A filozófiai kezdetek

A 19–20. század fordulóján a Németországban és Angliában körvonalazódott pszichológiai törekvések hatására létrejöttek olyan próbálkozások, amelyek olvasmányélmények alapján spekulatív szintézisre törekedtek, illetve eklektikus szakirodalmi szintézist adtak.

Pikler Gyula (1864–1937) a baloldali pozitivista jogfilozófus és a modern társadalomtudomány (Huszadik Század, Társadalomtudományi Társaság) szervezője a korai német nyelvű pszichológiai irodalomban is elismert szerző volt. Pszichológiai alapvetése 1908-ban magyarul is napvilágot látott. Egy fontos alapelv, az érzékleti tagadás elvét állította előtérbe, mely alá besorolódtak volna az akkorra már ismert ellenfolyamatok az érzékelésszerveződésben, mint például a kontraszt és az utókép. A kontrasztot és egyéb vizuális interaktív jelenségeket a látás általános kontextuális komputációinak keretében kell magyarázni, ami viszont a lelki élet minden területére jellemző.

Megjelent azonban igen korán az angol hatás és az objektivisztikusabb pszichológia kialakításának törekvése is. Herbert Spencer objektivisztikus pszichológiai törekvéseinek volt továbbfejlesztője Posch Jenő (1859–1923). Lelki jelenségeink és természetük c. 1915-ben megjelent vaskos műve radikális empirista pszichológiát vázol. Radikalizmusa abban nyilvánult meg, hogy a korábbi empiristáknál képzetinek tartott folyamatokat is a közvetlen, motoros alkalmazkodásból vezeti le. Mozgásaink leredukálódva belsővé válnak, s képzetek alapját képezhetik.

A tudományos pszichológia meghonosítása nálunk sem volt feszültségek nélkül. A hivatalos kultúrpolitika és a vallásos világkép számára a pszichológia modern, a „lélek” fogalmát nem alkalmazó megközelítése botránykő volt. Pikler, Posch s az alább említendő Ranschburg munkáját politikai és adminisztratív felhangokkal teli viták kísérték. A pszichológia bölcsészeti meghonosítását a reformkatolikus Kornis{V-106.} Gyula (1885–1958) képviselte. Kornis katolikus értelmiségpolitikai hatalmi tényező is volt, s munkáival és kiegyenlítő felfogásával sokat tett azért, hogy a kísérleti pszichológia gondolata annak elutasítása után elfogadhatóvá váljék.

Elemi pszichológiai kísérletek című könyve (1911) az első magyar nyelvű laboratóriumi leíró kézikönyv a kísérleti pszichológia módszereiről, valójában középiskolai demonstrációkra szánva. Részletes pszichológiája az 1917–1919 között megjelent A lelki élet, három kötetben foglalja össze az új pszichológiát. Az összefoglalóban Kornis módszertanilag elsősorban Dilthey hatására a kísérlet mellé határozottan odaállítja a kulturális fenomenológiát. Ebben a tekintetben is eklektikus. Későbbi munkásságában főleg az utóbbi mozzanat dominált. A modern lélektan számára megteremtette az utakat a budapesti egyetem bölcsészkarán, s támogatta később is a laboratóriumi munkát, maga azonban nem vett részt benne.