Agrár-felsőoktatás

A századelő régi hagyományokon alapuló főiskolai képzése után, az agrártudományok egyetemi szintű oktatása 1920-ra nyúlik vissza. Előbb a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Karán, 1934-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, mezőgazdasági, állatorvos-tudományi, bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara bocsátott ki egyetemi diplomával rendelkező szakembereket.

A II. világháború után, 1945-ben Budapesten alakult meg az első önálló Agrártudományi {II-530.} Egyetem, kezdetben három karral: mezőgazdaság-tudományi (melynek Debrecenben, Keszthelyen és Mosonmagyaróváron osztályai voltak), kertészeti és szőlészeti, valamint állatorvos-tudományi. 1950-től negyedik karként az Erdőmérnöki Főiskolát is az Agrártudományi Egyetemhez kapcsolták. 1953-ig az Agrártudományi Egyetem szervezete összefogta az egész hazai agrár-felsőoktatást. Ekkortól az erdőmérnöki, az állatorvosi, a kertészmérnöki képzés önálló főiskolákon folytatódott. Az első két főiskola 1962-ben, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola 1968-ban kapott egyetemi rangot.

Az 1990-es évekre meglehetősen szétaprózott agrár-felsőoktatási struktúra jött létre. Az ország 15 városában, 6 egyetemen és 11 főiskolán folyt egyetemi vagy főiskolai szintű szakemberképzés. Az agrártudományokat három egyetemen (Gödöllőn, Keszthelyen és Debrecenben) oktatták, ezekhez nyolc főiskolai kar tartozott. Az agár-felsőoktatást 1993-ig, az új felsőoktatási törvény életbelépéséig a szaktárca, a Földművelésügyi Minisztérium felügyelte, ezután – más felsőoktatási intézményekhez hasonlóan – a Művelődési és Közoktatási Minisztérium.

Az agrártudományi egyetemek hallgatóinak létszáma a szövetkezetek szervezésének befejeztével, az 1960-as évtized elején ugrásszerűen megnőtt. Az 1963/64-es tanévben (kereken 8 800 hallgatónak) a három évvel korábbi létszám majdnem háromszorosának oktatták a növénytermelés, az állattenyésztés, a mezőgazdasági üzemek vezetéséhez tartozó tárgyak széles skáláját. Ezen belül közel két és fél ezer hallgató ismerkedett a kertészeti, az állatorvosi, az erdészeti tudományokkal. Összesített létszámuk a felsőoktatásban tanuló 13-14%-át tette ki. A jól képzett agrár-szakembereket készséggel fogadták a megszilárdulásukat remélő, újonnan alakult mezőgazdasági termelőszövetkezetek, vagy a többszörös átszervezésen már túljutott állami gazdaságok. Alkalmazásukat az állam által nyújtott, úgynevezett szakember-támogatás is elősegítette.

Az 1970-es, 1980-as években a mezőgazdaság már nem igényelt a korábbiakhoz hasonló létszámban diplomás pályakezdő munkaerőt, a hallgatói létszám visszaesett, a kertészképzés kivételével, mely kibővült az élelmiszeripari üzemmérnökképzéssel. Itt a létszám kétszeresére növekedett 1960–1980 között.

Az 1990-es évek elején – részben a külföldi hallgatók számának bővülése következtében – ismét nőtt a hallgatói létszám. Arányuk a három évtizeddel korábbihoz képest azonban csökkent, az összes egyetemi-főiskolai hallgatói létszám 8%-át képviselték. A diplomát szerzettek elhelyezkedési esélye fokozatosan romlott.