1900–1919

A századforduló hazai közgazdasági gondolkodásában erős osztrák–német hatás érvényesült. Mindenekelőtt a bécsi határhaszon-iskola, a német történeti felfogás, Friedrich List koncepciója, a német katedraszocialisták éreztették befolyásukat. Ismertek voltak a marxi gazdasági tanok (elsősorban német szociáldemokrata közvetítésen keresztül), és néhány szerzőnél kimutatható vonzódás a klasszikus skót-angol közgazdasági hagyományok iránt. Mindebből meglehetősen eklektikus megközelítés bontakozott ki, amely különlegesen nagy figyelmet szentelt a régi (18. századi) kameralizmusig visszanyúló államgazdasági, állampénzügyi problémáknak. Ebben az időszakban még jelen voltak és hatottak a közgazdasági gondolkodásra a 19. század utolsó harmadának kiemelkedő alakjai: Mariska Vilmos (1844–1912), Láng Lajos (1849–1918), Földes Béla (1848–1945), akiknek tevékenysége a kiegyezés után bontakozott ki, de átnyúlt a 20. századra is. Ők tekinthetők a két század kontinuitását biztosító átvezető személyiségeknek.

Földes Béla

Mariska Vilmos a pesti egyetemen 1891-ben újonnan létrehozott pénzügytan és pénzügyi jog tanszékének professzora volt 1912-ben bekövetkezett haláláig. A tanszék alapításakor Mariska már ismert szaktekintélynek számított, aki az 1870-es évektől publikálta fontosabb munkáit. 1871-ben jelent meg Pénzügytan, különös tekintettel a nevezetesebb államok háztartására c. munkája, amely a századfordulón több átdolgozott kiadást is megélt. A pénzügytant a kor szellemiségének megfelelően elsősorban mint államgazdasági, költségvetési problémát értelmezte. Ő írta meg a magyar pénzügyi törvények első rendszerezett tankönyvi összefoglalását is: A magyar pénzügyi törvényisme (1875). A könyv átdolgozott, bővített változatai az 1900-as évek elején már több mint {V-86.} kilencszáz oldalas hatalmas munkává duzzadtak. Mariska tárgyainak oktatását halála után átmenetileg Exner Kornél vette át, akinek pénzügyi joggal foglalkozó munkája 1901-ben jelent meg.

Láng Lajos aktív politikai-közéleti tevékenységet folytatott, országgyűlési képviselő, 1902–1903-ban kereskedelemügyi miniszter volt. 1892-től volt az MTA rendes tagja. Részt vett a Magyar Közgazdasági Társaság megalakításában, 1894–1902, valamint 1907–1912 közt annak elnöki tisztét töltötte be. A pesti egyetemen 1877-től volt a nemzetgazdaságtan magántanára, majd 1880-tól a pénzügytan is hozzá tartozott. (1882-től a statisztika tanszék egyetemi tanára is volt.) Láng túlzottnak tartotta a német befolyást a hazai közgazdaságtanban, és ezt igyekezett angol, francia vonásokkal ellensúlyozni. A tudományág megnevezésére is szívesebben használta a közgazdaságtan elnevezést a német eredetű nemzetgazdaságtan helyett. Alapvető munkái A közgazdaság elmélete (1882), valamint a gazdaságpolitikai elképzeléseit konkrét tárgyon keresztül részletesen kifejtő A vámpolitika az utolsó száz évben (1904) c. monográfia.

Földes Béla hazai és külföldi egyetemeken tanult, többek közt Albert Schäffle (Bécs) és Wilhelm Roscher (Lipcse) előadásait is hallgatta. Újságíró, statisztikus, tanár, aki 1893-tól az MTA levelező tagja volt. 1894-ben egyik alapítója a Magyar Közgazdasági Társaságnak. Kautz Gyulát követte a budapesti tudományegyetem nemzetgazdaságtan és pénzügytan tanszéke élén. Többször dékán, rektor (1917), országgyűlési képviselő (1906–1918), átmenetgazdasági miniszter (1917–1918). 1920 után visszavonult a közélettől. 1945 januárjában éhen halt a budapesti gettóban. Földesre elsősorban a német történeti iskola módszertana és etikai irányultsága hatott. Felfogásában a gazdasági folyamatokat társadalomerkölcsi szempontok determinálják. Ez határozza meg a tulajdonnal, jövedelemeloszlással, az állam gazdasági szerepvállalásával kapcsolatos nézeteit. „Magántulajdonban okvetlenül mindennek kell állnia, mi a személyes szükségletek kielégítésére szolgál, köztulajdonban mindennek kell állnia, ami a közjólét szempontjából szükséges lévén, ennek csak úgy felel meg, ha köztulajdonilag kezeltetik (…) A magántulajdonnak nem szabad soha oly nagynak lennie, hogy a társadalom szabadsága, a köztulajdonnak soha oly általánosnak, hogy az egyén szabadsága megszüntessék.” – írja Földes A társadalmi gazdaságtan elemei c. alapvető munkája I. részében (1893). A könyv II. része a gazdaságpolitika elméleti alapvetése, amelyből kiderül, hogy Földes az állam gazdasági terjeszkedését egy átmeneti korszakkal hozza összefüggésbe, amit azonban nem egy nyers, klasszikus magángazdasági állapot követne, hanem olyan megoldások, ahol az állami teendők jelentős részét társadalmi szervezetek veszik át. Gazdaságpolitikai tárgyú írásaiban önállóbb – az Ausztriától kevésbé függő – magyar gazdasági fejlődést, a túlzott agrárjelleg megszüntetését javasolta.

A 20. század első felének egyik meghatározó közgazdász személyisége Heller Farkas (1877–1955) volt. 1904-ben jelent meg A határhaszon elmélete c. alapvető munkája. Ebben kísérletet tett az osztrák iskola tanainak egységes, lehetőleg ellentmondásmentes kifejtésére. Művével ő számított az irányzat legjelentősebb hazai képviselőjének. Számos vonatkozásban azonban nem követte ortodox módon e tanokat. A Közgazdasági Szemlében megjelent Határhaszonelmélet és munkaelmélet (1904), illetve A határhaszonelmélet bírálata (1906) c. írásaiban utalt rá, hogy az alapvetően szubjektív megközelítést ki kell egészíteni az értékre ható távolabbi, objektív tényezőkkel, amelyek mindenekelőtt a javak mennyiségét befolyásolják. Ebben a megközelítésben a határhaszon nem az érték végső oka, hanem inkább a befolyásoló tényezők fókusza. A bécsi iskola képviselőihez képest jóval nagyobb szociális-politikai fogékonyságot tanúsított. A század első évtizedeiben szociálpolitikai problémákkal is foglalkozott – ezt egyébként a korabeli Magyarországon valamirevaló {V-87.} közgazdász aligha kerülhette el. Nem véletlen, hogy 1919-ben megjelent összefoglaló munkájában (Közgazdaságtan) terjedelmes részt szentelt a szociális problémakörnek, amellyel önálló kötetben is foglalkozott (Szociálpolitika, 1920). Ebben a vonatkozásban inkább a Verein für Sozialpolitik irányvonalához közelített. Felismerte, hogy munkásjóléti intézkedések nélkül kiéleződnek a társadalmi harcok, ami az egész kapitalista termelési rendet veszélyeztetheti. Sőt, „…a gazdasági erők szabadon hagyása egyes osztályok tagjainak emberi mivoltát veszélyezteti”. Ezen a ponton indokolt az állami beavatkozás. „…az általános emberi célok érdekében való beavatkozást még az esetben is indokoltnak tartjuk, ha az a közgazdaság érdekeivel ellentétben a gazdasági produktivitásnak bizonyos korlátokat is szab.” E megközelítésből fogadja el a közmunkák intézményét.

Heller Farkas

Bár végig domináns volt nála a vonzódás a határhaszon-iskolához, elmélettörténeti érdeklődése révén később más irányzatok általa használhatónak tűnő tételeit és beépítette gondolatrendszerébe.

Az agrárproblémák értelmezése – különösen a birtokstruktúra és a vámok kérdése – gyakran került a század első fele közgazdasági vitáinak középpontjába. Ezeknek a vitáknak volt egyik fontos szereplője Dániel Arnold (1878–1968). Szociáldemokrata, majd polgári radikális beállítódású újságíró. Agrárpolitikai elképzelései Jászi Oszkárt is befolyásolták. A század tízes éveiben részt vett a Polgári Radikális Párt agrárkoncepciójának kidolgozásában, később – már emigrációban – a szociáldemokrata agrárprogram kialakításában. 1934-ig bécsi, majd csehszlovákiai, végül haláláig angliai emigrációban élt. Írásai gyakran jelentek meg a Huszadik század c. folyóiratban, például A szövetkezetek és a parasztság (1906), Nagybirtok és mezőgazdasági termelés (1908), Marx Károly földjáradékelmélete (1908), Kommunizmus és individualizmus (1910). Elképzeléseit részletesebben összefoglalta a Többtermelés (1913) c. könyvében. Dániel úgy vélte, hogy a fejlődés, modernizálódás feltétele az olcsó és bőséges élelmiszerkínálat, vagyis a föld tágan értelmezett népességeltartó képessége. Ezt azonban már korlátozza a századfordulóra konzerválódó birtokstruktúra. Nem önmagában a nagybirtokkal van baj – hiszen az 1890-es évekig az jó szolgálatokat is tett –, hanem az okoz problémát, hogy a birtokszerkezet már nincs összhangban a kialakult termelési technikákkal, termékpiaci igényekkel, iparosodási és munkaerő-piaci helyzettel. Ezért Dániel a kisbirtok fejlődési lehetőségeire és elterjeszthetőségére koncentrált. Különösen érvényesnek tartotta ezt az igényes élőmunkát használó területeken, ahol a nagy létszámú bérmunkásság megfelelő szakmai ellenőrzése szerinte nem oldható meg. A kisgazdaságok együttműködését szövetkezeti struktúrákban képzelte el, ahol kibontakozhatnak a kooperációs előnyök, és a termelő és fogyasztó közé ékelődő felesleges, nyerészkedő közvetítő kereskedelem visszaszorítható. Dániel gondolatmenete természetes módon folytatódott a korabeli földbirtokos uralkodó osztály politikai kritikájában.