{IV-246.} Automatizálás, elektronika és rádió műsorszórás (1920–1935)

Az 1919 utáni évek gazdasági bizonytalansága és a gyors infláció mind az ipar, mind a szolgáltatás számára nehézséget jelentett. 1922-ben miniszteri döntés született a központok automatizálására. Ennek értelmében 1924-ben a Magyar Posta az EIVRT-vel szerződést kötött 26 ezer vonal összkapacitású automata központ szállítására és egy 400 vonalas interurbán központ létesítésére. Az ipar és a posta szakemberei egyaránt a Western Rotary központot találták a legjobbnak, és ennek specifikációja volt a megrendelés melléklete. A fellendülés hatására 1928-ban az ipar is stabilizálódott. Ennek egy jelentős lépése volt, hogy az EIVRT telefon és távíró főosztályából létrejött a Standard Villamossági Rt. A Standard tulajdonosa a részvénytöbbség megszerzésével az ITT (International Telephone and Telegraph Co.) lett. Kezdetben a Standard az EIVRT telephelyén működött. Ugyanott folytak a rádiós fejlesztések is, amelyek alapját képezték a vevőkészülék-gyártás kialakulásának. A posta fejlődését jellemezte, hogy ebben az időszakban a járműtelep számos feladatot automatizált és a gépjárműállomány az 1919–1920. évi visszaesés után 160 darabról 300-ra növekedett. A városi szállítás környezetbarát megoldása volt a korát megelőző akkumulátoros villamos motoros autó, amely igen kedvező volt a gyakori megállások, indulások és rövid útszakaszok miatt.

A m. kir. posta 4m3-es csomagszállító elektromobilja

A háborút követő nehézségek után sikeres tíz éve volt (1926–1935) a hazai iparnak. A Standard szállította Belgrádnak az automata telefonközpontot, továbbá Bulgáriában és Jugoszláviában számos vivőfrekvenciás rendszert telepített. A román királyi palota központját és az Isztambul–Ankara közötti háromcsatornás rendszert szintén a Standard készítette.

A Telefongyár tovább folytatta a vasúti jelző- és biztosítóberendezések, valamint a Knorr-fékek gyártását. Ezek a termékek közel felét tették ki a Telefongyár forgalmának. A telefonkészülékek, rádiókészülékek és alkatrészek mindössze 31%-kal szerepeltek. Jelentős szerepet kapott a Telefongyár fejlesztésében Mihály Dénes, aki 1919. július 7-én bemutatta Telehor elnevezésű készülékét, amely alapját képezhette volna a képtelefonnak. Mivel a gyár vezetése nem látott üzleti lehetőséget egy ilyen készülék piacra hozatalában, ezért Mihály Dénes kilépett a gyárból és Németországban a Telefunken vállalatnál folytatta kísérleteit.

Nem volt közvetlen kapcsolatban a hazai iparral Tihanyi Kálmán (1897–1947), aki 1926–1928-ban kidolgozta az elektronikus képbontás elvét és ezt kombinálta a képperiódus ideig tartó töltéstárolással. Ezzel megalkotta az ikonoszkópot, (képbontócső tv-felvételhez) megelőzve az amerikai és német feltalálókat. Iparpolitikai okokból azonban az amerikai képcsőgyártók elhallgatták a magyar feltaláló nevét és saját munkatársuk későbbi szabadalmára hivatkozva Zworikynnak tulajdonították az elektronikus képbontást. Nemes Tihamér (1895–1960) a rendelkezésre álló eszközökből minta-összeköttetést létesített. A készüléket 1936-ban a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatta be.

Az Ericsson Magyar Villamossági Rt. terméke volt a tízezer vonalas automata telefonközpont, amelyet Miskolcon telepítettek. Gyártottak még kapcsolástechnikai elemeket: jelfogókat, sorrendkapcsolókat és tápegységeket. Európa-szerte ismert gyártmánya volt a rádió-fejhallgató. Az 1933-ban kezdődött politikai feszültség hatására a svéd anyavállalat igyekezett a veszélyeztetett területekről tőkéjét kivonni. Ennek eredményeképpen az Ericsson gyárat rendeléseivel és teljes személyzetével együtt a Standard vette át. A termékek 1937-től Standard gyártmányként jelentek meg.

A kisvállalkozások 1920 után is tovább éltek. Ezek közül a legjelentősebb a Svéd és társa, {IV-247.} mely jelentős részt vállalt a jelfogók, a számláló-jelfogók és a manuális központok alkatrészeinek gyártásában és felújításában. 1928-ban stabilizálódott a cég tulajdonosi összetétele, melyben Svéd József mellett egyik fia, Svéd Mihály, valamint Brett József, és öccse, Balla Henrik vett részt. Munkájuk eredményeképpen készültek el az első számtárcsás telefonkészülékek, melyeket a régi CB-készülékek átalakításával dolgoztak ki. A távbeszélőközpontok áramforrásait, egyenirányítóit, akkumulátortöltőit Székely Miklós villamossági vállalata szállította. Ez, valamint Bodányi András transzformátor és áramváltó üzeme volt a Konverta gyár elődje. Az 1930-ban alakult üzem lassanként 50 fővel működő gyárrá növekedett. Szvetics Emil a távközlési és rádiótechnikai eszközök vizsgálatához célműszereket tervezett. Műszerei külföldön is sikert arattak. Halála után terveinek megvalósítása Fehér Ferenc elektrotechnikai laboratóriumában folytatódott.

A kábelgyártás a világgazdasági válság és a hazai csekély beruházási lehetőségek következtében 1925-ig alig fejlődött. Az 1926-ban kezdődő távkábelprogram, amelyben a Budapest–Bécs és Budapest–Szeged–Belgrád távkábelek fektetése szerepelt, újabb feladatot adott mind a két kábelgyárnak. Ettől kezdve mind a Felten, mind a Siemens folyamatosan szélesítette kábelválasztékát annak érdekében, hogy mind a helyi, mind a helyközi hálózatban Magyarországon és külföldön sikeresen vehessen részt a versenytárgyalásokon. 1930 környékén azonban veszélyt jelentett, hogy a magyar piacon megjelentek a külföldi gyárak olcsó kábelei. Emiatt csökkent a kapacitáskihasználás, de a kábelgyárak ezt a veszélyt sikeresen elhárították azzal, hogy újabb termékekkel jelentek meg a piacon, például a zománchuzallal, épületen belüli kábelezéshez szükséges egy- és kétérpáras kábelekkel. Így jelentős leépítés nélkül tudták folytatni munkájukat.

A hazai kábelhálózat kiépítésében Lázár Lipótnak kiemelkedő érdemei voltak. Kolozsváry Endre irányításával nagy igyekezettel építette a helyi és a helyközi hálózatot. A méréstechnikai és hibabehatárolási hátteret Gáti Béla, a Posta Kísérleti Állomás igazgatója kezdte fejleszteni. Munkáját Tomits Iván folytatta, aki a kábelek minőségvizsgálatában dolgozott ki új megoldásokat.

Kolozsváry Endre

Nagy ütemben folytatódott a hálózat kiépítése. Megjelentek a vidéki automata központok, Budapest területén egymás után létesítették a 7A1 típusú, rotary elvű központokat. Új telefonkészülékek jelentek meg a manuális központokhoz csatlakozó típusok mellett. 1935-ben kidolgozták az automata központokhoz csatlakozó CB35 típusú készüléket, amelyik 20 évig egyetlen típusként szolgálta a felhasználókat. A készüléket Nemes Tihamér és Békésy György tervezték. Békésy György a számtárcsa kialakításán kívül, a hallgató újszerű megoldásának kidolgozója. A jobb minőségű hallgató kialakítása érdekében vizsgálta a fül és a hallgató kölcsönhatását. Ez volt az a probléma, amely őt végül a Nobel-díjas eredményekig elvezette.

Kombinált készülék 2 állami vonal számára, foglaltságjelzővel, 10 házi vonalváltás gombbal és számtárcsával

Kidolgozták a pénzbedobós készülékeket, amelyek 20 filléres érme bedobása után engedélyezték csak a tárcsázást. A vállalkozások részére alközpontokat telepítettek, amelyekkel gazdaságosan tudták az igényeket kielégíteni. 1936 decemberében 76 400 volt a budapesti távbeszélő-hálózat befogadóképessége, és 63 537 bekapcsolt állomás volt. Egymás után létesítették a budapesti főközpontokat, a Krisztinát 1928, a Terézt és Lipótot 1929-ben, majd ezeket folyamatosan bővítették az 1930-as évek elején. Mellékközpontok létesültek Óbudán, a Sváb-hegyen, Újpesten, Kőbányán, Lágymányoson, Kispesten és Pestszenterzsébeten. A fejlődésre jellemző, hogy az ország összes előfizetőjének száma az 1920. évi kb. 42 ezerről 1935-re 100 ezerre nőtt.

{IV-249.} Az első magyar rádió adó-vevő állomás Csepel-szigeten épült. Ez a rádió adó-vevő berendezés távírókapcsolatot létesített 1915-ben Konstantinápollyal, majd Barcelonával. Az igazán gyors fejlődés akkor indult meg, amikor Paksay Bernát műszaki tanácsos javaslatai alapján a Telefunken már elektroncsöves berendezéseket szállított, amelyek segítségével 1921-től rádiótávíró-összeköttetés létesült Németországgal, Angliával, Franciaországgal, Olaszországgal és Spanyolországgal. Rövidhullámú adók épültek Székesfehérvárott és Tárnokon, melyekkel már tengerentúli kapcsolatokat is tudtak létesíteni. A Magyar Távirati Iroda mind adási, mind vételi célokra használta a rádiótáviratozást. A polgári repülésnek is jó szolgálatot tettek az adók.

A műsorszórás kialakításában is nagy szerepe volt Paksay Bernátnak. 1925-ben megindult a kísérleti rádióadás, melynek megvalósításában a Posta Kísérleti Állomás mérnökei is részt vettek. A munka irányítója Magyari Endre volt. A rádió-előfizetők száma kezdetben lassan emelkedett és 1927-ben még nem érte el a 80 ezret. A minőség javulásával és a műsorválaszték növekedésével 1932-re 340 ezer volt a rádió-előfizetők létszáma.