| A fegyveres erők szervezeti felépítése a századfordulón | TARTALOM | A magyar honvédség az első világháborúban |
A honvédség fejlődése a századforduló után
A századforduló nem képez éles választóvonalat a honvédség fejlődésében, de az 1900-as évek első évtizedében az általános európai fegyverkezés hatására mélyreható és gyors haderő-fejlesztési {I-288.} program indult be az Osztrák–Magyar Monarchiában.
A HM mellett a legfőbb irányító szerv a Honvéd főparancsnokság volt. A mindenkori főparancsnok mellett 1873 óta egy beosztott tábornoki helyet létesítettek. 1914-ben a főparancsnokság kötelékébe 3 tábornok (a főparancsnok, adlátusa és a beosztott tábornok), 4 vezérkari, 2 parancsőrtiszt, 1 tüzértörzskari és 1 helyi alkalmazású törzstiszt, 3 gyalogsági százados, 1 tábornok, valamint 1 alezredes és 2 százados hadbíró, ezenkívül a 7 fős irodaigazgatóság tartozott. A főparancsnoki teendőket 1905-ig az idősebb József főherceg lovassági tábornok, majd halála után báró Klobucar Vilmos lovassági tábornok, 1913-tól pedig Rohr Ferenc lovassági tábornok látta el.
A honvédkerületi parancsnokságok létszáma a századfordulón 17–20 főt, 1914-ben a budapesti kerületnél több mint 90, a többinél 60 főt tett ki. A kerületi parancsnok rendelkezésére állt egy kerületi egészségügyi főnök, a kerületi vezérkari főnök, a kerületi bíróság, a gazdászati osztály, a népfelkelő osztályok, a kerületi műszaki tiszt és a kerületi építési osztály. Az 1912-es védtörvény életbe lépte után a honvédkerületek területe teljesen megegyezett a közös hadsereg Magyarországról kiegészített hadtestjeinek területeivel. 1913-ban a székesfehérvári V. kerület megszűnt, területét a budapesti és a pozsonyi honvédkerületek között osztották fel.
A honvéd gyaloghadosztályok csak az őszi gyakorlatok (illetve mozgósítás) időtartamára a honvédkerületi parancsnokok vezetésével alakultak meg, azonban 1913-tól az átszervezések következtében minden kerülethez több gyalogezred tartozott, mint amennyi a hadosztály számára szükséges volt. A kerületek szám feletti ezredeiből 1913 folyamán a nagyváradi 20. és a budapesti 41. honvéd gyaloghadosztályt hoztak létre. Parancsnokuk egy altábornagy volt a törzsével. Szolgálati szempontból a főparancsnokság, egyébiránt a kerületi parancsnokság alá voltak rendelve. 1913-ban alakult meg négy honvéd lovasdandárból a budapesti 5. és a debreceni 11. honvéd-lovashadosztály, melyek a honvéd lovassági felügyelő közvetlen alárendeltségében álltak.
A századfordulón 14 honvéd gyalogdandár-parancsnokság létezett, számuk 1913-ban néggyel nőtt (39., 40. valamint 78. és 82. dandár). Az ugyanekkor létrejött 5. honvéd lovashadosztály kötelékébe a 19. és 23.; a 11. lovashadosztályéba a 22. és 24. lovasdandár parancsnokság tartozott, élén egy vezérőrnaggyal.
A honvéd lovassági felügyelő segédtisztjét 1900 óta vezérkari főnöknek nevezték. A felügyelő jogosítványai lényegében nem változtak. 1895-től Klobucar Vilmos altábornagy, 1901-től báró Zech Arnold altábornagy, 1904-től kisdemeteri Gaudernak József altábornagy, 1905-től Rohr Ferenc altábornagy, 1909-től magyarpécskei Lázár Frigyes tábornok, 1910-től Hauser Lipót altábornagy töltötte be e tisztségeket.
Már 1912 októberében megszervezték a honvéd tüzérségi felügyelő beosztását Budapesten. Elsőként Kárász Ernő vezérőrnagy, majd 1917-től Hellebronth Antal tábornok töltötte be e tisztséget. A felügyelő a honvéd tüzérség elöljárója volt, szolgálatilag a honvéd főparancsnoknak, rajta keresztül a honvédelmi miniszternek volt alárendelve. Hatáskörébe tartozott a tüzérség kiképzésének, felszerelésének ellenőrzése, szemlejoga volt az egyes csapattestek, lovaglóiskolák, a Honvéd Központi Fegyvertár és a Ludovika Akadémia tüzérosztálya felett. Évente tartott ellenőrző szemléket a csapatoknál {I-289.} és a kiképzés közben. Parancsok, rendelkezések – kivéve a szemleutasításokat – kiadására nem volt jogosult, csak javaslattal élhetett a főparancsnok vagy a honvédelmi miniszter felé. Részt kellett vennie a fegyvernemnél zajló minden kísérleten és a tüzérséget érintő személyes ügyek is rajta keresztül bonyolódtak.
A gyalogságnál igen jelentős változásnak számított, hogy a közös hadsereg csapatai után 1908-ban a kerületi parancsnokságok székhelyén lévő honvéd gyalogezredeknél (1., 5., 9., 13., 17., 21., 25. ezredeknél) géppuskás osztagokat hoztak létre. A következő évben további 84 zászlóalj részére is beszerezték a szükséges felszerelést, a legénységet a gyalogszázadok békeállományának 1-2 főnyi csökkentésével oldották meg. 1914-ben már minden gyalogzászlóalj rendelkezett géppuskás osztag felett. 1909-ben a honvédségnél is bevezették – a közös hadseregben már egy évvel korábban megtették – a terep színébe jobban beleolvadó csukaszürke ruházatot. Jórészt az orosz–japán háborúban megfigyelőként részt vett tisztek jelentései következtében szánta rá magát e lépésre a hadvezetés, hiszen a tüzérség, a géppuskák és ismétlőfegyverek egyre hatásosabb tüze rejtőzésre, állásháború megvívására kényszerítette a katonákat. A korábbi rikító piros–kék színek, a csillogó gombok és szíjazat helyett az új ruházat és a nyers bőr színe jobban megfelelt a modern hadviselés követelményeinek.
Az 1912-es védtörvény nyomán megemelt honvéd újonclétszám lehetővé tette 4 új gyalogezred (29–32. számúak) felállítását. A honvéd gyalogság 32 ezredre, illetve 97 zászlóaljra tagozódott, ezekben a tisztek létszáma 1867 fő volt. A népfelkelő gyalogezredek számát szintén 32-re emelték. A honvéd gyalogezredek 1913 tavaszától békében az ezredtörzsből, 3 zászlóaljból (azok egyébként 3-4 századból és géppuskás osztagból) és a pótzászlóaljkeretből álltak. Az I. világháború idején ez a szervezet természetesen változott: az ezredeknek 3 zászlóalja volt, mindegyikben 3 puskás és 1 géppuskás századdal (8 géppuskával). Az ezredtörzsbe 1 távbeszélő szakasz, 1 gyalogsági ágyúszakasz (2 db 37 mm-es gyalogsági ágyúval), és 1 műszaki század tartozott. A háború végére minden gyalogszázad egy kézigéppuskás szakasszal rendelkezett.
A honvéd gyaloghadosztály a hadosztály-parancsnokságból, 4 ezredből, azok mindegyike 3 zászlóaljból, a zászlóaljak 4 századból, lovas ezredtörzsből, a hozzárendelt tüzérütegekből, az erődítési feladatokra kiképzett sáncszeroszlopból, hadosztály-távbeszélőosztagból, vonatcsapatból, hadosztály-lőszertelepből, hadosztály-egészségügyi intézetből, hadosztály-élelmezőoszlopból, hadosztály-sütödéből, törzs gyalogszázadból, törzs lovasszakaszból, távjelző járőrből állt. Ütközetlétszáma 12 ezer gyalogos, 300 lovas, 24 géppuska, 36–48 ágyú, 1000 kocsi volt. A világháború végén 4 új honvéd gyaloghadosztállyal, 9 új gyalogdandárral, 11 új ezreddel, 12 rohamzászlóaljjal volt több mint 1914-ben. Ez utóbbiakat a háború utolsó éveiben hozták létre különlegesen fontos harci feladatok végrehajtására.
A honvéd lovasság szervezetében a századfordulótól 1913-ig nem sok változás ment végbe, de az 1912-es védtörvény értelmében e fegyvernemnél is emelkedtek a létszámok.
A Monarchia haderejének teljes lovassága 1909 után továbbra is rikítóan színes ruháját hordta. 1913-ban előírták a lovasság fövegének behúzását csukaszürke vászonborítóval. Csupán a lovasdandárok géppuskás osztagaink állománya kapott csukaszürke menetöltözetet. A honvéd lovashadosztály a {I-290.} mozgósításkor a hadosztály-parancsnokságból, 2 lovasezredből, 1 lovas géppuskás osztagból, 1 kerékpáros századból, 1 lovas tüzérosztályból, vonatszázadból, lőszertelepből, egészségügyi intézetekből, élelmezőoszlopból, törzscsapatokból állt. Ütközetlétszáma 3800 lovas, 120 gyalogos, 8 géppuska, 4–12 ágyú, 600–630 kocsi volt. A már említett 5. és 11. honvéd lovashadosztály, a 4 lovasdandár, valamint a 10 honvéd huszárezred a világháború folyamán változatlanul megmaradt. 1914 végére kiderült, hogy a lovasság tűzereje kicsiny, ezért szaporították a géppuskák számát. 1915-ben már minden huszárezrednek volt géppuskás osztaga. A lóveszteségek miatt gyalog maradt huszárokból ezredenként századot szerveztek, melyekkel a hadosztály rendelkezett. A frontokon kialakult állóháború a huszárokat is a lövészárokba kényszerítette, számos alakulatot szerveztek át gyalogossá vagy csökkentették a lólétszámukat, már 1915-től. A lovasalakulatok lóállományáról mindvégig a kincstári ménesek és méntelepek, illetve a méneskar gondoskodott. A világháború ideje alatt a monarchia mintegy másfél millió lovat veszített.
A honvédség legkésőbb létrehozott fegyverneme a tüzérség volt. A felállítására irányuló magyar igények már az 1868-as véderőtörvény-tervezet parlamenti vitája során jelentkeztek, de a tüzérség ügye később is állandóan napirenden maradt. A századforduló után az európai nagyhatalmak felgyorsult ütemű fegyverkezését szem előtt tartva a hadvezetés a közös hadsereg tüzérségét óhajtotta fejleszteni, ami létszámnöveléssel járt együtt. 1904 februárjában Tisza István miniszterelnök a honvédség tüzérséggel való ellátását kérte az uralkodótól, aki elvileg beleegyezett a tervbe. Franz Conrad von Hötzendorf tábornok, az egész haderő vezérkari főnöke 1909-ben többször is sürgette a honvéd tüzérség létrehozását, mert a császári királyi Landwehrnél egy évvel korábban megkezdték a tüzérütegek szervezését. A Monarchia hadvezetősége a honvéd tüzérség hiányát 1870-től 1913-ig úgy pótolta, hogy békeidőben az őszi fegyvergyakorlatokon, illetve mozgósítás vagy háború esetére a közös hadsereg tüzérségi alakulatait osztotta be a honvéd egységekhez. Az 1872-ben felállított honvéd szórólöveg-alakulatok – melyek a tüzérséget pótolták – létezése és 3 év utáni megszűnése nem változtatott a kialakult gyakorlaton. A fegyvernem megszervezésének szükségessége nem volt vitatott, hiszen leginkább a dunai birodalom tüzérsége volt lemaradva mind mennyiségileg, mind minőségileg és technikailag a többi nagyhatalomhoz képest.
A Monarchia haderejének fejlesztése 1908 után indult meg nagyobb léptékben, ebbe a folyamatba illeszkedett az 1912-es véderőtörvény és a honvédségről szóló törvény.
A honvédségről alkotott 1912. évi XXXI. tc. 12. paragrafusa értelmében a magyar korona országainak területéről 8 tüzérdandárban szerveződő, 70 ágyús, tarackos és lovas üteget kellett felállítani. Az alakulatok felállítása az alábbi módon ment végbe: a közös hadsereg IV., V., VI., VII., XII., XIII. hadtestjeinek területén lévő ugyanilyen számú tüzérdandár-parancsnokságok magyar kiegészítésű ezredei állították fel 1913 január–februárjában a honvéd tüzércsapattesteket. Általában 2-3 közös ezred szervezett meg 1 honvéd tüzéralakulatot. Így 1913. március 1-jén alakult meg évtizedes viták és tervezgetések után a honvédség tüzérsége. Az első évben 2 ötüteges tábori ágyús ezredet (az 1. és 8. számút), ezenkívül 8 önálló, 2 üteggel bíró tábori ágyús osztályt szerveztek, ami együttesen 26 üteget jelentett. A honvéd tábori ágyús {I-291.} ezred békében az ezredtörzsből, 2 osztálytörzsből, az osztályoknál lévő 2 gazdasági hivatalból, az ütegekből, a lőszertelepkeretből, pótkeretből és az oda tartozó anyagkezelő bizottságból állt. Az önálló ágyús osztályok mindegyike osztálytörzsre, 2 ütegre, valamint az egyesített lőszertelep- és pótkeretre tagolódott. Háborúban a csapatnak lőszertelep-parancsnokságot, annak pedig 4 gyalogsági és 4 ágyús lőszeroszlopot, valamint pótosztagot és pótüteget kellett létrehoznia. 1914 áprilisában 6 új honvéd ágyús ezred (a 2–7. számú) és az 1. honvéd lovas tüzérosztály alakult meg az addig fennálló alakulatok átszervezésével, illetve a 6. és 7. számú közös lovas tüzérosztályok segítségével. Ez összesen 34 üteget jelentett 198 löveggel, s a mozgósítás után ennyivel is vonultak a harctérre. 1914 áprilisa után a tüzéralakulatok harcászati tekintetben az elöljáró honvédkerületi, illetve gyalog- vagy lovashadosztály-parancsnokságnak; gazdászat-közigazgatást, kiegészítést, elhelyezést, mozgósítást tekintve az illetékes kerületi parancsnokságnak; kiképzést és tüzérségi felügyelőnek voltak alárendelve. Egy honvéd ágyús üteg békelétszáma 104 fő, 48 ló, egy lovasütegé 111 fő és 106 ló volt. 1913 folyamán a honvéd tüzérség is csukaszürke menetöltözetet kapott. A honvéd tüzérségnél a közös hadseregbe használt 5 mintájú 8 cm-es tábori ágyút rendszeresítették, melynek hordtávolsága és lőszerjavadalmazása csekélynek bizonyult.
1914 nyarán a mozgósításkor a 8 honvéd tábori ágyús ezredet 1-1 honvéd gyaloghadosztály, az 1. honvéd lovastüzérosztályt pedig a 11. honvéd lovashadosztály kötelékébe sorolták. 1915 őszén az ágyús ezredek pótütegeinél 1-1 tábori tarackos pótüteg alakult, amelyeket az év szeptemberétől folyamatosan szerveztek. Az ágyús ütegek számát úgy gyarapították, hogy magyarországi kiegészítésű 18 közös tábori ágyús ezred 5. ütegeit átadta a honvédségnek. 1916 februárjától az év végéig 1-1, a honvéd gyaloghadosztályok számát viselő honvéd nehéz tábori tüzérezred került felállításra, majd 1916 végétől honvéd hegyi tüzérosztagokat is szerveztek. 1917 folyamán tüzérdandáronként 1-2 lőszerrakodó századot, tüzérmérőszakaszokat és fényszórószázadokat állítottak fel. 1918-ban a Monarchia egész tüzérségét átszervezték. Februártól a honvéd gyaloghadosztályok tábori ágyús és tábori tarackos ezredeiből 2 vegyes fegyverzetű tábori tüzérezredet létesítettek. Ugyanakkor a honvéd lovas tüzérezredeket „K”-jelzésű, vegyes fegyverzetű tábori tüzérezredeknek nevezték el és létrehoztak 4 honvéd nehéz tábori tüzérezredet is. Az I. világháború végén 12 honvéd tábori tüzérdandár-parancsnokság (1914-ben csak 8), 24 tábori tüzérezred, 2 „K”-jelzésű tábori tüzérezred, 12 helyi tüzérosztály, 12 nehéz tábori tüzérezred létezett; összesen 53 tábori ágyús (6 löveges), 14 nehéz tábori ágyús (4 löveges), 39 nehéz tarackos (4 löveges), 26 hegyi ágyús (4 löveges), 12 hegyi tarackos, 12 légvédelmi és 12 aknavető üteg. Ez összességében 249 üteget és 1320 löveget jelentett.
Az 1912. évi XXX. És XXXI. tc.-ek nemcsak a honvédtüzérség felállítása miatt voltak jelentősek, de érdemi változásokat hoztak a Monarchia véderejében is. A XXXI. tc. a honvédséget első vonalbeli haderővé emelte. Megszűnt a közös hadsereg és a honvédség közötti születi különbség. Az altisztek, a lovasságnál és a lovas tüzérségnél szolgáló legénység 3, a többi katona csak 2 évet szolgált ténylegesen. Akik 3 évet töltöttek el a tényleges állományban, azoknak 7, akik 2 évet, azokban pedig {I-292.} 10 évet kellett letölteniük tartalékban. A póttartalékosok (akik a honvédség hadiállományának fedezésére szolgáltak) szolgálati kötelezettsége 12 év maradt, újonckiképzésük idejét az eddigi 8-ról 10 hétre emelték. A közös hadsereg és a honvédség kiegészítése teljesen azonos elvek szerint történt. A sorozásnál az állításkötelesek 13 fős csoportjaiból 3 főt a honvédségbe, 10-et a közös hadseregbe osztottak be. Akik 2 évet letöltöttek a tényleges állományban, azok egész hadkötelezettségük ideje alatt 4 alkalommal összesen 14 hetes, akik 3 évet szolgáltak, azok 3 alkalommal összesen 11 hetes fegyvergyakorlatokra voltak kötelezve. A póttartalékosok csupán 3, egyenként legfeljebb 4 hétig terjedő fegyvergyakorlaton tartoztak részt venni. Az említett törvények azzal, hogy általánossá tették – a korábbi 3 helyett – a 2 éves tényleges szolgálati időt és felemelték az újonc- és egyben a békelétszámokat, lehetőséget teremtettek több új alakulat felállítására a honvédségnél, valamint több ember rövidebb idő alatt történő kiképzése. Az új véderőtörvény a közös hadsereg és a honvédség éves újonclétszámát 1912-re 136 ezer, illetve 17 500, 1913-ra 154 ezer és 21 500, 1914-től az azt követő 9 évre 159 500, valamint 25 ezer főben határozta meg. A honvédség rendeltetését tekintve a birodalom fegyveres erejének egyik része. Békeidőben a belső rend és biztonság fenntartására, háború idején a közös haderő támogatására és belvédelem ellátására volt hivatva. Kivételes helyzetben bevethető volt az ország határain túl is, de csak az országgyűlés hozzájárulásával. Ha az nem ülésezett, utólagos jóváhagyásával az uralkodó rendelhette el külhoni vezénylését. A honvédség kiegészítése több forrásból történt: újoncállítás, közös hadseregbeli tartalékosok és póttartalékosok áthelyezése, a katonai nevelő- és képzőintézetekből kikerülő tisztek és tisztjelöltek állományba vétele. Ezenkívül a 17. életévüket betöltött magyar férfi állampolgárok testi és szellemi alkalmasság mellett önként is beléphettek. 1913-tól a 6 létező honvédkerület és a közös hadsereg magyarországi hadtestjeinek, illetve az azok területén működő honvéd kiegészítő parancsnokságok, valamint hadkiegészítő kerületek kiterjedése egybeesett. A honvéd kiegészítő kerületek száma a korábbi 28-ról 47-re nőtt. (A császári és királyi hadsereg 16 hadteste 112 hadkiegészítő kerületből, a császári királyi Landwehr 9 kerülete 59 kiegészítő parancsnokságtól kapta újoncait.) A honvédség szolgálati nyelve a magyar volt, a tisztek kinevezésének és előreléptetésének joga az uralkodók illette. A rendfokozati és katonai jelzések, a fegyverzet és a felszerelés, valamint a szolgálati és gyakorlati szabályzatok, a tisztek, tisztviselők, legénység illetékei megegyeztek a közös hadseregbeliekkel. Békében a honvédség költségvetése honvédelmi miniszter tárcáját, a mozgósításkor, illetve hadi alkalmazásban a közös hadügyminiszter költségvetését terhelte. Mozgósítás vagy háború esetén a honvédséget az uralkodó által kijelölt katonai parancsnok irányítása alá vonták.
A századfordulót követően a csapatok kiképzésében a lövészet kapott hangsúlyt. A gyalogságnál harcszerűbbé vált a lőoktatás, nagyobb számban folytak tereplövészetek. A harcgyakorlat során alkalmazták a veszteségkiselejtítést és a döntnököket, hogy az alakulatok békeidőben tanulják a harcszerű viselkedést. A távjelzés és a távbeszélő készülékek használatának behatóbb gyakorlása is a háború előtti évekre esik. 1905 után az orosz–japán háború tapasztalataiból okulva a tábori erődítések építésére nagyobb hangsúlyt helyeztek. 1912-től kezdve a helyőrségek {I-293.} 1-2 napos téli menetgyakorlatokat tartottak. A honvéd lovasságnál a felderítő szolgálatban és a lovaglásban való ügyességet fejlesztették. A lövészetre, távbecslésre, a tábori erődítések létrehozásának gyakorlására egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a huszároknál is. 1896-tól kezdődően minden őszi fegyvergyakorlaton a honvédkerület területén állomásozó alakulatokból 1-1 hadosztályt alakítottak, amelyek a területileg illetékes közös hadseregbeli hadtest zárógyakorlatain is részt vettek. Ilyenkor zajlottak le a gyalogság és tüzérség közös lőgyakorlatai is. Az újoncok 1912-től október 15-én vonultak be, az alapkiképzés után, január elején kezdődtek a rendszeres foglalkozások. A honvéd tüzérség 1913 tavaszán a közös hadseregtől már kiképzett újoncokat kapott, akik a nyári lőgyakorlatok után a honvéd gyaloghadosztályok kötelékében vettek részt. Az első honvéd tüzérújoncok 1913. október 15-én vonultak be.
A honvédtiszteket 1872-től a Ludovika Akadémia képezte, 1912-től tüzértiszteket is. A honvédtisztek között számosan voltak, akik a közös hadsereg katonai akadémiáit végezték (a bécsújhelyit, vagy a mödlingi műszakit). A két haderő között átjárás volt, a tiszteket gyakran vezényelték közös csapatokból honvédalakulathoz, majd ismét vissza egy császári és királyi egységhez. A tisztképzés másik útja a hadapródiskola intézménye volt, ahonnan a növendékek hadapród tiszthelyettesként kerültek a csapatokhoz. A háború alatt jellemző volt a tartalékos tisztek túlsúlya, mivel a hivatásos tiszti állomány egyharmada 1914 végéig elesett. A tisztek létszáma mindvégig nőtt, 1918-ra már 22 ezer tényleges és tartalékos tiszt szolgált a honvédségnél. A honvéd és közös csapatokat kezdetben sátortáborokban, később laktanyákban helyezték el. A nagyarányú kaszárnyaépítések elsősorban a császári és királyi alakulatok helyzetét javították, de épültek honvédlaktanyák is. A lovasságnál fedett lovardákról gondoskodtak, mindezekre az éves költségvetések tekintélyes részét áldozták.
1911-ig a legénység zsoldjáról, ruházatáról, élelmezéséről stb. a századparancsnok gondoskodott. Azt követően a zászlóaljanként létrehozott gazdasági hivatalok vették át feladatot, de honvédkerületi hadbiztosságok már 1906 óta működtek. Az étkeztetés 1909-től tábori mozgókonyhák és főzőládák segítségével történt, a hadosztályoknál sütödék dolgoztak. A harcoló alakulatok egészségügyi és élelmező intézeteit, a napi közvetlen szükségleteket, különböző felszereléseket, anyagokat mozgósítás esetén vonatcsapat szállította.
| A fegyveres erők szervezeti felépítése a századfordulón | TARTALOM | A magyar honvédség az első világháborúban |