A mechanika tudományának jelentős magyar személyiségei

Az alábbiakban a 20. század magyar mechanikai tudományos eredményeit a tudósok tevékenységein keresztül – időrendben (a születési időpontokat figyelembe véve) – mutatjuk be.

Eötvös Loránd (1848–1919) fizikus, a pesti tudományegyetem professzora kimagasló tudományos eredményeket ér el a klasszikus mechanikában. A gravitációs tér helyi változásainak mérésére igen nagy érzékenységű műszert szerkesztett (Eötvös-féle torziós inga), amelynek segítségével kimutatható a földfelszín alatti kőzetek sűrűségének változása, azaz következtetni lehet az olaj- és érclelőhelyekre. Kísérleti méréseit saját háza kertjében kezdte meg, majd {IV-74.} a viszonylag szabályos alakú Ságvári-hegyen (1891) folytatta, számításokkal is egybevetve mérési eredményeit. 1901–1902 és 1903–1904 telén a Balaton jegén, a balatonfüredi öbölben végzett méréseket, s kimutatta a tihanyi dombok gravitációs hatását. Eredményeit és műszerét 1906-ban vitte a nemzetközi tudományos nyilvánosság elé. A torziós ingát a gyakorlatban először 1915-ben Morvamezőn, később Texasban, Venezuelában és a Közel-Keleten is alkalmazták geológiai kutatásra (olajkutatásra). Eötvös a torziós inga segítségével 1891-ben kísérletileg – 2.10−8 pontossággal –, majd 1909-ben nagyobb pontossággal igazolta a súlyos és a tehetetlen tömeg azonosságát. Eredménye az általános relativitáselmélet kísérleti alapköve lett. 1904-ben megjelent publikációjában kimutatta, hogy a Föld forgásának hatásaként a Földön kelet–nyugati irányban mozgó test súlya a Coriolis-erő miatt függ a Földhöz viszonyított sebességétől. Ez a jelenség a szakirodalomban Eötvös-effektusként szerepel.

Nagy Dezső (1841–1916) gépészmérnök, a budapesti műegyetemen a Műszaki Mechanikai Tanszék vezetője (1882–1913) jelentősen továbbfejlesztette és korszerűen felszerelte a szilárdságvizsgáló laboratóriumot, amely fontos szerepet játszott az oktatásban és a kutatásban.

Rejtő Sándor (1853–1928) gépészmérnök a mechanikai technológia professzoraként (1890-től) mechanikai számításokat dolgozott ki a fémek alapvető képlékeny alakítási műveleteire, mechanikailag megalapozta a képlékeny alakítási technológiák tervezési módszereit. Legjelentősebb eredményeit az anyagvizsgálat, illetve a metallográfia területén érte el. Kialakította a Gépészmérnöki Kar anyagvizsgáló laboratóriumát, s megalapította a Magyar Anyagvizsgálók Egyesületét.

Czakó Adolf (1860–1942) mérnök, a Mérnöki Szerkezettani Tanszék (1895-től), majd az Alkalmazott Szilárdságtani Tanszék (1898-tól) professzora a mérnöki gyakorlat felől közelítve tanította a mechanikát, ennek során a feladatmegoldásra, a kísérleti munkára helyezte a hangsúlyt. Gyakorlati tevékenysége a hidak és vasszerkezetek tervezésére irányult.

Zielinski Szilárd (1860–1924) mérnök, az Út- és Vasútépítéstan Tanszék professzora (1906-tól), a Mérnöki Kamara alapító elnöke (1924), a vasbeton hidak és épületszerkezetek mechanikai számításainak magyarországi úttörője. Vasbeton víztornyok és silók épültek számításai alapján.

Michailich Győző (1877–1966) mérnök, a II. Hídépítési Tanszék tanszékvezető professzora (1930–1957), megszervezte a vasbetonvizsgálati laboratóriumot. Több acélszerkezetű híd (pl. a szolnoki Tisza-híd, 1912) és vasbeton gabonatároló tervezője.

Zemplén Győző (1879–1916) fizikus, a budapesti műegyetem egyetemi tanára (1907-től), a szilárd testekben, folyadékokban és gázokban nagy sebességű hatásokra létrejövő folyamatokat kutatta, s vizsgálta a rugalmas testekben ütésre kialakuló feszültségi diszkontinuitásokat. Módszert dolgozott ki a gázok belső súrlódásának mérésére.

Kazinczy Gábor (1889–1964) mérnök a vasbeton és az acéltartók statikus teherbírását vizsgálta a képlékeny folyás megjelenése után növekvő terhelés hatására. 1914-ben publikálta a befalazott tartókkal végzett kísérleti eredményeit, amelyek alapján bevezette a képlékeny csukló fogalmát. Kimutatta, hogy lineárisan rugalmas, tökéletesen képlékeny anyagi viselkedés esetén a terhelés lassú növelésekor a tartószerkezet bizonyos keresztmetszeteiben a hajlító nyomaték – elérve legnagyobb értékét – tovább már nem növekedhet, s mindaddig újabb keresztmetszetek érik el a határállapotot, amíg a szerkezet mozgásképes mechanizmussá nem változik. A képlékeny csukló segítségével a teherbírás, azaz a szerkezet határterhelése viszonylag egyszerűen számítható. Eredményeit, eredeti formájában és {IV-75.} továbbfejlesztve, a mai napig alkalmazzák a képlékeny teherbírás számítására.

Muttnyánszky Ádám (1889–1976) gépészmérnök a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. bányagépészmérnökeként szerzett nagy gyakorlati tervezői és üzemeltetői tapasztalatot. A budapesti műegyetem Műszaki Mechanikai Tanszékének tanszékvezető professzoraként (1942–1959) kiváló előadásaival, szemléltető példáival, gyakorlati tanácsaival kivívta a gépészmérnök-hallgatók tiszteletét. Jól szerkesztett, világos felépítésű, sok gyakorlati példával szemléltetett tankönyvei is növelték szakmai tekintélyét.

Sávoly Pál (1893–1968) mérnök hidak tervezésében, illetve mechanikai méretezésében ért el jelentős eredményeket. Fiatal mérnökként Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban, 1928. évi hazatérése után itthon is több hidat tervezett. A II. világháború után megtervezte a Lánchíd helyreállítását. Legismertebb alkotása a budapesti új Erzsébet híd (1965), amely az első hazai kábelhíd volt a Dunán.

Csonka Pál (1896–1987) építészmérnök, a budapesti műegyetem professzora (1931-től), tanszékvezető egyetemi tanára (1945–1957), majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szilárdságtani Kutatócsoport vezetője (1957–1969), a héjszerkezetek, lemezek vizsgálatára kidolgozott módszereivel a rugalmasságtanban ért el fontos tudományos eredményeket. Nagy alapterületű csarnokok lefedésére alkalmas vasbeton héjszerkezetek gyakorlati számításait is elvégezte, tervei alapján épült az 1930-as években a ferihegyi repülőtér hangárja (ez a II. világháborúban elpusztult). Foglalkozott a héjak, lemezek stabilitási kérdéséivel is. Membránhéjak (1965) című könyvét több nyelvre lefordították.

Geleji Sándor (1898–1967) kohómérnök, a műegyetem soproni (1946-tól), majd miskolci (1952-től) Kohómérnöki Kara Kohógéptani Tanszékének egyetemi tanára, a fémek képlékeny alakításának mechanikai számításával foglalkozott. Legjelentősebb eredményei a hengerlés és a dróthúzás képlékeny alakítási folyamatának mechanikai modellezéséhez kötődnek. Fontos könyve A fémek képlékeny alakításának elmélete (1967). A Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Szövetség (IUTAM) Magyar Nemzeti Bizottságának első elnöke volt.

Reuss Endre (1900–1968) gépészmérnök, a budapesti műegyetem Műszaki Mechanikai Tanszékének egyetemi tanára (1922–1924), 1929-ben a német ZAMM folyóiratban publikálta elméletét (Prandtl–Reuss-elmélet), amely a fémek rugalmas-képlékeny alakváltozása leírásának egyik, ma is leggyakrabban használt elmélete. Lényege, hogy a teljes, a rugalmas és a képlékeny alakváltozás szuperpozíciójaként áll elő. A rugalmas alakváltozási deviátor növekménye a feszültségdeviátor növekményével, míg a képlékeny alakváltozási deviátor növekménye a feszültségi deviátorral arányos. Ez az elmélet a számítógépes módszerek elterjedésével reneszánszát éli, mivel a gyakorlati feladatok megoldásában a gépi módszerek lehetővé tették a bonyolult összefüggések felismerését is. Reuss a képlékenységtan és a kontinuummechanika tömör összefoglalását írta meg a Pattantyús Gépészmérnökök és villamosmérnökök kézikönyve 2. kötetében (1961). Nemzetközi hírnevét jelzi, hogy a Hütte Mérnöki kézikönyv kitüntetett módon szerepelteti, és Sommerfeld, a müncheni egyetem fizikaprofesszora a 20. század egyik legnagyobb mechanikatudósaként említi.

Sályi István (1901–1974) gépészmérnök, a miskolci mechanikai iskola alapítója, a Szabadalmi Bíróság bírája (1937–1949), majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem tanszékvezető professzora (1949-től) írta meg a Pattantyús Gépészeti zsebkönyv Mennyiségtan, Mechanika és Szilárdságtan fejezeteit, felhasználta a vektor- és tenzorszámítás módszereit.

{IV-76.} Budó Ágoston (1914–1969) fizikus, a szegedi tanárképző főiskola (1940-től), a debreceni (1949-től), majd a szegedi tudományegyetem (1950-től) professzora főként a spektroszkópiával és a molekuláris lumineszcenciával kapcsolatosan érte el tudományos eredményeit. Mechanika (1951) című munkája a fizikusképzés alapvető, népszerű tankönyve lett; anyaga kibővítve a Kísérleti Fizika I. kötetében jelent meg (1962).

Kézdi Árpád (1919–1983) mérnök, a budapesti műegyetemen a Geotechnikai Tanszék (illetve jogelődje) tanszékvezető egyetemi tanára (1950–1983) kutatási területei közé a geotechnika, a talajfizika, a talajmechanika és alapozások elmélete tartozott. Tudományága és saját eredményeit kitűnő – a magyaron kívül angolul, németül és spanyolul is megjelent – szakkönyvekben foglalta össze.

Szabó János (1920–) mérnök 1965-ben lett a BME Építőmérnöki Kar Mechanika Tanszékének egyetemi tanára. Kutatási területe a mérnöki tartószerkezetek elméleti vizsgálata, kábelekre függesztett tetőszerkezetek számítása, a mátrixmódszer alkalmazása nagyméretű rúdszerkezetek belső erőinek és elmozdulásainak számítására. Az IUTAM Magyar Nemzeti Bizottsága, az MTA Elméleti, majd Műszaki Mechanikai Bizottsága, valamint a Tudományos Minősítő Bizottság elnökeként fontos tudományszervezési, miniszterhelyettesként és államtitkárként állami-politikai feladatokat is ellát.

Bosznay Ádám (1926–) gépészmérnök, egyetemi tanár (1964-től), a BME Villamosmérnöki Kar Mechanika Tanszékének vezetője (1968-tól) az elméleti és a műszaki rezgéstanban érte el tudományos eredményeit. A mátrixszámítás és a funkcionálanalízis eszközeit felhasználva módszereket dolgozott ki a mechanikai rendszerek sajátfrekvenciáinak meghatározására. Az IUTAM Magyar Nemzeti Bizottságának, a GAMM Magyar Nemzeti Bizottságának, az MTA Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Bizottságának tagjaként tudományos közéleti szerepet is vállalt.

Kollár Lajos (1926–) mérnök, az IPARTERV munkatársa, a BUVATI főstatikusa, majd az IPARTERV-TTI főmunkatársa, a BME professzora (1990-től). A tartószerkezetek statikájával és dinamikájával, ezen belül a héjak horpadásával, a függőtetők mechanikai tervezésével, a térbeli tartók kontinuummódszerrel történő analízisével, a mérnöki stabilitáselmélet különleges problémáival foglalkozik. Szakkönyvei a magyar nyelvű kiadások után angolul is megjelentek.

Kaliszky Sándor (1927–) mérnök, a BME Építőmérnöki Kar Mechanika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára (1971-től) legjelentősebb kutatási eredményeit a képlékenységtanban érte el, s elsősorban a dinamikai feladatok megoldására kidolgozott módszereivel szerzett nemzetközi elismerést. Tartószerkezetek és kontinuumok dinamikus képlékeny viselkedését kutatja hirtelen fellépő terhelések hatására. Képlékenységtan (1975) című, összefoglaló könyve 1989-ben angol nyelven is megjelent. A nemzetközi tudományos közélet aktív szereplője, vezető tisztséget tölt be IUTAM-ban, évek óta a Mechanikai Tudományok Nemzetközi Központjának (Udine) rektora.

Halász Ottó (1927–1986) mérnök, a BME Acélszerkezetek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára (1967-től) az acélszerkezetek, elsősorban a vékonyfalú rúdszerkezetek méretezési kérdéseivel foglalkozott. Szűkebb szakterülete az ilyen szerkezetek stabilitásának vizsgálata volt rugalmas-képlékeny alakváltozás esetén.

Kozák Imre (1930–) gépészmérnök, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Mechanika Tanszékének egyetemi tanára (1968-tól), a tanszék vezetője (1971–1993). Kutatási területe a szilárd kontinuumok mechanikája elmélete. A vékonyfalú héjak rugalmas-képlékeny alakváltozásának {IV-77.} vizsgálatában elsőként használta fel a Prandtl–Reuss-egyenleteket.

Michelberger Pál (1930–) gépészmérnök 1968-ban kapott egyetemi tanári kinevezést a BME Közlekedésmérnöki Kara Mechanika Tanszékére, utóbb a tanszék vezetője lett. Fő kutatási területe a járművek dinamikája, járműszerkezetek mechanikai analízise, tervezése, könnyűszerkezetek tervezése. Oktató- és kutatómunkája mellett az Ikarus főkonstruktőre, majd műszaki tanácsadója. Az MTA Műszaki Tudományok Osztályának elnökeként, majd az MTA alelnökeként, később a METESZ elnökeként aktívan részt vesz a tudományos közéletben.

Béda Gyula (1931–) gépészmérnök, a BME Műszaki Mechanikai Tanszékének egyetemi tanára (1968-tól), tanszékvezetője (1971–1995) elsősorban a szilárd kontinuumok mechanikájával foglalkozik; szűkebb szakterülete a képlékenységtan dinamikai jelenségeinek vizsgálata, a szilárd testekben kialakuló képlékeny hullám elméleti és kísérleti vizsgálata, a lehetséges konstitutív egyenletek tulajdonságai, a D’Alembert–Lagrange-egyenlet általánosítása és ennek alkalmazása.

Sitkey György (1931–) gépészmérnök, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem egyetemi tanára (1980-tól) a talajművelés mechanikai vizsgálatával, a mezőgazdasági anyagok mechanikai viselkedésének vizsgálatával, a fa forgácsolásának mechanikai analízisével foglalkozik.

Kovács István (1933–) fizikus az ELTE TTK Általános Fizikai Tanszék tanszékvezető professzora. Kutatási területe a szilárd kontinuumok mechanikája, a képlékenységtan, a diszlokációk vizsgálata. A tudományos közéletben mint az MTA Fizikai Bizottságának tagja és az Eötvös Loránd Fizikai Társaság főtitkára vesz részt.

Páczelt István (1939–) gépészmérnök, a Miskolci Egyetem Mechanika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA tagja (r. 1995), elsősorban a rugalmasságtan érintkezési feladatainak numerikus módszerekkel történő vizsgálatával, a végeselemek módszerének a szilárd testek alakváltozási és feszültségi állapotának vizsgálatára való alkalmazásával foglalkozik.

Tarnai Tibor (1943–) mérnök, matematikus előbb építőipari vállalatoknál végzett tervezőmunkákat, majd az Építéstudományi Intézet kutatója, tudományos főmunkatársa (1978-tól), utóbb a BME Tartószerkezetek Mechanikája Tanszékének egyetemi tanára lett. Tudományos eredményeit a mérnöki szerkezetek topológiája, a diszkrét geometria, a kinematikailag határozatlan szerkezetek, a szerkezeti stabilitáselmélet témaköreiben érte el.

Gáspár Zsolt (1944–) építőmérnök, alkalmazott matematikus, az MTA Műszaki Mechanikai Tanszéki Kutatócsoport tudományos munkatársa, főmunkatársa, tanácsadója, majd a BME Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék egyetemi tanára (1991-től) tudományos munkássága során a rúdszerkezetek, kötélhálók mechanikájával, a rugalmas szerkezetek nagy elmozdulásaival és stabilitásvizsgálatával, a katasztrófaelmélet mérnöki alkalmazásaival foglalkozik. A MTA Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Bizottságának elnöke.

Stépán Gábor (1953–) gépészmérnök, a Műszaki Mechanikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára (1995-től) a mechanikai rendszerek mozgás-stabilitásának vizsgálatával, a lineáris és a nem-lineáris rezgőrendszerek analízisével foglalkozik. Vizsgálataiban a bifurkáció-elméletet, a késleltetett differenciálegyenleteket, a káosz-elméletet alkalmazza.