Az emlősök

A világon élő mintegy 4600 emlős állatfajból Magyarország mai területén 88 faj fordul elő. Könyvek, határozók is viszonylag gyakrabban foglalkoznak velük, itt csak az előző száz évben bekövetkezett változást tükröző két művet emeljük ki. Az egyik Éhik Gyula és Dudich Endre A magyarországi emlősök és azok külső rovarélősködőinek határozó táblái (1924) c. műve, amely nemcsak az emlősök, hanem a szorosan hozzájuk kötődő parazita rovarok (legyek, vérszívó tetvek stb.) azonosítását is célul tűzte ki. A másik, az emlősök védelmét és népszerűsítését is felvállaló Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület gondozásában nemrég megjelent könyvecske, Ujhelyi Péter A magyarországi vadonélő emlősállatok határozója (1994), amely sok tekintetben a legmodernebb összefoglalását adja mindannak, amit a magyarországi emlősfajok jelenlegi állatrendszertani helyzetéről, előfordulásukról tudni kell, több tévhitet is eloszlatva.

A hazánkban élő 88 emlősfajból 58 került {II-109.} a természetvédelmi törvény védelme alá, közülük kilenc: négy denevérfaj, a földikutya, a hiúz, a vidra, a csíkos szöcskeegér és tévesen az európai nyérc fokozottan védett.

A nálunk élő emlősöket hat rendbe osztjuk, amelyek az apró cickánytól a hatalmas szarvasbikáig meglehetősen változatos fajokat képviselnek. A rovarevők (Insectivora) rendjébe tartozó hét cickányfaj közül egy csak nemrég került a magyar fauna ismert tagjai közé: a havasi cickányt (Sorex alpinus) 1983-ban mutatták ki a Magyar Természettudományi Múzeum zoológusai országunk nyugati határszéléről. Két vízicickány (Neomys) faj él Magyarországon, mindkettő a tavak, patakok lakója. Közismert rovarevő emlősök a sünök, közülük a keleti sün (Erinaceus concolor) él hazánkban. Bár vannak utalások az európai sün (Erinaceus europaeus) előfordulására is, bizonyított adat erre mindmáig nincs. Sokan a kerti növények gyökereinek megrágásával vádolják, pedig kizárólag rovarevő a vakond (Talpa europaea), amely legfeljebb szorgalmas földmunkájával okozhat kellemetlenséget.

Sündisznó

Az emlősök különleges csoportja a denevérek (Chiroptera) rendje. Nálunk 26 fajuk él, s az utóbbi években kutatócsoport is alakult megfigyelésükre (Magyar Denevérkutatók Baráti Köre). Sok tekintetben pontosították a hazai fajok elterjedésének térképét (Dobrosi Dénes A denevérek elterjedése és védelme Magyarországon, 1994), és két új faj megjelenését is észlelték. 1991-ben az alpesi denevér (Pipistrellus savii) került elő a Bükk hegységből, 1993-ban pedig a fehérszélű denevér (Pipistrellus kuhli) a Dunántúlról. Ezek az érdekes adatok mutatják, hogy még az oly jól ismertnek vélt gerinces állatok esetében is van kutatnivaló Magyarországon.

Patkósorrú denevér

Kései denevér

A nyúlalakúak (Lagomorpha) rendjéhez mindössze a mezei nyúl és az üregi nyúl tartozik. A rágcsálók (Rodentia) rendjének 11 faja védett, ebből kettő fokozottan védett. A mindössze néhány elszigetelt tiszántúli legelőn élő vak, földalatti életmódú földikutya (Spalax leucodon) igazi magyarországi ritkaság, nálunk éri el elterjedésének nyugati határát. Fokozottan védett, fennmaradását a mezőgazdasági művelés, a talajvízszint változásai veszélyeztetik. Századunk első felében még a Dunántúlon is ismert volt. A bozontos farkú, fákon, bokrokon élő pelék is védettek. Négy fajt mutattak ki közülük hazánkban, köztük a kerti pelét (Eliomys quercinus) 1975-ben bagolyköpetből, az északkeleti országrészből. Tényleges példány azóta sem került kézre. Különleges ritkaság a fokozottan védett csíkos szöcskeegér (Sicista subtilis), amelynek csak néhány előfordulását ismerik az Alföldön. Bagolyköpetek alapján összesen hét lelőhelyét tartják nyilván. Életmódja ismeretének, igényeinek és a tényleges állománynagyság felmérésének hiányában nehéz védelmét megszervezni. A védett európai hód (Castor fiber) ugyan a 19. század végén kipusztult hazánkban, az elmúlt évtizedben azonban a Tisza-tó mellé betelepítették. A környező országokból (Szlovákia) Magyarországra is átvándorolhat a kanadai hód (C. canadensis). Védett a mókus, az ürge, a csalitjáró pocok és a patkányfejű vagy északi pocok. A rágcsálók közé tartozik még ezenkívül a hörcsög, két patkányfaj, hét egérfaj, négy pocokfaj és az Észak-Amerikából betelepült pézsmapocok (Ondatra zibethica).

Mogyorós pele

Ürge

Hörcsög

Mormota

A magyarországi ragadozó emlősök (Carnivora) sorában az elmúlt száz évben sok érdekes változás ment végbe. Hogy mindjárt a legnagyobbal kezdjük: a barna medve (Ursus arctos) a középkorban még hazánk mai területén is gyakori volt. Kipusztulásának pontos idejét nem ismerjük. Az Északi-középhegységben a század első felében megpróbálkoztak néhány visszatelepítéssel, de tartós eredmény nem született. Az elmúlt {II-110.} két évtizedben azonban Szlovákiából (ahol mintegy 500 példány él) néhány alkalommal átvándorolt, pl. 1983-ban Zebegényben lőttek le egy barna medvét, az eset a sajtóban is nagy vihart kavart. Ezután kerültek védelem alá a Magyarországon alkalmanként megjelenő olyan nagyvadak, mint a medve, a farkas, a hiúz. Kilövésükhöz minden esetben először a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.

Barnamedve

Igazi „nagymacskánk” lehetne a hiúz (Felis lynx), amelynek száma az elmúlt száz évben az erdőterületek csökkenése és a kíméletlen üldözés miatt egész Európában megfogyatkozott. Előfordulásáról 1915-ből van egy adat a Pilisből, majd hosszú szünet után úgy tűnt, a Zempléni-hegységben telepedett meg egy család 1981-ben. 1983-ban még kölyköt is találtak Háromhuta környékén. A hiúz 1993 óta fokozottan védett állatfaj Magyarországon.

Hiúz

Csaknem minden esetben nagy sajtóvisszhangot váltanak ki a farkas (Canis lupus) kóbor példányai. A hatvanas évek óta fordulnak elő Szlovákiából bevándorló példányok, ott 1975 óta áll részleges védelem alatt, így az állomány 130–150 példányra nőtt. Magyarországon a hiúzhoz hasonlóan a Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karszton telepedett meg több család, de vándorló példányokra gyakrabban, sokfelé lehet számítani. Azonosítása nagyon nehéz, elkóborolt német juhászkutya típusú kutyától a szabadban szinte lehetetlen megkülönböztetni. 1993 óta védett, kilövéséhez engedély kell. Rejtettebb életmódot él, és lehet, hogy Somogyban és az Alföldön több ponton is tartósan előfordul az aranysakál (Canis aureus), amely minden bizonnyal azonos a népiesen nádifarkasnak nevezett állattal. Magyarországon 1942-ben lőttek egyet, majd 1983-ban Jugoszláviából vándorolt be több példány, azóta is több előfordulása ismert.

Sakál

Nem őshonos hazánkban, de úgy tűnik nyugat felé való terjeszkedésében megállíthatatlan a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides). Ennek a zömök termetű, némiképp a mosómedvére emlékeztető ázsiai ragadozónak első hazai megfigyelése 1961-ből származik Vásárosnaményból, majd 1978-ban Gödöllőről, 1984-ben Pécelről jelezték előrenyomulását. Az Észak-Amerikában őshonos mosómedvét (Procyon lotor) Európába a század első felében telepítették be, Magyarországon bizonyítottan még nem került elő, bár többen már látni vélték.

A menyétfélék családjának kilenc faja közül az európai nyérc (Mustela lutreola) Bükk hegységi adatairól bebizonyosodott, hogy téves megfigyelésen alapulnak. Az állat ugyan még mindig szerepel a fokozottan védett fajok között, de hazánkban bizonyítottan sohasem élt. A többi Magyarországon előforduló menyétféle közé tartozik a borz, a nyuszt, a nyest, a hermelin, a menyét, a vidra, két görényfaj és a nyérctelepekről esetlegesen kiszabaduló, szintén nem őshonos amerikai nyérc.

Borz

Az emlősökhöz tartozó, legnagyobb termetű és egyben vadászható vadfajok a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjének magyarországi képviselői: a vaddisznó, az őz, a dámvad, a gímszarvas és a muflon. Bár a jávorszarvas (Alces alces) Magyarországon csak a földtörténeti pleisztocén korban volt honos, 1979 és 1981 között négy példányt figyeltek meg (és lőttek le vagy gázoltak el). Oroszországban, Lengyelországban és Szlovákiában a védelem alatt álló állomány az ötvenes évek óta terjeszkedik, így nyilvánvalóan onnan származó példányok jutottak el hazánkba. Vadászati szemmel nézve sikeres, természetvédelmi szempontból kevésbé szerencsés betelepítés volt a mufloné (Ovis musimon) eredeti hazájából, Korzika szigetéről. Kíméletlen legelésével szinte az erózióig pusztítja a dolomit-sziklagyepjeinket. Kevesebb kárt okoz és nem is olyan elterjedt a néhány {II-111.} helyen vadaskertekben tartott, ázsiai eredetű szika szarvas (Cervus nippon). Végül a zerge (Rupicapra rupicapra) sohasem volt őshonos a mai Magyarország alacsonyabb hegyvidékein, az időnként megfigyelt példányok a környező országokból tévednek hozzánk.

Szarvas