A korszerű állattenyésztés születése

A mai értelemben vett korszerű állattenyésztés hazai megalapítójának Tormay Béla (1839–1906) tekinthető, aki 1860-ban szerzett a Pesti Állatgyógyintézetben állatorvosi oklevelet, majd Bajorországban a Weihenstefani Gazdasági Tanintézetben folytatta tanulmányait. Különböző oktatói, igazgatói és államigazgatási teendők ellátását követően 1873-ban, az országban elsőként az Állatorvosi Tanintézetben létrehozták az Állattenyésztéstani Tanszéket, amelynek élére őt nevezték ki. 1886-tól államtitkárként a gazdasági szakoktatást és az állattenyésztést irányította. Nevéhez fűződik a rendszeres tenyésztői munka megindítása a legfontosabb hazai állatfajtáink; a magyartarka marha, a mangalica, a fehér magyar hússertés, a magyar ló, a magyar tyúk kialakításában. Nagy érdemei vannak abban, hogy hazánkban a tenyésztendő állatfajták fölötti vita aránylag korán lekerült a napirendről. Általános állattenyésztéstan c. munkája 1871-ben jelent meg. A magyar nyelvű szakkönyvek között az elsők közé sorolható, amely a darwinizmust ismerteti. Az új tulajdonságok kialakulását a megváltozott életkörülmények hatásának tulajdonította, és a szerzett tulajdonságok átöröklésének lehetőségét hirdette. A tenyésztésről szóló fejezetben foglalkozik a beltenyésztés, a keresztezés és a vérújítás kérdésével. A keresztezésben megkülönbözteti az új fajták létesítését célzó fajtaátalakító és a haszonállat előállítását célzó keresztezést. Nevéhez fűződik a hazai tenyészkörzetek kijelölése a szarvasmarha-tenyésztésben, a rendszeres törzskönyvezési munka megindítása. Tevékenysége nyomán a tudományosan megalapozott állattenyésztés az országos érdeklődés középpontjába került. Munkásságának is tulajdonítható, hogy az ország az I. világháború előtt már a világ szarvasmarha-tenyésztő államainak sorában a kilencedik helyet foglalhatta el, megelőzve Dániát, Svédországot és Svájcot is. Szarvasmarha-tenyésztésünk az ország legjövedelmezőbb ága lett, de az állattenyésztés többi ágazata sem maradt el ettől a színvonaltól. Jelentősebb munkái még a Gazdasági lótenyésztés (1872); Kalauz a lópatkolásban (1882); A szarvasmarha és annak tenyésztése (1–3. kötet, 1887–1890); Állatorvosi feladatok a köztenyésztés terén (1902).

Monostori Károly (1852–1917) vette át Tormay Bélától 1884-ben az Állattenyésztéstani Tanszék vezetését. Az állattenyésztés keretei között már küllemtant (zoomorfológiát), életmódtant (ökológiát), fajtatant, fogtant, takarmányozástant, lótenyésztést, gyapjúismeretet, sertéstenyésztést, szarvasmarha-tenyésztést, és tejgazdaságtant, valamint baromfitenyésztést és ebtenyésztést oktatott. Tanításaiban a darwinizmust hirdette: a tenyészkiválasztás és az új fajták kitenyésztésének szükségessége lett Monostori állattenyésztéstani irányzatának vezéreszméje. Monostori a szakírói tevékenység tekintetében az enciklopédikusok között is az első helyen áll. Előbb háziállataink fajtáinak Darwin szerinti első rendszeres áttekintését bocsátotta közre; utána Kovácsy Bélával közösen adta ki A ló és annak tenyésztése c. kézikönyvét (1889). Nevéhez fűződik az ökológiai szemlélet bevezetése az állattenyésztésbe. Szakmunkáinak, könyveinek és dolgozatainak száma meghaladta a háromezret és az állattenyésztés szinte minden területét felölelte. Közel egy évtizedig vezette a Köztelek c. lap Állattenyésztés rovatát. Felkarolta a lovak mesterséges termékenyítésének eszméjét, javasolta lóvágóhíd felállítását, írt a telivértenyésztésről és a lóversenyekről.

Monostori után tanszékét Wellmann Oszkár (1876–1942) vette át, 1910-től nyilvános {IV-692.} rendes tanárként. Több mint 30 éves professzori működése új korszakot jelent hazánk állattenyésztés-történetében. Ő ugyanis az elméleti orvostudomány legmodernebb irányzatait követve biokémiai, örökléstani, kísérleti biológiai alapokra helyezte az állattenyésztést, ezáltal tudományának valóságos reformátora lett. Intézetében kiterjedt örökléstani, fajtanemesítési, anyag- és energiaforgalmi, biokémiai és kórélattani vizsgálatok folytak és megkezdődött a korszerű orvostudomány és biológia legújabb vívmányainak alkalmazása a gyakorlati állattenyésztésben. Wellmann anyagforgalmi vizsgálataival támogatta a meddőség elleni küzdelmet, a rachitisre vonatkozó kutatásai pedig, amelyeket Marek Józseffel és Urbányi Lászlóval közösen folytatott, teljesen új irányt szabtak a fiatal állatok fölnevelésére kialakult addigi felfogásnak és jelentős hasznot hoztak a mezőgazdaságnak. A fajfenntartás, szaporodás, öröklés, fajtanemesítés, állatápolás, takarmányozás, biometria, a vemhes állatok és az újszülöttek gondozása és fölnevelése, mindazok az ismeretek, amelyek napjainkra már az állatnemesítés és környezethigiénia fogalomkörébe tartoznak, helyet kaptak Wellmann tanításaiban. Külön figyelmet fordított az akklimatizáció tanulmányozására, mert – mint mondotta – „gazdasági hasznos háziállataink zömét nem eredeti, hanem külföldről behozott fajták alkotják”. Megszervezte az állatállomány törzskönyvi bírálatát: nevéhez fűződik a szarvasmarhák bírálatának és törzskönyvezésének országos életbe léptetése és folyamatos fejlesztése. Széles körű kutató- és szervezőmunkája éreztette hatását az oktatásban: az állattenyésztéstan keretei jelentős mértékben bővültek, az állattenyésztéstan az állatorvosképzés egyik legjelentékenyebb diszciplínájává fejlődött. Örökléstani, biokémiai, takarmányozástani kutatásainak eredményét Wellmann tankönyveiben is hallgatósága rendelkezésére bocsátotta. Kétkötetes Általános állattenyésztéstan c. munkáját (1921, 1928) ma is haszonnal forgathatjuk. Wellmann nevéhez fűződik a hazai állatkiállítások és árverések megtartása, a nemzetközi szarvasmarha-törzskönyvezési egyezmény kidolgozása (1936), a hazai állattenyésztés nemzetközi elismertetése.

Kovácsy Béla (1861–1931) 1884-ben lett a Kassai Gazdasági Tanintézetben az állattenyésztéstan tanára, majd ugyanennek az intézetnek az igazgatója. 1907-ben a Mezőgazdasági Múzeumhoz kerül, és ott az Állattenyésztési Osztályt szervezi meg. Így ő is egyik megteremtője ennek a világhírű magyar intézménynek. 1910-ben lett a Gyapjúminősítő Intézet igazgatója. Jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki, nemcsak mint a Gyakorlati Mezőgazda szerkesztője, hanem mint a Köztelek, a Mezőgazdasági Szemle és több gazdasági szaklap munkatársa. Munkái közül jelentősebbek Monostori Károllyal együtt írt Ló és annak tenyésztése és ugyancsak Monostorival együtt írt Sertés tenyésztése c. munkája. Önálló munkái közül jelentősek a Takarmányozástan, Szarvasmarhatenyésztés és a Juhtenyésztés. Ezen kívül az 1920-as években kiadott Magyarország állattenyésztése c. mű Juhtenyésztés c. kötetét írta meg. Nevéhez tartozik a hazai gyapjúminősítés intézményesítése is.