Neokantianizmus

Alexander Bernát

A 19–20. század fordulójának évtizedeiben a hazai neokantianizmus a filozófiai megújulás elsőrendű szellemi vonulata volt. Különböző áramlatokat ötvözött, miközben maga is több irányba ágazott. A magyar filozófiai kultúra fejlesztése terén múlhatatlan érdemeket szerzett Alexander Bernát (1850–1927). Spinoza, Descartes, Leibniz, Diderot, Hume és Kant műveit felölelő filozófiatörténeti és széles körű fordítói munkássága mellett foglalkozott a filozófia és a nemzet viszonyával, valamint esztétikai kérdésekkel. – Egészében véve kantiánus alapú Medveczky Frigyes (1855–1914) gazdag munkássága, amely Herder, Darwin, Pascal és Kant eszméit vizsgálja, s a természetfilozófia, a társadalmi elméletek, a jogbölcselet és az etika széles köreire terjed ki. – Bárány Gerő (1878–1939) Kantról és a jogfilozófiáról szóló kötetei (Jogbölcselkedés, 1904; Kant Immanuel, 1904) után főként a {V-17.} badeni értékfilozófiát képviselő etikai műveket (Ethikai előadások, 1915; Ethikai világrend, 1929 stb.) alkotott; hangoztatta, hogy erkölcsi emelkedését az egyén csak a nemzet közösségi szellemének vállalásával érheti el. – Böhm Károly tanítványa, az erdélyi iskola jeles alakja, Bartók György (1882–1970) munkásságának gerincét az erkölcsi értékeszméről szóló művei alkotják: Az erkölcsi érték philosophiája (1911); Az erkölcsi értékeszme története 1–2. (1926–1935); Az „Eszme” philosophiai vizsgálata (1930); Ember és élet (1939). Jelentősek Kant-monográfiái, számos filozófiatörténeti, vallástudományi és a magyar gondolkodást tárgyaló munkája. Bartók filozófiájának középpontjában az érték, az eszme, az értelem és a szellem egymásba fonódó fogalmai állnak. Az érték mindenekelőtt abszolút és individuális önérték, amely az igaz, a jó és a szép alapértékeit jelenti. Az érték gondolati megragadása az eszme, a részek alkotó összefoglalása. A szellem az ember képessége, mellyel önnön léte fölé emelkedik. Az érték a szellem sajátos világához tartozik, s az értelem műve. A dolgoknak megvannak a maguk vonásai, sajátosságuk, hogy jelentéssel bírnak. Ezeket a szellem megragadja, s az érték a szellem öntudatának fényében lesz látható. A szellem a dolgokban önmagát fejti ki. Az ember értéket megvalósító szellem, aki egyszerre tagja a makrokozmosznak és saját mikrokozmoszának, s így e két világot összekötő lény. Bartók szintetizálásra törekvő, eredeti elveket tartalmazó munkássága kitüntetett figyelmet érdemel filozófiatörténetünkben. – Hasonló jelentőségű Kibédi Varga Sándor (1902–1986) filozófiai teljesítménye. Bartók György tanítványa volt, terjedelmes munkásságából Kant-kötetein (1926; 1959; 1967; 1971) kívül a legfontosabbak Rickertről írott könyve (Rickert Henrik filozófiája. A modern értékfilozófia alapvetése, 1931), valamint Valóság és érték. Az ismeretelmélet és értékelmélet alapproblémája (1928), Philosophische Wahrheit und christliche Wahrheit (1957) és A szellem hatalma (1980) c. művei. Kibédi Varga Sándor értékelméletének két alapfogalma a valóság és az érték. A kanti dualizmust meghaladni kívánó Rickert elméletéhez kapcsolódva a filozófia feladatát az egész megragadásában látta. Tudományos filozófia csak ismeretelméleti alapon lehetséges; az ismeret az igazság ismeretét jelenti; ugyanakkor az ismeretelmélet az érték problémájához vezet, mert az igazság maga is érték. A tudományok törvényeket állapítanak meg, de érvényüket a filozófia vizsgálja. A filozófia problémái érvényproblémák, s mivel érvényesnek az érték állítható, értékproblémák. A filozófia az egészre irányul, ennek két ősfogalma a valóság és az érték. Kettéválasztásukkal egy hamis metafizikát kívánt kiküszöbölni. Szétválasztásukkal viszont az érték megvalósulását is el kell utasítani. (Későbbi gondolata szerint szétválasztásuk nem lehet teljes, mert a változó valóságban a változatlan értékek nem jelenhetnek meg, s így az értéknek benne kell lennie a valóságban.) A valóság maga nem valóságos, nem esik egybe a léttel, hanem forma és eszme. Az érték nem fizikai, nem metafizikai és nem pszichikai létező; az érték nem létezik és nem valósul meg, hanem jelentkezik. Az érték rendezőelv, amely szerint a valóságot formáljuk. Ez jelenti a kultúra immanens értelmét. Az értékeket ábrázoló létezőket javaknak, ezek összességét kultúrának nevezzük. A kultúra értékeinek szintézise az ész, amely megmutatja, hogy a valóság ésszerű és egyben ésszerűtlen is. A legmagasabb szinten az igazság és az ismeret elválnak egymástól. A végső igazságokat, amelyekkel szemben a tudományos filozófia tehetetlen, a keresztény misztérium foglalja magában. – Mitrovics Gyula (1871–1965) főként az esztétika és a neveléstudomány terén alkotott, vizsgálta továbbá a nemzeti szellem bölcseleti alapjait. Kantiánus, pozitivista, {V-18.} szellemtörténeti és más hatások egyaránt alakították gondolatvilágát. Esztétikájában azt a kanti elvet vallotta, hogy a valóság megismerése saját szemléleti formáinktól függ; e szemléleti és gondolati forma eredetét azonban Mitrovics a közösségi tudattalanra, az emberiség évezredes tapasztalatára vezette vissza, s ilyen esztétikai közösséget feltételezett a művészi felfogások kialakulása mögött. – Baránszky-Jób László (1897–1987) esztéta és irodalomtörténész munkáiban kantiánus, szellemtörténeti, majd fenomenológiai nézeteket képviselt. Felfogása az ún. fenomenológiai konstruktív módszer, egy olyan totális szemlélet, amellyel belehelyezkedik a műalkotásba, s azt a jelentésátvitelen keresztül, az értékélmény alapján ragadja meg. – Gróf Révay József (1905–1945) felfogását Az erkölcs dialektikája (1940, 2. kiad. 1988) c. művében fejtette ki. Az erkölcsöt eredendően antinomikus természetűnek, ezért az etikai gondolkodást tragikusnak tekintette. Az erkölcsi dualitások (van–kell, egyén–közösség, rendszer–rendszertelenség, lényegi–esetleges) paradoxonokat, feloldhatatlan, szintézis nélküli dualitásokat jelentenek. Az erkölcs ezért nem nyugalom és egyensúly, elveivel szemben mindig hátrányban vagyunk. – Eredeti gondolkodásával rövid pályáján is kitűnt Zalai Béla (1882–1915), akinek újkantiánus-fenomenológiai jellegű filozófiája a rendszer problémájára irányult. Fő műve: A rendszerek általános elmélete (1914, kiadva: 1984). Zalai hangsúlyozta, hogy az adottságból a szellem szükségképpen egységet, rendszert teremt. A rendszeralkotás az első kultúrtény, ez teszi az embert emberré, akinek első műve a realitást teremtő metafizikai rendszerezés, amit az önálló megismerő, művészi és etikai rendszerező tevékenység követ. Zalai jelentős kísérlete egy általános tárgyelmélet kidolgozása, amelynek központi elve a rendszer mint a tárgyakat tartalmakként rendező tudati működés.