1978–1988

Nagyjából 1978-tól ismét megváltozott a közgazdasági publikációk politikai légköre. A váltást talán az jelezte legjobban, hogy egymás után jelentek meg az 1968-as reform tizedik évfordulójára az elemző-méltató cikkek, amelyek közül több azt is világosan kimondta, hogy az 1970-es évek elejétől a reform eredeti irányultságától eltérő fordulat ment végbe a magyar gazdaságban. Sürgették az elejtett reformszál újbóli felvételét. Az emlékező-értékelő cikkek közül kiemelkednek Csikós-Nagy Béla: Tízéves a magyar gazdasági reform (Közgazdasági Szemle, 1978. 1.), Friss István: Tíz év gazdasági reform (Valóság, 1978. 7.) c. tanulmánya, valamint Berend T. Iván és Balassa Béla ugyanott e tárgykörről megjelentetett írása. Az egész 1970-es évtized gazdaságpolitikáját, intézményi megoldásait, szabályozóalkuit legszínvonalasabban ekkor talán Antal László nagy tanulmánya (Fejlődés – kitérővel) foglalta össze, amely a Pénzügykutató Intézet tanulmányai sorozatban jelent meg 1979-ben. A Pénzügykutatóban – amely a Pénzügyminisztérium háttér-kutatóintézeteként működött, akkori igazgatója Hagelmayer István – erre az időre tehetséges, fiatal közgazdász csapat szerveződött Antal körül. Az elemzéseikbe erősen monetáris, illetve institucionális szempontokat kapcsoltak be. A csapat tagjai rendkívül fontos szerepet játszottak (játszanak) az utolsó húsz év közgazdasági, reformpolitikai, hatalmi folyamataiban.

Az 1970-es évek végétől bekövetkező fordulatot szimbolizálta a háború utáni közgazdasági irodalom egyik legfontosabb művének megjelenése. Kornai János: A hiány (1980) c. munkája mind nyelvezetében, mind problémakezelésében, modellösszefüggéseiben átformálta a hazai közgazdász szakmát, lényegében iskolát teremtett. Kategóriáit előbb-utóbb vitapartnerei is kénytelenek voltak átvenni. A hiánymodell zárt összefüggésrendszerbe helyezte, ok-okozati viszonyokként értelmezte az államszocializmus számos, nap mint nap tapasztalt gazdasági megnyilvánulását, a kényszerhelyettesítéseket, az alkalmazkodási folyamatokat, az árakat mellőző szabályozási mechanizmusokat, a költségvetési korlát felpuhulását, a krónikus és általános hiány és slack egyidejű jelenlétét stb. A modell érvényét kiterjesztette a reform utáni gazdaságra is, és a két időszak közt csak fokozati, de nem lényegi eltérést állapított meg. Kornai leíró-magyarázó elméletéből elvileg sokfelé ágazhatott az út: lehetett következtetni a rendszer reformálhatatlanságára, a bürokratikus szabályozás megerősítésére, illetve a költségvetési korlát – intézményi reformokkal is megerősített – keményítésének szükségességére. Kornai az utóbbit vallotta, bár érzékeltette későbbi írásaiban, hogy ennek bizonyos elvi – a tulajdoni-hatalmi viszonyokból fakadó – korlátai vannak. Lényegében ez sejlik föl az 1983-ban tartott akadémiai székfoglaló előadásában, amelyben a gazdasági szabályozás szerinte elvileg lehetséges négy tiszta típusával foglalkozott: Bürokratikus és piaci koordináció (1984).

Kornai munkájával szinte egy időben jelent meg egy hosszú kutatást lezáró alapvető könyv, amely a kelet-európai tervgazdaságok konjunkturális ingadozásait vizsgálta, és ezek szabályszerűségeire igyekezett elméleti választ adni. Bauer Tamás: Tervgazdaság, beruházás, ciklusok (1981) c. munkája a tárgykör addigi legszínvonalasabb feldolgozása. Talán csak Soós Károly Attila néhány évvel később megjelent hasonló tárgyú írása vethető össze vele: Terv, kampány, pénz (1986). Azt lehet állítani, hogy ezzel a három munkával , és még néhány akkor született írással {V-100.} – például Antal László: Gazdaságirányítási és pénzügyi rendszerünk a reform útján (1985) – sikerült elméletben megragadni az államszocialista gazdaság működési mechanizmusát. Nem véletlen, hogy az 1980-as évek elejére értek meg a feltételei annak, hogy az egyetemi-főiskolai közgazdaságtan (politikai gazdaságtan) -oktatásban használt vitatható színvonalú alapjegyzeteket modernebbre, tárgyszerűbbre cseréljék. Ilyen munkálatok folytak Szegeden, Győrött, az ELTE-n, az MKKE tanszékein. Itt a „termésből” most csak Hámori Balázs: A szocialista gazdaság elmélete (1985) c. tankönyvét említjük, amely a négykötetes politikai gazdaságtan tananyag 3. köteteként jelent meg.

Sajátos és fontos kutatási iránnyá nőtte ki magát erre az időre az ún. fekete, illegális, szürke vagy második gazdaság vizsgálata. A szakmabeliek mindig is tudták, hogy enélkül az államszocialista gazdasági modell leírása nem teljes, de a dolog természetéből adódóan az ilyen irányú vizsgálódásokat számos tényező nehezítette. Az áttörést az MKKE Munkatudományi Tanszékének kutatásai képezték, amelynek eredményeként – néhány korábbi tanulmány után – 1981-ben megjelent Gábor R. István és Galasi Péter alapvető fontosságú, igen jó áttekintésű könyve, A „második” gazdaság. Ez nem csak empirikus leírás, hanem modellalkotási kísérlet is. A téma felkapottsága részben összefüggött az akkor kibontakozó kisvállalkozás-szélesítő gazdasági-jogi szabályozással.

Közben Liska Tibor 1981-től nagy hatóerejű nyilvános vitasorozatot vezetett a Közgazdaságtudományi Egyetemen (ez szintén nem volt független a kisvállalkozásoktól), a vitához hosszabb-rövidebb dolgozatok kapcsolódtak pró és kontra. Lényegében ezeket foglalta össze az 1985-ben megjelentetett Koncepció és kritika c. könyv, amely tartalmazta Liska szocialista vállalkozási koncepciójának egy részét, valamint méltató és bíráló ismertetéseket. Ekkorra egyébként a vele rokonszenvezők tábora jelentősen kibővült, de ez inkább rendszerkritikájának volt köszönhető, semmint koncepciójának. Az akkor őt színvonalasan védő ismertetők közül kiemelkednek Siklaky István és Bársony Jenő írásai.

1985–1986-tól a közgazdász szakma egy része rezignált, más része elkeseredett, dühös hangnemre váltott át. Tulajdonképpen mindent egy lapra tettek fel, hiszen oly hosszú ideje folyt a húzd meg, ereszd meg játék a politikával. Néhányan egyszerre voltak jelen a legális és az illegális nyilvánosságban, bár ennek határai – különösen 1987-től – kezdtek fokozatosan elmosódni. Szinte egyidőben készültek 1986–1987-ben az illegális kiadványként megjelenő Társadalmi szerződés fogalmazványai (amely az ellenzéki értelmiség programnyilatkozatának tekinthető, benne terjedelmes gazdasági fejezetekkel), és a Fordulat és reform szövegvariánsai, amelyek fölé a Hazafias Népfront borított védernyőt. Ez utóbbit sok hercehurca után, és számos hozzászólás kíséretében végül is leközölte a Közgazdasági Szemle 1987. 6. száma. A megjelent változatot Antal László, Bokros Lajos, Csillag István, Lengyel László és Matolcsy György jegyezték. Megítélésünk szerint „szimbolikus”, közgazdaság-tudományi értelemben innentől (tehát 1987-től) számítható a rendszerváltás. A Fordulat és reformnak megjelent egy teljesebb és kissé eltérő szövegezésű változata a Medvetánc c. folyóirat 1987. 2. számának mellékleteként. Itt a dokumentum keletkezéstörténete is megtalálható. Számos adalékkal szolgál az írás kapcsán, valamint a közgazdász társadalom fokozatos hangulat- és irányzatváltásáról az 1980-as évek során Lengyel László: Végkifejlet (1989) c. könyve is.

Hamarosan feloszlatták a Pénzügyminisztérium kötelékébe tartozó Pénzügykutatási Intézetet, amely az előbb jelzett reformdolgozat háttérbázisául szolgált. Ez azonban már új helyzet. A kutatók egy része megalakította a Pénzügykutató Rt.-t (akkori vezetője Tardos Márton), és az 1980-as évek végétől ebben az intézményi keretben folytatták munkájukat, jelentették meg saját kiadványaikat, {V-101.} például a Jelentések az alagútból több kötetét, vagy a Tulajdonreform (1988) c. kiadványt. Az intézményi önállósulás csak azt a folyamatot tetőzte be, amely előtte már szellemi értelemben amúgy is végbement.

Az 1980-as években is folytatódott a magyar közgazdaságtan egyik erős vonulata, a vállalatkutatás. E tárgykörben Vállalati magatartás – vállalati környezet (1980) címmel egy többszerzős válogatás jelent meg, valamint Szalai Erzsébet: Kiemelt vállalat – beruházás – érdek. (1981) c. kiváló elemzése. Szalai Gazdasági mechanizmus, reformtörekvések és nagyvállalati érdekek (1989) c. kötete már igen tág összefüggésekben vizsgálja a hazai nagyvállalati problémakört.

Az ökológia az 1970–1980-as években került a magyar közgazdaság-tudomány érdeklődési körébe, a más területekre is figyelmet fordítók vezették be ezt a kérdést a szakmai köztudatba, például Bognár József, Siklaky István, Bródy András, Kindler József, Szlávik János, Kiss Károly, vagy a filozófia felől érkező Zsolnai László. Utóbbinak Mit ér az ökonómia, ha magyar? (1987) c. könyve figyelemre méltó más szempontból is. Az ökológiai közgazdaságtanon keresztül megnyílt az út a gazdaságetika felé is. A modern alternatív ökonómia ezeket a mozzanatokat is igyekszik szervesen beépíteni megközelítésmódjába. Példa erre Zsolnai László: Másként gazdálkodás (1989), vagy később Siklaky István: Ajánlás a túléléshez (1992) c. könyve. Ezek a kérdések azonban már túlvezetnek az államszocialista korszakon, sőt, vélhetően a beköszöntött államkapitalista korszakon is, és a 21. század felé, egy humánus alternatív ökonómia felé mutatnak.