Az irodalomtudomány fogalmának néhány megközelítési lehetősége

Mint arra több elméleti írás is rámutat, az irodalomtudomány fogalmának definiálása nem járható út a részdiszciplínák sokszínűsége, összetettsége, állandó alakulása, az irodalmi jelenségek jelennel való állandó dialógusa miatt, ezért kifejezőbb lehet néhány megközelítési lehetőség bemutatása.

Kenyeres Zoltán véleménye szerint „Az irodalomtudomány gyűjtőneve alá tartoznak az irodalommal foglalkozó történeti és elméleti tudományágak.” (Kenyeres Zoltán: Irodalom, történet, írás, 1995). A stilisztikai, retorikai és egyéb elméleti megközelítések megelőzték a történeti vizsgálatot, melynek magyarországi megjelenése a 15–16. századra tehető. A „historia litteraria” – mely nem tekinthető sem irodalmi, sem történeti vizsgálatnak – adta az irodalomtörténet alapját, majd a 19. századra átadta helyét az irodalomtörténetnek.

Szili József az irodalomtörténet fogalmának több lehetséges jelentését említi. Eszerint az irodalomtörténet jelentheti „1. az irodalom tényleges történetét, történeti folyamatának tényanyagát és összefüggésrendszerét; 2. ezt a tényanyagot és összefüggésrendszert abban a közvetettségben, ahogyan a vele foglalkozó kutatás feltárja és megvilágítja; 3. az irodalom történetének kutatásával foglalkozó tudományos diszciplínát; 4. e diszciplína írásos termékeit.” (Az irodalomtörténet elmélete. I–II., 1989). Az irodalomtörténet mindig elméleti felvetésekkel jár, de az irodalomtörténet által implikált elméleti kérdések nem feltétlenül csak az irodalomtörténet elméletéhez tartoznak, hanem az irodalomelmélethez, az irodalmi mű elméletéhez is. „Megkülönböztethető az irodalomtörténet mint történelmi folyamat elméleti problémáinak sora azoktól az elméleti problémáktól, amelyek az irodalomtörténeti folyamat tényanyagának feldolgozási módozataival függenek össze. Az irodalomtörténet elmélete – széles értelemben használva a kifejezést – ezt is, azt is magába foglalhatja.” Az irodalomtörténet elmélete azonban nem korlátozható a megírt és megírandó irodalomtörténetek elméletére, sem az irodalom történetét kutató tudomány elméletére, sem az irodalomtörténet-írás technológiájára.

Bernáth Árpád a szemiotikai és generatív-poétikai vizsgálat nyomán a lehetséges világok poétikája felől közelítette meg az irodalomtudomány fogalmát (Építőkövek, 1998). Így elgondolása szerint az irodalomtudomány olyan szövegekkel foglalkozik, amelyek azért jöttek létre, hogy egy szövegvilágot létesítsenek, melytől nem várják el, hogy megfeleljenek a tapasztalati világ egy részével. Az irodalomtudomány tárgya ez a szövegvilág. Az irodalmi szövegek értelmezései szövegvilág-magyarázatok, melyek elméleteket tételeznek fel. Az irodalomtörténet alapfeltételezések típusainak időbeli kialakulását, s a hozzájuk rendelhető jelenségeket vizsgálja. Az irodalomtudományt a tágan értelmezett természettudományok részének tekinti, úgy véli, a szövegvilágokat mint lehetséges világokat a természeti törvényekhez hasonló törvények irányítják.

Görömbei András kiemeli, hogy az irodalomtudomány csak akkor újulhat meg, ha a történeti és elméleti szemlélet egymást segítve, nem egymást kirekesztve érvényesül.

Az MTA Irodalomtudományi Bizottsága szerint az irodalomtudomány elsődlegesen nemzeti tudomány, így a külfölddel való együttműködés, a külföldi terjesztés problémásabb, mint a természettudományok területén. Ez természetesen nem jelent elzárkózást a nemzetközi elméletekkel, megközelítésekkel szemben, a nemzetközi eredmények hozzájárulnak a {V-172.} hazai módszertani lehetőségek kiszélesítéséhez. A kulturális örökség megőrzése nem a változatlanságban, hanem a mindenkori jelen új megértésén keresztül lehetséges. A változás, az éppen aktuálisnak, korszerűnek tekintett elméleti megközelítések megismerése nélkül kevésbé lehetséges az értékek felfedése a saját irodalom és az összehasonlító vizsgálat terén. A magyar irodalom kutatása elsősorban hazánkban folyik, nemzetközi érdeklődésre elsősorban az összehasonlító jellegű kutatások tarthatnak számot. Utóbbiak közül ma kiemelkedik az irodalomelmélet és a hazai latin nyelvű szövegkiadás. A bizottság által kiemelt kutatási területek az irodalomelmélet, a textológia, a komparatisztika, a hungarológia, a könyvtörténet és az irodalomkritika.