Állatföldrajzi beosztás

A Magyarországon előforduló állatfajok ismeretében és a környező országok, valamint a távolabbi területek állatvilágának figyelembevételével, a tudósok régóta próbálkoznak valamilyen képet kialakítani hazánk állatokkal történő benépesüléséről, annak nagy időléptékű történetéről, fontosabb állomásairól, okairól. Az állatföldrajzi kiértékeléshez szükséges ún. faunisztikai adatoknak (egy-egy állatfaj példányai előfordulási helyének, idejének, esetleges egyéb körülményeinek) feldolgozása rendszerint valamiféle térképezés segítségével történik. Korábban az ilyen előfordulási helyeket (ún. lokalitásokat) a rendelkezésre álló pontossággal egyszerűen berajzolták egy, az adott területet felölelő sematikus térképvázlatba. Az egyre növekvő mennyiségű adat gyorsabb feldolgozása, valamint a különböző országokban zajló térképezési programok összehangolása azonban az egységesítés irányába terelte az ilyen munkát. Jelenleg az egyik legelterjedtebb módszer az ún. UTM (Universal Transverse Mercator) jellegű hálótérkép, amely az egész világot lefedi, és Európában részletesen kidolgozott. A Föld felszínének görbülete miatt az egyébként négyzetrács beosztású vetület helyenként az Egyenlítő felé szélesedő ék alakú beszúrással bővül, amelyek közül egy éppen Magyarországon halad keresztül, a Dunántúl középső részén. Hazánkban a gerinces állatok többségének (kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök), valamint a gerinctelenek egy részének (pl. csigák, szitakötők, soklábúak) elterjedését 10×10 km-es UTM négyzethálón ábrázolják, amely az európai összesítésbe többnyire 50×50 km-es formában kerül át. A 10×10-es rácson a fajok vagy állatcsoportok főbb előfordulási mintázatai jól érzékelhetők, feltéve persze, hogy az ország vagy a {II-112.} vizsgált terület egésze megfelelő mértékben, egyenletesen kutatott. Az ilyen módszerrel történő térképezés meggyorsítja az adatok kiértékelését, hiszen az azonos négyzetbe eső előfordulások összevonhatók és a különböző fajok elterjedése jól összevethető. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a faunisztikai adatokat emellett mindenképpen eredeti pontosságukban kell tárolni, manapság erre leginkább a különféle számítógépes adatbázisok a legmegfelelőbbek.

9. táblázat. A világon és Magyarországon élő állatok fajszámának táblázata
Magyar név	Latin név	Fajszám a világon	Magyarországi fajszám
Gerinctelenek (az ízeltlábúak kivételével) összesen:		200 000	2 000
Szivacsok	Porifera	6 000	7
Csalánozók	Cnidaria	15 000	8
Laposférgek	Platyhelminthes	12 000	400
Zsinórférgek	Nemertoidea	800	2
Hengeresférgek	Nemathelminthes	22 000	700
Villásférgek	Aschelminthes	1800	400
Nyelesférgek	Kamptozoa	60	1
Gyűrűsférgek	Annelida	9 000	130
Puhatestűek	Mollusca	130 000	220
Medveállatkák	Tardigrada	530	100
Féregatkák	Pentastomida	60	–
ízeltlábúak összesen:	Arthropoda	10–30 millió	kb. 45 000
Pókszabásúak	Arachnida	75 000	kb. 1 700
Levéllábú rákok	Phyllopoda		50
Kagylósrákok	Ostracoda		70
Evezőlábú rákok	Copepoda		80
Felsőbbrendű rákok	Malacostraca	–	75
Százlábúak	Chilopoda	2 500	50
Szövőcsévések	Symphyla	160	10
Villáscsápúak	Pauropoda	500	10
Ikerszelvényesek	Diplopoda	10 000–80 000	86
Rovarok összesen:	Insecta	10–30 millió	35 000
Alacsonyabb rendű rovarok:		4 500	250
Félrovarok	Protura		6
Ugróvillások	Collembola		200
Lábaspotrohúak	Diplura		10
Pattanók	Machilidea		5
Pikkelykék	Lepismatidea		5
Kérészek	Ephemeroptera	2100	50
Szitakötők	Odonata	4 875	59
Csótányok	Blattodea	3 500	10
Fogólábúak	Mantodea	1900	1
Álkérészek	Plecoptera	2 000	40
Egyenesszárnyúak	Orthoptera	20 000	114
Bőrszárnyúak	Dermaptera	1840	6
Fatetvek	Psocoptera	3 000	30
Vérszívó tetvek	Anoplura	–	25
Rágótetvek	Mallophaga	–	100
Rojtosszárnyúak	Thysanoptera	4 910	180
Poloskák	Heteroptera	32 000	700
Kabócák	Homoptera	50 000	800
Vízifátyolkák	Megaloptera	200	2
Tevenyakú fátyolkák	Raphidioptera	168	43
Recésszárnyúak	Neuroptera	1200	78
Bogarak	Coleoptera	350 000	10 000
Legyezőszárnyúak	Strepsiptera	400	40
Skorpiófátyolkák	Mecoptera	470	8
Tegzesek	Trichoptera	7 000	150
Lepkék	Lepidoptera	140 000	3 500
Kétszárnyúak	Diptera	125 000	6 000
Bolhák	Siphonaptera	1740	55
Hártyásszárnyúak	Hymenoptera	143 000	10 000
Tapogatókoszorúsok	Tentaculata	5 000	7
Gerincesek összesen:	Vertebrata	45 000	556
Halak	Pisces	21800	81
Kétéltűek	Amphibia	4 000	16
Hüllők	Reptilia	6 000	15
Madarak	Aves	9 000	361
Emlősök	Mammalia	4 600	83

Az állatvilág térképezési módszerrel feltárt elterjedési mintázatai már régóta foglalkoztatták a hazai zoológusokat, de a részletesen kielemzett állatföldrajzi felosztásra csak a múlt század első harmada után került sor. Ebben a tekintetben az állatvilág kutatói messze elmaradtak a botanikusok mögött, hiszen amíg a növények helyhez kötött életmódja jóval könnyebben ad lehetőséget természetes elterjedésük okainak magyarázatára, addig az állatok egyedeinek megfigyelését a mozgásukból fakadóan mindig nagy adag véletlenszerűség terheli. A kezdeti állatföldrajzi felosztások természetesen mindig Magyarország akkori területét érintették, amely elég jól megközelítette az amúgyis természetes egységként létező Kárpát-medencét. Érthető tehát, ha a jelenlegi állatföldrajzi elemzések is Magyarországot a tágabb értelemben vett Kárpát-medencébe helyezve vizsgálják.

Az egyik legelső, mindössze néhány sorban tárgyalt állatföldrajzi értékelés Entz Géza (1897) tollából származik, aki Magyarországot faunája szerint a következő alterületekre osztotta: „Északi hegyvidék, Erdélyi hegyvidék, Alföld, Bánság, Dunántúli dombvidék, Horvátország és Szlavónia, Tengerpart”, megjegyezve, hogy e területek „faunája éles határok nélkül csap át a szomszédos területekbe”. A már ismertetett A Magyar Birodalom állatvilága faunakatalógusban szereplő I-től VIII-ig terjedő felosztás is állatföldrajzi megfontolású, bár ennek tagadhatatlan gyakorlati célja is volt a rendtartás az ismert lelőhelyek tömegében.

28. ábra. A Magyarországon védett állatfajok száma a nagyobb állatcsoportok szerint

Az állatföldrajzi területbeosztást olyan állatcsoportra alapozzák, amelyre jellemző, hogy elterjedési területének határai élesek, kevéssé mozgékony, kis élőhelyű, helyhez kötött életmódú. Nehéz pl. egy költöző madárnak akárcsak a környezeti igényeit is értelmezni, hiszen az évszakonként más és más, és különböző élőhelyei egymástól akár több ezer kilométerre is lehetnek. Az állatföldrajzi elemzések legmeggyőzőbb eredményei olyan lassú mozgású csoportok vizsgálatának köszönhetők, mint pl. a puhatestűek (Mollusca). Soós Lajos (1934) a Kárpát-medencét alapvetően három kerületre osztja: Pannonicum, Carpathicum és Illyricum. A Pannonicumhoz tartozik a Nagyalföld, a Kisalföld, a Dunántúli-középhegység és -dombvidék, a Mecsek, azaz lényegében az egész Dunántúl. A Carpathicum tagjai az Északi-Kárpátok, beleértve az Északi-középhegységet, a Keleti-Kárpátok, Bánság, Bihar és az Erdélyi-medence. Az Illyricum felöleli a történelmi Magyarország Adria-partvidékét, a határozottan mediterrán faunaelemekkel. A puhatestűekre épülő elemzésében Soós Lajos a korábbi felfogással ellentétben arra a következtetésre jutott, hogy bár Magyarország egyértelműen több különböző állatföldrajzi egység (közép-európai, déli és keleti) érintkezésénél fekszik, állatvilága mégsem egyszerűen ezek keveréke, hanem önálló jellegzetességeket mutat. Ezt bizonyítja a puhatestűek esetében a 30%-ot meghaladó mértékű endemizmus, azaz a fauna egyedülálló, bennszülött volta. Igaz, hogy ezek nagy része a Kárpátok hegyvidékére összpontosul, de az már a csigák és kagylók sajátsága, hogy a száraz, nyílt Alföldön sokkal kevesebb fajuk él. Soós Lajos másik megállapítása az ún. pontusi faunaelemekre {II-114.} vonatkozik, azaz azokra a fajokra, amelyek a kelet-európai, dél-orosz síkságok az Alföldre sokban hasonlító területein őshonosak. Elképzelhetőnek tartja, hogy a pontusi faunaelemekben mutatkozó hasonlóság oka nem annyira a Kelet-Európa és a Kárpát-medence közti közvetlen vándorlás, hanem esetleg a Kárpátok vonulatának kialakulása előtti korban történt párhuzamos benépesülés. A fentieket kiegészítve Kaszab Zoltán 1961-ben a Kárpát-medence jelenlegi állatvilágának kialakulásában a jégkorszak hatását és az ún. glaciális refúgiumok (menedékhelyek) szerepét hangsúlyozta. Megállapításait a talajlakó, lassú mozgású, röpképtelen bogarak csoportjára alapozta. Amíg a Kárpátok hegyláncainak harmadkori endemikus faunája sikerrel vészelte át a hideg időszakot a medencék belső övezetében elhelyezkedő középhegységek déli fekvésű, meleg erdeiben, valamint a barlangokban (különösen Biharban), addig az alföldi síkságon nem mutatható ki bizonyítottan harmadkori eredetű, a jégkorszakot megelőző időszakból származó endemikus állatfaj. A jégpáncél hajdani kiterjedésének megfelelően a Kárpátokban délről északra haladva erőteljesen csökken a bennszülött állatfajok aránya. Ehhez hasonló, de kelet–nyugati irányú fajszegényedés figyelhető meg a hegykoszorú által övezett medencékben, amely a száraz, kontinentális sztyeppfauna származási irányára vezethető vissza. Nagy a különbség a Nagy- és a Kisalföld faunájában a pontusi faunaelemek számában. Magyarország állatföldrajzi területbeosztása alapjaiban támaszkodik a növényföldrajz eredményeire. Az utóbbi évek kutatásait összegezve Varga Zoltán (1995) két alapvetően eltérő produkciójú ökoszisztéma-típus dinamikus változásainak az állatvilágot befolyásoló jelentőségére mutat rá. Az erdők magas produkciójú, kiegyensúlyozott, többrétegű ökoszisztémája a negyedkor során egyes területeken periodikusan váltakozott a fás növényzetet nem hordozó, sztyepp jellegű, kisebb produkciójú, egyrétegű ökoszisztémával. E ciklikus, dinamikus változás eredményei az ún. magterületek, ahol az endemikus fajok aránya feltűnően magas. A három, közel homogén állatföldrajzi egység (alpesi, kontinentális és balkáni) határán, Közép-Európa délkeleti részén fekvő Kárpát-medence tipikus növényzeti típusa az erdős sztyepp, amely különösen a negyedkor klímaváltozásai során volt jelentős, mint a jéggel borított északi területek és a mediterrán refúgiumok közötti átmeneti zóna. Az ezt az alaptípust módosító nyugat-balkáni (illír) és mediterrán, kelet-alpesi (norikus) és kárpáti, valamint boreális, kontinentális (szibériai) és pontusi-káspi hatások alakították ki és alakítják ma is állatvilágunk folyamatosan változó képét.