezett, majd később szintén a műegyetem kötelékébe került Mezőgazdasági Kémiai Intézet – Doby Géza vezetésével – vált a kutatók iskolájává (Csiky János, Eperjessy György, Kuthy Sándor, Vályi [Snassel] Ferenc). A Kertészeti Tanintézetben Ballenegger Róbert, a soproni erdészeti főiskolán Fehér Dániel (munkatársak: Frank Melánie, Szelényi [Frischmann] Ferenc) irányította a talajtani és az agrokémiai kutatásokat. Nemzetközileg is elismert kutatóhely volt a Földtani Intézet talajtani laboratóriuma előbb Treitz Péter, majd Kreybig Lajos vezetésével (munkatársak: Babarczy József, Ébényi [Ebenspranger] Gyula, Endrédy Endre, Sík Károly, Török László, Wittkovszky Endre, Zakariás Jenő). Ezek mellett továbbra is fontos szerep jutott a trágyázástani kutatómunkában a magyaróvári Növénytermesztési Kísérleti Állomásnak. Itt Dworak Lajos és id. Várallyay György dolgozott.

A fő kutatási központok mellett tájanként talajvizsgáló laboratóriumokat is létrehoztak. Talajtani és Agrokémiai Kísérleti Állomás működött Szegeden Herke Sándor vezetésével, a Vegykísérleti Állomásokon talajtani laboratóriumok voltak Debrecenben, Békéscsabán, Miskolcon, Pécsett és Kalocsán. A mezőgazdasági kamarák trágyázási szaktanácsadással is foglalkoztak a környező megyékre kiterjedő hatáskörrel Kecskeméten, Győrben, Kaposváron, Debrecenben és Miskolcon. Budapesten működött az Országos Mezőgazdasági Kamara Talajtani és Trágyázási Osztálya, amely országosan szervezett trágyázási és talajjavítási kísérleteket.

A két világháború között a kormányzat és a szakemberek egyaránt tudták, hogy a műtrágyázás kulcskérdése a terméshozamok növelésének. Több műtrágya propagandaakció is indult, részint a műtrágyázás eredményességének megismertetésére, részint a hatást befolyásoló körülmények kísérleti vizsgálatára. A legnevezetesebb ilyen kísérletsorozat az Országos Chémiai Intézet és a Központi Talajjavító Bizottság szervezésében, 1932–1937 között zajlott le. A kísérletek célja egyrészt a fő kalászos és kapásnövények alá juttatandó nitrogén-, foszfor- és káliumműtrágyák legmegfelelőbb kombinációjának megállapítása a talaj és az időjárási viszonyok függvényében, másrészt annak megítélése, hogy a trágyázási szaktanácsadás céljaira milyen talajvizsgálatok a legmegfelelőbbek. A várt eredményeket a kutatók nem kapták meg, részint a munkaterv egyre lanyhuló és szűkülő végrehajtása, részint a kísérletezés módszereiben rejlő korszerűtlenségek miatt. Kétségtelenné vált azonban, hogy biztonságosan csak a talaj kémhatásának, könnyen {IV-583.} oldható foszfor- és káliumtartalmának, valamint szervesanyag-tartalmának ismeretében végezhető el a műtrágyázás. Igazolódott, hogy a csaknem mindenütt érvényesülő nitrogén-műtrágyázás mellett a kalászosoknál elsősorban a foszfor-, a kapások és más ipari növényeknél, illetve a takarmánynövényeknél a kálium-műtrágyázás az eredményes. 1930-ban Mezőberény, 1942-ben Tatabánya környékén hoztak létre – a főként Németországban bevált, a gazdálkodókat szövetségbe szervező – úgynevezett kísérletező körzeteket. Az önként jelentkező földtulajdonosok, főként kisgazdák, egyetemi vagy kamarai szakemberek irányításával, főállású körzetvezető segítségével, trágyázási, búza, kukorica, burgonya és lucerna fajtakísérleteket is végeztek. A termelők talaját részletesen megvizsgálták és térképen ábrázolták. A II. világháború előrehaladtával a vizsgálatok megszűntek.

A Nemzetközi Talajtani Társaság kezdeményezésére több száz talajminta anyagán vetették össze ’Sigmond 0,01 N salétromsavas kivonásos módszerét a Németországban használatos citromsavas, a rozscsíranövények foszfor- és káliumtartalmát meghatározó Neubauer, illetve az Aspergilus gombatenyészetét mérő biológiai módszerekkel. Becker Jenő, Csiky János, majd id. Várallyay György foglalkozott ezzel a legbehatóbban. Különösen id. Várallyay tett sokat a gyors, olcsó és mégis a célnak megfelelő vizsgálati módszer érdekében. Végül a laktátos 3,8-as pH-ra pufferolt foszforoldó szer és az ammónium-acetátos kálium kicserélő szer mellett döntött. Id. Várallyay sokoldalú és példamutatóan szabatos modellkísérletek sorozatával igazolta, hogy – mai felfogásunkkal egybehangzóan – a laboratóriumi tápanyagvizsgálatok a talaj fontos és gyakorlatilag értékes jellemzői.

Már ’Sigmond felismerte, hogy a talaj mészállapota fontos a tápanyag-szolgáltató képesség kialakulásánál. A salétromsavas módszer értékelésekor tekintetbe vette a talaj savközömbösítő képességét (lúgossági fokát). Módszerét továbbfejlesztő munkatársai (Becker Jenő, Csiky János és Schönfeld Sándor) igazolták, hogy a CaCO3 mennyiségén kívül ennek minősége, illetve a talajban lévő ásványi anyagok Si/Al aránya is befolyásolja a talajban lévő foszfor és kálium felvehetőségét. Hangsúlyozták, hogy a szabad földi kísérletek sem tekinthetők a talaj-tápanyagtartalom biztonságos értékmérőjének, mivel a talajviszonyoknak nem megfelelő jelzőnövényekkel vagy műtrágyafélékkel téves megítéléshez juthatunk. Érdekes utat választott Doby Géza a talaj nitrogénszolgáltatásának megítélésére. Észrevette, hogy a rozscsíranövények invertáz aktivitása arányosan változik a rendelkezésre álló nitrogénmennyiséggel.

A több helyen végzett műtrágyázási kísérletek eredményeit összesítve világosan kitűnt, hogy a talajok mészállapota jelentősen befolyásolja a műtrágyafélék megválasztását. Az ammónium-szulfát és a kálium-klorid a savanyú talajok pH-ját csökkentve nehezíti a mészkedvelő növények termesztését. Jól mutatja be ezt Schönfeld az országos pétisókísérletek eredményein búzára, répára és burgonyára vonatkozóan. Általánossá vált Becker és Csiky véleménye, hogy a gazdaságos műtrágyahatás előfeltétele a talaj mészállapotának a rendezése. Putnoky László viszont arra figyelmeztetett, hogy a savanyú homoktalajok meszezésével éppen a gyümölcsösök és a zöldségek minőségét biztosító nehézfémtartalom felvehetőségét csökkentenénk. A kutatók részletesen foglalkoztak a talaj legmegfelelőbb mészadagjának a megállapításával is. Megállapították, hogy a pH-érték mellett a hidrolitos aciditás és a kötöttség ismerete is szükséges. A pH-mérés fejlesztését célozta Di Gléria üvegelektród alkalmazására tett javaslata.

Az egyes talajvizsgáló laboratóriumokban több év alatt összegyűlt sok száz vizsgálati adatot összesítve a tudósok képet nyertek {IV-584.} egy-egy táj talajainak felvehető tápanyagkészletéről. Úgy találták, hogy a még összes tápanyagokban gazdag alföldi talajokon is igen mérsékeltek ezek a készletek.

1933-ban, Kreybig Lajos irányításával indult meg a Földtani Intézetben az ország 1:25 000 léptékű, termelésirányító talajtérképezése. 1944-re elkészült az ország mezőgazdasági területére vonatkozó térkép. A termőréteg teljes mélységére érvényesen feltüntették a termékenység szempontjából fontos fizikai és kémiai jellemzőket. Mód nyílt egyes tájak termesztési adottságainak az összefoglalására, s a növénytermesztés tervszerű irányításának a megalapozására. Külön előnye volt ennek az átfogó munkának az is, hogy a trágyázási kutatásokkal foglalkozó szakemberek a talajok tulajdonságait részletesebben megismerték, mivel a térképezést Ballenegger Róbert, Kreybig és Mados (Kotzman) László személyesen a helyszínen irányította. Előrehaladás történt az egyes üzemek talajviszonyainak részletesebb térképezésénél is. A térképezés módja az üzemenként változó termelési problémák szerint tért el. Így vagy a domborzati viszonyok, vagy a javítandó táblarészek, vagy az egyenlőtlen trágyázás nyomán létrejött eltérések feltüntetése volt a legfontosabb. Több kutató is foglalkozott ezekkel a problémákkal (Csiky János, Sík Károly, Vályi [Snassel] Ferenc, id. Várallyay György).

Az időszak kezdetén, a műtrágyagyárak segítségével végzett, úgynevezett bemutató kísérletek a propagandát szolgálták, mert sem a talajeltérések okozta bizonytalanságok számbavételére, sem a talaj vizsgálatára nem került sor. 1930 után főként a fejlett országok trágyázási kutatásainak a tanulmányozása nyomán (Csiky az Amerikai Egyesült Államokban, Telegdy Kováts László Nagy-Britanniában járt) szakembereink megismerkedtek a sokismétléses kisparcellás kísérletekkel. Bár magyar nyelven is megjelentek a korszerű kísérletezés elveit és technikáját ismertető kiadványok (Csiky, Telegdy Kováts), a gyakorlatban az ezt biztosító kísérleti telepek megszervezésére csak az 1950-es években kerülhetett sor.

Hazánknak az I. világháború előtt sem kielégítő istállótrágya-ellátottsága – évente átlagosan legfeljebb 1 t/ha (Bittera Miklós) – a következő évtizedekben tovább csökkent. Elsősorban a németországi vizsgálatok nyomán részletesen tanulmányozták a hazai éghajlatnak és trágyaalapanyagoknak megfelelő, veszteségmentes trágyakezelési módszereket. Kiemelendő Kuthy Sándor munkája, aki a kistermelők számára is keresztülvihető technológiát alakított ki. Bár az állami és a társadalmi szervek ennek népszerűsítésére sokat tettek, gazdálkodásunk nem megfelelő színvonala és a munkások érdektelensége miatt sok eredményt nem értek el.

A témakörben két alapvető felfogás alakult ki. Fehér Dániel és Kreybig Lajos, valamint követőik elsősorban a talaj természeti adottságait akarták minél jövedelmezőbben hasznosítani. A viszonyoknak megfelelő talajműveléssel és a szervesanyag-utánpótlás rendszerességével a növények folyamatos nedvesség-, valamint tápanyagellátását kívánták biztosítani. E biológus felfogás szerint a műtrágyázás elsősorban a talajban lejátszódó körfolyamatok serkentője kell hogy legyen. Ezen az alapon hangsúlyozták a talaj mészállapotának és nitrogénellátottságának fontosságát. A felvehető tápanyagok meghatározásának csak mellékes jelentőséget tulajdonítottak. A kutatók másik csoportja, ’Sigmond Elek és Doby Géza szellemében, inkább a növények igényének maximális biztosítását tartotta a belterjes mezőgazdálkodás alaptételének. Ebből a szemszögből fontos volt a főbb gazdasági növények tápanyagfelvételi ütemének tanulmányozása, egyes gazdaságok tápanyagmérlegének elkészítése, illetve a minőségi termékek érdekében a harmonikus, {IV-585.} mikroelemekkel is szükségszerűen kiegészített tápanyagellátás biztosítása. E két látszólag ellenkező nézet közül mindig a társadalom igényeinek és anyagi lehetőségeinek megfelelő került előtérbe.