Zöldségtermesztés

A 19. század első felében Nagykőrös és Cegléd környéke közismert volt jó minőségű zöldségeiről. A nagykőrösi uborka egész Európában ismertté vált, a makói vöröshagyma már az 1860–1870-es években a legfontosabb export zöldségfélénk volt. Az export zöme Bécsbe, Prágába, Lengyelországba és Németországba irányult. A többi zöldségféle exportja együttesen csak 1887 után haladta meg a vöröshagyma kivitelét. A század második felében Kecskemét környékén is kialakult a zöldségtermesztés.

A 19. század második felében, a kiegyezés után a bolgár zöldségtermesztők tömegesen jelentek meg Magyarországon, s ezzel aránylag rövid idő alatt komoly versenytársai lettek a hazai zöldségkertészetnek. Először Dél-Magyarország városai (pl. Nagybecskerek, Arad, Temesvár, Baja) mellett, később a főváros, majd a nagyobb vidéki városok környezetében tavak, folyók, patakok partjára települtek, pl. a Duna mentén Soroksáron, Csepelen (Királyerdőn, Halásztelken), a Rákos patak mentén Kőbányán, Kispesten, Pesterzsébeten, Szentes környékén. 1900-ban mintegy tízezren, az I. világháború előtt kb. húszezren gazdálkodtak hazánkban. Az I. világháború idején a bolgárkertészek döntő többsége hazatérni kényszerült, s a háború után csak kevesen költöztek vissza hazánkba. A II. világháború után, 1958–1959-ben a Budapesten és környékén dolgozó bolgárkertészek szövetkezetekbe tömörültek, pl. Újpesten a Blagoev Tsz (később Duna Tsz), Zuglóban a Pákozdi Antal Tsz, Pestlőrincen és Pesterzsébeten a Dimitrov Tsz és a Magyar–Bolgár Barátság Tsz, Csepelen a Vaszil Kolarov Tsz alakult meg. 1980-ban még 300 kertészkedő bolgár családot tartottak nyilván.

Bolgárkertészek munka közben, Budapest, 1930-as évek

A magas színvonalú gyakorlati szakértelemmel rendelkező bolgárkertészek öntözéssel, melegágyi hajtatással piacra termesztettek zöldségféléket. Nemcsak az öntözésnek voltak nagy mesterei, hanem a kettős és köztermesztésnek is. Kiváló minőségű árujuk korábban érett, így a hazaiakénál hamarabb került piacra. Magyarországon addig ismeretlen kertészeti módszerük lényege: a magas, trágyafűtésű melegágyban hajtatott palántákat öntözőárokkal sűrűn barázdált szántóföldbe ültettek ki. Az öntözővizet a folyó vagy tó partjára telepített bolgárkerék (ókori eredetű vízkiemelő szerkezet) segítségével juttatták ki. A bolgárkertészek kiváló minőségű terményeivel a hagyományos zöldségtermelő tájainkon öntözés nélkül termesztő magyar parasztok nem tudtak versenyre kelni. A bolgárkertészek által az országból kivitt pénz a nemzetgazdaságnak jelentős kárt okozott. Ennek kiküszöbölésére a földművelési kormányzat az ország több vidékén bolgár rendszerű zöldségtelepeket létesített (pl. Gödöllő, Révfülöp, Siófok, Miskolc, Kecskemét, Nagytétény, Tapolca, Besztercebánya). A bolgárkertészek szakismereteiket igyekeztek titokban tartani, de módszereik mégis elterjedtek a magyar termesztők körében is, így alakultak ki pl. Szentesen, Békésen, Gyulán és Hódmezővásárhelyen az intenzív primőrtermesztő körzetek. A zöldségtermesztésben a bolgár rendszerű kertészkedés szerepét a háztáji, a fóliás és a nagyüzemi termelés vette át, termesztési módszerüket a technikai fejlődés szüntette meg.

A 20. század elején Magyarországon a zöldségtermő tájak a vasúti hálózat kiépülésével exportra szállító nagypiacokká váltak, noha a termesztési színvonal {IV-653.} csak lassan fejlődött. A termelt zöldségfélék mennyisége és exportja 1916-ig állandóan emelkedett. Főként vöröshagymát, dinnyét, uborkát exportáltunk, de megindult a paradicsom, zöldpaprika, káposzta és más zöldségfélék kivitele is. Elsősorban Kecskemét és Nagykőrös vált zöldségtermelő központtá. Azokon a helyeken, ahol a tájtermelés virágzott, a bolgárok nem telepedtek le.

Az I. világháború befejezése után a gazdasági helyzet romlásával arányosan növekedett a zöldségtermelés jelentősége. Az I. világháború idején elvesztett exportpiacainkat évekig nem sikerült visszaszerezni. Az 1922. évi mélypont után megindult gyors fejlődés következtében 1929-ben nagyarányú felfutás mutatkozott, majd a gazdasági világválság és a rossz termések akadályozták a kivitel fejlődését. Az 1930-as évek folyamán lezajlott gazdasági válság, a gabona világpiaci árának zuhanása közvetve lendületet adott a zöldségtermesztés fejlődésének. A két világháború között a régebbi zöldségtermesztő tájaink nagyot fejlődtek, különösen Szentes és Gyula környékén, valamint a hevesi körzetben, ahol a nagy múltú dinnyetermesztés mellett megindult a paradicsom nagyarányú termesztése az 1934-ben létesült hatvani konzervgyár számára. – A zöldségfélék közül ebben az időben különösen a paradicsom, a paprika, a sárgarépa, a fokhagyma, a zöldbab, a zöldborsó és a káposzta termesztése mutatott gyors fejlődést (vetésterületük 2–3-szorosára emelkedett). A munkák túlnyomó többségét kézzel végezték. Az országos termésátlagok nagyon alacsonyak voltak, a vetésterület nagysága állandóan változott. Nagyüzemi zöldségtermesztésről ekkor még nem beszélhetünk. A termesztés eredményességét és fejlesztését nagymértékben hátráltatta a kutatómunka és a kísérleti telepek hiánya.

Az étkezési paprikát a 19. század végén a bolgárkertészek hozták Magyarországra. Legkorábban, a 19. század végén, Szentesen, majd a 20. század elején, Cece, Gyula, Boldog, Bogyiszló környékén alakult ki csemegepaprika-termesztőtáj. A termesztés az 1930-as években kezdett fellendülni. Az 1960-as évektől terjedt el a fóliás és növényházi hajtatás. – A paradicsom a 19. század vége felé terjedt el a kertekben, elsősorban feldolgozás céljából termesztették. Először Fót és Dunakeszi környékén öltött nagyobb méreteket szántóföldi termesztése; jelentős volt a termesztés Kecskemét és Hatvan környékén is. Az 1930-as évektől a konzervipar nagy mennyiségben dolgozta fel, a friss paradicsom exportja (Németországba, Ausztriába) 1929–1939 között állandó növekedést mutatott. A vöröshagymát Magyarországon legkiterjedtebben a makói tájban termesztették. Exportunk mindig jelentékeny volt. Az 1930-as években Ausztria, Nagy-Britannia, Németország, Svájc és Svédország volt a fő vásárlónk. 1948-ban Erdei Ferenc javaslatára létrehozták az Állami Hagymakísérleti Telepet. A gyökérzöldségek (sárgarépa, petrezselyem) termesztőtájai a Szigetköz, a Fertő déli szegélye és Makó vidéke. A 20. század elején a káposzta főbb termesztőtájai Szabolcs, Hajdú, Csongrád, Győr és Fejér megyében voltak.

A 20. század elején a nagy szakértelmet kívánó zöldséghajtatásnak hazánkban is voltak úttörői, de megfelelő felvevőpiac hiányában nem terjedt el nagyobb arányban. Az 1920-as években néhány helyen a zöldséghajtatásnak jellegzetes gócpontjai alakultak ki. Szentesen 1910 körül, Gyulán 1924 után indult meg a zöldséghajtatás. 1934-től külföldre (Bécsbe) is szállítottak hajtatott zöldségeket.

1905-ben Vácott megalakult a Magyar–Belga Kertészeti Részvénytársaság, amely 30 melegházat létesített 7000 m2, melegágyat 360 m2 területen. Fő kultúrájuk a zöldségtermesztés mellett a gyümölcs, szőlő és dísznövény volt. A korai termények jó részét nyugati országokba szállították (hazánkban olcsóbb volt a termesztés). {IV-655.} A részvénytársaság 1920-ban megszűnt, de másféle vállalati formában működött tovább az államosításig (1948). 1953–1960 között a Váci Kertészeti Vállalat működtette.

A II. világháború után növekedni kezdett a zöldségnövények vetésterülete. Az 1945. évi 57 000 ha-os vetésterület 1962-re 178 000 ha-ra nőtt, az egy hektárra eső hozam azonban csökkent. Ennek oka a termőföld minőségének leromlása, az anyagi és technikai eszközök hiánya, továbbá az a tény, hogy még nem alakultak ki az intenzív termelést folytató házikertek, háztáji gazdaságok, és a termelés irányítói elsősorban a nagyüzemek kialakítására tették a hangsúlyt.

A II. világháború utáni években több zöldségtermesztő tájon a termesztés átmenetileg hanyatlott. 1947-ben a kormány a termelési nehézségek leküzdése érdekében komoly támogatást nyújtott a termesztőknek. Megalakult a Gyümölcstermesztési- és Zöldségértékesítő Vállalat, amely megkezdte a zöldségkereskedelemben uralkodó anarchikus helyzet felszámolását. Az 1948-ban megkezdődött szerződéses zöldségtermesztés biztosította a konzervgyárak, zöldségértékesítő vállalatok részére a szükséges árut. 1949-ben megvetették a nagyüzemi termelés alapjait és megkezdődött a magánvállalatok felszámolása. Az első nagyüzemi zöldségtermesztő mintaüzemet 1950-ben Sinatelepen hozták létre; a gyakorlat két éven belül bebizonyította, hogy a kertészet nagyüzemesítése nem lesz egyszerű feladat. Az 1950-es évek koncepciója – az ún. városellátó zöldségtermesztő övezetek kialakítása – sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A vetésterület növekedésével nem tartott lépést a termésátlagok emelkedése. Az 1953-as kormányhatározat előírása következtében a zöldségtermesztést visszahelyezték a régi, történelmileg kialakult zöldségtermesztő tájakra. Az intézkedések és a korszerűbb termesztéstechnológia alkalmazása következtében a zöldségtermesztő tájak gyors fejlődésnek indultak, a korai termesztés fokozódott, nagymértékben emelkedett a zöldség- és zöldségmagkivitel. A kutatók eredményes munkája következtében a legtöbb zöldségfajnál új alapokra helyeződött a termesztés. Mindenütt előtérbe került a gépi művelés lehetősége, kidolgozták az öntözéses agrotechnikákat stb.

A kertészeti kultúrák termesztésének alternatív módja a biokertészet. A szintetikus vegyszerek, műtrágyák használatát kerülő, a természetes anyagok és erőforrások alkalmazására támaszkodó, kereskedelmi célú termesztés 1987-ben kezdődött Magyarországon, Kelet-Közép-Európában elsőként. A biotermesztésben használatos anyagok minősítése, a tájékoztatás és szaktanácsadás a feladata az 1983-tól országos klubként működött, majd 1987-ben országos egyesületté átalakult Biokultúra Egyesületnek, amely a Biogazdálkodók Világszövetségének (IFOAM, International Federation of Organic Agriculture Movements) tagja. Hazánkban 1991 óta működnek biogazdaságok (pl. Galgafarm, Krisna-völgyi biofarm és kulturális központ).

Napjainkban a zöldségtermesztés a kertészet legjelentősebb termelési értékét előállító ágazata, s e tekintetben az EU-országok rangsorában a középmezőnyben foglal helyet. Az egyes zöldségfajok fajtaösszetétele a rendszerváltozás óta nagyarányú változáson ment keresztül. A korábban termesztett hazai nemesítésű vagy honosítású fajták helyett a nagy külföldi vetőmag-forgalmazó cégek, piaci igényekhez jobban alkalmazkodó fajtáit termesztik.