{V-333.} Szfragisztika

A 20. század kezdetén a magyarországi szfragisztikai szakirodalom többnyire heraldikai vonatkozások kapcsán foglalkozott a témával, s általában rövid anyagközléseket jelentetett meg szakfolyóiratokban. Közülük megemlíthetők Bártfai Szabó László, Brancsik Károly, Gárdonyi Albert, Iványi Béla, Kemény Lajos, Pór Antal publikációi. Nem bővült jelentősen a szfragisztikával foglalkozók száma a két világháború között sem. Összefoglaló feldolgozás nem készült.

Az adott időszakban is többnyire a szfragisztikai emlékek heraldikai forrásként való felhasználásával foglalkoztak a kutatók, s vizsgálódásaikat általában középkori témákban folytatták. A publikációk döntően itt is csupán tanulmányok (Jakubovicz Emil: I. Endre király törvénybeidéző ércbilloga, 1935; Leiszh Andor: Diósgyőr beszélőcímeres pecsétje, 1935).

Darvasy Mihály döntően középkori szfragisztikai anyag alapján dolgozta fel a magyar városi címerek eredetét, fejlődéstörténetét (Középkori városaink címereinek eredete és fejlődése, 1942). Publikálták egyes levéltárak pecsétanyagát (Iványi Béla: Címeres és egyéb pecsétek a keszthelyi hercegi levéltár tolnai részében, 1943). Tompos Ernő és Sterbenz Károly polgári vonatkozású címeres pecsétekről írt (Címeres pecsétek, különös tekintettel a polgári címerekre, 1942).

Kumorovitz Lajos Bernát elsősorban szakfolyóiratokban, tanulmánykötetekben publikált, az 1920-as évek végétől. Érdekelték általános elméleti kérdések, a szfragisztika eredményei, felhasználási lehetőségei a modern történettudományban (A pecséttan eredményeinek értékesítése a történetkutatásban, 1940). Elsősorban középkori magyar szfragisztikával foglalkozott. Gazdag másolat- és fotódokumentációval támasztotta alá megállapításait. A szfragisztikához mindig hozzákapcsolta a vonatkozó történeti, jogtörténeti, hivataltörténeti adalékokat is (Az authentikus pecsét, 1936; A speciális praesentia regia pecséthasználata Zsigmond korában, 1936). Részletesen tárgyalta egyes időszakok magyar királyi pecséthasználatát (Mátyás király pecsétjei, 1932; A magyar királyi egyszerű és titkospecsét használatának alakulása a középkorban, 1936). A pecsétek vonatkozásában heraldikai kérdésekkel is foglalkozott, elsősorban a magyar államcímer fejlődéstörténetének részleteivel. Többször összegezte a magyar szfragisztika múltját (A magyar szfragisztika múltja, 1938; A szfragisztika múltja, 1941). A korszak legvégén jelent meg, addigi eredményeit összegező, kalandos sorsú alapműve, A magyar pecséthasználat története a középkorban (1944).

A szfragisztika területén többé-kevésbé megfigyelhető a folyamatosság, sőt az 1960-as évektől már a fejlődés is. Szfragisztikával viszonylag sokan, sokféleképpen foglalkoztak az elmúlt évtizedekben. Megmaradt, s később kiteljesedett a pecsétek művészettörténeti jellegű vizsgálata, amelynek keretében a szfragisztikai anyag korábbi periférikusabb szerepeltetése helyett az anyagcsoport abszolút felértékelődéséről beszélhetünk. A korábbi illusztratív jelleg helyett a pecsétek önálló műalkotásokként kerültek az előtérbe. Hazai és külföldi kiállításokon – amelyeket az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja közreműködésével rendeztek az 1970-es évektől kezdődően – már ebben a felfogásban mutatták be a pecsétanyagot. Többek között Székesfehérváron (1982–1983), illetve Schallaburgban (1982).

Megindult a középkori szfragisztikai emlékanyag teljes körű feldolgozása, melyben elsősorban Bodor Imre és Marosi Ernő játszott fontos szerepet. A szfragisztikai kutatásnak két bázisa közül az egyik a Budapesti Történeti Múzeumban, Kumorovitz Lajos Bernát munkássága során jött létre. A másik az MTA Művészettörténeti Kutatócsoport kezelésében lévő kisebb, a pecsétek eredeti színét, részben súlyát is követő másolatgyűjtemény.

{V-334.} A Nemzetközi Pecséttani Bizottság 1981-es, budapesti ülése után kezdték el a hazai pecsétnyomó-állomány általános felmérését, Bertényi Iván vezetésével.

Kumorovitz Lajos Bernát 1944-es alapművének bővített, javított változata 1993-ban jelent meg (A magyar pecséthasználat története a középkorban).

1945 után is az egyik legjellegzetesebb szfragisztikai területnek tekinthető a középkor (Bertényi Iván: Az országbírói intézmény pecséthasználata a XIV. században, 1972; A középkori pecsétek felhasználása a művelődéstörténeti kutatásban, 1980; Az írás, mint a rongált pecsétű oklevél hitelességének bizonyítéka, 1984; Komjáthy Miklós: I. Károly király állítólagos pecsétnyomója, 1967, Kubinyi András (Buda város pecséthasználatának kialakulása, 1961; Isten bárányát ábrázoló törvénybeidéző pecsét (billog), 1984), Lovag Zsuzsa (I. András király idézőbillogának második példánya, 1990), Takács Imre (A magyarországi káptalanok és konventek középkori pecsétjei, 1992), Vattai Erzsébet (Középkori titkos pecsétgyűrű, 1962; Az esztergomi latinok kettős pecsétje, 1963).

Elkészült több megye pecséttörténete (pl. Ódor Imre: Baranya megye jelképei, 1991; Kohajda László: Heves vármegye pecsétje és címere, 1973; Borsa Iván: Somogy vármegye címere és pecsétje, 1984), feldolgozták több város pecséttörténetét is (pl. Kozicz János: Kecskemét címerei és zászlói, 1996; Holub József: Pécs város pecsétjei, 1958; Holub József: Zalaegerszeg régi pecsétei, 1960; Dobos János: Zenta pecsétje és címerei, 1997).

Nemzetközi összehasonlításban is élenjárt a magyar szfragisztika, amikor egyes kutatók egészen modern szfragisztikai témákat (pl. az 1918–1919-es forradalmi időszak pecsétjei) dolgoztak fel. E vonatkozásban először Réti László folytatott kiterjedt kutatásokat (A Magyar Tanácsköztársaság központi szervei és pecsétjeik, 1970; A Magyar Tanácsköztársaság helyi szervei és pecsétjeik, 1973). Egyes megyék vonatkozásában is folytak hasonló kutatások (Csiffáry Gergely: A Magyar Tanácsköztársaság Heves megyei címerei és pecsétjei, 1983; Horváth Lajos: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye pecsétjei. 1918–1919, 1989).

Az 1960-as évektől foglalkoznak céhes szfragisztikával (Bárdosiné Dorner Mária: Vasi céhtörténeti emlékek, 1985; Csiffáry Gergely: Egri céhemlékek, 1982; Szabó Sarolta: Céhek Szabolcs vármegyében, 1993; Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók, 1963; Magyarországi vas- és fémműves céhpecsétek, 1963; A magyarországi céhes kézművesipar jelvényei, 1995.

Az újabb kutatási terület a késő feudális (polgári) kor falupecsétjeinek feldolgozása, amelyben úttörő szerepet vitt Bezerédy Győző (Baranya községeinek pecsétkatasztere, 1978–1986; Agrárvonatkozású ábrázolások Baranya megye községeinek pecsétjein, 1981; A Zselic községeinek pecsétjei, 1976). Módszertani szempontból is iránymutató volt Horváth Lajos, 1982-ben megjelent kötete, a Pest megye városi, községi és megyei pecsétjei.

A szfragisztika tárgykörébe tartoznak egyes interdiszciplináris kutatások is, amelyek más szakterületek oldaláról közelítenek a szfragisztikához, illetve a szfragisztika eredményei alapján próbálják más területek tudományos problémáit megoldani (Kumorovitz Lajos Bernát: Osztályok, címek, rangok és hatáskörök alakulása I. Lajos király kancelláriájában, 1984).