Pozitivizmus

Pauer Imre

A pozitivizmus alapgondolatait, a tudományok egységét, a metafizika kizárásának elvét hirdette az irányzat vezető alakja, Pauer Imre (1845–1930). A filozófia feladatát nem önálló ismeretek létrehozásában, hanem a tudományok eredményeinek összegző áttekintésében jelölte meg. Fő művei: A philosophia történelme, 1–2. (1868–1869); Vázlatok az újkori philosophia köréből (1872); Bevezetés a philosophiai tudományokba, 1–3. (1870–1871); Az ethikai determinismus elmélete (1890). – Nagy hatást gyakorolt és éles vitákat váltott ki Pikler Gyula (1864–1937) társadalomelméleti, jogfilozófiai és pszichológiai munkássága. Pikler a társadalmi rend, jog és erkölcs tényezőit változó jellegűeknek tartotta, s ezért bírálta a természetjogot. Jogfelfogása az ún. belátásos elmélet: az emberek belátják, hogy érdekeiket és szükségleteiket rendezett társadalomban tudják biztosítani. A jog így minden társadalom természetes hajlama, intézményeinek fenntartása pedig az eredményesség és igazságosság függvénye. A belátásos elmélet a jogot pszichikai alapra helyezte, a társadalom így pszichikai folyamatok eredménye. A lélektant Pikler fiziológiaként fogta fel. E téren is a belátás működik, ennek öntudatlan megnyilvánulása, az alkalmazkodás, célszerűség és kiválasztódás alapján. Radikális politikai nézeteket vallott. Fő művei: Bevezető a jogbölcseletbe (1892); A jog keletkezéséről és fejlődéséről (1897); Az emberi egyesületek és különösen az állam keletkezése és fejlődése (1897); A lélektan alapelvei (1909); A lelki élet alaptörvényei (1910). – Jogfilozófiával foglalkozott Somló Bódog (1873–1920). Pikler, Spencer és Marx nyomán, pozitivista-biológiai-evoluciós szellemben kutatta a társadalom törvényszerűségeit. A társadalom létrejöttét biológiai-lélektani alapon magyarázta, törvényének a fejlődést tekintette, amelyet természettudományi {V-20.} jellegűnek fogott fel. A fejlődésgondolat bűvkörében radikális politikai nézeteket vallott, s mindenfajta konzervativizmust tudománytalannak, bűnnek és barbárságnak nevezett. Ezektől eltérően utolsó munkáiban egy „első filozófia” fogalomkörében az igazság abszolút érték-jellege és egy normatív filozófia eszméje foglalkoztatta. Fő művei: Törvényszerűség a szociológiában (1898); A nemzetközi jog bölcseletének alapelvei (1898); Etika (1900); Jogbölcselet (1901); Szociológia (1901); Állami beavatkozás és individualizmus (1903); Politika és szociológia (1906); Zur Gründung einer beschreibenden Soziologie (1909); Juristische Grundlehre (1917); Gedanken zu einer ersten Philosophie (1926). – Pekár Károly (1869–1911) pozitivista esztétikát dolgozott ki, az esztétikát pszichológiai-fiziológiai alapra helyezve érzéstannak tekintette. Taxeológiája az érzéki megismerés rendszerezését tartalmazta. Később a radikális pozitivistáktól elfordulva a nemzeti eszmét állította előtérbe. Főbb munkái: Positiv aesthetika (1897); Modern felfogásunk és az ember világhelyzete (1905); A magyar nemzeti szépről. A magyar géniusz esztétikája (1906); Magyar kultúra (1916).

Pikler Gyula

A pozitivizmus materialista-biologista vonulatát képviselte Posch Jenő (1859 –1923). Szerinte a filozófiának nem új rendszerek létrehozásával, hanem gondolkodásbeli takarékosságot követve a hiányosságok kipótlásával kell foglalkoznia. Hangoztatta, hogy az ember hajlamos fogalmainak önálló létet tulajdonítani; ilyen az idő, amely nem létező, csak név, de fogalmát tévesen valósággá hiposztazáljuk. Ún. filozofáló pszichológiája a behaviorizmussal rokon szellemben azt tanítja, hogy a lelki jelenségek fiziológiai folyamatokkal, ezek pedig külső megnyilvánulásukban a magatartással azonosak. Viselkedés az érzelem, amely magában foglalja a gondolkodást és az akaratot is. Antropológiájának középpontjában így a tevékeny ember képe áll. Fő művei: Az idő elmélete, 1–2. (1896–1897); Lelki jelenségeink és természetük. Egy realista lélektan tervezete, 1–2. (1915). – Ehhez az irányhoz lehet sorolni a társadalmat organizmusnak tekintő Méray-Horváth Károly (1859–1938), és a dualista rendszerben gondolkodó Pályi Ede (1865–1930) működését is.