Az ipar műszaki színvonalának alakulása 1960–1985 között

Az ipar egy adott időszakban elért műszaki-technikai színvonalát jó néhány jelenség, s folyamat befolyásolja. Ezek közül is legfontosabb a termelési eszközök, s ezen belül a gépek és berendezések teljesítményének és korszerűségének színvonala. Nem kevésbé jelentős azonban az sem, hogy milyen mértékben terjednek el az iparban a modern gyártástechnológiai eljárások, elsősorban az automatizálás. Az ipar technikai színvonalához hozzátartozik a termelés összetételének folyamatos megújulása, a termékek használati értékének növekedése, minőségük javítása is. Nyilvánvalóan befolyásolja az elért technikai színvonalat az is, hogy az iparban rendelkezésre álló munkaerő milyen összetételű, mennyiben alkalmas a korszerű technika befogadására, alkalmazására, továbbfejlesztésére. Egyre nagyobb mértékben csatlakozik e jellemzőkhöz az energiafelhasználás összetételének korszerűsödése és az anyagfelhasználás megújulása. Ez utóbbin nemcsak az értendő, hogy milyen mértékben alkalmaz az ipar korszerű, a korábbinál jobb minőségi tulajdonságokkal rendelkező anyagféleségeket, hanem az is, hogy milyen mértékben tud az anyagokkal gazdaságosan bánni, az anyagtakarékosság, a másodnyersanyag-, a hulladékfelhasználás milyen mértékben érvényesül az iparban. Végül, de korántsem utolsósorban az ipar műszaki színvonalát alapvetően befolyásolja az is, hogy a tudományos kutatás eredményeit milyen gyorsan tudják hasznosítani, hatékonyan befogadni a termelőfolyamatba.

Ha ilyen széles értelmezésben vizsgáljuk a műszaki színvonal alakulását, megállapítható, hogy 1970–1984 között a világban egyre inkább két, egymással párhuzamos irányzat érvényesült: az egyik az a tudományos-technikai forradalom, amely sokak véleménye szerint a korábbi ipari forradalmaknál nagyobb mértékű változásokat indukált. Idetartozik az elektronika széles körű elterjedése, új kémiai folyamatok beépülése az iparba, a biotechnika megjelenése. A másik folyamatot alkotja az új technika bevezetése mellett a hagyományos technika és technológia fejlesztése, a korábbi folyamatok racionalizálása.

Az újabb tudományos-technikai forradalom a termelőerőkre jellemző. A termelés technikáját, technológiáját újítja meg, s ezzel a munkatermelékenység színvonalát nagymértékben növeli, újfajta anyagok, energiahordozók szélesebb körű felhasználását segíti elő. Főként {II-609.} a tudomány, és az erre támaszkodó kutatás eredményeire épül. A hagyományos technika-technológia megújítása viszont a termelés intenzifikálásának velejárója, kevésbé az újat, mint inkább a hagyományoson belül a racionálisat valósítja meg, s ezzel ugyancsak termelékenységnövelést, egyúttal használatiérték-gyarapodást is megvalósít.

A hazai fejlődést 1960 és 1985 között e téren a következők jellemezték. Előrehaladt – bár nemzetközi összehasonlításban lassan – az iparban alkalmazott gépek és berendezések automatizáltsági színvonala. Az iparban a legjelentősebb fejlődés a villamos- és hőenergia-termelésen belül a tüzeléstechnikában volt, valamint egyes vegyipari technológiák alkalmazási területein. Mindezek hatására már az 1970-es évek közepén a villamosenergia-iparban a teljesen automatizált gépek aránya 11,5%, a részlegesen automatizáltaké pedig 83,7% volt. A folyamatos vegyi jellegű technológiával működő papíriparban az automatizált gépek részaránya megközelítette a 19%-ot. Ehhez járult a részlegesen automatizált gépek és berendezések további 44%-a. Nyilvánvaló, hogy a vegyipar tevékenységének bővülése önmagában is az automatizálás színvonalának növekedését jelenti. Vannak azonban az iparnak olyan ágazatai, amelyekben a teljes automatizálás csak igen kis mértékben terjedt el, legfeljebb a részleges automatizálás színvonala növekedett. Ez a gépipar s a könnyűipar jó néhány ágazatára jellemző.

Az alaptevékenységen foglalkoztatott gépek értékének automatizált hányada mintegy másfélszer-háromszor nagyobb volt, mint a kisegítő tevékenységben alkalmazott gépeké. 1978 végén a kohászat alaptevékenységében alkalmazott gépek értékéből 54%, az ehhez járuló kisegítő és egyéb tevékenységen dolgozó berendezések értékéből viszont csak 20% volt az automatizált részarány. A papíripari alaptevékenységben működő gépek 79%-a, a kisegítő folyamatokban üzemeltetett gépeknek pedig csak 30%-a volt automatizált. A vegyiparban az automatizáltság az alapvető termelőfolyamatban 89%-os, a kisegítő folyamatokban 52%-os volt. Ezek az arányok azt is megvilágítják, hogy noha az 1970-es években nőtt a kisegítő (főleg az anyagmozgató) tevékenységek gépesítése, a kisegítő folyamatoknak az alaptevékenységnél kisebb mértékű gépesítése és igen alacsony automatizáltsági szintje önmagában is termelékenységet visszahúzó tényező volt.

A műszaki színvonal növekedését jelzi az is, hogy a munka technizáltsági szintje évről évre növekedett. Még azokban az években is, amikor a beruházások már nem álltak rendelkezésre a korábbi mértékben. Tekintettel arra, hogy közben a selejtezés igen lassú volt, a gépállomány összetétele még mindig eléggé változatos maradt, sok volt a viszonylag alacsony technikai színvonalú gép. 1982. december 30-án az állami iparban üzemelő gépállománynak több mint harmada, pontosabban 34,8%-a mechanikus működtetésű gép vagy berendezés volt, a részlegesen automatizált gépek-berendezések aránya már elérte a 49,3%-ot, a teljesen automatizáltaké a 15,1%-ot. Ezek az arányok az iparon belül iparcsoportonként, tevékenységi körönként eléggé eltérőek voltak. Az 1980-as évek elején a legjelentősebben automatizált a vegyipar volt, ahol a teljesen automatizált gépek és berendezések aránya az összes gépek és berendezések egyharmadát jelentette, s ezekhez járultak mintegy 45%-os arányban a részlegesen automatizált berendezések. De nem volt alacsony az automatizáltsági fok a híradás- és vákuumtechnikai iparban, valamint a műszeriparban sem. Az előbbiben a teljesen automatizált gépek és berendezések aránya 26,7%, a részlegesen {II-610.} automatizáltaké 41,6% volt, a műszeriparban ugyanez a két arány 28,4%-ot, illetve 24,9%-ot tett ki.

A gépállomány korösszetétele is eléggé változatos képet mutatott. Az egész állami ipar 1982. szeptember 30-án üzemeltetett gépparkjának 8,9%-a volt vadonatúj, tehát 1981-ben vagy az azt követően gyártott, a legfeljebb négy éve gyártottak részaránya pedig elérte a 22,4%-ot. Az egyes ágazatok technikai megújulását jelzi, hogy a legfeljebb kétéves gépek és berendezések részaránya a legmagasabb volt a bányászatban (17,2%), az élelmiszeriparban (14,4%), a kohászatban (12,8%), valamint a villamosgép- és -készülék-iparban (12,3%). Ezek az iparágak jártak élen a tekintetben is, hogy gépállományukból a legfeljebb négyéves gépek és berendezések aránya viszonylag magas volt. A felsoroltakon kívül a közlekedési eszközöket gyártó ipar teljes gépállományának 24,4%-a volt legfeljebb négyéves berendezés, valamint a híradás- és vákuumtechnika, ahol e gépek és berendezések aránya 27%-ot képviselt.

A legöregebb gépek és berendezések – amelyeknek gyártása 1960 előtti – a legnagyobb hányadban a kohászatban fordultak elő, az összes gépállomány 16,9%-ában. Kedvezőtlen volt az iparon belül a gépeket és gépi berendezéseket gyártó iparág is, a már igen idős gépállományának 11,4%-ával.

A licencalkalmazás az iparban az 1970-es évek során gyorsult fel. Az 1980-as évek elején e téren valamelyes lassúbbodás volt tapasztalható. Az ipar 1981. évi összértékesítéséből mindössze 5% körüli hányadot jelentettek a licenc alapján értékesített termékek. Az iparban évenként alkalmazott licencek száma 460–470 volt. Az iparvállalatok közül mindössze 160–180 alkalmazott licencet. A vegyiparban a licenc alapján gyártott termékek aránya évenként a termelés-értékesítés 9-10%-át is elérte.