Magyar Földrajzi Társaság (MFT)

A társaságot 1872-ben 11 tudós alapította (Hunfalvy János, Vámbéry Ármin, Berecz Antal, Bielitz Albert, Gönczy Pál, Reitz Frigyes, Szabó József, Szily Kálmán, Tóth Ágoston, Xantus János és Déchy Mór). A világ legrégibb geográfiai szervezetei, illetve hazai tudományos társaságai közé tartozik. Célja a földrajzi ismeretek széles körű terjesztésével érdeklődést kelteni a geográfia iránt, előmozdítva ezzel hazánk földrajzi viszonyainak kutatását és mélyreható megismertetését. Tisztségviselői (elnökök, alelnökök, főtitkárok) mindig élenjáró geográfusaink (akadémikusok, egyetemi tanárok, kutatóprofesszorok) köréből kerültek ki, így a társaság fennállása óta kiemelkedő szerepet játszik a földrajz tudományos tevékenységének koordinálásában.

Gönczy Pál

Az MFT első elnöke Hunfalvy János (1872–1888), főtitkára Berecz Antal volt (1872–1904). Hunfalvy kezdeményezésére 1873-ban látott napvilágot a társaság folyóiratának, a Földrajzi Közleményeknek első száma. Az MFT adta ki 1901–1943 között a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára c. sorozat 67 művét, valamint Az osztrák–magyar monarchia írásban és képben (1887–1901) 21 kötetét. Az elnöki székben Vámbéryt (1889–1890) követő Lóczy Lajos első elnöksége (1891–1892) alatt előtérbe került a hazai föld tudományos igényű vizsgálata, s megindult a híres Balaton-kutatási program. Erődi-Harrach Béla elnöksége idején (1893–1904) készült el a társaság nagy atlasza, s az MFT mind sokoldalúbb kapcsolatba került neves külföldi geográfusokkal. A kezdeti, 300 fős taglétszám 1900-ra megduplázódott. Az MFT tagjai mind több külföldi nemzetközi tudományos összejövetelen vettek részt és nálunk is egyre több külföldi geográfus tartott előadást.

Vámbéry Ármin

Lóczy második elnöki tiszte (1905–1913), illetve Cholnoky Jenő főtitkársága idején (1905–1911) az MFT tevékenysége tovább élénkült, taglétszáma az időszak végére elérte az 1600-at. 1907-től rendszeressé váltak a vándorgyűlések, 1912-ben gr. Teleki Pál (főtitkár 1911–1922 között) javaslatára megalakult a társaság Gazdaságföldrajzi Szakosztálya.

Az MFT-t Cholnoky elnöksége idején (1914–1945) a magas szintű kutatómunka ellenére nemzetközi elszigetelődés (Trianon következményeként), anyagi nehézségek és a kutatási programok szűkülése, ugyanakkor az ismeretterjesztés és a geográfiával rokon tudományokkal való kapcsolatok bővülése jellemezte. 1929-ben megjelent A Földgömb c. népszerű folyóirat. Eredményeként a társaság 700 fő alatti taglétszáma 1930-ban 2100 fölé, 1931-ben az előfizetőkkel együtt (akik automatikusan a társaság tagjai lettek) 8500-ra emelkedett. 1933-ban az MFT Magyar Etiópiai Expedíciójának szervezője Benda László geológus volt. 1934-re a tudományos kapcsolatok is feléledtek; 1913 után újra volt magyar képviselet a Nemzetközi Földrajzi Unió (NFU) kongresszusán Varsóban. Az MFT taglétszáma a háborús helyzet miatt 1940-re 2000 fő alá esett vissza. Az 1940-es években mélypontra került a társasági élet a tudományos munka feltételei és a nemzetközi kapcsolatok terén is.

A II. világháború után Mendöl Tibor elnöksége (1945–1949), illetve Pécsi Albert főtitkársága végén a társaságot az új politikai rendszer feloszlatta, s csak 1952-ben alakult újjá. Élére ekkor Bulla Béla akadémikust választották, a főtitkár Koch Ferenc {IV-366.} lett (1952–1959). Útjára indult a Földrajzi Közlemények új folyama, s megkezdődött a szakosztályok szervezése. Az elnöki széket 1956-ban Kádár László foglalta el (1962-ig) és az NFU Rio de Janeiro-i kongresszusán hazánkat felvették az unió tagjainak sorába. 1959-ben, Pécsi Márton főtitkárrá választása után, megalakult az NFU Magyar Nemzeti Bizottsága, szervezeti formában is jelezve nemzetközi kapcsolataink újjáéledését. 1960-ban az MFT 9 szakosztállyal – Természetföldrajzi, Gazdaságföldrajzi, Oktatásmódszertani, Természetjáró (1962-től Hegymászó), Térképészeti, Szegedi, Miskolci, Dél-dunántúli (Pécs) és Tiszántúli Osztály (Debrecen) – rendelkezett, élükön olyan tudósokkal, mint pl. Bulla Béla, Koch Ferenc, Kádár László, Radó Sándor, Szabó Pál Zoltán és Láng Sándor.

Az MFT elnöke 1962-től Szabó Pál Zoltán, majd 1965-től ismét Kádár László. Főtitkárok: Simon László (1962–1968), Sárfalvi Béla (1968–1973). Gyorsan nőtt a társasági tagok tudományos publikációinak száma. 1970-ben Magyarországon látott napvilágot a világ egyetlen orvosföldrajzi folyóirata, a Geographia Medica, majd megalakult a társaság Orvosföldrajzi Szakosztálya. 1973–1981 között Radó Sándor állt az MFT élén, Somogyi Sándor főtitkárral. Elnöksége idején a társaság vidéki szakosztályainak száma tovább bővült a Körös-vidéki (Békéscsaba), majd a Kisalföldi (Győr) és a Közép-dunántúli Osztállyal (Veszprém). Több vidéki osztálynál rendszeressé váltak a Földrajzos Hetek, illetve Napok rendezvényei. Egyre nagyobb szerepet vállaltak az MFT tagjai a tudományos ismeretterjesztésben és egyéb földtudományi szakmai társaságok munkájában. 1981–1989 között Pécsi Márton akadémikus volt a társaság elnöke, Füsi Lajos térképész a főtitkára. Az MFT-nek Bora Gyula elnöksége, illetve Gábris Gyula főtitkársága (1989–1993) alatt mind több anyagi nehézséggel kellett szembesülnie. Ekkor az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) földrajzi tananyagával kapcsolatos teendők és a geográfus-utánpótlás kérdései kerültek tevékenységének középpontjába. Az 1990-es évek elején 17 szakosztállyal működött, a Mátravidéki (Eger), a Nyírségi (Nyíregyháza) és a Nyugat-magyarországi Osztály (Szombathely) megalakulásával. 1993-tól Marosi Sándor akadémikus a társaság elnöke, főtitkára Nemerkényi Antal. Vezetésükkel készül az immár egy határon túli, Székelyföldi Osztállyal (Székelyudvarhely) is rendelkező, 1300 fős taglétszámú MFT a 21. század tudományos kihívásaira.

Az MFT-nek megalakulása óta összesen 44 al-, illetve társelnöke, 85 belföldi és 90 külföldi tiszteleti tagja volt. Kitüntetései közül a Lóczy Lajos-érmet (alapítva: 1922) a hazai geográfusok közül 28-an, a külföldiek közül 20-an kapták meg. A Kőrösi Csoma Sándor-emlékérem (alapítva: 1967) 15 kitüntetettje közül 9 külföldi földrajztudós. Az 1991-ben először adományozott Teleki Sámuel-érem 17 kitüntetettje között található az 1987–1988. évi II. Magyar Tudományos Afrika-expedíció 11 tagja. Az 1991-ben alapított Pro Geographia oklevelet évente öt kiemelkedő szervezeti-szakmai munkát végző földrajzosnak ítélik oda.