| Könyvtártudomány | TARTALOM | A könyvtártudomány legkiemelkedőbb képviselői. A könyvtárosképzés. A könyvtárügyi szakirodalom. |
A könyvtártudomány elnevezést először Marton Schrettinger használta 1808-ban megjelent Versuch eines vollständigen Lehrbuches der Bibiliothek-Wissenschaft című munkájában. A korábbi szerzők a könyvtár elméleti és gyakorlati kérdéseit általában a „bibliográfia”, „Bücherkunde” kifejezésekkel jelölt fogalomkörök keretében tárgyalták, többnyire inkább történeti, irodalom-, tudomány-, művészet-, illetve könyvtörténeti megközelítésben. A polgári társadalmak kialakulásával és megszilárdulásával, az ipari forradalom kibontakozásával rohamos növekedésnek indult a könyvkiadás, fokozódtak a könyvtárak iránt támasztott igények. Létrejöttek az egy-egy nyelvterület vagy ország valamennyi írásos dokumentumát magukban foglaló nemzeti könyvtárak, amelyek állománya gyakran elérte a milliós nagyságrendet; a tudományos kutatást és a termelést kiszolgáló tudományos és szakkönyvtárak, valamint az egyre szélesebb, művelődni, ismereteit gyarapítani, és nem utolsósorban szabadidejét tartalmasan eltölteni, szórakozni kívánó rétegek igényeit szolgáló közkönyvtárak (public libraries), amelyek – elsőként az angolszász országokban és Skandináviában – a települések szerkezeti tagolódását követve központi könyvtárak és fiókhálózat formáját öltötték. Némileg hasonló folyamat ment végbe a nagy hagyományú felsőoktatási könyvtárakban: a hatalmas és sokrétű ismeretanyagot hordozó írásos dokumentumtömeget magukban foglaló központi intézményi könyvtárak mellett, azokkal mintegy hálózatot alkotva létrejöttek a kari, intézeti, tanszéki könyvtárak. A tudományos (elsősorban a természettudományos) és technikai ismeretek szinte exponenciális növekedése megnövelte a folyóiratok és más, nem könyv jellegű írásos dokumentumok (disszertációk, kimutatási jegyzőkönyvek, szabadalmi leírások, szabványok stb.) tömegét és jelentőségét.
Ezzel párhuzamosan átrendeződés ment végbe a könyvvel foglalkozó tudományágak világában: az addig meghatározó történeti, művészeti (bibliofil) megközelítésmód mellett egyre nagyobb súlyt kapott az addig másodlagosnak tekintett könyvtári praktikum, a gyakorlati, könyvtár-üzemeltetési, könyvtártechnikai ismeretek, a „polcológia”. Hatalmas kihívást jelentett a sokmilliós publikációáradat áttekintése, nyomon követése, rendszerezése, dokumentálása: formai és lehetséges mélységű tartalmi feltárása. Ugyanakkor a polgári nemzettudat markánssá válása inspirálta a nemzeti múlt értékeinek (így az ősnyomtatványoknak, a régi és szép kiadványoknak, a nemzeti klasszikusok művei első kiadásainak, a szerzők életútjának és életművének stb.) a számbavételét is. Mindez a „bibliográfia” kifejezést a korábbitól eltérő tartalommal töltötte meg: a könyvvel kapcsolatos tudományok gyűjtőfogalma helyett az írásos dokumentumok tervszerűen, valamely elv szerint rendszerezett, meghatározott céllal történő jegyzékbe foglalását, az erre vonatkozó ismeretek összességét, illetve magukat a fenti követelményeknek megfelelő jegyzékeket jelöli. Maga a tevékenység gyakran könyvtárakhoz (nemzeti, tudományos és/vagy szakkönyvtárakhoz) kötődik és könyvtárosok végzik; rokonságot mutat a nagykönyvtárak katalógusainak építésével, amitől azonban abban különbözik, hogy a dokumentumokat feltalálási, tárolási helyüktől többnyire függetlenül, valamennyi példányukra jellemző közös jegyeik leírásával veszi számba.
A 19. század végétől fokozódott az igény, hogy az írásos dokumentumokat (könyvek, {V-444.} folyóiratok, kisnyomtatványok és más sajtótermékek) ne csak tárgyi mivoltukban dolgozzák fel, hanem ezek egyes szellemi egységeit (fejezetek, cikkek stb.) is oly módon, hogy azoknak nem pusztán a tárgyukat és más tulajdonságaikat (pl. nyelv, időbeli vagy földrajzi és más jellemzők) fejezzék ki szimbolikus kódokkal (Egyetemes Tizedes Osztályozás = ETO vagy más szakjelzet), hanem tartalmukat is feltárják ismertetések, referátumok, kivonatok vagy tömörítvények formájában. Létrejött a bibliográfia, majd – az utóbbi törekvést szolgálva – a dokumentáció intézményi háttere. Az Institut International de Bibliographie (IIB) 1895-ben alakult meg, 1931-ben Institut International de Documentationra (IID) változtatta nevét, 1937-ben felvette a Federation International de Documentation (FID) elnevezést.
Ezeket a tendenciákat mintegy visszatükrözve változott a könyvtártudomány fogalma is, amelyről két felfogás alakult ki:
Az egyik szerint a könyvtártudomány a könyv (írásos dokumentum) fogalma köré csoportosuló valamennyi jelenség, illetve tevékenység vizsgálata; így magában foglalja a könyv különböző megjelenési formáival, anyagával, előállítási módjával, terjesztésével, hatásával stb., és a könyvek kiadásának, forgalmazásának, gyűjtésének, megőrzésének és használatának megszervezését végző intézmények, szervezetek munkájával összefüggő valamennyi ismeretet, akár történeti szempontú vizsgálódás (írás-, könyv-, könyvkiadás-, nyomdászat-, könyvkereskedelem-, könyvtártörténet), akár leíró, a fentiek gyakorlati oldalára irányuló, beleértve a gyakorlati könyvtártant, de a bibliográfiai/dokumentációs tevékenységet, valamint az olvasáskutatást is. Ez a felfogás számos érintkező tudománnyal való együttműködést feltételez, így pl. a történettudománnyal és segédtudományaival, az irodalomtörténettel és a filológiával, számos műszaki tudománnyal, a gazdaságtudományokkal, a művelődéstudományokkal, a szociológiával, a pedagógiával, a pszichológiával stb. Ezt a felfogást az indokolja, hogy művelői és kutatóhelyei nagyobbrészt könyvtárosok, illetve könyvtárak, a felsőoktatási intézmények könyvtártudományi vagy hasonló feladatot ellátó tanszékei, intézetei.
Más felfogás szerint a fentiek összességét célszerűbb a bibliológia szóval jelölni, és ennek egy részterülete a könyvtártudomány, amely a többivel társtudományi viszonyban van. Tárgya e szerint a könyvtár mint intézmény; ennek működtetése, beleértve az állomány tervszerű fejlesztését (gyarapítás és apasztás), gondozását (raktározás, állagvédelem, tulajdonvédelem), feldolgozását (bibliográfiai leírás, osztályozás), feltárását (katalógusépítés), valamint az olvasószolgálatot és a tájékoztató munkát.
Mind a nemzetközi, mind pedig a hazai szakirodalomban mindkét felfogás képviselve van.
A 20. századi tudományos-műszaki forradalom nyomán új feltételek teremtődtek. Mindaddig az információ a dokumentumban mint tárgyban rögzítve jelent meg, és gyakorlatilag csak azon keresztül vált hozzáférhetővé, a mikroelektronika, illetve a számítástechnika fejlődése lehetővé tette hatalmas szöveges, képi és hangzó információtömeget hordozó eszközök (Compact Disc, ROM = Read Only Memory lemezek) megjelenését, amelyek közül egyetlenen akár egy sokkötetes lexikon vagy gyűjteményes mű is elfér, ráadásul a nyomtatott változatnál komplexebb hatást elérve. Természetesen ehhez megfelelő minőségű eszköztár (hardver) szükséges, és ez – legalábbis jelenleg – telepítést igényel, tehát helyhez kötött. Az átviteltechnika (telematika) megszületése és rohamos fejlődése közvetlenül, anyagi foglalatának fizikai jelenléte nélkül is hozzáférhetővé tette az információt, méghozzá a forrásközpontok/adatbankok, illetve hálózatok (internet) segítségével {V-445.} gyakorlatilag időben, térben és mennyiségi tekintetben is korlátlanul, most már nem szimbolikus kódok (jelzetek) vagy kivonatok, tömörítvények, hanem teljes szövegek és (nemcsak szöveges) művek formájában is. Az információnak és a dokumentumnak ez a szétválása a kommunikáció (gondolatcsere) interaktivitásának kiteljesedése felé mutat, egyben azzal is jár, hogy kiérleletlen vagy nagyon is problematikus információk (ismeretek vagy tudattartalmak) fejthetnek ki minden technikai és jogi szűrő nélkül igen széles körben közvetlenül is hatást.
Ez a folyamat a könyvtártudomány fogalmát kitágította az információtudomány felé, ami nem azonos, de kapcsolatos az informatikával, mely lényegében számítógép-tudományt (computer science) vagy az alkalmazott matematikának a számítógépekkel kapcsolatos részét jelenti. Sokáig azonban tájékoztatástudomány értelemben alkalmazták nálunk, minek következtében ma több könyvtártudományt oktató egyetemi-főiskolai szervezeti egység nevében megjelent az „informatika” szó, bár pontosabb lenne a „könyvtár- és információtudományi” megjelölés. A két társtudomány összekapcsolását feltétlenül indokolja, hogy leginkább a könyvtár az az intézmény, amely a társadalom által a történelem folyamán megszerzett és folyamatosan gyarapodó tudást szervezetten képes hozzáférhetővé tenni mindenki számára.
A mai értelemben vett könyvtártudomány több típusú (irányú) stúdiumot integrál magába:
Egy művelődéstörténeti-történetit, amely az írásos kommunikáció eszközének, a könyvnek (írásos dokumentumoknak) a történelem során létrejött legkülönbözőbb formáit, valamint az írásos kultúrával kapcsolatos intézmények, szervezetek (műhelyek, kiadók, nyomdák, könyvtárak, könyvkereskedelem stb.) történetét vizsgálja.
A könyvtárnak, mint az írásos dokumentumokat tervszerűen gyűjtő, használatra (tudományos kutatás, gyakorlati célú tevékenység, művelődés, szórakozás) feltáró és az olvasók számára szervezetten hozzáférhetővé tevő intézménynek a működtetését, és az ebből eredő szakmai feladatoknak a vizsgálatát, eljárásoknak a kimunkálását.
A könyvtermés társadalmi célú, tartalmi és/vagy formai ismérvek alapján történő regisztrálásával, feldolgozásával, jegyzékbe foglalásával, illetve az írásos dokumentumokban található szellemi egységek (részművek, fejezetek, cikkek, tanulmányok stb.) feltárásával, az információk (tények, adatok, képletek, kutatási eredmények, eljárások, know-how-k, törvények, teljes művek vagy tömörítvények) akár nem grafikai jelekkel rögzített, nem fizikai tárgy formájában való hozzáférhetővé tételével kapcsolatos módszerek kidolgozását, fejlesztését, működtetését, tehát: a bibliográfiát, a dokumentációt, az információtudományt – könyvtári informatikát.
A könyvtár fogalmának klasszikus meghatározásából (könyvtár = könyvek + könyvtáros + olvasó) következően az olvasásnak, az olvasóknak szociológiai, pszichológiai vagy pedagógiai megközelítésű vizsgálatát (olvasók és nem olvasók, az olvasók – nem olvasók társadalmi és demográfiai rétegzettsége, olvasási szokások, ízléstendenciák, az olvasás és más művelődési/szórakozási szokások viszonya, az olvasók és nem olvasók értékvilága, könyvtár és olvasás kapcsolata stb.) tehát: az olvasáskutatást.
| Könyvtártudomány | TARTALOM | A könyvtártudomány legkiemelkedőbb képviselői. A könyvtárosképzés. A könyvtárügyi szakirodalom. |