Az unitárius egyház (1867–1918)

Az unitárius vallás a reformáció közvetlen leszármazottja, a 16. század vallásos evolúciójának természetes következménye. Alapítója és első püspöke Dávid Ferenc (1510–1579). Teológiai álláspontjának alapvető gondolata az, hogy Jézus ember volt, s ennek következtében az Isten {II-313.} egyetlen egy. Ez a tétel forradalmi jelentőségű volt a 16. században, s annak mondható azóta is, hiszen a hivatalos keresztény világ, kevés kivételtől eltekintve, mind a mai napig a niceai zsinat ezzel ellentétes álláspontján áll. E tétel következtében az unitárius vallás nemcsak a katolikus felfogással, hanem a reformátori teológiákkal is szembekerült, s ebből két nagy hátránya származott: az egyik, hogy elszigetelődött, a másik, hogy gyakori üldöztetésben, illetve hátrányos megkülönböztetésben részesült legalább két évszázadon át katolikus és protestáns részről egyaránt. (Nem jellemzően, de egyszer-egyszer korszakunkban is felizzott a felekezetek vitája. Egyik jele például, hogy 1888-ban, alapítása évében a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságba a debreceni református főiskola tanárainak ellenzése miatt nem fogadták be az unitáriusokat. Egyébként e társaság folyóirata volt a protestáns irodalom legelőkelőbb kiadványa, a Protestáns Szemle.)

Az unitárius egyház szervezetét a többi történelmi egyházzal együtt az 1568-ban tartott tordai országgyűlés óta országos törvény védte az idők során Erdélyben, ahol állandó és erős gyökeret vert. Az egyház szervezeti alapegysége az egyházközség, amely lehet anya-, társ- vagy leányegyházközség. Az egyházközség hatóságai: közgyűlés, kebli tanács (presbitérium), iskolaszék és fegyelmi bíróság. Az évente kétszer ülésező közgyűlés választja a lelkészt és a gondnokot. A kebli tanács az egyházközség végrehajtó szerve. Az egyházközségek ún. egyházkört (másként esperességet vagy tractust) alkotnak. Az egyházkört az egyházköri közgyűlés képviseli és kormányozza, a testület választja az esperest, illetve a két egyházköri felügyelőgondnokot. A magyarországi unitárius egyházban 1902-ig nyolc, attól kezdve 1920-ig kilenc egyházkör volt.

A magyar unitárius országos egyház székhelye – tárgyalt időszakunkban – Kolozsvár. Az egyház főhatóságai: az Egyházi illetve Zsinati Főtanács és az Egyházi Képviselő Tanács. Az egyházi és világi tagokból álló Egyházi Főtanács és az ugyanolyan összetételű Zsinati Főtanács a törvényhozó szerv. (Kezdetben az egyház törvényhozó testülete a zsinat volt.) A két alakulat abban különbözik, hogy a püspök és főgondnokok választása és felesketése, valamint az új lelkészek felszentelése a Zsinati Főtanácson történik. Az egyházi törvények végrehajtásához szükséges rendeletek, utasítások kibocsátása a végrehajtó (kormányzói) hatalommal felruházott Egyházi Képviselő Tanács hatáskörébe tartozik. Tagjai választottak és hivatalból delegáltak – mint pl. a püspök, a két főgondnok, a főjegyző, az iskolák vezetői stb. Az unitárius egyház legfőbb tisztviselője a Zsinati Főtanácson titkos szavazással élethosszig választott püspök, akit két világi gondnok segít. A főrendiház módosításáról szóló 1885. évi VII. tc. szerint az unitárius egyháznak hivatalában idősebb egyik elnöke, tehát vagy püspöke, vagy főgondnoka tagja a főrendiháznak. Az unitárius egyház Kolozsvárott teológiát és főgimnáziumot, Székelykeresztúron főgimnáziumot tartott fenn. 1905 és 1923 között pedig a tordai gimnázium élesztgetésével kísérletezett az egyház.

Az Erdély és Magyarország között létrejött unió kapcsán az 1848. évi XX. tc. 1. §-a értelmében az unitárius vallás Magyarországon is a törvényesen bevett vallások közé lépett, habár ekkor az Erdélyen kívüli országrészben alig élt unitárius vallású. Az első fővárosi unitárius nyilvános isteniszteletet 1869. június 13-án tartották a reformátusok főtanodájának tanácstermében, s ezen – a korabeli sajtó szerint – mindössze 16 férfi és 8 nő jelent meg. A fővárosi fiókegyházközség 1876-ban alakult meg, anyagyülekezetté 1881-ben szerveződött. Első papja Derzsi Károly volt, akinek beszédeit és fordításait {II-314.} 1882 és 1895 között az Unitárius Kis Könyvtár című füzetekben adták ki. 1890-ben épült fel a mai Nagy Ignác utca 2–4. szám alatti unitárius-ház, benne templommal.

A Magyarországra betelepülő erdélyieknek köszönhetően a 19. század végén vidéken is elindult az unitáriusság szerveződése. Legrégebbi a hódmezővásárhelyi gyülekezet, amely 24 taggal 1879-ben alakult, de már 1889 végén 483 tagot számlált. 1886-ban Orosházán, 1887-ben Mezőberényben, 1888-ban Polgárdiban, 1889-ben Vilonyán alakult gyülekezet, s a századforduló éveiben még Somogyhatvanban, Magyarladon és Felsőiregen is szórvány jött létre. A füzesgyarmati gyülekezet 1902-ben alakult, amikor 125 parasztcsalád egy papválasztási botrány miatt kilépett a református egyházból és az unitáriusokhoz csatlakozott. A gyülekezetek közül nem egy templomot és iskolát is működtetett. Az egyház megerősödését jelzi, hogy 1900. május 25-én Bostonban megalakult az unitárius és más szabadelvű egyházak világszövetsége. Megszervezésében a magyar unitáriusokat Boros György teológiai tanár képviselte.

A századfordulón az egyháztársadalmi szervezkedésre is igény mutatkozott: 1901-ben Ürmössy Miklós és Perczelné Kozma Flóra elnöklete alatt megszerveződött a Dávid Ferenc Egylet, amelynek rendszeres felolvasó összejövetelein az irodalom, történelem, zene s általában a művelődés ürügyén nemcsak unitáriusok, hanem más felekezetek képviselői is találkozhattak egymással. 1910 decemberében alakult meg a Dávid Ferenc Ifjúsági Kör. Ugyancsak a Dávid Ferenc Egylet kebelében született meg 1910-ben a kolozsvári anyaegyház Unitárius Nőszövetsége. Munkája: szegénygondozás, segélyezés, beteglátogatás, szeretetmunka. A háború nem kedvezett az egyleti életnek, a nőszövetségi munka is lanyhult. Üde kivételt jelentett Perczelné Kozma Flóra tevékenysége, aki összegyűjtötte a fővárosban szolgáló székely leányokat, munkát és kenyeret adott nekik, valamint előadásokat tartott aktuális egyházi és társadalmi kérdésekről. 1902-ig Budapest és a többi magyarországi filia a Kolozs-dobokai egyházkörhöz tartozott. Figyelembe véve az unitáriusok magyarországi gyarapodását, Ferencz József püspök javaslatára 1902-ben az Egyházi Főtanács a Királyhágón inneni egyházközségekből „Duna-Tiszamenti Egyházkör” néven új szervezeti egységet alakított, amely hivatalosan 1902. november 23-án alakult meg.

Unitárius egyházkörök (1902–1920)

Kolozs-dobokai
Aranyos-tordai
Küküllői
Marosi
Székelykeresztúri
Udvarhelyi
Felső-fehéri
Háromszéki
Duna–Tisza menti (1902-től)

A főtanács a korábbi nyolc erdélyi egyházkörhöz hasonló jogokkal ruházta fel a 9. egyházkört is. 1939-ig négy egyházközségből állt: 1. Budapest; 2. Füzesgyarmat; 3. Hódmezővásárhely; 4. Polgárdi. Esperessé Józan Miklóst (1869–1946) választották, aki 1899-ben került Budapestre, s akinek élete és munkássága egy egész korszakot jelentett a magyarországi unitáriusok történetében. Az egyházkör egyik első világi elnöke báró Dániel Gábor lett, aki akkor a képviselőház alelnöke volt. Másik alelnökül Kovács József hódmezővásárhelyi téglagyárost választották. 1879-től 1945-ig a többi protestáns egyházhoz hasonlóan az unitárius egyház is részesült a Baldácsy-alapítványból. (Báró Baldácsy Antal római katolikus országgyűlési képviselő végrendeletében a magyarországi protestáns egyházaknak hagyott több mint 8000 holdnyi földbirtokot. Célja az ínséges egyházak segélyezése, a {II-315.} püspökök illőbb díjazása, a szegény lelkészek, valamint azok özvegyeinek és árváinak támogatása. Az alapítvány az 1945. évi földreform következtében szűnt meg.) 1893-ban Berde Mózsa nyug. miniszteri tanácsos, volt országgyűlési képviselő az unitárius vallásközösséget nevezte ki közel 700 ezer forintnyi vagyonának általános örökösévé. E jövedelmeknek köszönhetően 1899-től az unitárius egyház megkezdhette tanárai fizetésének javítását, a kolozsvári, tordai és székelykeresztúri tanulók segélyezését.

A nagyobb anyagi lehetőség természetesen a gyülekezeti élet javára vált, ezzel közvetve hozzájárult az unitáriusok számának növekedéséhez is: 1790-ben 34 ezren, 1850-ben 45 112-en, 1880-ban 55 068-an voltak, ekkor még csekély kivételtől eltekintve mindannyian Erdélyben. Az 1885. évi unitárius püspöki vizitáció adatai szerint Magyarország területén 843 unitárius élt, öt évvel később, 1890-ben már 1032. Az 1910. évi népszámlás adatai szerint a Magyar Királyság területén 74 296 fő unitárius vallású, ebből 67 749 élt Erdélyben, 6526 Magyarországon (a fennmaradó 21 fő Horvátország–Szlavóniában). A Királyhágón túli vármegyékből kiemelkedően nagy létszámú unitárius közösség található Udvarhely vármegyében (27 567 fő, a lakosság 22,2%-a), Torda-Aranyos vármegyében (9932 fő, a lakosság 5,7%-a) és Háromszék vármegyében (5228 fő, a lakosság 3,5%-a). A Királyhágón inneni Magyarországon a legtöbb unitárius Budapesten élt (2120 fő), ezt követte Békés vármegye (893 fő) és Hódmezővásárhely (477 fő). A növekedés ellenére is 1910-re az összlakosságnak csupán 0,4%-a tartozott az unitárius egyházhoz. Számarányukhoz képest az unitáriusok sok kiemelkedő személyiséget adtak történelmünknek. Teológusaik közül a jelentősebbek: Kriza János, Ferencz József, Simén Domonkos, Péterfi Dénes, Ürmösi József, Boros György, valamint a teológiai tudományokban is felkészült, kitűnő történész-levéltáros Jakab Elek.

Az egyházi irodalom területén is születtek említésre méltó alkotások. Unitárius Egyház címmel Lőrinczi István székely-keresztúri lelkész alapított lapot. Az 1907-ben indult Unitárius Szószék az egyházi retorika művelőinek kínált közlési lehetőséget, szem előtt tartva a lelkészek felkészülését a szószéki szolgálatra. Az 1910-es esztendő serény irodalmi munkálkodásra ösztökélte a lelkészeket. Ebben az évben emlékezett meg az egyház Dávid Ferenc születésének 400. évfordulójáról. Az augusztus 20-tól 23-ig tartó ünnepi zsinaton – a magyar unitáriusság történetében először – képviseltették magukat különféle keresztény felekezetek, elégtételt szolgáltatva jelenlétükkel Dávid Ferenc emlékének és az erdélyi unitáriusságnak. Ekkor állította fel az egyház a dévai várban, Dávid Ferenc feltételezett börtöncellájának falára azt az emléktáblát, amelyet azóta többször is levert a magyarellenes gyűlölet. Ugyancsak az évfordulóra jelent meg az egyházalapító Rövid magyarázata, és 75 egyházközségi monográfia is elkészült.