Ásványaink felfedezésének múltjából

A Kárpát-övezet legjelentősebb ásvány-előfordulásai és az új felfedezések döntően a Felvidékhez és Erdélyhez kapcsolódnak, de néhány ásvány első lelőhelyeként a Mátrát és a Börzsönyt kell megemlíteni.

A sorozatos ásványfelfedezések korszaka a Kárpát-medencében a 18. század második felében, a bányászati tevékenység fellendülésével kezdődött el. A 19. század e téren igazi „aranykornak” nevezhető, de a 20. század első felében is számos, addig ismeretlen ásványfajra bukkantak rá a bányászok, majd a későbbiekben a geológusok. Az új ásványfajok száma a kutatások révén a 20. században is folyamatosan növekszik (évi átlagban 5-10 fajtával nő).

A 18. század ásványtani felfedezéseinek zöme Erdélyhez, azon belül is elsősorban az Erdélyi-érchegységhez kötődik. Aranyban gazdag bányáit (Offenbánya, Nagyág, Facebánya, Brád, Porkura, Verespatak) több évezreden keresztül intenzíven művelték, az itt felfedezett ritka arany-ezüst-tellurid ásványok minden múzeum féltett kincsei közé tartoznak. Az érchegység lelőhelyeiről a 18. század utolsó évtizedeiben írták le először a következő ásványok jellemzőit: nagyágit (1769), alabandin (1784), szilvanit (1785), tellurit (1798).

A Krassó–Szörényi-érchegységben ekkor találtak először a Földön wollastonitot (1793), a Gutin hegységben rodonitot (1783), a tellúr tartalmú pilsenit viszont elsőként Nagybörzsöny térségéből került elő (1790). A felvidéki Nagyrőcén találtak először rutilt (1772). E leletek a 19. és a 20. század ásványtani és geológiai kutatásaira is igen nagy hatással voltak.

A 19. században megismert ásványok jelentős hányada a Felvidékről származik, amelynek ásványlelőhelyei a középkor óta jól ismertek. (Elég csak utalni Selmecbánya és Körmöcbánya egykor világhírű színesérctelepeire.) Kalinka kéntelepéből {II-50.} mutatták ki a haueritet (1847), Libetbányának két foszfátásványt, a libethenitet (1812) és az eukroitot (1823), Úrvölgynek pedig a dietrichitet (1878) köszönheti a 19. század ásványtana.

A Szepes–Gömöri-érchegység vasérctelepei évszázadokon keresztül szolgáltattak nyersanyagot a honi és külhoni vaskohászat számára. Leghíresebb bányái: Rozsnyó, Gölnicbánya, Ötösbánya, Dobsina és Szomolnok. Szomolnokról olyan szulfátásványokat írt le a tudomány számára Krenner József elsőként, mint a kornelit (1888), a romboklász (1891) és a szomolnokit (1891). Vashegyről ismerte meg a világ az evansitot (1864), az Árvai-Magura hegységben lehullott vasmeteoritból pedig a screibersitet (1847) és a szatmári cohenitet (1889).

Az erdélyi Gutin hegység évszázadok óta híres érctelepeiről (Nagybánya, Felsőbánya, Kisbánya, Kapnikbánya) számos, a 19. században felfedezett ásványt vezettek be a kutatók a szakirodalomba, köztük a rodokrozitot (1813), a felsőbányaitot (1853), a szmikitet (1877), a dietrichitet (1878), a semseyitet (1881) és az andoritot (1892). Ez utóbbi két ásvány az ásványtan tudományában eléggé ritka módon egy emberről, Semsey Andorról, a magyar ásványtan legnagyobb mecénásáról kapta nevét.

Az Erdélyi-érchegységből írták le elsőként a petzitet (1842), a telluritot (1842), a krenneritet (1877) és a stützitet (1878). Rézbánya rézérctelepe a szaibélyitet (1861), a Piski melletti Aranyi-hegy pedig a pszeudobrookitot (1878) adta a tudománynak.

A Krassó–Szörényi-érchegység rendkívül gazdag ásványtársulással jellemezhető érctelepeiről (Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Szászkabánya, Újmoldova) több olyan ásvány származik, amit a 19. században először itt találtak meg a Földön. Ezek: cianotrichit (1808), hörnesit (1860), alloklász (1868), veszelyit (1874) és ludwigit (1874).

A századforduló utáni évtizedek is több ásványtani felfedezést hoztak. A Felvidéken a Szepes–Gömöri-érchegységben találták meg a lelőhelyéről elnevezett vashegyitet (1909), a Kis-Kárpátokban lévő Pernek antimonérctelepéről származó, igen ritka schafarzikitet (1915). Hodrusbánya érctelepéből származik a hodrushit (1970) és Libetbányáról egy frissen felfedezett arzenát, a mrazekit (1992).

Erdély a 20. században is több új ásványt adott a tudomány számára. A Gutin hegységben fedezték fel a fizélyitet (1913), a klebelsbergitet (1929), a fülöppitet (1929) és a parajamesonitot (1947), az Erdélyi-érchegységben a muthmannitot (1911) és a krautitot (1975). A Csoklovinai-barlang volt az ardealit első lelőhelye (1931), Rézbányán mutatták ki először a padĕraitot (1985).

Kárpátalján találták (Szarvaskúton) és a Kárpátokról nevezték el a kárpátitot (1955).

A Mátra is ásványnévadó lett: Gyöngyösoroszi érctelepéből Koch Sándor írta le elsőként a mátraitot (1958). A Kárpát-övezetben lehullott meteoritok egyikéből (Mezőmadaras) az 1960-as évek közepén újabb ásványfajtát sikerült kimutatni, a merrihueitet (1965).