Történeti kibontakozás

A pszichológia Magyarországon is a 19. század végén kezdett kibontakozni és leválni a filozófiáról, valamint a nevelési gyakorlatról mint önálló tudomány. Egyetemeken, de középiskolákban is, a filozófia részeként már az 1850-es évektől oktattak pszichológiát, ez azonban még javarészt fogalomértelmezésekből állt, kevés szilárd ténnyel. A pszichológia mint önálló tudomány és szakma, több formában fogalmazta meg első programjait, s ennek megfelelően valójában több szakmai kontextusban is keletkezett. Az egyik kontextus a filozófia. Létrejött egy bölcsészeti pszichológia, mely az újkori filozófia klasszikus ismeretelméleti kérdéseit kapcsolta össze a természettudományok kísérleti módszertanával. Bontakozni kezdett a lélektan a francia és a német nyelvterületen az 1870-es évektől az orvoskarokon is, többnyire együtt a neurológia és a szintén akkoriban kibontakozó pszichiátria területével, mint a kóros lelki jelenségek megértésének szakága. Végül erőteljes pszichológiai törekvések fogalmazódtak meg szerte a világban, s nálunk is a nevelésügy kapcsán, szövetségben az iskola modernizációjával, a progresszív nevelés, s a gyermekszempontú törekvések felerősödésével.

Mindegyik kezdetre jellemző, hogy a pszichológia kérdései és szakmai azonosságérzete is különböző szakmai problémák és azonosságtudatok egymásra vetítésével alakultak ki. A pszichológus mindig köztes területet művelő s elegyített, hibrid szerepeket használó értelmiségi. Ez a hibridizáció máig megmaradt.