Paleográfia

A 19–20. század fordulóján a magyar paleográfiai kutatásnak igen jellegzetes témaköre volt a székely-magyar rovásírás történetének vizsgálata (Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás, 1909; A magyar rovásírás hiteles emlékei, 1915). A paleográfiai vizsgálatok közül megemlíthető pl. Gárdonyi Albert tanulmánya A középkori latin írás rövidítési rendszere (1917). A két világháború közötti időszakban kiemelkedő Hajnal István írás-összehasonlításon alapuló paleográfiai tevékenysége, amelyet az általánosabb történeti (művelődéstörténeti) kutatás szolgálatába állított (Írástörténet az írásbeliség felújítása korából, 1921; Vergleichende Schriftsproben zur Entwicklung und Verbreitung der Schrift im 12–13. Jahrhundert, 1943).

Hajnal István

Általánosabb megközelítésben foglalkozott írástörténettel Szentiványi Róbert (Az ABC keletkezése, 1927), Szilágyi László (összehasonlító írástörténet, 1943) és Várkonyi Nándor (Az írás története, 1943). Istványi Géza A magyarnyelvű írásbeliség kialakulása címen értekezett (1934). Felmerült az írástörténeten belüli részterületek, pl. a gyorsírás {V-332.} történetének vizsgálata is (Kalmár Endre: Kapisztrán János gyorsírói, 1933).

A továbbiakban is művelték a rovásírás-történetet, mint sajátos magyar paleográfiai témát (Németh Gyula: A magyar rovásírás, 1934; Ferenci Sándor: Az énlaki rovásírásos felirat, 1936).

A II. világháború utáni időszakban is folyamatos maradt a paleográfia magyarországi művelése. Egyes szerzők (részben népszerűsítő jelleggel) az általánosság igényével dolgozták fel az írástörténet egészét vagy annak részterületeit (Kéki Béla: Az írás története, 1971; Filep László–Bereznai Gyula: A számírás története, 1982; Petőcz Károly: Az emlékeztetőtől a nyomtatott betűig, 1984).

Magyar kutatók egyes idevonatkozó művei külföldön láttak napvilágot. Fehérné Walter Anna Az ékírástól a rovásírásig című munkája 1975-ben, Buenos Aires-ben. Földes-Papp Károly Vom Felsbild zum Alphabet című kötete pedig 1966-ban Stuttgartban jelent meg.

A középkori paleográfia témakörében Mezey László (Paleográfia, 1959), majd Varjas Béla (Paleográfiai útmutató a 15–17. századi magyar nyelvű kéziratok olvasásához, 1982) adott ki egyetemi jegyzetként összefoglalót.

Jakó Zsigmond (Radu Manolescuval közösen) kézikönyvben tárgyalta A latin írás történetét (1987). Elsődlegesen nyelvtudományi megközelítésből foglalkozott az európai írások történetével Keszler Borbála Fejezetek az európai írásjelhasználat történetéből című munkájában (1993).

Hajnal István a középkori írásfejlődésben meghatározó jelentőséget tulajdonított az egyetemeknek (L´enseignement de l´écriture aux universités médiévales, 1954). A mű második, bővített kiadását Mezey László rendezte sajtó alá 1959-ben. Mezey László több fontos tanulmányt is publikált a paleográfia tárgykörében (A latin írás magyarországi történetéből, 1966).

A paleográfiai és epigráfiai szempontokból egyaránt fontos magyarországi zsidó feliratokat Scheiber Sándor gyűjtötte össze (Magyarországi zsidó feliratok a II. századtól 1686-ig, 1960).

A paleográfia (és a rokon területek) eredményeinek bemutatása szempontjából fontos volt a Kállay István által szervezett 800 éves a magyar hivatali írásbeliség című tudományos konferencia 1981-ben az ELTE-n. Téglás Gézáné a gyorsírás történetét vizsgálta (A gyorsírás története a grafikus rendszerek kialakulásáig, 1965).

Az elmúlt évtizedekben is nagy érdeklődéssel kísért részterület a rovásírás-történet. A tárgykör megközelítésénél többféle felfogás ismert. Az 1960-as évektől Csallány Dezső végzett fontos összegzési (A székely-magyar rovásírás emlékei, 1963; Rovásírásos emlékek a Kárpát-medencében, 1974) és megfejtési kísérleteket (A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történeti háttere, 1968). A rovásírás-történet tárgykörében több, általánosabb jellegű összegzés is megjelent az elmúlt időszakban. A késői népvándorlás kori rovásírás-emlékanyagot Vékony Gábor szintetizálta (Spätvölkerwanderungszeitliche Kerbinschriften im Karpatenbecken, 1987). A tárgykör összegzését Ferenci István és Ferenci Géza végezte el Erdélyben (Magyar rovásírásos emlékekről, 1979). Fontos tanulmánykötetet szerkesztett Sándor Klára (Rovásírás a Kárpát-medencében). Kimerítő jelleggel publikált e témáról Forrai Sándor (Küskarácsontól sülvester estig, 1985; Az írás bölcsője és a magyar rovásírás, 1988; Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig…, 1994). Többen tekintették át a témakör jelentőségét, tudománytörténetét (Püspöki Nagy Péter: A rovásírás írástani helye és szerepe. Magyar Herold I. 1984; Simon Péter: A magyar „rovásírás” történelmi jelentősége és eredete, 1984; Vásáry István: A magyar rovásírás. A kutatás története és helyzete, 1974). Egyes emlékekkel külön is foglalkoztak a szakemberek (Püspöki Nagy Péter: A felsőszemerédi rovás emlék, 1977; Sándor Klára: A bolognai rovás emlékek, 1991).