Kisegyházak, szabadegyházak (1945–1989)

A háború befejezése érdemi fordulatot hozott a kisegyházak életében. 1946. június 4-én életbe lépett a 6270-es sz. kormányrendelet, ennek értelmében hatályukat veszítették azok az intézkedések, amelyek a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetektől eltérő hitelveket követő vallásos gyülekezeteket (szektákat) mint tilos szervezeteket föloszlatták, működésüket betiltották vagy vagyoni tárgyaik felől rendelkeztek. A bevett, elismert és az el nem ismert vallások közti különbséget az 1947. évi XXXIII. tc. megszüntette. E jogszabályokat megelőzően a szabadegyházi közösségek maguk is több erőfeszítést tettek arra, hogy istentiszteleteik szabadságát visszaszerezzék. Ennek érdekében a kisebb vallási közösségek Kiss Ferenc orvosprofesszor, a Keresztyén Testvér Gyülekezet vezetője és Somogyi Imre író, a baptista egyház akkori elnökének vezérletével 1944-ben létrehozták érdekvédelmi szervezetüket, a Szabadegyházak Szövetségét, amit az 1945. július 30-án kelt 250 105/1945. VI. 3. sz. belügyminiszteri rendelet engedélyezett. A szövetségnek ekkor a baptista, a metodista, az adventista, az ókatolikus, a Keresztyén Testvér Gyülekezetek, az Üdvhadsereg és a Krisztushívő Zsidók Szövetségének gyülekezetei voltak a tagjai. A tagegyházak köre idővel módosult, hiszen az Üdvhadsereg és a krisztushívő zsidók gyülekezetei 1945-ben már csak névleg léteztek, tagjaik más szabadegyházi gyülekezetekhez csatlakoztak. 1947–1948-ban ugyanez történt az Ókatolikus Egyházzal. Az 1948–1949-ben kezdődő időszak nem kedvezett a kisegyházi közösségeknek sem. Az autonóm szerveződéseket vagy felszámolták, vagy rövid pórázon tartva átalakították az állami ellenőrzés bázisaivá. Hasonló történt a kisegyházakat összefogó közösséggel is: a Szabadegyházak Szövetsége 1950-re átalakult a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsává. Ekkor az Evangéliumi Pünkösdi Közösséget, a Magyarországi Hetednapi Adventista Egyházat, az Isten Egyházát, a Magyarországi Baptista Egyházat, a Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezetet, a Magyarországi Metodista Egyházat, az Őskeresztyén Apostoli Egyházat, a Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezetet és az Élő Isten Gyülekezetét tömörítette magába.

1945 után is a legnagyobb szabadegyház maradt a baptista egyház. Az újabb kori magyar baptista misszió 1948-ban ünnepelte {II-436.} 75. évfordulóját. Az ebből az alkalomból tartott budapesti Nap utcai templom ünnepi istentiszteletét – a háború befejezése óta először – a rádió is közvetítette. Az egyházüldözés éveiben öt baptista lelkipásztort hurcoltak meg. A Lelki Élet című lapot betiltották, a Diakonissza Intézetet bezárták, a Teológiai Szeminárium épületébe a Koreai Népköztársaság nagykövetségét költöztették. Mindezek ellenére az egyház tagjainak száma egyenletesen emelkedő. Visszalapozva az 1910. évi népszámlálás adataihoz, az akkori 8086 baptistához képest 1930-ban (harmadakkora országban) 9399 fő, 1941-ben a trianoni területen 17 917, a Felvidékkel, Kárpátaljával, Észak-Erdéllyel és Délvidékkel együtt pedig 36 802, 1949-ben 18 874 magyarországi lakos vallotta magát a baptista egyházhoz tartozónak, jelenleg 20–22 ezerre teszik híveinek számát. Szervezeti felépítésében állami nyomásra – ahogy más kisegyházak esetében is – fokozatos centralizáció következett be, s háttérbe szorult a hagyományos presbiter-zsinati elv, elsorvadt a gyülekezeti autonómia. Hivatalosan 1955-ben alakult meg a Magyarországi Baptista Egyház az 1905-ös (1929-ben módosított) szervezeti szabályzattal. Ezt 1967-ben az egyház országos választó közgyűlésén módosították, egyben formailag új, részletes Baptista Hitvallást fogadtak el. A szervezeti szabályzat szerint az egyház legfőbb vezető és határozó testülete az Országos Közgyűlés, amely évenként beszámoló, négyévenként pedig választó gyűlést tartott. A közgyűlés két összehívása között az Egyháztanács az egyház fő tanácskozó és határozathozó szerve, amely szükség szerint, de legalább évente kétszer összeült. A folyamatos ügyintézést a havonta ülésező Központi Tanács látta el, ennek Elnöksége, de még inkább elnöke képviselte az egyházat. A mintegy 20 ezer baptista 1980-ra 454 gyülekezetbe tömörült. Az egyháznak ugyanekkor 91 parókiája és 233 imaterme volt, ezekben 100 lelkipásztor prédikált. A gyülekezetek 4 egyházkerületet alkottak (Dunántúli, Körös vidéki, Közép-magyarországi és Tiszántúli) és ezen belül 100 körzetet. Ezek vezető és tanácskozó szerve az Egyházkerületi Gyűlés.

1947-ig az adventista egyház is az el nem ismert felekezetek közé tartozott, ezért nem tarthatott fenn teológiai főiskolát. Lelkészei külföldön, elsősorban Németországban és Nagy-Britanniában szereztek oklevelet. 1948-ban szervezte meg az egyház első magyarországi teológiai főiskoláját, amelyen kezdetben csak 1950-ig, majd 1957–1964 között folyt az oktatás. 1967-ben az adventista egyház egyik kezdeményezője és irányítója volt a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetének, amely 1989-ig működött. 1990-ben ennek jogutódaként indult el a H. N. Adventista Teológiai Főiskola Budapesten, a VI. kerületi Székely Bertalan u. 13. sz. alatt.

Megfigyelhető, hogy a pártállami időszakban több kisegyházban – így az adventistáknál is – szakadás következett be. Az 1970-es évek derekán zártak ki az adventista egyházból egy csoportot, elsősorban azért, mert annak tagjai bibliaellenesnek minősítették az ökumenizmust. A Keresztény Advent Közösség tagjai a rendszerváltozásig csak illegalitásban élhették hitéletüket, de a nehéz körülmények ellenére is tudtak illegális teológiai főiskolát is működtetni.

Ugyancsak illegalitásban létezhetett a Hetednapi Adventista Reform Mozgalom Nemzetközi Misszióegyesülete is. 1959-től folyamatosan tartották a kapcsolatot az akkori Német Szövetségi Köztársaságban lévő központjukkal. 1967 óta a Balkán Unió tagjai. Legális tevékenységet bírósági bejegyzésük, 1992. február 14. óta fejtenek ki.

A háború után a nazarénusok gyülekezeti élete rövid időre felvirágzott, de az 1950-es {II-437.} években a fegyverfogás és az eskütétel megtagadása miatt ismét sokuknak a börtön, az internálótábor lett a része. Helyzetük akkor oldódott meg, amikor az Állami Egyházügyi Hivatal 1. sz. határozata 1977. március 16-i hatállyal törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánította a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetet. Engedélyezték számukra a fegyver nélküli katonai szolgálatot, valamint azt is, hogy az eskütételt minden hivatalos fórumon fogadalomtétellel helyettesíthetik. Az áttörést a nemzetközi nagyhatalmak megegyezésén alapuló, Magyarországon 1977-ben törvénybe iktatott helsinki záróokmány magyarázza, amely garantálta az egyének lelkiismereti szabadságát. A nazarénusokat annak demonstrálására ismerték el, hogy a lelkiismereti szabadság Magyarországon nem csak üres frázis.

A legtöbb nazarénus Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya megyében és Budapesten él. Elismertetésük után sem lettek tagjai a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsának. Mint korábban már láthattuk, a gyülekezetek közös ügyeinek intézésére az egyházi szolgák közössége jogosult, az országos ügyek gyakorlati képviseletére és intézésére az egyházi szolgák közösségének valamelyik tagja kap megbízást. Az országos vezető általában a rangidős egyházi szolga, e tisztre az állami elismeréssel egy időben Albert Sándort választották meg. A felekezet központja Hódmezővásárhelyen található. Az 1980-as években 40 imaházzal és 2 szeretetházzal rendelkezett.

A táborokból visszatért jehovisták is folytatták istenimádatukat. 1945 végére a tagság néhány száz fős volt. Pár évi nyugodt prédikálás után – hiszen rájuk is vonatkozott az 1947. évi XXXIII. tv. – az 1950-es évektől ismét megpróbáltatások következtek. Tanításuk államellenesnek minősített tartalma miatt 1952 tavaszán letartóztatták a Jehova Tanúi vallási közösség vezetőit (Nemes Eleket és társait). A szabadon maradt tagok közül Hubicsák Zoltán megszervezte az ún. Hetes Bizottságot, amelynek feladata a Jehova Tanúi tevékenységének újjáélesztése lett. 1955. április 15-én viszont Hubicsákot is letartóztatták, s a novemberben hozott ítélet szerint a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával 13 évi börtönbüntetést kapott. Térítő munkájuk eredményességét mutatja, hogy a Belügyminisztérium becslése szerint a közösségnek ekkor már 8 ezer tagja volt. 1956 őszén az összes bebörtönzött jehovista kiszabadult, de hamarosan visszaküldték őket a börtönbe, holott nem folytattak politikai vagy forradalmi tevékenységet. Zaklatásuk 1964 után enyhült, néha még a hadseregben is méltányolták felfogásukat. Törvényes elismerésükre 1989. június 27-én került sor.

A karizmatikus protestáns szabadegyházak közül az Evangéliumi Pünkösdi Közösség 1945 után ismét szabadon működhetett. 1948-ban belső vita következtében kettészakadt a gyülekezet. Említésre méltó szociális tevékenysége: Kadarkúton szeretetotthont, Dunaharasztiban rehabilitációs otthont, Budapesten rehabilitációs utógondozó intézetet működtet. Taglétszáma – 1991-es adat szerint – kb. 5500 fő.

Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség indulásától tagja a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsának, ahol 1981-től jogilag képviselte az önálló jogi elismerést nem nyert Késői Eső Gyülekezetet is. A képviseletre hitelveik rokonsága adott felhatalmazást. Ez a dél-afrikai eredetű kisegyház is karizmatikus protestáns közösség, vallják a Szentlélek-keresztséget – és (ez már eltérés a pünkösdistáktól) azt a tételt, hogy egy késői nagy eső fogja megtisztítani a bűntől a földet. (A korai eső a kereszténység kialakulásának kezdetén már megadatott.) Taglétszámuk Magyarországon kb. 200 fő. {II-438.} Ugyancsak pünkösdi jellegű vallási közösség az Élő Isten Gyülekezete, amely 1958-ban – az Őskeresztyén Apostoli Egyházzal egy időben – lett a Szabadegyházak Tanácsának tagja. Rendelkeznek karizmatikus vonásokkal, hisznek a Szentlélek-keresztségben, de elvetik a jövendölést, a prófétálást. (Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség viszont nem.) A H. N. Adventista Egyházhoz hasonlóan hiszik Krisztus második eljövetelét, és a szombatot fogadják el nyugalomnapként.

Saját jogon lett a Szabadegyházak Tanácsának tagja 1950-ben a karizmatikus Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet. Tevékenysége az 1970-es évektől lendült fel, ekkor kezdtek hozzá az ún. „cigánymisszióhoz”. A debreceni Szabadkeresztyén Gyülekezetből 1988-ban Gulyás Mihály vezetésével kivált egy 35–40 fős csoport, és Salom Gyülekezete néven új vallási közösséget alapítottak. (1990-től hivatalos nevük: Shalom Nyitott Bibliai Gyülekezetek.) Szintén karizmatikus jellegű szabadegyház, amely a Szentlélek-keresztséget vallja. Vallásgyakorlatukban sok hasonlóságot megőriztek a szabadkeresztyénekre jellemző vonásokból, de rokonság fedezhető fel a Hit Gyülekezetével is.

A Hit Gyülekezete sajátos magyar vallási közösség. Karizmatikus egyéniségű alapítója Németh Sándor, előzőleg katolikus teológiai hallgató, akinek 1976-ban ún. karizmatikus élményben volt része (ezen – hasonlóan a pünkösdistákhoz – a Szentlélek kiáramlásának tanújelét értik). Három éven át baráti körben kereste a mélyebb bibliai igazságokat, majd budaörsi székhellyel 1979-ben egy hét tagból álló imacsoporttal megalapította az Isten – későbbi nevén Hit – Gyülekezetét. Hitelveikben evangéliumi alapon állnak. A gyülekezet számos protestáns hagyományt átvett, de felnőttkorban, alámerítéssel keresztelkednek. Példaképül a korai egyház szellemi-erkölcsi arculatát tekintik. Vallásgyakorlásukban új, zenés stílusra, már-már művészi megformálásra törekszenek. Igen aktívak az állampolgári jogok gyakorlásában, a politikai kérdések megválaszolásában. Az 1989-ig terjedő időszak illegalitásban, hatóságoktól üldözve, a történelmi egyházaktól bírálva telt el.

A nazarénusok 1974-es elismerése után hasonló aktusra 1981-ben került sor. Az Állami Egyházügyi Hivatal ezúttal a metodistákból kivált (kizárt) Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET) nyilvánította törvényesen elismertté 1981. október 1-jei hatállyal. Az elismertetés hátterében a rendszer egyházpolitikájából eredő metodista belviszály húzódik meg. 1974-ben az Állami Egyházügyi Hivatal nyomására hajsza indult a Magyarországi Metodista Egyházban mindazon lelkészek és gyülekezetek ellen, akik és amelyek kritizálták vagy nem ismerték el a lejárt mandátumú, de választás nélkül hivatalban maradt szuperintendenst (aki egyben a Szabadegyházak Tanácsának elnöki tisztét is betöltötte). Egy törvényességét vitatható metodista közgyűlés az egyház 19 szolgálattevőjéből 12 személyt eltávolított, valamennyit a „törvényes vezetőség” elleni csoportosulás és lázadás vádjával. A lelkészek közül többen világi bíróságtól felfüggesztett börtönbüntetést is kaptak a koncepciós perek bevált mintája alapján. Az egyházszakadást nem sikerült áthidalni. Az Iványi Gábor vezette kizártak úgy próbálták föloldani elszigeteltségüket, hogy a politikai enyhülés kezdetét kihasználva önálló egyházként való elismerésüket kérték. A nyugati segítség felé tapogatózó kormány a vallásszabadság bizonyításának szánta a MET elismertetését. Ez azonban nem jelentette az összes probléma rendezését. Az állam nem igazolta sem a lelkészek többségét, sem a munkaviszonyból kiesett éveket. A MET metodista hitvallású evangéliumi egyház, a {II-439.} reformáció felismeréseihez híven vallja, hogy üdvözítője Jézus Krisztus, hitének zsinórmértékéül a teljes Szentírást tekinti. Elfogadja az ún. Apostoli hitvallást, egyetért a német, helvét és angol reformáció közös felismeréseivel, magáénak vallja azokat a hitcikkelyeket, amelyeket John Wesley az anglikán egyház 39 hitágazatából fogalmazott meg. Az egyház tagjai egyházközségekbe tömörülnek. A szórvány közösségek missziói körzetet alkotnak. A körzeteket az egyházkerületek kötik össze. Az egyház legfőbb irányító szerve az Országos Közgyűlés, amelyet az egyház választott elnöke vezet. Az egyház létszáma Magyarországon kb. 2300 fő.