{I-294.} A magyar honvédség az első világháborúban

A világháború kitörése előtt közvetlenül, 1914 nyarán az Osztrák–Magyar Monarchia lakossága 51,4 millió főt számlált. A birodalom előző évben 5,3 milliárd koronát fordított hadügyi kiadásokra. A közös hadsereg újonctartaléka 159 500 fő, a császári királyi Landwehré 26 996, a honvédségé 25 ezer, a Bosznia-Hercegovinában lévő csapatoké 7763 fő volt. A haderő 414 679 főnyi békelétszáma 34 183 tisztet és 380 496 fő legénységet jelentett. Hadiállománya 1 800 000 fő, melynek kb. 30%-át a Magyar Szent Korona országai állították ki. A Monarchia területén 16 hadtest helyezkedett el. Egy hadtest 2 hadseregbeli és 1 Landwehr gyaloghadosztályt, 1 árkász vagy utászzászlóaljat, hadtest távíró osztagot, távbeszélő osztagot, sáncszeroszlopot, néhány tábori kórházat és hadtestsütödét, hadtest-vonatcsapatot és 1 vonatszázadot foglalt magába. A 49 gyaloghadosztály (33 közös hadseregbeli 8 Landwehr és 8 honvéd) mindegyik 2 gyalogdandárt, 12–16 zászlóaljat, néhány géppuskás osztagot, 2-3 lovasszázadot, a hadosztály-tüzérséget, a lőszertelepet, az egészségügyi intézeteket, gyalogsági távíró szakaszt, gyalogsági ellátó oszlopot, hadosztálysütödét, 1 vonatszázadot mondhatott magáénak. Ütközetlétszáma 15 ezer fő, 8–10 géppuskás osztag, 450 lovas és 42 löveg. A haderőn belül 10 lovashadosztály (8 közös hadseregbeli és 2 honvéd) létezett, azok mindegyike 2 lovasdandárból (24 és 1/4 lovasszázad), 1-2 lovas géppuskás osztagból, 1 lovas tüzérosztályból (3 üteg), 4 lovas lőszeroszlopból, egészségügyi intézetekből, 1 lovas távíró osztagból, lovas ellátó-oszlopból, 1 vonatszázadból állt. Ütközetlétszáma 3600 lovast, 4 géppuskát, 12 löveget tett ki. A 94 gyalogdandár (62 hadseregbeli, 16 Landwehr, 16 honvéd) háborúban 6–9 zászlóaljat és 4–10 géppuskát jelentett. A 14 hegyidandár mindegyike 3–5 zászlóaljat, 6–10 géppuskát, 1 hegyi üteget, 1 hegyi vonatszázadot, 1 gyalogos távírószakaszt számlált. A 26 lovasdandár (19 hadseregbeli, 3 Landwehr, 4 honvéd) egyenként 2 lovasezredre, azok 12 századra, és 2 lovas utászvonatra tagolódott. A 14 tábori tüzérdandár mindegyike 1 tábori tarackos és 3 tábori ágyús ezreddel, valamint 1 nehéz tarackos osztállyal rendelkezett. Ezenkívül még 3 hegyi és 5 vártüzér dandár létezett a haderő kötelékében.

Összehasonlításul Németország európai lakossága ugyanekkor 66,3 millió, éves újonclétszáma 300 ezer fő volt. Hadügyi kiadásai 1913-ban 2,9 milliárd koronára rúgtak. Haderejének békeállományába 761 ezer fő tartozott. Hadiállományát 2 400 000 ember képezte. A hadsereg 25 hadtestre oszlott, ezek mindegyike 2 gyaloghadosztályból, 25 zászlóaljból, 48 géppuskából, 8 lovasszázadból, 24 ütegből, 3 utászszázadból állt. Ütközetlétszáma 26 900 gyalogos, 1200 lovas, 48 géppuska, 126 ágyú, 18 könnyű tábori tarack. 50 gyaloghadosztálya egyenként 4 három zászlóaljas ezredből, 1 kerékpáros századból, 4 lovasszázadból, 1 tüzérdandárból (2 tüzérezred egyenként 6 üteggel), 1-2 utászszázadból, 1-2 egészségügyi századból állott. Ütközetlétszáma 12 250 gyalogos, 450 lovas, 72 löveg, 12 géppuska volt. 11 lovashadosztályának mindegyike 3 lovasdandárra, azok 2 darab 4 századdal bíró ezredre (24 lovasszázad), 2 lovasütegre (6-6 löveggel), 1 lovas utászosztagra, tábori távjelző és 1 géppuskás osztagra oszlottak. Ütközetlétszáma 3600 lovas, 12 löveg és 6 géppuska.

{I-295.} Oroszország lakossága ugyanekkor 16,38 millió, éves újonclétszáma 455 ezer fő volt. 1913-ban 1,4 milliárd koronát fordítottak hadikiadásokra. A hadsereg békelétszáma 1 340 000, hadiállománya 3 420 000 fő. A 37 hadtest mindegyike 2 gyalog- és 1-2 lovashadosztályból (32 zászlóalja, 6 lovasszázad), 14 üteg tüzérségből és műszaki alakulatokból állt. Ütközetlétszáma 30 ezer gyalogos, 1000 lovas, 64 géppuska és 108 löveg. Az 59 gyaloghadosztály és a 11 lövészhadosztály mindegyike 4 ezredből (4–4 zászlóaljjal), 1 lovasszázadból, 1 tüzérdandárból (2 osztály, 3 darab nyolclöveges üteggel), és az egyéb hadosztály intézetekből állt. Ütközetlétszáma 14 500 fő, 225 lovas, 48–64 löveg és 32 géppuska. A 17 lövészdandár egyenként 4 darab 2 zászlóaljas lövésezredet és 3 üteget, valamint géppuskás alakulatot foglalt magába. Ütközetlétszáma 7000 fő, 28 géppuska és 24 löveg. A 24 lovas hadosztály mind négy 6 századdal bíró lovasezredre, 1 lovas géppuskás osztagra, és 2 hatlöveges lovasütegre oszlott. Ütközetlétszáma 3500 lovas, 8 géppuska és 12 löveg. A 8 önálló lovasdandár egyenként 2 dragonyos vagy kozákezredre és 1-2 lovas, illetve hegyiütegre tagolódott.

Az I. világháborúban tíz olyan honvédhadosztály – nyolc gyalogos és két lovas – létezett, amely a háború mind az öt esztendeje alatt fennállott, s azt a különböző hadszíntereken végigharcolta.

A 20. honvéd gyaloghadosztályt 1914. július 26-án mozgósították, augusztus 26-tól a 2. osztrák–magyar hadsereg VII. hadtestjéhez beosztva az orosz hadszíntéren, Kelet-Galíciában Halics és Rohatyn körzetében harcolt, később a Dnyeszter mentén. Szeptember 27-től december közepéig a Kárpátokban, a Duklai-szorostól keletre, illetve annak környékén folytatott védelmi harcokat. Összes vesztesége 1914 végéig 535 tiszt és 30 232 főnyi legénység volt. 1915 februárjától Mezőlaborc–Homonna térségében védte állásait. A gorlicei áttörést követően részt vett az oroszok üldözésében Sanoktól északkeletre. Június 6-tól már az olasz harctéren, a Krn hegytömböt védi az első isonzói csata idején. A VII. császári és királyi hadtest kötelékében végigküzdötte 2., 3., 4., 6., és 8. isonzói csatákat a Monte San Michele hegyen és környékén, a Doberdo poklában. 1916. november 25-től Linsingen német tábornok hadseregébe és Diffenbach tábornok hadtestébe beosztva az orosz hadszíntéren, Brodytól északra a Styr és Lypa szegletében harcolt, de a térségben általában nyugalom uralkodott még az 1917. június–augusztusi Kerenszkij-offenzíva idején is. 1917. szeptember 14-től az olasz hadszíntéren a Monte San Gabriele hegyet védte a hadosztály, óriási veszteségekkel. Október végéig állományának felét elvesztette. A 12. isonzói csata és caporettói áttörés hadműveleteivel egy időben a hadosztály is támadásba ment át, október 29-én elérte az Isonzót, majd mint az Isonzó–hadsereg tartaléka, 1918. január 8-án Bellunótól keletre elérte a Piavét. Ott a Monte Tombatól északra állásaiban maradt 1918. október 29-ig, majd 30-án megkezdte visszavonulását. November 14-től Villachból vasúton szállították haza gyalogságát béke-állomáshelyire.

A 23. honvéd gyaloghadosztály 1914 augusztusában először a szerb harctérre került, a Szerémségben, Mitrovica mellett gyülekezett, de 21-én vasúton az orosz harctérre szállították. A 3. osztrák–magyar hadsereg kötelékében, augusztus 30-án Lemberg mellett, Remenownál esett át a tűzkeresztségen. Szeptember 6–11. között a 2. lembergi csatában is részt vett, majd visszavonult a San folyón át és szeptember 14-én Przemysl várába érkezett. Egyes egységeit mind védőrséget {I-296.} alkalmazták, zöme Tamássy Árpád altábornagy parancsnoksága alatt az erőd főtartalékát képezte. A vár felszerelése nem felelt meg a követelményeknek. Tüzérsége mintegy 100 lövegből állott, de ezeknek több mint fele kis lőtávolságú, régi típusú ágyú volt, csak 4 darab 30,5 cm-es mozsara és néhány 5 mintájú 8 cm-es tábori ágyús ütege nevezhető korszerűnek. Lőszer is szűkösen állt rendelkezésre. Csak 42 beépített és 72 mozgó alkalmazásra szánt géppuska volt a várban, melynek élelmiszerkészlete 3 hónapra volt elegendő. 1914 szeptemberének végére a 3. orosz hadsereg ostromgyűrűbe zárta Przemyslt. A védők – köztük a 23. honvédhadosztály – több kitörést kíséreltek meg. Október közepére a Monarchia 3. hadserege felmentette az erődöt, így a hadosztály november 5-ig a San mentén harcolt. A visszavonuló csapatok nyomában az orosz 11. hadsereg november 8-án másodszor is körbezárta a várat, ekkor a védőőrség már csak 40 napi élelemmel rendelkezett. Novemberben 3-án és decemberben 4-én jelentősebb kitörési kísérletben vettek részt, 1915. március 19-én kísérelték meg utoljára az ostromgyűrű áttörését, de a hadosztály 8500 fős létszámából csak 2662 fő tért vissza. Március 22-én a kiéheztetett védősereg minden erődítést, harceszközt és berendezést felrobbantva átadta a várat. A 23. honvéd hadosztály maradékát is beleértve 117 ezer katona és 30 ezer sebesült esett orosz fogságba.

A 37. honvéd gyaloghadosztály az általános mozgósítás elrendelésekor alakult meg. 1914. augusztus 12–18. között az orosz harctérre szállították, ahol az 1. osztrák–magyar hadsereg V. hadtestének alárendeltségében harcolt. Augusztus végén és szeptember elején a Por pataknál küzdött, majd a hóna végén az 1. hadsereg Visztulán való átkelését biztosította. Az oroszok varsó–ivangorodi támadása után visszavonult a Nida mögé, ahol november közepétől december végéig állt harcban. 1915. január elejétől a Kárpátokban, a Monarchia 3. hadseregének V. hadteste kötelékében, az Ung völgyében foglalt védőállást. Január végétől két hónapon át a San menti orosz állásokat támadta, majd ismét az Ung völgyében küzdött. A gorlicei áttörést követően a 4. osztrák–magyar hadsereg VIII. hadtestjének részeként augusztus 26-ig egészen Breszt-Litovszkig nyomult előre. Szeptember 12-től a dunai birodalom 7. hadserege XIII. hadteste kötelékében a Bug folyó buczaczi hídfőjében harcolt. Október 8-tól Lucktól keletre Karpilowkánál visszavetette az oroszokat. A Lucktól északra fekvő állásokban maradt 1915. október közepétől 1916. június 4-ig, a Bruszilov-offenzíva megindulásáig, melynek elhárításában részt vett a hadosztály, majd visszavonult. Szeptember közepétől az 1. osztrák–magyar hadsereg kötelékében Erdélyben a Kelemen-hegységben, majd a Tölgyesi-szorosban harcolt a románok ellen. 1916. november 4-től 1917 végéig a magyar határ mentén védelemben maradt, csak kisebb jelentőségű csatározásoknak volt részese. A hadosztály egyes részei az Ojtozi-szoros környékén vettek részt 1917. augusztus 8–19 között az ott folyt csatában. 1918. augusztus végén átszállították az olasz harctérre, majd onnan a nyugati hadszíntérre. Szeptember 17-én Strasbourg mellett rakodtak ki, ezután a legénységet kiképezték az ott alkalmazott harci eljárásokra. 1918. október 30. és november 7. között a hadosztályt műszaki munkálatokra osztották be, a további harcokba már nem vetették be. November végén szállították haza Magyarországra. A 38. honvéd gyaloghadosztály parancsnoksága 1914. augusztus 8-án alakult meg Kolozsvárott. Augusztus {I-297.} 21-től a 2. osztrák–magyar hadsereg XII. hadtestébe beosztva harcolt Halics körzetében a Dnyeszter mellett. Ezt követően szeptember elején részt vett a 2. lembergi csatában, majd a hónap végétől november közepéig a Kárpátokban az Uzsoki-szoros védte. 1915 februárjáig a Monarchia 3. hadseregének bal szárnyán harcolt a Kárpátok előterében. Április 3-tól a német Déli hadsereg Bothmer hadtestének alárendeltségében Komarniki közelében küzdött. A gorlicei áttörés után részt vett az oroszok üldözésében, szeptemberig a Strypa és a Szeret folyók között elérte Jeziernát, majd kivonták a tűzvonalból. November 1. és 4. között Siemikowce-nél küzdött, ahol közel 3500 tisztet és katonát vesztett. 1916. január 11. és április 9. között a VI. hadtest kötelékében Osowce–Kujdanow közti állásokban maradt. Áprilistól a német hadsereg tartaléka volt. 1916 augusztusában Pflanzer-Bíltin tábornok hadseregének hátrálásával visszavonult a hadosztály. Október Narajowkánál harcolt. 1917 márciusától a Szeret és Dnyeszter szegletében üldözte a hátráló oroszokat. December végéig állásban maradt a Dnyeszter mentén, kivált a XXVII. német hadtest kötelékéből és a XXV osztrák–magyar hadtesthez osztották be. 1918. február végén az olasz harctérre szállították át, április közepétől a III. hadtest kötelékében Asiagótól délnyugatra foglalt állást. Június 15–18. között részt vett a piavei átkelés támogatására indított támadásban. Ezt követően kivonták az arcvonalból, a zágrábi katonai parancsnokság területén karhatalmi szolgálatot látott el, majd Budapesten állomásozott. Augusztus végétől az olasz fronton a Benta völgyében a 11. osztrák–magyar hadsereg tartalékát képezte, október 30-án visszavonult és Trieszten keresztül tért haza.

A 39. honvéd gyaloghadosztály 1914. július 31-én az általános mozgósításkor jött létre. Augusztus 20-tól a 4. osztrák–magyar hadsereg VI. hadtestének kötelékben Tarnawatka közelében támadta meg az orosz csapatokat. Szeptember elején részt vett a 2. lembergi csatában, majd visszavonult a Dunajechez, Tarnow mellé. A II. hadtest kötelékében november közepéig a San folyónál, majd Krakkónál harcolt. A limanowai csatában december 11–12-én áttörte az oroszok védővonalait. 1915. április végéig Luzma melletti állásokban volt. A Mackensen tábornok vezette német 11. hadsereg kötelékében részt vett május 2-án a gorlicei áttörésben. Ezt követően június közepéig nagy veszteségeket szenvedve üldözte az oroszokat. Augusztus közepén részese volt Breszt-Litovszk elfoglalásának, szeptemberben a Strypa mentén küzdött, ahol állásharcokat folytatott 1916 júniusáig. Ezt követően ugyanott részt vett a Bruszilov-offenzíva elhárításában. 1916. szeptember közepétől Erdélyben az 1. osztrák–magyar hadsereg alárendeltségében a Maros felső folyásától keletre harcolt a románok ellen. Októberben a Csíki-medencén át visszaszorították a románokat az országhatárig, majd állásharc következett az Uz völgyében. 1917. március 8-án visszafoglalta a Magyaros-hegyhátat az oroszoktól. Novemberben a Szlanic völgyében védelemben volt. 1918 márciusától a hadosztály a Duna–Tisza közén harácsolt, majd a budapesti és temesvári hadtestek területén karhatalmi szolgálatot látott el. Augusztusában az olasz harctérre szállították, ahol a Val Sugana völgyében Borgo község melletti állásokba került. November 3-án az egész hadosztály Trient közelében olasz fogságba esett. A 40. honvéd gyaloghadosztály a részleges mozgósítás elrendelésekor alakult meg. Augusztus 17-től a szerb harctéren, a 6. osztrák–magyar hadsereg {I-298.} XV. hadtestének kötelékében a Drina mentén Visegrád és Stari Brod között sorakozott fel. Átkelve a Drinán heves harcokat folytatott a szerbekkel szeptember elejétől, november 15-én bevonult Valjevóba. November végétől a Ljig folynál védekezett, majd a Drináig hátrálva december 12-én Sabácnál átkelt azon. 1915. január elején az orosz harctérre szállították, ahol Szurmay altáborngy csoportjába osztották be. Január 25-től az Uzsoki-hágótól délkeletre az Erdős-Kárpátokban Turka mellett védekezett az orosz támadások ellen. 1915. május 7-től – a gorlicei áttörés után – június végéig az ellenséget folyamatosan üldözte a Dnyeszterig. Júliustól előrenyomulva Lucknál átlépte a Styr folyót, szeptember végéig az Ikwa patakig jutott, ahol kivált az 1. hadsereg kötelékéből. 1916. január elejétől a XI. hadtest kötelékében a Toporoutz és Rarance közötti állásokat védte Csernovic mellett, egészen június közepéig. Ezt követően a Bruzilov-offenzíva támadása elől június végén az Aranyos–Beszterce völgyében lévő Kirlibabáig vonult vissza, ahol július közepétől megszilárdult az arcvonal. 1917. július 25-től támadásba lendült és a Suczawa völgyéig üldözte az ellenséget. A breszti béke (1918. március 13.) után március 27-től Horvátországban karhatalmi feladatokat látott el. Augusztus 11-től az olasz harctéren a Monarchia 11. hadseregének XVI. Hadteste részeként a Brenta völgyében lévő Rassa környékén foglalt állást. Október végéig szüntelenül állásharcot folytatott. November elsejétől visszavonult, majd a hónap közepétől Innsbruck mellett vasútra szállva tért haza.

A 41. honvéd gyaloghadosztály az általános mozgósítás után az orosz hadszíntérre került, ahol augusztus 23-tól a 3. osztrák–magyar hadsereg XIV. hadteste kötelékében a Solokija patak mentén, majd szeptember elejétől Magierow mellett harcolt. Ezt követően a 2. lembergi csata után visszavonult. Szeptember 26-tól Jodlowka falu mellett épített ki állásokat. Az orosz támadás nyomán októberben visszavonult, majd a Dunajec és a Visztula szegletében nagy veszteségeket szenvedett, megerősített dandár erejűvé vált. A limanowai csata után Krakkótól előretörve, december 20-tól a Dunajec partját Glow és Pasieka között védte. 1915 januárjában feltöltötték, lényegében újból felállították a hadosztályt. Február 16-tól a XVI. hadtest kötelékében a Lupkowi-szorosban lévő állásait tartotta a Kárpátokban. Május 15-től a Monarchia 1. hadseregének alárendelve támadott a Visztulánál, majd május végétől a 4. hadsereg kötelékében vett részt a lublini hadműveletekben. Augusztus végéig Breszt-Litovszk környékig hatolt előre. Szeptember 26-tól már Kelet-Galíciában a XVII. Hadtest kötelékében átkelt Styr folyón és a hóna végétől a Beretiany-Karpilowka vonalon védelemre rendezkedett be. A következő év júniusában megindult Bruszilov-offenzíva idején, a Rudna-Mirynska melletti állásokba szorult vissza az orosz túlerő elől, itt maradt december elejéig. December közepén átszállították az olasz harctérre, ahol az Isonzó-hadsereg tartalékaként kiképezték. 1917. február 15-től Görztől délre, Kostanjevica környékén a VII. hadtest alárendeltségében kisebb csatározásokban vett részt. Május 12–17. között a 10. isonzói csata részese volt, július végétől egy hónapra kivonták az arcvonalból. Augusztus végétől a XXIII. Hadtest kötelékében Selótól keletre vett részt kisebb harcokban. A 12. isonzói csata során, az Agria partján nyomulva előre üldözte az olaszokat október 28-tól. November 9-én elérte a Piave torkolatát, az ott elfoglalt állásokban maradt 1918. január 15-ig. Ezt követően a 6. hadsereg II. hadtestének {I-299.} tartaléka volt, február 13-tól a Piave északi partján, a Montellóval szemben lévő állomásokban vívott állásharcot. Június 16-án a XIV. hadtest kötelékében átkelt a Piavén, részt vett a montellói csatában, de 23-án visszakényszerült a Piave bal partjára. Július 3-tól Chiesola és Marbatelli között védekezett. Október 29-től visszavonult az olasz támadás elől, november 8-án Gemona helységnél letette a fegyvert, majd gyalogmenetben Szentgotthárdra érkezett, onnan vasúton szállították haza.

A 42. honvéd gyaloghadosztály a részleges mozgósítás elrendelésekor szerveződött meg. 1914. augusztus 16-tól az 5. osztrák–magyar hadsereg XIII. hadtestének részeként Drinán átkelve tört előre Szerbia területén. Ezt követően visszavonult és a Drina partján védekezett. November 7-től ismét támadást indított, a Kolubarán át a Ljig folyóig jutott. A szerbek december eleji támadása következtében a Belgrádnál átkelt a Száván és a Szerémségbe vonult vissza. 1915 januárjában az orosz harctérre szállították, ahol a XIII. hadtest kötelékében február 1-jén a Tatárhágónál támadásba lendült és Krasna településig jutott előre. Március végéig a Kárpátokban folytatott váltakozó sikerű harcokat. Ezután május 10-ig a Dnyeszter és Toporoutz között küzdött a XI. hadtest részeként. Ezt visszavonulás követte a Prut mögé, majd 1915 júniusától a Toporoutznál lévő régi állásait visszavette és azokat megtartva állásharcot vívott 1916. június 4-ig. Július elejére a Bystrica bal partjára vonult vissza az orosz offenzíva következtében. Szeptember 20-tól ismét a XIII. hadtest kötelékébe került. 1917. július 23-tól a visszavonuló oroszokat üldözte a Dnyeszter és Prut között, majd Bojantól keletre épített ki védelmi vonalat. 1918. január végén az olasz harctérre szállították, ahol a 11. osztrák–magyar hadsereg VI. hadtestének része lett. Február 18-tól a Monte Sisemol és a Monte di Val Bella lejtőjén lévő állásokban küzdött. Június 15-én támadást indított, de négy nappal később az olaszok eredeti állásaikba vetették vissza. Június végétől kivonták az arcvonalból, pihenőben volt. Szeptember 21-től a XXVI. hadtesthez tartozott, a Monte Malone lejtőjén védekezett október végéig, mikor is a Dráva völgyén át történt visszavonulása után a hadosztály Villachban szállt vasútra Magyarország felé.

Az 5. honvéd lovashadosztály az általános mozgósítás elrendelésekor alakult meg. 1914. augusztus 13-tól az orosz hadszíntéren a Monarchia 2. hadseregéhez tartozott. Feladata a szembenálló orosz erők távolfelderítése volt. Augusztus 16–18. között az első összecsapásokban a határ mentén ütközetállományának felé elvesztette. A lembergi csata után, szeptember első felében a 2. hadsereg visszavonulását fedezte. Október folyamán Gálszécsről indulva az Uzsoki-szoros és a Sztrij mentén harcolt a Kárpátokban, a harcok során nagy veszteségeket szenvedett. November elejétől 1915 februárjáig a Kárpátokban harcolt a Monarchia 3. hadseregének kötelékében, ahol hágók védelmében vett részt. Februártól a Kelet-Galíciában és Bukovinában lévő német déli hadsereg alárendeltségében Stanislau körzetében küzdött. Márciusban dandár erejűre csökkent, áprilisban feltöltés után ismét hadosztállyá alakult át. Június elejére a Prut vonalára szorult vissza, majd a 7. osztrák–magyar sereggel együtt a Dnyeszter mellett elfoglalta Zleszczykit. Október közepétől 1916. április elejéig a Dnyeszter mellett állásaiban maradt. A Bruszilov-offenzíva megindulása után a 7. hadsereg visszavonulását fedezte, majd augusztus közepén Stanislautól északra foglalt állást. Szeptember elejétől a XI. hadtesttel együtt {I-300.} védekezett Bukovina keleti részén, Dorna-Watra közelében 1917 júliusától a visszavonuló oroszokat üldözte és a Moldva völgyében az Arsita-Capi hegytömböt foglalta el. Október 25-től Broscéni mellett a Bisztrica völgyében állomásozott. Az 1918. március 5-i bukaresti béke után az ellenségeskedések véget értek. Április 15-től a hadosztály részt vett Ukrajna megszállásában, a jekatyerinoszlavi kormányzóságban karhatalmi szolgálatot látott el (vasútbiztosítás, helyőrségi szolgálat, lakosság lefegyverzése, gabonabeszerzés). A Monarchia felbomlása után, 1918 novemberétől a hadosztály egye részei külön-külön tértek haza.

A 11. honvéd lovashadosztályt 1914 augusztusában mozgósították. Augusztus 15-től a 3. osztrák–magyar hadsereg részeként folytatott felderítést az orosz harctéren. A hadosztály Lemberg mellett Kamionka-Strumilowanál esett át a tűzkeresztségen, ahol kozákokat futamított meg. Szeptember 20-ig a 3. és 4. hadsereg visszavonulását fedezve maga is hátrált Lembergen, Przemyslen át a San folyóig. Október 22-én az 1. hadsereg V. hadtestének kötelékébe került, a Visztula mentén harcolva Krakkóig vonult vissza, s november végéig a környéken harcolt. December 3-án elfoglalta Limanowát, majd decembere 11-ig részt vett az osztrák–magyar győzelemmel záruló limanwa–lapanowi csatában. A hónap közepétől a 3. hadsereg részeként harcolt a Kárpátok előterében, 1915. április végéig. Részese volt a 11. német sereg és VI. osztrák–magyar hadtest alárendeltségének a gorlicei áttörésnek, azt követően Przemysl felszabadításának, majd augusztus végéig Breszt-Litovszkig nyomult előre. Szeptember végén Siedliszcénél átlépte a Stohod folyót, november közepén a Galiziától keletre lévő magaslatokon rendezkedett be védelemre. 1916 júniusában a Bruszilov-offenzíva állásaiban érte, júliusi 6-án a hadosztály 3 huszárezrede került orosz fogságba. Július végén Marosvásárhelyre szállították, hiányait pótolták, majd augusztus végétől a Monarchia 7. hadseregének részeként Dorna-Watra környékén a román határt szállta meg. Itt folytatott harcokat az 5. lovashadosztállyal karöltve. 1917 júliusától előrenyomult és a visszavonuló oroszokat üldözte a Moldova völgyében. 1918. május 13-ig állásaiban maradt, amikor is az olasz harctérre szállították. A 6. hadsereg XXIV. hadtestének alárendeltségében vett részt a június 15-én indult piavei átkelésben, de a folyón csak két huszárezrede jutott át, melyek a Montello ellen támadtak. Augusztus elejétől egy hónapon keresztül tartalékban volt az arcvonal mögött. Ezt követően Piave di Solighetto környékén védelmi állásokba vonult, az október 24-én indult olasz támadás után a fegyverszünet kihirdetéséig állandóan harcolva vonult vissza. Körmendig saját lábon menetelt, onnan vasúton szállították haza.

Az Osztrák–Magyar Monarchia I. világháború során bevonult 8 millió katonájából 1 016 200 esett el, 1 943 000 megsebesült, 2 128 600 került hadifogságba. A tisztikar állományának 13,5%-a, az altisztek és a legénység 9,8%-a hunyt el. Magyarország területéhez és lakossághoz képest nagyobb véráldozatot hozott, mint a Monarchia Lajtán túli tartományai. 1917. december 31-ig az egész Monarchiában – 1910. december 31-i állapotban megfelelő, 50,3 millió lakosságából – 1 200 000 fő, azaz 23,9 ezrelék volt a halottak száma. Magyarország (Horváthország–Szlavóniával együtt) 21 milliós lakosságából 516 095 fő, ami 25 ezrelék. Az osztrák örökös tartományok 28 milliós népességéből 649 889 fő, tehát 23,3 ezrelék.

A magyar királyi honvédség veszteségeiről {I-301.} egzakt adatok nem állnak rendelkezésünkre, hiszen annak veszteségeit az első hónapokban nem is jelentették pontosan. Különösen magas volt az elesettek számaránya Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Bács-Bodrog, Csongrád, Zala, Vas, Csík, Udvarhely, Somogy, Arad vármegyékben, valamint Horvátország egyes részein. Ausztriában az alpesi tartományokban, Dél-Morvaországon és a csehországi szudétanémet területeken volt súlyosabb a halálozási arány. Ennek oka abban keresendő, hogy az osztrák–magyar hadvezetőség legjobban bízott a német, magyar, szlovén és horvát nemzetiségi alakulatokban, őket küldte legtöbbször a veszélyesebb frontszakaszokra. A magyar honvédhadosztályok kétségtelenül a Monarchia haderejének legmegbízhatóbb és legvitézebbül küzdő seregtestjei közé tartoztak. Ezt bizonyítja a háború során a honvédség tisztjei és legénysége számára adományozott (467 554 belföldi és 1855 külföldi) kitüntetések nagy száma is.