Magyarország megszállása

A katonai megoldást ismét előtérbe helyező szovjet vezetők – Mikojan és Szuszlov – az SZKP Központi bizottságának október 30-án javasolták, hogy Konyev marsall – a Varsói Szerződés keretében egyesített fegyveres erők főparancsnoka – haladéktalanul utazzon Magyarországra. Javaslatuk egyik indoka az volt, „hogy a magyar tisztek és tábornokok viszonya a szovjet tisztekhez az utóbbi időben megromlott, nincs meg a bizalom, ami korábban megvolt. Előfordulhat, hogy a felkelő ellen bevetendő magyar egységek átállnak a felkelőkhöz, és akkor ismét a szovjet csapatok hadműveleteire lesz szükség”.

Páncélosok a Margit hídon

Köztársaság tér, 1956. október 30.

Már október 30-án megkezdődtek az új hadművelete előkészületei, melynek keretében a 31. légideszant gárdahadosztály 114. és 381. ejtőernyős-deszant ezredeinek alegységei repülőgépekkel leszálltak a veszprémi repülőtéren.

Ugyanezen a napon Mamszurov altábornagy, a 38. összfegyvernemi hadsereg – amelynek alakulatai Magyarország keleti részén voltak összpontosítva – parancsnoka parancsot kapott a „Forgószél” fedőnevű támadó hadművelet előkészítésére.

Október 31-én a harkovi 35. gépesített gárdahadosztály is utasítást kapott a bevagonírozásra és Magyarországra indulásra.

A fővárosból kivont Különleges Hadtest törzse a – Budapesttől 15 km-re – Tökölön lévő repülőtérre települt, ahol egy szovjet repülőegység állomásozott. A szovjet csapatok Budapest határától 15–20 km-re összpontosítási körletet foglaltak el, ahol a harci technikát és fegyverzetet karbantartották, a személyi állományt, a lőszert, üzemanyagot és az élelmiszer-készleteket kiegészítették.

Eközben a csapatmozgások egy percig sem szüneteltek. November 1-jére virradó éjjel a Kárpáti Katonai Körzet állományába tartozó 31. harckocsihadosztály is átlépte a szovjet–magyar határt, majd a Babadzsanjan altábornagy vezette 8. gépesített hadsereg – amelynek erői ekkor Magyarország keleti részén, elsősorban Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Gyöngyös környékén tartózkodtak – is megkezdte a hadműveletek előkészítését. A hadsereg alárendeltségébe került a 70. lövész- és a 35. gépesített gárdahadosztály.

Szovjet–magyar tárgyalások a parlamentben. Malinyin vezérezredes és Maléter Pál honvédelmi miniszter. 1956. november 2.

A 177. bombázóhadosztály november 1-je és 3-a között több, mint 600 katonatiszt családját szállította Magyarországról a Szovjetunió területére. November 4-én evakuálták a szovjet hadikórházak betegeit is. November 2-án Konyev marsall a hadseregek és a hadtest parancsnokaival közölte, hogy a Varsói Szerződés országainak legfelső politikai vezetése döntést hozott a Magyarország részére nyújtandó katonai „segítségről”. Az „ellenforradalmi erők szétzúzásának” feladatát a szovjet csapatokra bízták. Ezen belül a Különleges Hadtest feladataként a Budapesten ellenálló fegyveres erők szétverését és a Magyar Néphadsereg egységeinek a lefegyverzését határozta meg. A 38. összfegyvernemi hadsereg a Dunántúlon, a 8. gépesített hadsereg pedig az ország keleti részében kapott hasonló tartalmú feladatot. A hadművelet megkezdéséhez a készenlétet november 3-án estig kellett elérni és a „Forgószél” hadművelet végrehajtását a „Mennydörgés–444” („Grom–444”) jelszó elhangzását követően kellett megkezdeni. A Különleges Hadtest, és a 8. gépesített hadsereg, valamint a 38. összfegyvernemi hadsereg – mintegy 60 ezer fős {I-423.} létszámmal – készen állt a „Forgószél” fedőnevű hadművelet végrehajtására.

A „Forgószél” hadművelet megkezdése előtt a szovjet katonai parancsnokság a várost védő felkelő- és katonai erők megtévesztésére felhasználta a magyar kormány Tökölön letartóztatott (Erdei Ferenc, Maléter Pál, Kovács István, Szücs Miklós) tárgyalóküldöttségtől elvett rádióállomást, melyen keresztül a KGB fogságába került Maléter Pál honvédelmi miniszter nevében – táviratban – a Magyar Néphadsereg alakulatainak parancsot adtak arra, hogy ne lőjenek a Budapestre visszatérő szovjet erőkre.

Ebben az időben a szovjet gépesített-, harckocsi és lövészhadosztályok tankjai, önjáró lövegei, gépkocsioszlopai besorolva, harc előtti alakzatban várták a „Mennydörgés–444” jelszó elhangzását, amely november 4-én moszkvai idő szerint 6, magyar idő szerint 4 órakor bekövetkezett, és ezzel a „Forgószél” fedőnevű hadművelet végrehajtása megkezdődött. A parancsban meghatározott objektumok elfoglalására kijelölt osztagok és a Különleges hadtest kötelékébe tartozó hadosztályok főerői – a főváros környékén települt felkelő erők egy részének ellenállását leküzdve – Budapestre 5 órakor különböző irányokból betörtek. Babadzsán és Mamszurov tábornok hadseregei megkezdték az ország megszállását.

A Forradalmi Munkás Paraszt Kormány nevében visszahívott szovjet csapatok tisztjei. Budapest, 1956. november 4.

A magyar honvédség erői Budapesten, a Juta-dombnál fejtettek ki szervezett ellenállást. Az esztergomi 51. légvédelmi tüzérosztály alárendeltségébe tartozó két könnyű- és egy közepes lövegraj, valamint egy honi légvédelmi tüzérüteg november 4-én 10 órakor tüzet nyitott egy szovjet katonai menetoszlopra. Két harckocsit és egy személygépkocsit kilőttek. A szovjet katonák és a teherautókon lévő ávéhás tisztek közül több mint tízen megsebesültek és 13-an életüket vesztették. A többiek elmenekültek. Délután ugyanezek a lövegek már más helyről nyitottak tüzet. Ekkor egy oldalkocsis motorkerékpárt lőttek ki. Az egyik szovjet harckocsi üzemanyag-tartályát is találat érte, de a kigyulladt harckocsi el tudott menekülni.

Budapest más részében – Kőbányán – egy másik légvédelmi alakulat lövegei nyitottak tüzet a közeledő szovjet harckocsikra. Négy harckocsiból egyet kilőttek, három kigyulladt és visszavonult. November 8-ig több alkalommal folytattak tűzharcot a szovjet harckocsikkal, de rálőttek egy helikopterre is. Vidéken a záhonyi 19. honi légvédelmi tüzérosztály fegyvertelenül gyülekező katonáira a laktanyát körülzáró szovjet harckocsik tüzet nyitottak. Öt fő meghalt, nyolc fő megsérült, 60 katonát elfogtak és a Szovjetunióba szállítottak. Újabb honvédalakulatok foglaltak védőállást helyőrségükben, így Nagyatádon, Székesfehérváron, Zalaegerszegen. Komolyabb összecsapásra köztük és a beérkező szovjet csapatok között Dunapentelén a 142. honi vegyes légvédelmi tüzérezred állásainál került sor. Kisebb összecsapások voltak Békéscsaba, Kaposvár, Szeged, Dunaföldvár, Székesfehérvár, Miskolc, Szolnok, Veszprém helységekben, illetve ezek térségében.

Kilőtt szovjet tehergépkocsi – üzenettel

A Nagykörút a harcok után

Az Üllői út. Koporsóba teszik a halottakat

A Különleges Hadtest alárendeltségébe tartozó csapatok ahogy közeledtek a város központi részeihez, egyre nagyobb ellenállásba ütköztek, ezért Konyev marsall szükségesnek tartotta a hadtest megerősítését egy harckocsi- és egy nehéz rohamlövegezreddel, továbbá két ejtőernyős deszantezreddel. A hadtest ezenkívül egy lövész-, egy gépesített és egy tüzérezredet, két nehézaknavető és egy sorozatvető dandárt kapott.

November 5-én – egyes magyar források szerint 7-én vagy 9-én – 13 órakor Obaturov hadosztályának alegységei {I-424.} 170 ágyúval és aknavetővel mért erős tűzcsapás után ismét megkezdték a rohamot a Corvin mozi környékén lévő ellenállási góc felszámolása érdekében. A tüzérségi támadás után 15 órakor a szovjet csapatok megindították a rohamot. Az épülettömböt tankokkal vették körül, amelyekkel a harckocsikra veszélyes tűzeszközöket sikeresen elhallgattatták. A Kilián laktanyát is hamarosan elfoglalták. Estére – a magyar források szerint ez 7-én történt – a felkelők ellenállását lényegében az egész városrészben beszüntették.

Óbudán, a Schmidt kastélynál többnapos eredményes harc után a parancsnok a csoport feloszlatására kényszerült.

Babadzsán és Mamszurov tábornokok csapatai a Magyar Néphadsereg legfontosabb helyőrségeit, laktanyáit körülvették. Az alakulatok többsége minden ellenállás nélkül lerakta a fegyvert. A szovjet csapatok elfoglalták az összes repülőteret és ellenőrzésük alá vonták a Budapestre és az osztrák határhoz vezető útvonalakat.

November 7-én 14 óra 30 perckor Dunapentelén a szovjet csapatok visszaverésére készülő erők ellen megindult az általános támadás. 25 perces tűzcsapás után 8 darab MIG–17-es repülőgép támadta a harcot folytató légvédelmi ütegek állásait. A szovjetek nehéz aknavetőkkel és 122 mm-es tarackokkal lőtték a harckocsikkal körbefogott várost. Másnap reggel 6 óra 30 perckor Dunapentele védelme összeomlott. A harcokban magyar részről meghalt 8 fő, megsebesült 35 fő, harcképtelenné vált 41 darab közepes- és könnyű légvédelmi löveg.

November 7-én a felkelők Budapesten légvédelmi ágyúval lelőttek egy szovjet repülőgépet.

Csepelen a szervezett ellenállást a szovjet csapatok csak 10-én, más források szerint 11-én tudták megtörni.

Magyarország keleti részein a 8. hadsereg erői november 4-e és 6-a között 32 magyar katonai helyőrséget foglaltak el. Ezen időszak alatt ebből a hadseregből 17-en vesztették életüket és 27-en megsebesültek. A felkelés 78 szervezőjét elfogták és letartóztatták. Szovjet adatok szerint a magyar katonák és a polgári lakosság közül – ennek a hadseregnek a tevékenységi körzetében – 450-en haltak meg.

A Különleges Hadtest alakulatai október 24-től november 7-ig az alábbi veszteségeket szenvedték el: 415 fő – 56 tiszt, 84 tiszthelyettes és 275 katona – meghalt, 569 fő – 69 tiszt, 89 tiszthelyettes és 611 katona – megsebesült. További veszteségek: 28 harckocsi és önjáró löveg, 40 páncélozott szállító harcjármű és 81 gépkocsi.

Szovjet források szerint a magyar felkelők szervezett ellenállását november végére sikerült mindenütt megtörni és végrehajtották a hadsereg lefegyverzését is. Ezt követően a szovjet csapatok országszerte a katonai közigazgatás – városparancsnokságok keretében folytatott járőrtevékenység, őrszolgálat stb. – feladatait látták el. A szovjet állambiztonsági szervek – KGB – azonban folytatták a felkelők és az ellenállók letartóztatását, valamint a lakosságnál lévő fegyverek összegyűjtését.

A szovjet honvédelmi minisztérium veszteséglistája szerint a hadműveletekben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona. A szovjet csapatok vesztesége 2260 fő, ebből 669 fő – 85 tiszt, 584 tiszthelyettes és közkatona – meghalt, 51 fő, köztük 2 tiszt eltűnt és 1540 fő megsebesült.

A „Forgószél” fedőnevű hadművelet véget ért. A forradalom egyik legfontosabb követelése – a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonása – hosszú évtizedekig nem teljesülhetett. Konyev marsall 1956. november 24-én Magyarországon tartott értekezletén a {I-425.} szovjet városparancsnokoknak bejelentette, hogy „a szovjet kormány határozatot hozott arról, hogy a Magyarország területére küldött alakulatok többségéből létrehozzák a Déli Hadseregcsoportot.

A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete alapján a magyarországi hadműveletekben való részvételért, „A harcfeladat teljesítése közben tanúsított bátorságért és hősiességért” több mint 10 ezer szovjet tiszt és katona kapott érdemrendet és kitüntetést. A „Szovjetunió Hőse” kitüntetést 26 fő – közülük 14 a halálát követően – kapta meg. Számításaink szerint kb. 200 katona részesült a szovjet beavatkozás elítéléséért büntetésben.

A forradalom alatt a Magyar Néphadsereg állományából – nem végleges adatok szerint – 185 fő életét vesztette és 137-en megsebesültek.

November 5-én, amikor a forradalom leverése, a magyar hadsereg lefegyverzése még be sem fejeződött, a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt (báb)Kormányt támogató honvéd és belügyi tisztek utasítást kaptak a karhatalom megszervezésére.

November 8-án – az október végén feloszlatott Magyar Dolgozók Pártja helyett megalakított párt – a Magyar Szocialista munkáspárt vezetése és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közös határozatot hozott a karhatalmi erők létrehozásáról.

Karhatalmista alakulat, 1956. november

Münnich Ferenc, a fegyveres erők minisztere 1956. november 10-én a Rádión keresztül felhívással fordult a Budapesten tartózkodó honvédtisztekhez, hogy a Petőfi Akadémián vagy a Zrínyi Akadémián jelentkezzenek.

Az akadémiákra bevonult tisztekből, pártmunkásokból, volt ÁVH-s és rendőrségi beosztottakból alakult meg – november 13-ig – Budapesten három karhatalmi ezred. A Belügyminisztérium rendőr karhatalmi ezrede 1956 decemberében állt fel. November 27-ére az ország valamennyi megyéjében megalakultak a karhatalmi zászlóaljak.

A hadseregnek – és így a karhatalomnak is – csak azok a tisztek maradhattak, lehettek a tagjai, akik aláírták az Elnöki Tanács által 1956. november 10-én kibocsátott ún. Tiszti Nyilatkozatot. Ebben a nyilatkozatban többek között az olvasható, hogy Magyarországon 1956 októberében „…nagy méretékű hazafias népmozgalom indult meg a szocialista demokrácia kiszélesítéséért, a Rákosi–Gerő klikk által elkövetett súlyos hibák kijavításáért, a nemzeti függetlenség és szuverenitás biztosításáért. Ezeknek a követeléseknek a jogosságát elismerem, ezeket magam is támogatom. … A helyzet tisztázását nagy mértékben megnehezítette a Nagy Imre-kormány gyengesége és határozatlansága. E politika következtében néphadseregünkben is meglazult a katonai fegyelem. Ezek után népünket az a súlyos veszély fenyegette, hogy az ellenforradalmi erők felülkereskedtek, visszaadják a gyárakat a tőkéseknek, a földet a nagybirtokosoknak, megdöntik hazánkban a nép hatalmát.

Kijelentem, hogy feltétel nélkül csatlakozom az 1956. november 4-én megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz. … Egyetértek azzal, hogy … szükséges volt kérni a baráti Szovjetunió, illetve a szövetséges szovjet hadsereg segítségét, … kijelentem, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány intézkedéseiket magamra nézve feltétel nélkül kötelezőnek elismerem és a katonai eskühöz híven, a katonai parancsnok öntudatosan alávetem magam. …” Ezt a nyilatkozatot a tisztikar 75–80%-a aláírta. A szovjet csapatok behívása szükségességének elismerése a tisztikar többségének önérzetét sértette, a forradalmi retorika azonban megtette hatását. Ennek ellenére voltak {I-426.} olyan tisztek is, akik aláírták a nyilatkozatot, de később – a megtorlás kegyetlensége miatt –, a sortüzek és gyilkosságok hatására kérték a leszerelésüket.

A karhatalom Budapesten és vidéken december elején kezdte meg a feladatai – a forradalom erői utóvédharcainak a megtörése, a munkástanácsok tevékenységének korlátozása, a forradalom résztvevőivel szemben indított megtorlás – végrehajtását. Budapesten és több vidéki nagyvárosban, településen – Tatabányán, Salgótarjánban, Miskolcon, Pécsett, Gyomán, Zalaegerszegen, Egerben stb. – végrehajtott akcióik következtében a védtelen polgári lakosságból közel százan életüket vesztették.

A forradalmat követő hónapokban a lefegyverzett, szétkergetett, majd a megtorlás szolgálatába állított hadsereg sorai nehezen rendeződtek. A hadsereg állományából ekkor a Budapesten lévő karhatalmi egységekben 4450, a vidéken lévő karhatalmi alegységekben 5910, összesen 10 360 fő teljesített szolgálatot. (A hadsereg összlétszáma ugyanakkor 43 086 fő.) Több átszervezés után az Elnöki Tanács 1957. április 30-án feloszlatta honvéd karhatalmat. A Budapesten lévő karhatalmi ezredek maradványaiból megalakult „Forradalmi Honvéd Tiszti Ezred” 1957. december 20-án szüntette be tevékenységét.

A forradalom leverése után első alkalommal 1957 májusának elején hívtak be újoncokat. Május 8-án a Magyar Néphadseregben megkezdődött a „békekiképzés”.

A hadsereg erői részt vettek a lakosság elleni megtorló akciókban, de a megtorlás a katonákat is érintette. Hathatósan közreműködtek ebben a katonai igazságügyi szervek, a katonai ügyészségek és bíróságok.

A katonai bíróságok 1956 novembere és 1958. december 31-e között 5174 terhelt ellen 2887 ügyben jártak el és 3608 elmarasztaló ítéletet hoztak, melyből az „ellenforradalommal kapcsolatos bűntettek” miatt elítéltek száma – „rendes” eljárás során 1216, „gyorsított” eljárással 379 – 1595 fő volt. Ugyanezen időszak alatt a polgári büntetőbíróságok „rendes” eljárással 14 248, „gyorsított” eljárással 955 – összesen 15 203 – ítéletet hoztak. A vizsgált időszakban, „ellenforradalmi bűntettekért” a katonai bíróságok 113, a polgári büntetőbíróságok 93 főt ítéltek halálra. Az ítéletet 169 főn – katonai bíróságok 88, polgári bíróságok 81 – hajtották végre.

Összességében a katonai bíróságok 1956 novemberétől 1963. december 31-ig 10 946 ügyben, 15 645 terhelt ellen jártak el és 12 178 elmarasztaló ítéletet hoztak. Ezen időszak alatt a hadsereg tagjai közül 4879 főt – ebből, „népköztársaság” elleni bűntettek elkövetésének indokával 570 főt – ítéltek el. A forradalomban való részvételért 540 főt ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre és a jogerőssé vált halálos ítéletet 30 főn hajtották végre. A legújabb kutatások szerint csak forradalmi cselekményekért 188 főt végeztek ki.

A katonai bíróságok a vizsgált időszakban „népköztársaság, valamint államhatalom és államigazgatás elleni” bűntettek elkövetésének indokával – nem végleges adatok szerint – 2765 ítéletet hoztak.