Gyógynövénytermesztés

A gyógynövények szántóföldi termesztését a 19. század második felében Agnelli József csávai (Nyitra megye) plébános szorgalmazta, aki 1870 óta gyógyfű-nagytermelőnek számított (az 1896-os ezredvégi kiállításon 124 gyógyfüvet állított ki).

Nagyobb léptékű árutermelés a 19. század végén alakult ki, amelyhez bizonyos fokú feldolgozási, illóolaj-előállítási tevékenység kapcsolódott. A tudományos háttér megteremtése Páter Béla (1860–1938) nevéhez fűződik. A I. világháború után, 1915-ben létrehozták a Gyógynövény Kísérleti Állomást, amely kezdetben elsősorban a gyűjtést és termesztést ellenőrizte, majd tudományos kérdésekkel is kezdett foglalkozni. Ez idő tájt Magyarország „gyógynövény nagyhatalommá” vált, amely a drog- és illóolaj-termelés, valamint az export látványos növekedésében nyilvánult meg. Kabay János kidolgozta világszabadalmát a morfin száraz máktokból történő előállítására. Az 1930-as évektől kezdve kialakult a hazai illóolaj-előállítás (iparág). A gyűjtött gyógynövényfajok közül a kamilla ekkor tett szert világhírnévre és vált „nemzeti” termékké. A II. világháború gyógyszerhiánya a gyógynövénykutatásnak nagy lendületet adott. Békésy Miklós sikeres munkásságának eredményeként lehetővé vált az anyarozs szkleróciumának mesterséges fertőzéssel történő előállítása, továbbá termesztésbe vonták a szívglikozidokat tartalmazó gyapjas gyűszűvirágot (Digitalis lanata). A II. világháború után a gyógy- és illóolajos növények termesztése, feldolgozása, kereskedelme a gazdasági ellentmondások ellenére sikerágazattá vált.

Kerekes József kidolgozta és elterjesztette a gyakorlatban a kamilla üzemi termesztésének módját.

Napjainkban a gyógy- és illóolajos növények termesztése 40–42 000 hektáron folyik.