Dísznövénytermesztés

Az 1880-as évek előtt Magyarországon a dísznövénytermesztés a kolostorkertekben, várkertekben, főúri kertekben és parasztkertekben {IV-656.} folyt. A 19. századi polgárosodás a dísznövény-árutermelés és -kereskedelem fejlődését is megindította. Az 1880-as évektől a hazai dísznövénytermesztés központjai a Budai Királyi Várkertészet, az Egyetemi Füvészkert, és egyes főúri kertek (Esterházy-uradalom, Festetics-kert) lettek, ahol a magyarok osztrák és cseh szakemberektől tanulták a díszkertészet mesterségét. Budapest és a nagyvárosok környékén árutermelő magánüzemek jöttek létre. 1860-ban Budán és Pesten hat díszkertészt tartottak nyilván, számuk 1886-ban már 35-re emelkedett. A kereskedelmi kertészek többnyire háztájiban, kis területeken kertészkedtek (piaci ellátásra hajtattak hagymásokat, muskátlit, hortenziát).

A 20. század első felében a váci Belga–Magyar Kertészeti Rt. által épített üvegházakban vágott virágot, szobanövényt és pálmát termesztettek (többek között liliomot, orgonát, Callat, Rhododendront, Azaleat). Az első átütő eredményeket az amerikai szegfű hajtatásával érték el Magyarországon. Úttörő munkát végzett a szegfűhajtatás terén a hódmezővásárhelyi Dobay hajtatókertészet (1914–1952). Szegfű- és rózsahajtatása révén országos hírnévre tett szert Czeglédi Nagy Ferenc (Hódmezővásárhely). Az 1930-as évek elejétől számos családi vállalkozás és uradalmi díszkertészet jött létre. A kor színvonalának megfelelő üzemek közül több ismert volt külföldön is, pl. a hatvani Deutsch-, Corchus-, a hódmezővásárhelyi Czeglédi Nagy-, a szentendrei Kovács- és a budapesti Kellner-féle üzemek. A díszkertészetek mintegy 1000–5000 m2 üvegfelületet is hasznosítottak.

A II. világháború alatt a dísznövénytermesztés lényegében megszűnt, egy 1943-as rendelet értelmében a dísznövények helyén is zöldséget kellett termelni. A bombázások és a harcok jelentős károkat okoztak a zöldfelületekben. A díszkertészeti termesztés újjászervezése az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején kezdődött. Az államosítással, szövetkezetesítéssel megalapozták az üzemi dísznövénytermesztést.

Az 1950-es évekre a szabadföldi vágottvirág-kultúrák (Chabaud szegfű, őszirózsa, kardvirág) nagy felülete és a dísznövényvetőmag-termesztés volt a jellemző. A főváros és egyéb nagyvárosok környékén megindult az új üvegfelületek létesítése is, fellendült a növényházi szegfű, az őszi szezonra időzített krizantém és a hideghajtatott rózsa termesztése.

Az 1960-as évek végén megindult a korszerű üvegfelületek nagyarányú építése. Ekkor létesültek Békés, Csongrád és Győr-Sopron megye termálvízzel fűtött telepei és a budapesti termelőszövetkezetek modern telepei, amelyek megteremtették az iparszerű termesztés és a rendszerszervezés alapjait, beindult az export.

Az 1970-es évek végéig újabb modern üvegházfelületek létesültek, az árutermelés évről évre növekedett, megindult a fólia alatti termesztés szervezése is, főként az Iparszerű Dísznövénytermesztési Rendszer keretében. A dísznövénytermesztés, valamint a zöldterület-fejlesztés és -fenntartás az 1970-es évek végéig dinamikusan fejlődött, megteremtette a hazai ellátáshoz és az exporthoz szükséges árut, miközben a termelés alapjai is bővültek. A termelés, a kereskedelem és a külkereskedelem egyaránt nyereséges volt. Ekkor a termelésben és a kereskedelemben uralkodó volt a szocialista szektor. A magánszektor részesedésének növekedését az energiaár-robbanás következtében beállott változások hozták magukkal.

Az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején a dísznövénytermesztés és a virágkereskedelem alapvető változásokon ment át. A termelés növekedése mellett a szerkezet átalakult. Egyes munkaigényes kultúrák háztáji és kisüzemi termelésbe kerültek át (növényházi szegfűtermesztés a fóliásba). Lecsökkent az új termesztőberendezések létesítésének {IV-657.} üteme. A virágkereskedelemben nőtt a magánüzletek száma, a nagyüzemek mellett kistermelő szakcsoportok szerveződtek.

Napjainkban a növényházi dísznövénytermesztés az ágazat legdinamikusabban és legintenzívebben fejlődő területe (főként a szegfű, gerbera, rózsa, hagymás virágok és a krizantém). Cserepes növényekből importra van szükség. 1989-től fokozatos fellendülés tapasztalható az évelő dísznövények hazai piacán.

A hazai dísznövénytermesztés fejlesztésével kapcsolatos kutatás egyik csoportját, az alapkutatási, fajtanemesítési és termelésfejlesztési tevékenységet kutatóintézetekben végzik. A vállalati kutatások elsődleges célja a termesztéstechnológiai eljárások és fajták honosítása, fajtafenntartó nemesítés, termelésfejlesztés stb. A dísznövénytermesztési kutatások szervezett keretek között 1950-ben indultak meg két kutatóhelyen: a Kertészeti Kutató Intézet Dísznövény Osztályán és a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Dísznövénytermesztési Tanszékén. Az 1960-as években a kutatóintézet feladata a rózsa és egynyári virágok nemesítése és termesztésének fejlesztése lett, a főiskola témája pedig a dendrológiai és évelő dísznövények nemesítése és termesztéstechnológiájának kidolgozása, valamint a kondicionált terekben termesztett dísznövények nemesítése és termesztéstechnológiájának kidolgozása.

A kutatásokba a Debreceni Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszéke is bekapcsolódott, és szép eredményeket ért el a Canna-nemesítés terén. Az akadémiai intézetek közül a Vácrátóti Botanikai Kutató Intézet végzett dendrológiai, évelő és növényházi dísznövények körében honosítási, fajtanemesítési tevékenységet. A vállalati kutatások feladatául főként a nagyméretű kultúrák szinten tartását, illetve fejlesztését, továbbá a fajták és termesztéstechnológiák adaptációját tűzték ki.