{IV-261.} Új technikák és az embargó (1985–1990)

A hazai fejlesztés nem tudott lépést tartani a világ élvonalával. Ezért az 1980-as évek első felében felmerült, hogy az 1968 évi licencvásárláshoz hasonlóan újabb korszerűsítésre van szükség. A BHG-nak be kellett volna vezetnie a tároltprogram-vezérlésű, időosztásos, digitális központokat. A Telefongyárban a PCM rendszereket szerették volna bővíteni 140 és 560 Mbit/s-os sebességig, a vezeték nélküli területen pedig felmerült a mobil távközlés kérdése. Mindezek mellett szükség volt a fénytechnika honosítására is, amelyet licenccel, vagy eszközvásárlással kellett volna elindítani. A nyilvántartások számítógépesítése is napirendre került, amelyben a telefonkönyv és a tudakozó működését is számítógépes háttérrel akarták megoldani. Az 1983-ban megindult tárgyalások nem hoztak eredményt. 1984-ben a NATO tagállamai és a gazdaságilag vezető országok kiviteli tilalmat hoztak, eszerint a legkorszerűbb technológiákat és az ezeket tartalmazó berendezéseket nem exportálhatták a Szovjetunióba és a szocialista országokba. Ez a döntés lehetetlenné tette a korábbi elképzeléseknek megfelelő technológiaváltást.

A helyközi távbeszélő gerinchálózat 1985-ben

A probléma megoldására az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság bizottságokat szervezett. Csurgay Árpád koordinálásával lehetőségeket kerestek az embargó okozta problémák áthidalására. A munkákban részt vevő szakértők ezzel párhuzamosan terveket dolgoztak ki az új technológiák fogadására. Átfogó munkát készítettek a távközlés és számítástechnika konvergenciájáról, amely a mikroprocesszorral vezérelt átvitel, üzemfenntartás és műsorszórás lehetőségeit tekintette át.

Ezzel párhuzamosan néhány postai szakértő tárgyalásokat kezdett a kanadai Bell Nortel céggel és az ezek leányvállalataként létrejött Austria Telecommal, hogy előkészítsék a digitális központok magyarországi telepítését. Orova József és Bölcskei Imre irányításával 1988-ban elkezdődött a szombathelyi, soproni és székesfehérvári helyi központ építése. 1989-ben először a szombathelyi, majd a soproni központot helyezték üzembe. Ezzel az áttöréssel megindult a digitális tároltprogram-vezérlésű kapcsolástechnika terjedése.

A gyárak mindent elkövettek, hogy behozott mintapéldányok tanulmányozásával felkészüljenek az új technológiák elterjesztésére. A TÁKI-ban Molnár Pál közreműködésével a korábban PCM technikára szakosodott csapat (Paksy, Tatay, Hutter, Simon) időosztásos kisközpontokat fejlesztett. A TKI, a KFKI és a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) mikrohullámú szakemberei a műholdas technológiákat dolgozták ki. Ennek során elkészült műszerek nemzetközi elismerést váltottak ki. A számítástechnikai gyárak (Videoton, EMG) és a BME Műszer- és Méréstechnikai Tanszéke (Schnell László, Selényi Endre, Péceli Gábor) vezérlési, üzemeltetési és fenntartási célú gépeket és rendszereket fejlesztett, amelyekkel távközlési feladatokat is el lehetett látni.

A kutatók és a mérnökök, a gyárak és az egyetemek egyaránt arra készültek, hogy szakmailag megalapozzák a következő évek technológiaváltását, előkészítsék a számítástechnikán alapuló új berendezések átvételét és üzemeltetését, megismerkedjenek a fotonikával, a fényhullám technológiájával. A mobil területen szakmai viták folytak az analóg, vagy digitális rendszerek bevezetéséről. A mobil távközlés előkészületei során a BME (Szekeres Béla) és a TKI olyan kísérleteket végzett, amely a rendszer kiválasztásához adott szakmai támpontot. A mobil távközlés hátterét a Budapesti Rádiótechnikai Gyár szolgáltatta, ahol már hagyománya volt a fegyveres testületek részére gyártott mobil eszközöknek. A fejlesztés vezetője, Havas György megkezdte a polgári sávban működő eszközök kidolgozását. A rendelkezésre álló technológia {IV-263.} azonban nem volt elegendő a világszínvonalú eszközök gyártásához. Pap László (BME) a Finommechanikai Vállalattal együttműködve nagyon korán a kódosztásos technika katonai és polgári alkalmazásait dolgozta ki. Bakonyi Péter és Csaba László a Számítástechnikai és Automatikai Kutató Intézetben (SZTAKI) kidolgozták a csomagkapcsolt adatátviteli hálózatot, amely az egyetemek, klinikák, közgyűjtemények és akadémiai intézetek között hozott létre kapcsolatot. Ez az I2F-nek nevezett hálózat az Internet európai előfutára volt.