Az ízeltlábúak

Nemcsak Magyarországon, a világon is a legnépesebb állattörzs az ízeltlábúak törzse (Arthropoda), amelynek összfajszámát akár 10–30 millióra is becsülik. Hazánkban ebből 45 000 faj él, de számuk az újak felfedezésével még tovább növekedhet. Igazából, a már említett Fauna Hungariae sorozat célja és megléte ellenére, mind a mai napig nem létezik olyan jegyzék, amely a Magyarországról ismert összes ízeltlábút (főként rovart) összefoglalóan felsorolná, számba venné, bár a zoológusok erejükhöz mérten dolgoznak ezen. A természetes élőhelyek pusztítása miatt azonban már 35 olyan rovarfajról tudunk, amely hazánk területéről az elmúlt 100 évben kipusztult. Az alábbiakban az ízeltlábúakat főbb osztályaik szerint tekintjük át, messze nem a teljesség igényével.

A világon 75 000 fajt számláló pókszabásúak osztályának (Arachnoidea) Magyarországon kb. 1700 faja él. Ide tartoznak a változatos külsejű és életmódú pókok (Araneidea), a hosszú lábú kaszáspókok (Phalangiidea), a mikroszkopikus atkák (Acari), a miniatűr, farkatlan {II-95.} skorpiókra emlékeztető álskorpiók (Pseudoscorpionidea) rendjének fajai, valamint a szálfarkúak rendjébe (Palpigradi) tartozó egyetlen magyarországi faj, az Aggteleki-barlangban élő Eukoenenia vagvolgyii. Igazi skorpiók (Scorpionidea) nem élnek hazánkban, habár a déli és keleti szomszédos országokban honos kistermetű, fekete fajok (Euscorpius) alkalmanként bekerülhetnek különféle (pl. fa-) szállítmányokkal. A pókok az ún. csáprágós ízeltlábúak legjellegzetesebb képviselői, két részre tagolódott testükön nyolc láb, fejtorukon a zsákmányszerzést és a védekezést szolgáló mérgező csáprágó van. Minden pók ragadozó. Egy részük táplálékát különféle hálók segítségével ejti el, amelyet a potroha végén lévő fonószemölcsökkel sző. Másrészük egyéb taktikákkal (pl. lerohanás, lesből támadás) cserkészi be zsákmányát. Magyarországon az egyik legnagyobb testű pókfaj, a farkaspókok családjába (Lycosidae) tartozó, szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis), amely az Alföld homokos, szikes vidékein él függőleges lyukakban. Az egyetlen vízi faj a gyakori búvárpók (Argyroneta aquatica), amely víz alatti életéhez búvárharangot épít. Jellegzetes kerek hálót szőnek a keresztespókok családjának (Agriopidae) nőstényei, nálunk mintegy 80 fajuk él. Érdekes még a virágokban rejtőző, színes karolópókok családja (Thomisidae). Nálunk mintegy 65 fajuk él, hosszú elülső lábpárjukkal ragadják meg leshelyükről az óvatlan zsákmányállatot. A főként a talaj legfelső avarrétegében élő, szabad szemmel nem vagy alig látható atkák (Acari) Magyarországon élő több száz faja még kevéssé kutatott, pedig jelentőségük a természet anyagforgalmában nyilvánvalóan nagy. Számos fajuk jelentős kertészeti kártevő.

Cselőpók

Az egyetlen rend, az ászkarákok (Isopoda) kivételével főként vízben élő rákok ágazatát (Crustacea) a modern rendszerezés több különálló osztályra tagolja. Magyarországon a levéllábú rákok osztályát (Phyllopoda) mintegy 50 faj, a tócsarákok, a pajzsosrákok, pl. a gyakori nyári pajzsosrák (Triops cancriformis) és az ágascsápú rákok rendje (Cladocera) képviselik. Ez utóbbiak apró, nemritkán a milliméter alatti méretű állatok, a vízben lebegő élőlények által alkotott közösség, az ún. plankton tagjai. Jellegzetes fajaik az akváriumi haltáplálékként is ismert vízibolha (Daphnia) fajok.

A kagylósrákok osztályába (Ostracoda) tartozó fajok 4-5 mm-es testét kétoldalt meszes héj fogja közre, nálunk 70 fajuk él a vizekben. Az evezőlábú rákok osztályába (Copepoda) tartozó kandicsrákok (pl. Cyclops) hosszú csápjaik segítségével szökdécselve úsznak vagy lebegnek a vízben, mintegy 80 hazai fajuk a plankton fontos alkotóelemei. A felsőbbrendű rákok osztályába (Malacostraca) tartoznak a jól ismert tízlábú rákok (Decapoda). A három hazai őshonos, nagy testű, ollós rákfaj, az Astacus-fajok (folyami rák, kecskerák, kövi rák) mellett egy hozzájuk hasonló negyedik faj is felbukkant az országban, amelyet feltehetőleg Észak-Amerikából hurcoltak be, ez a cifrarák (Orconectes limosus). A tízlábú rákok közé tartozik az egyetlen magyarországi védett faj, a tiszta vizű hegyi patakokban élő kövi rák (Astacus torrentium) is. A rákokról alkotott mindennapi képünktől talán az ászkarákok rendje (Isopoda) tér el legjobban. Az ide tartozó mintegy 50 hazai fajból mindössze 4 él vízben (az ún. víziászkák), a többi a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodott. A köznyelvben pincebogárnak is nevezett pinceászkák (Oniscus- és Porcellio-fajok) a víztől teljesen elszakadva is képesek életben maradni.

Kecskerák

A nyirkosságot azonban ezek sem nélkülözhetik, hiszen kopoltyújukat a légzéshez állandóan nedvesen kell tartani.

A legelső szárazföldi állatok valószínűleg a légcsövesek ágazatába (Antennata) {II-96.} tartozó, a százlábúak osztályának (Chilopoda) fajaihoz hasonlító ősi ízeltlábúak voltak. A százlábúak hazánkban élő mintegy 50 faja mind karcsú, lapos testű, gyors mozgású, talajlakó ragadozó. Testhosszuk néhány centiméteres és körülbelül 20–150 pár lábuk van. Ide tartoznak a hosszú, vékony, sárgásbarna színű rinyák (Geophilomorpha), a mindenfelé közönséges barna százlábú (Lithobius forficatus), a némileg kaszáspókra emlékeztető pók-százlábú (Scutigera coleoptrata), és a Magyarországon élő legnagyobb százlábú, a védett öves szkolopendra (Scolopendra cingulata). Ez utóbbi 12–15 cm-re is megnő, állkapcsi lábának mérgező marása az embernek is fájdalmat okozhat. A szövőcsévések osztályába (Symphyla) 10 hazai, apró, fehér, talajlakó faj, a villáscsápúak osztályába (Pauropoda) 10 hazai faj, az ikerszelvényesek osztályába (Diplopoda) 86 kemény, meszes vázú, korhadékevő magyarországi faj tartozik. Ez utóbbiak összfajszámát a világon akár 80 000-re is becsülik, melyek jó részét (a trópusokon) még nem írták le. Az ikerszelvényesek a fonálférgekkel, a gyűrűsférgekkel és az atkákkal együtt az avarlebontás fontos szereplőiként vesznek részt a szervesanyag-forgalomban.

Öves százlábú