| Napjaink távközlése (1991–1999) | TARTALOM | A Híradástechnikai Tudományos Egyesület |
FEJEZETEK
Az itt szereplő könyvek általában 1960 után jelentek meg, ugyanis korábban a távközlési berendezések kereskedelmi, tömeggyártott alkatrészekből készültek. A 20. század utolsó harmadában a mikroelektronika lehetővé tette, hogy a speciális távközlési feladatok alkatrész szinten integrált áramkörökben, processzorokban valósuljanak meg.
Almássy György: Híradástechnikai mechanikai szerkezetek (1963, 1967, 1972); Ambrózy András: Analóg integrált áramkörök (1972); Integrált áramkörök tervezése (1989); Budai Lajos: Alkatrészek tervezése (1964); Egyedy–Willoner: A híradástechnika elektromos szűrőláncai (1952); Fazekas Kálmán: Méréstechnika; Ferenczy Pál: Erősítők (1969); Gál József: Integrált áramkörök tervezése (1989); Géher Károly: Lineáris hálózatok (1972, 1979); Hazman István: Elektronikai berendezések tervezése (1987); Félvezető eszközök és alkatrészek (1966); Henyei Zoltán: Nagypólus elvi szűrőtervezés (1994); Herendi–Tarnay: Hálózat analízis; Herpy M.: Analóg integrált áramkörök (1974); Istvánffy Edvin: A híradástechnika anyagai (1953); Kocsis Miklós: Impulzus technika (1966); Tranzisztor technika (1970); Komarik József: Áramkörtechnika, Koralewsky Vilmos: Logikai kapcsolástan; Lendvai Ödön: Félvezető lézerek (1985); Mojzes Imre: GaAs alapú monolit mikrohullámú integrált áramkörök (1988) Mojzes Imre: Mikroelektronika és elektronikai technológia (1995); Mojzes Imre–Pődör B.: Új anyagok és új szerkezetek a mikrohullámú félvezető eszközökben (1993); Mojzes Imre–Pödör B.: Új anyagok és új szerkezetek (1994); Novák István: Erősítőtechnika (1952); Radványi László: Elektromos szűrők és kiegyenlítők elmélete (1953).
A mikrohullámú berendezések és összeköttetések tervezése számos új problémát vetett fel. Ennek kutatása mind a Távközlési Kutató Intézetben, mind a BME-n számos új megoldást eredményezett. A felsorolásban általános elméleti kérdésektől, az áramkörökön és a berendezéseken keresztül, az összeköttetések tervezéséig minden témakör szerepel.
Almássy György: Mikrohullámú kézikönyv (1973); Mikrohullámú tápvonal elemek és üregrezonátorok szerkesztése (1967); Mikrohullámú berendezések tervezése (1985); Mikrohullámú konstrukció és technológia (1966, 1976); Mikrohullámú műszerek (1965); Mikrohullámú mérőműszerek és mérések (1961); Baranyi András: Középfrekvenciás erősítők (1968); Mikróhullámú vivőfrekvenciás erősítők (1968); Bognár–Hegyi–Oláh: Mikrohullámú technika (1979); Bozsoki–Frigyes–Szokolay: Mikrohullámú átviteltechnika (1965, 1967); Csurgay Árpád: Mikrohullámú passzív hálózatok (1972); Ferencz Csaba: Elektromágneses hullámterjedés (1966); Frigyes–Szabó–Ványai: Digitális mikrohullámú átviteltechnika (1980); Istvánffy E.–Bozsoky I.: Mikrohullámú technika (1961); Istvánffy Edvin: Tápvonalak és antennák (1963, 1967); Jachimovits László: Mikrohullámú passzív áramkörök (1973, 1988) Tápvonalak és antennák (1972); Kántor–Bali–Stefler: Mikrohullámú analóg hírközlés (1983); Kása István: Mikrohullámú integrált áramkörök (1978); Kenderessy Miklós: Különleges mikrohullámú vevőberendezések (1994); URH és mikrohullámú iránycsatoló, 1964.
A távközlés területén az egyik legjelentősebb feladat az összeköttetések létrehozása. A vezetékes alapáramkörök kezdetben a légvezetékek, majd a szimmetrikus kábelek. Az évszázad második felében megjelennek a koaxiális kábelek és az utolsó {IV-267.} negyedben meghatározóak a fényvezetős összeköttetések.
Borsos Károly: Kábelépítés (1955); Borsos Károly–Megyeri: Távkábelek és erősítő állomások tervezése (1957); Brebovszky Jenő: Vivőfrekvenciás légvezetékes áramkörök építése (1954); Cebe: Fénytávközlés, (1990); Czappán Szilárd: Hálózatépítés (1952, 1957); Czappán Szilárd: Földfeletti távközlési hálózatépítés (1955) Dedek Lajos: Kábeltechnika: építés, tervezés (1955, 1956); Dérszegi M.–Dölle A.: Vezetékes távbeszélő áramkörök létesítése (1952); Gránásy S.–Halász L.: Koaxiális kábelek (1970); Távkábelek kiegyenlítése (1968, 1977); Távközlési vezetékhálózatok (1976); Horváth János: Optika. Elektromágneses fényelmélet (1966); Lajtha–Szép: Fénytávközlő rendszerek és elemeik (1987); Mojzes Imre–Kökényesi S.: Fotonikai anyagok és eszközök (1997); Novák–Gránásy: Kábelek és légvezetékek (1969); Soós Zoltán: Kábelépítés és szerelés (1967).
A nagytávolságú összeköttetések és a kontinens nagyságú terület lefedése a 20. század utolsó harmadában igen népszerű lett, s ez a szakma irodalmában is jelentkezik.
Bali–Bőti–Kántor: Műholdas műsorszórás (1984); Egri–Hegyi–Villányi: Űrtávközlés (1974); Kántor Csaba: Interszputnyik kézikönyv (1990); Kántor–Bali–Stefler: Műholdas műsorszórás.
A távíró technika alapjai már a 19. században megszülettek. Számos szakmai újdonság csak a 20. század második felében jelent meg. Így a távírótechnikának, a kapcsolt távíróhálózatoknak és az ehhez kapcsolódó adatátviteli rendszereknek jelentős irodalmuk van.
Bakos E.–Csereklyei P.–Hollósi K.: Távírótechnika (1953, 1957); Feczkó I.–Gál M.: Távírótechnikai mérések (1969); Gordos Géza: Adatátvitel (1967); Horváth–Gordos–Varga: Adatátvitel (1967); Lajkó Sándor–Váraljai Vilmos: Távírótechnika (1955).
A műsorszórás kezdetben a telefonhírmondó volt, azonban ez az előző század technikája. A 20. században a rádió, majd később a televízió szinte minden lakásban megjelent. A szakirodalom az adás- és stúdiótechnikára, a vevőkészülékekre vonatkozik.
Barta István: Akusztikai kiegyenlítők (1954); Rádió vételtechnika (1955); Rádiókészülékek és erősítők (1963); Babits Viktor: Távolbalátás technikája (1947); Békésy György: Experiments in hearing (1960); Élő Péter: Televízió műsorszórás; Ferenczy Pál: Televízió áramkörök (1956); Vevőkészülékek (1968); Videó és hangrendszerek (1986); Heckenast Gábor: Stúdiók világa (1994); Horváth Lajos: A televízió technikája (1963); Kádár Géza: Rádió és televízió vevőkészülékek (1961, 1964, 1967, 1970, 1972, 1976, 1984); Rádiótechnika (1963); Vevőkészülékek kapcsolása (1963, 1969); Kodolányi Gyula: Rádióhullámok terjedése (1953, 1954); Rádió technika (1953); Magyari Endre: Rádió alkatrészek értékelése (1948); Rádió méréstechnika (1947); Molnár–Horváth: Általános rádiótechnika (1953, 1954); Molnár János: Távolbalátás (1952); Nozdroviczky: TV-zsebkönyv, TV-antennák, TV-tanácsadó (1960–1975); Sárközy Géza: Rádióadó berendezések (1954); Rövidhullámú technika (1952); Tarnóczy Tamás: Teremakusztika I. (1986); Valkó I. Péter: Az elektroakusztika alapjai (1963).
A digitális technika alapjait 1938-ban szabadalmaztatták. Gyakorlati elterjedése csak a 20. század második felében kezdődött el. A digitális technika, a PCM technika, a digitális központok és hálózatok ma már általános elemei a hálózatnak.
Álló Géza: Digitális képfeldolgozás (1989); Cebe László: PCM hírközlés (1982); Gordos {IV-268.} Géza: Digitális beszéd; Gordos Géza–Takács: Digitális beszédfeldolgozás (1983); Lajkó Sándor: PCM (1966); Lajkó–Lajtha: PCM a távközlésben (1978); Molnár Pál: Digitális távközlő hálózatok (1987); Rurálrendszerek (1968); Olaszy Gábor: Elektronikus beszéd előállítás (1989); Paksy–Blum: Vezetékes PCM ismétlőláncok (1975); Simonyi Ernő: Digitális szűrők (1984); Tarnayné Bártfai Éva: Időmultiplex átviteli rendszerek (1976).
A berendezéstechnika fejlődése az egész 20. században megkövetelte, hogy legyenek új ismeretterjesztő, szakmai és tudományos könyvek. Ezek mind az átviteli berendezések tervezésére, fejlesztésére, mind a kapcsolástechnikai eszközökre kiterjedtek. A berendezéstechnika sok esetben lefedte a digitális áramkörök tervezését is. Berendezéstechnika magában foglalja a távközlés megvalósításának két leggyakrabban használt elemét. Az átviteltechnikai berendezéseket, melyek lehetővé teszik az átviteli utak jobb kihasználását, az áthidalandó távolságok megnövelését és az átviteli minőség előírt szinten tartását. A kapcsolástechnikai berendezések teszik lehetővé, hogy megfelelő vezérlőrendszer segítségével (számok vagy címek) a kívánt kapcsolat felépülhessen.
Barna József: Távbeszélő technika (1987); Cebe László: Átviteltechnika (1991); Egyedy Andor Szimmetrikus kábel és berendezés (1952); Sokcsatornás rendszer (1954); Egyedy–Megyer: Vivőáramú technika (1952, 1954); Frischman Gábor: Elektronikus alközpontok (1985); Gál István: Elektromos központok (1965); Izsák Miklós: Vezetékes távközlő berendezések (1967); Hangfrekvenciás áramkörök stabilitása (1953); Koczka László: Távbeszélő technika. Helyi távbeszélő központok (1947, 1955); Helyközi távbeszélő központok (1947); Távbeszélőgép és kapcsolástan (1935, 1940); Koczka László–Flanek–Tamási: Távbeszélő gépelemek (1930, 1935); Kozma László: Távbeszélő technika (1965); Kozma–Frajka: Távbeszélő technika (1966); Lorényi Gyula: Automata gép és kapcsolástan (1955); Távbeszélő technika (1958, 1961); Molnár Pál: Crossbar rendszerek (1963); Nemecsek Ferenc: Elektrotechnika (1952); Novák István: Átviteltechnika (1970); Novák István: Elektrotechnika (1956); Novák–Váraljai: Átviteltechnika (1964); Pál–Balogh: Átviteltechnika (1966); Rácz János: Átviteltechnika (1962); Távbeszélő technika (1987).
Ide sorolhatjuk azokat a könyvek, amelyek hírközléselmélettel, információelmélettel foglalkoznak. Ugyanebben a csoportban jelennek meg a hálózattervezési alapokat leíró könyvek, beleértve a kapcsolódó gazdasági számításokat és szervezési kérdéseket is.
Csibi Sándor: Információ közlés és feldolgozás (1986); Dallos Gy.–Szabó Cs.: Hírközlő csatornák véletlen hozzáféréses módszerei (1984); Ferenczy Pál: Hírközléselmélet (1972, 1974); Fodor György: Hálózatok és rendszerek (1994); Gál József: A híradástechnika alapjai (1962); Gordos Géza: A hírközlésrendszer elmélete (1969); Izsák Miklós: Híradástechnikai kislexikon (1976); Távközlés-technikai kézkönyv (1966); Koczka–Flanek: Híradástechnika (1959); Kodolányi Gyula: Rádió navigáció (1950); Kolozsváry Endre: Távbeszélő díjszabás (1910); Lajtha György: Rendszertechnika (1969); Távközlő-hálózatok elmélete és tervezése (1971); Linder T.–Lugosi G.: Bevezetés az információelméletbe (1990); Lorényi–Nádor: Távbeszélőtechnika (1958, 1961); Magyari Endre: Grafikus számítások a híradástechnikában (1966); Nádor Lajos: Távközlési ismeretek (1962); Nádor–Ocskay: Távválasztás (1954); Ocskay Szilárd: Gépi kapcsolású távbeszélő központok méretezése (1954, 1955); Ocskay–Soós: {IV-269.} Csillagrendszerű helyközi hálózat (1953); Olaszy Gábor: Elektronikus beszéd előállítás (1989); Sallai Gyula: Hálózatok szolgáltatások. A hálózattervezés gazdasági számításai (1979); Távközlő hálózatok forgalmi tervezése (1980); Simonyi K.: Elméleti villamosságtan (1967); Tomits Iván: Csillapítás fogalmak (1953).
A mérőeszközök fejlesztése, mérési módszerek kidolgozása, a minőségi paraméterek (mint például érthetőség, csillapítás, torzítás, zaj) határértékeinek meghatározása mind olyan háttérfeladatok, amelyek a kifogástalan, hosszú éveken keresztül történő működéshez szükségesek. Ezért a megbízhatósági és használhatósági témakör is ebben a fejezetben van.
Ambrózy A.: Electronic Noise (1982); Ambrózy–Jávor: Mérésadatok kiértékelése; Arató–Stander: Számítógépek és alkalmazásuk (1985); Csepregi–Horváth: Oszcilloszkópok (1968, 1976); Elektronikai méréstechnika (1979); Csoboth R. Ödön: Áramellátó berendezések (1952); Czeiner A.–Nándorfiné: Használhatóság a távközlésben (1993); Dallos András: Bevezetés a híradástechnikai mérésekbe (1955); Farkas György: Méréstechnika; Felsővályi János: Átviteltechnikai mérések (1948, 1953); Gaál József: Elektronikus áramkörök statisztikus analízise és szintézis (1987); Garai László: Híradástechnikai laboratórium gyakorlata (1991); Korda Tibor: Távközlés-technikai mérések (1967).
Az utolsó 15 év legnépszerűbb területe. Az elektronika, a hullámterjedés, a számítástechnika elméleti eredményeinek alkalmazásával olyan eszközöket sikerült előállítani, melyek mérete lehetővé teszi a hordozhatóságot, a beszédkompresszió pedig a sávszélesség jó kihasználását. Elterjedése minden várakozást felülmúlt.
Ökrös Tiborné: URH rádiótelefon berendezés és rendszerek; Ökrösné–Dárdai: URH rádiótelefon (1990).
A távközlési szolgáltatás zavartalanságát az üzemvitel biztosítja. Ide tartozik az áramellátás, a fenntartás megszervezése, a hibabehatárolás és az előfizetők kényelmét szolgáló kódolás és ellenőrzés. Ezen a területen számos utasítás jelent meg. A jövő számára is iránymutató könyvek azonban csak korlátolt számban találhatók a könyvtárakban.
Győrfi L.–Vajda I.: A hibajavító kódolás és a nyilvános kulcsú titkosítás elemei (1991); Horváth P.–Sors L.: Kémiai áramforrások és alkalmazásaik (1978); Lajtha György: Postamérnöki szolgálat (1991); Lajtha–Günther: Távközlésről felhasználóknak (1993).
A sokszolgáltatós távközlési piac és a műsorszóró adók megnövekedett száma szükségessé tette, hogy az együttműködést egy független szervezet szabályozza. Így jött létre a HIF (Hírközlési Főfelügyelet), amely a szolgáltatási engedélyeket kiadja és az együttműködési irányelveket megfogalmazza. Feladata ezenkívül, hogy a szűkös természeti kincsek felhasználása felett őrködjön. Ezek között első helyen áll a frekvencia, amelynek használatát szakmai megfontolások alapján engedélyezi és osztja ki a Felügyelet. A hívószámok és az Internet címek kérdésében szintén koordinációra van szükség, amelyet csak a szolgáltatóktól és a felhasználóktól független szervezet tud elvégezni. Ugyancsak ügyelni kell arra, hogy a nyomvonalak, területek felhasználása, valamint a mobilcélra szükséges antennák telepítése környezetvédelmi, egészségvédelmi és gazdasági szempontoknak egyaránt eleget tegyen. A HIF munkáját társadalmi szervezetek támogatják. A TMMB (Távközlési Mérnöki Minősítő Bizottság, első elnöke hat évig Géher Károly) a rendeletek, szabályok és határozatok műszaki helyességét és a korábbiakkal {IV-270.} való összhangját vizsgálja. A TÉF (Társadalmi Érdekegyeztető Fórum) a különböző szolgáltatók közötti vitás kérdések, valamint a felhasználók és a szolgáltatók közötti problémák megoldására jött létre.
| Napjaink távközlése (1991–1999) | TARTALOM | A Híradástechnikai Tudományos Egyesület |