LEMBERG

Miközben Potiorek csapatai szerb földön még javában hadakoztak, Conrad az északi hadsereg alkalmazására nézve végzetteljes elhatározásra jutott.

A 26. oldalon részleteztük azokat az okokat, amelyek Conradot a háború kitörése után arra késztették, hogy az oroszok ellen szánt haderőink felvonulásának kezdetét három nappal elhalassza és egyben gyülekezési területét a galiciai határ mentéről a San-Dnyeszter vonala mögé hátrahelyezze, jóllehet ez a hátravonás esetleges későbbi támadó hadműveletünkre hátrányos volt, amennyiben a határig 2-4 napi menetet kellett megtennünk. Összesen tehát kereken egy hetet vesztettünk, illetve ennyi időt nyert az orosz velünk szemben.

Conrad ekkor a helyzetet ugy itélte meg, hogy 3-4 nappal megkésett felvonulásunk és 2. hadseregünknek átmenetileg a szerb határra történt szállítása folytán az egyébként jól kiszámított időbeli és ebből eredő ideiglenes erőbeli fölényünk nagyrészt veszendőbe ment. Ezért az orosz különösen a mi jobbszárnyunk ellen, éppen a 2. hadsereg hiánya következtében, Kiev irányából nagy túlerőt aránylag hamar hozhat össze, amely elől célszerü mindjárt a Dnyeszter mögé kitérni. Conrad ezt az ítéletét a mi vezérkarunk találó adataira alapította. A vezérkar ugyanis az oroszok hadi előkészületeiről már béke idején megbizható hireket szerzett és ezek alapján az orosz felvonulási csoportosítást úgy képzelte el, ahogyan az 1914 augusztusában megtörtént, azaz két sereggel Keletgalicia keleti határa mentén, két sereggel pedig Keletgalicia északi határával szemben. Ez a helyes kép lebegett Conrad előtt egészen augusztus közepéig. De a következő napok alatt Conrad hamis kémhirek alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy jobbszárnyunkat mégsem fenyegeti veszély, mert az ott eddig felvonulásban gyanított orosz túlerő nincs is meg. Ezek a kémhirek azt mondták, hogy az orosz hadak zöme a kievi kormányzóság területéről a Visztula mögé, Varsó-Ivangorod-Bresztlitovszk területére tolódik el, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy innen Nyugat-Lengyelországon keresztül Berlin felé törjön előre. Ennek az eltolásnak a fedezésére az orosz bizonyára hagyott a Kelet-Galicia keleti határát alkotó Zbrucz folyó mögött néhány hadtestet, de ezek képtelenek lesznek a mi jobbszárnyunk komoly veszélyeztetésére.

Az így elképzelt orosz haditervet akarta Conrad keresztezni, amikor augusztus 18.-án elrendelte, hogy seregeink, nevezetesen balról a már teljesen felvonult 1. sereg (Dankl), a középen a még hiányos 4. sereg (Auffenberg), jobbról a még hiányosabb 3. sereg (Brudermann), és a szélső jobbszárnyon - a még hiányzó 2. sereget (Bőhm-Ermolli) helyettesítő - erdélyi hadtest (Kövess), a San-Dnyeszter vonalát északi irányban hagyják el és erőltetett menetekben vonúljanak előre. Seregeinknek ezzel a hadi manőverrel balról-jobbra és hátrafelé lépcsőzve, nagyban azokba a területekbe kellett jutniok, ahová az eredeti felvonulási terv szerint kerültek volna. Conrad ezzel a hadmozdulattal vezette be az első galiciai hadjáratot, melynek célja az volt, hogy az oroszok elvonulása Berlin felé megakadályoztassék. Az eszköz ehhez: támadás erős balszárnnyal észak felé! Így tért vissza Conrad a régi tervhez, amelynek alapjai azonban meginogtak. Először, mert immár legalább egy hétre rugó időveszteségünk folytán északi irányban intézendő támadásunkat az oroszok már nagyobb erővel védhették ki, mint ahogyan ezt a régi terv feltételezte, másodszor, mert a 2. hadsereg hiánya következtében kevesebb erő állt az ilyen támadó hadművelet jobboldalának fedezésére rendelkezésre. Egyébként Conrad ezt a jobboldalt már nem látta veszélyeztetettnek. Úgy vélte, hogy neki az adott helyzetben kötelessége a támadás és hogy amennyiben kelet felől néhány orosz hadtest jobbszárnyunk ellen minden várakozás ellenére mégis megindulna, azokat Brudermann és Kövess csapatai rövid támadással fogják visszavethetni.

Conradnak bizonyára igaza lett volna, ha az orosz előtörés Berlin felé küszöbön áll. De Nyugat-Lengyelország feladása az oroszok részéről, amiről Conradnak az oda irányított népfölkelő hadaink révén biztos hire volt, ennek a szándéknak az ellenkezőjét igazolta. Az orosz ekkor még nem foglalkozott annak a gondolatnak megvalósításával, hogy jelentékenyebb haderővel Berlinnek vegyen irányt. Ivanov, a monarchia ellen alakított, négy orosz sereget felölelő délnyugati arcvonal vezére, az orosz fővezér, Miklós nagyherceg rendeletére az említett augusztus 18.-án indította meg két legerősebb seregét (8. és 3.) kelet felől jobbszárnyunk ellen, míg másik két seregének (4. és 5.) néhány nappal később kellett észak felől balszárnyunk ellen megindulni.

Ivanov ekkor még azt hitte, hogy a mi seregeink a határ közelében állanak, úgy ahogyan ezt Conrad eredetileg tervezte. Ott akarta a mi seregeinket bekeríteni. Ez a szándéka, ha Conrad a San-Dnyeszter mögött megáll, igen könnyen azt eredményezte volna, hogy az orosz tömegek 8-10 nap leforgása alatt Lemberg-Przemysl vonalában összezsufolódnak, ami alkalmat nyújthatott volna a közben teljesen felkészült, pihent osztrák-magyar seregeknek az orosz tömegek körülkerítésére.

Ennek a fordítottja történt. A hamis hirektől félrevezetett Conrad elhagyta a jó védővonalat, a biztos gyülekező területet és még részben készületlen seregeit az orosznak ölelésre tárt karjai közé vezette.

Balszerencsénk úgy akarta, hogy Conrad még a következő napok alatt sem jutott tévedésének tudatára. Lovasságunk az orosz határon túl mindenütt ellenségre bukkant, de annak részletes csoportosítását nem állapíthatta meg. Mégis a 8. orosz hadsereg (Bruszilov) előretolt részeit orosz földön, Gorodoknál bámulatos vakmerőséggel megrohamozó honvédhuszárság augusztus 20.-án és 21.-én jó jelentéseket hozott a jobbszárnyunk ellen előnyomuló jelentékeny orosz haderőről, s ezenfelül jó kémhireket kaptunk az ettől jobbra (északra) előretörő 3. orosz hadseregről (Ruszki). Conrad ezeket a hireket túlzottaknak tartotta, mert most már minden gondolata a Berlin irányában képzelt orosz hadművelet meghiusítása körül forgott. Mikor pedig augusztus 21.-én egyik repülőnk azt a hamis jelentést hozta, hogy a Zbrucs határfolyótól keletre eső területről - ahonnan a 8. orosz sereg vonult ellenünk - ellenség nem nyomul elő, ennek a jelentésnek kételkedés nélkül hitelt adott, mert a repülő téves megállapítása a nagy hadihelyzetről alkotott felfogását a legteljesebb mértékben alátámasztotta. Ezen napon adta ki hires napiparancsát: "Általános támadást tervezek mind a négy sereggel északi irányban..."

A hadiesemények egyelőre Conrad haditervét látszottak igazolni.

Az előretolt balszárnyon lévő Dankl-féle 1. seregünk (2 osztrák és a pozsonyi hadtest = 9 tábori hadoszt.), mely elsőnek lépte át az orosz határt, augusztus 23.-án Krasznik előtt rábukkant a feléje nyomuló s nála gyengébb 4. orosz seregre (Salza) és azt három napos csatában megverte. Szép győzelmet arattunk. Az oroszok megrendülten hátráltak, de nem semmisültek meg.

Míg így a hadihelyzet a balszárnyon jó fejlődést igért, az ellenkező szárnyon viharfelhők kezdtek tornyosulni. A kraszniki csata utolsó napján, augusztus 25.-én, a nagy arcvonal szélső jobbszárnyán, a Dnyeszter északi partján fekvő Monasterzyskánál, a szerb hadiszintérről érkező 2. seregünk felvonulásának fedezésére rendelt erdélyi honvéd hadosztály összeütközött a Bruszilov vezette 8. orosz sereg déli szárnyának hadoszlopaival. Honvédeink a kifejlődött egyenlőtlen harcban minden hősiességük dacára súlyos vereséget szenvedtek. Az ütközet nagyjelentőségü tényét azonban, amely alkalmas lett volna arra, hogy Bruszilov seregét eddig leplező fátyolt fellebbentse, hadvezetőségünk csekély fontosságu, véletlen baleset gyanánt könyvelte el. Még mindig nem gyanította, hogy kelet felől nagy orosz tömegek hömpölyögnek felénk. Ezért nem is módosította haditervét.

Augusztus 26.-án a Dankltól jobbra és kissé hátul, északi irányban előnyomuló, Auffenberg vezénylete alatt álló 4. seregünk (két osztrák és a kassai hadtest = 9 tábori hadosztály) orosz földön összeütközött a nyugat felé törekvő 5. orosz sereggel (Plehve), amely Kraszniknál megvert szomszédja segítségére akart sietni. Így kezdődött a komarovi csata. A bevezető harcok, bár seregünk jobbszárnyán az oroszoktól oldalba és hátba kapott miskolci közös hadosztály nehéz veszteségeivel jártak, a csatatér többi részén általában kedvezően fejlődtek. Ez a siker is jól illett Conrad terveibe. Azt hitte, hogy Komarov előtt és Kraszniknál előretolt orosz hadtestek szálltak velünk szembe, amelyeknek csak az a feladatuk lehetett, hogy fedezzék a tovább északra levő orosz főerő gyülekezését, majd Berlin felé végzendő elvonulását. Hogy Auffenberg előretörése biztosan sikerüljön, Conrad a Lemberg környékére ért Brudermann-féle 3. seregtől egy osztrák hadtestet és egy honvéd hadosztályt a komarovi csatatér felé irányított. Ez az alapjában véve helyes rendelkezés azonban amugysem erős jobbszárnyát túlságosan meggyengítette.

Az így megfogyatkozott 3. sereghez Kövess erdélyi hadtestét osztotta be. Ez a 7 tábori hadosztály erejü sereg ugyancsak augusztus 26.-án Conrad parancsára Lemberg felől keleti irányban támadásra indult a Brody és Tarnopol felől betört és összesen csak 6-7 hadosztályra becsült (valóságban már ekkor 20 hadosztály erejü) oroszok ellen. Conrad azt vélte, hogy Brudermann serege hamarosan legázolja ezt az ellenfelet és aztán megint északnak fordulhat.

Így állt elő a téves helyzetmegitélésből eredő az a különös helyzet, hogy nagy arcvonalunk balszárnya és közepe észak felé, míg jobbszárnya kelet felé ment át támadásba.

Közbevetőleg meg kell ismételnünk, hogy mind a három seregünknél a tábori hadosztályokon felül még számos népfölkelő és menetdandár volt, előbbiek kisebb jelentőségü harci feladatokra, utóbbiak a tábori csapatok veszteségeinek pótlására. Conrad ezeket a harmadrangu csapatokat tartalékalakulások hiányában kezdettől fogva az első vonalba állította abban a reményben, hogy ezzel növelheti a harcoló csapatok erejét. Ez a rendszabály nem vált be. Fokozta a véres veszteséget és szaporitotta a foglyok számát. Hogy milyen tömegben kerültek ezek a harmadrangu alakulások a csatavonalba, arról elegendő tájékozást nyújt az, hogy augusztus végén Dankl seregénél több mint 100.000, Brudermann seregénél kereken 70.000 és Auffenberg seregénél mintegy 30.000 főnyi ilyen támadó harcra alkalmatlan csapat volt.

A hadműveletek további folyamán észak felé tért nyertünk. Dankl változatos, bár nem mindig szerencsés harcok között lassan előbbre haladt Lublin felé, ahová az orosz fővezérlet megerősítéseket küldött és így Dankl erejét kiegyensúlyozta. Auffenberg megkezdte az 5. orosz sereg mindkét oldalról való átkarolására irányuló hadműveletét, balról a bécsi, jobbról a tiroli hadtesttel és egy honvéd hadosztállyal, miközben a kassai hadtestnek kellett az oroszok heves áttörési kisérleteit kivédeni. A helyzet így északon tovább is nekünk kedvezett, de keleti irányban nem volt szerencsénk.

Brudermann támadó seregére a 3. orosz sereg túlereje Zlocsov előtt augusztus 26.-án keményen visszavágott. A csatafront közepén előretörő gráci hadtest támadása vérbefult. Conrad zlocsovi kudarcunk horderejét kezdetben nem ismerte fel. A támadás sikertelenségének okát nem az ellenség nagy erejében, hanem a rossz hadvezetésben kereste és ezért a hadsereg vezérkari főnökét vonta felelősségre. Egyben a következő napra, augusztus 27.-ére megújította parancsát: "A 3. hadsereg verje vissza a Lemberg felé északkeleti és keleti irányból közeledő ellenséget." Brudermann így újból támadásra rendelte a sereget, de ez a második csatanap Zlocsovnál betetőzte a vereséget. A metódikusan harcoló orosz maradt a csatatér ura. A mi 3. seregünk rendkivül súlyos véres veszteség mellett sok foglyot és ágyut hagyott az oroszok kezén, pedig a szélső szárnyon lévő 8. orosz sereg a csatába még csak csekély erővel avatkozott. Mégis az egész vonalon hátrálnunk kellett.

Conrad csak e súlyos csapás után jött tudatára annak, hogy tervét hamis adatokra építette fel. De úgy vélte, hogy ezt a vereséget a másik szárny győzelmei kiegyensúlyozhatják. Ezért ragaszkodott a balszárny és a közép támadásának folytatásához. Különösen nem akarta a Komarov körül még eldöntetlenül dúló csatát félbeszakítani, ahol jogosan remélt döntő győzelmet. Az itt küzdő Auffenberg-féle sereg hátát ezért fedezni kell, ami Lemberg védelmét, vagyis a 3. hadsereg kitartását követelte meg. Ennek a hadseregnek a Gnila-Lipa folyócska mentén választott védő állása mögé rendelte még meglevő tartalékait, köztük a szegedi honvédhadosztályt és egyben a hadsereg déli szárnyának támogatására kellő előkészület nélkül hirtelen harcba vetette - támadó módon - a szerb hadiszintérről felvonulásban levő 2. sereget, amelynek legjobb csapata: a temesvári hadtest, augusztus 29.-én a szélső jobbszárnyon, a Dnyeszter mentén éppen kirakodott. Hiányzott még a kiváló budapesti hadtest, amely Szabács felől vasúti szállítás alatt volt. A 2. hadsereg ehhez a támadáshoz 4 magyar és 1 osztrák hadosztályt szedhetett össze.

Conradnak ebből az elhatározásából fejlődött augusztus 29.-én és 30.-án a 120 km-es arcvonalon, Lembergtől a Dnyeszter-menti Haliczig vívott Gnila-Lipa menti nagy csata, amely arányaiban és eredményeiben az eddig lezajlott küzdelmeket messze felülmúlta. Kraszniknál, Komarovnál és Zlocsovnál csak egy-egy orosz sereg mérkőzött meg egy-egy osztrák-magyar sereggel. A Gnila-Lipa mentén két seregünk (3. és 2.) került két orosz sereggel (3. és 8.) szembe. Számokban kifejezve: 282 zászlóaljunk (de ennek több mint harmada népfölkelő és menetzászlóalj), 133 lovas századunk és 718 ágyunk küzdött itt az oroszok 336 tábori és tartalék zászlóaljával, 264 lovas századával és 1214 ágyujával. Az orosz fölény gyalogságban nem lett volna oly jelentékeny, hogy az oroszt ne tudtuk volna huzamosabb időn át feltartóztatni, de súlyosan esett latba az, hogy a harcba vetett csapatok nagyobbik fele már a zlocsovi csatában sok erkölcsi erőt vesztett és hogy a 2. sereg jóformán minden előkészület nélkül, részben egyenesen a vasuti kocsikból dobatott a csatába. Ezek a körülmények és különösen az 500 ágyunyi orosz tüzérségi fölény a győzelmet az oroszoknak szerezték meg. Két napos küzdelem után rendkivül súlyos vereséget szenvedtünk. Számos csapatunk rendetlenül hagyta el a csatateret. Sok hadianyagunk odaveszett.

Ezt a kudarcot az augusztus 30.-án javunkra eldőlt komarovi csata - 10.000 fogoly és 150 ágyu zsákmány - nem tudta kellően ellensúlyozni.

Komarovnál aratta a monarchia legnagyobb - idegen segítség nélkül kivívott diadalát. Ez a csata a tervezésben elsőrangu vezéri munka volt. Az oroszok teljes bekerítése jobbról ugyan nem sikerült, mert itt az orosz zárt vonalat állított ellenünk, de balról már az oroszok hátában álltunk, mikor itt a bécsi hadtest parancsnoka - hátát maga is féltvén - túlzott aggályoskodásból csapatait visszarendelte és ezzel az oroszoknak már bezárt visszavonulási utját szabaddá tette. Így menekülhetett meg az 5. orosz sereg. Ezért nem lehetett a komarovi győzelemnek döntő hatása.

Conradnak a komarovi győzelem mérsékelt eredménye és a jobbszárny ismételt veresége után látnia kellett, hogy a Galiciában kifejlődött hadviselési játszmát már aligha nyerheti meg. A hadműveletek súlypontja Conrad szándékai ellenére, akár az orosz hadvezetés ügyességéből, akár az orosz tömegek túlerejéből, de mindenképpen a jobbszárnyra került, ahol Conrad védőfala összeomlott. A csatavesztések hadászati következményei nyomban megnyilvánultak: az Auffenberg hátának fedezésére oly fontos Lemberget fel kellett adni, a komarovi diadalt nem lehetett kiaknázni, mert a megvert 5. orosz sereg üldözését nem lehetett elvégezni!

A játszmában azonban a "remis" még kierőszakolható volt. Mindenesetre vigasztalhatta magát Conrad azzal, hogy seregeink az orosz főerő ellen harcoltak és hogy azt magukra vonták. A nagy küzdelemben nyertünk két csatát és vesztettünk ugyanannyit. Keletgalicia legnagyobb részét ugyan fel kellett adnunk, de balszárnyunk orosz földön állt. A fegyverbecsületen csorba nem esett. A németekkel szemben vállalt feladatot eddig elvégeztük. De ez a feladat még nem szünt meg.

Az volt most a kérdés, hogy az orosz főerő további megrögzítése milyen harci módszerrel volna elérhető? Az oroszok Berlin felé való elvonulási kísérletének meghiusítása céljából indokolt lett volna, hogy Conrad hadai teljes önfeláldozásáig folytassa a veszteségteljes támadásokat az orosz ellen. De az ilyen kísérlet felismeréséig szükséges volt a harci erő megóvása, már csak azért is, hogy az a monarchia területének megvédésére is rendelkezésre álljon. Ez a megfontolás arra utalt, hogy a mi seregeink most már ne támadjanak tovább, hanem védekezzenek valamely Lembergtől nyugatra található védőállásban, vagy pedig e célból esetleg a San-Dnyeszter vonala mögé menjenek vissza, ahol pótolhatják veszteségeiket és egyben zavartalanul csoportosulhatnak arra, hogy az esetleges orosz eltolódást Nyugat-Lengyelországon keresztül valamilyen hadi manőverrel megakadályozhassák.

Conrad azonban e helyett új csatatervet dolgozott ki. Ennek nagyvonaluságát nem lehet tagadni, de hallatlan kockázatát sem. Conrad még egy általános támadás útján iparkodott a hadihelyzetet javunkra fordítani.

Az új csataterv bizonytalan erejü pillérét a Lublin előtt megrekedt, de egyelőre még helytálló 1. seregünk (Dankl) alkotta. Erről a seregről tudnunk kell, hogy Kraszniknál még túlerőben volt, de aztán kezdtek az erőviszonyok az oroszok javára eltolódni. A kraszniki csatát követő üldözésben Dankl balszárnya kellemetlen visszacsapásban részesül, mire megerősítése céljából a Nyugat-Lengyelországon átvonult népfölkelő hadcsoportunk (50.000 fő), miután a Visztulán a San torkolata alatt átkelt, a csatarend balszárnyára augusztus vége felé bevonult. Ez a népfölkelés azonban nehéz harcra nem volt alkalmas. A sereg közepe és jobbszárnya a kraszniki csata után még tért nyert, de Lublint elfoglalni nem tudta. Augusztus vége felé, mikor Dankl 9 tábori hadosztályával szemben már legalább is hasonló erejü orosz sereg - drótakadályokkal megerősített védővonalakban - állt, ami előrehaladásunk véglegesen megakadt. Számítani kellett arra, hogy az oroszok ide újabb haderőket szállítanak, míg nekünk tartalékunk már nem volt. Ez be is következett. Augusztus végéig az oroszok annyi erősítést irányitottak ide, hogy a Dankl elé állitott hadtesteiket két seregre (a régi 4. és az új 9.) tagozhatták. Ezért teljesen bizonytalan volt, hogy Dankl meddig tudja magát Lublin előtt tartani. Már pedig Conrad Dankl seregének kitartására alapította többi seregének támadó hadműveletét. Conrad ezt a többi sereget egységesen akarta kelet felé, a 3. és 8. orosz sereg ellen latbavetni.

Az új csataterv szerint a Gnila-Lipa mentéről meghátrált 2. és 3. seregnek (mely utóbbi vezérletét Boroevic vette át) Lembergtől nyugatra, a Wereszyca folyócska mögött választott védőállásban kellett az oroszok ellen arcot fordítani. Ide vonult be Szabács felől a 2. sereghez a budapesti hadtest is. Auffenberg azt a feladatot kapta, hogy serege kétharmad részével (8 hadosztály) a komarovi csatatérről forduljon egyenesen hátra és Rawaruska irányában rontson a Lemberg felől 2. és 3. seregünket üldöző orosz tömegek oldalába. A komarovi csatatéren a sereg egyharmad része (4 osztrák hadosztály) maradt József Ferdinánd főherceg vezérlete alatt, hogy a megvert 5. orosz sereg valószinü előtörését akadályozza meg.

Ez a terv igen szép volt, de megvalósulása néhány előfeltétel beteljesülésétől függött, nevezetesen,

a) hogy Dankl 9 hadosztálya megbízhatóan helytálljon és fedezze az új csatafront hátát a 4. és 9. orosz sereggel szemben, amelyek együttes ereje szeptember első hetében már 13 és fél hadosztályra növekedett,

b) hogy a főherceg 4 hadosztálya az 5. orosz sereg 11 hadosztályát huzamosabb időn át fékentartsa és védelmezze meg Auffenberg hadműveletét,

c) hogy a 3. és 8. orosz sereg vakon üldözzön a Wereszyca felé és ne vegye észre Auffenberg oldaltámadását.

Ezeknek az előfeltételeknek egyike sem következett be.

A mi seregeink Conrad terveit önfeláldozóan iparkodtak megvalósítani. A 2. és 3. sereg már szeptember 3.-án a Wereszyca mögött védelemre készen állt. Ugyanezen a napon Auffenberg visszafordított serege Komarovtól délkeletre csoportosult a Rawaruska irányában intézendő támadáshoz, míg a főherceg hadcsoportja széles arcvonalban észak felé vett állást. De az oroszok természetesen nem követték Conrad gondolatmenetét. Gnila-Lipamenti győzelmük után nem rohantak a mi hátráló hadaink után, hanem a Wereszyca felé csak a 8. orosz sereg vonult lassan előre, míg a 3. orosz sereg Lembergtől északra terjeszkedett ki azzal a szándékkal, hogy a komarovi csatatérről visszavonuló szomszédját támogathassa. Ennek folytán Auffenbergnek a következő napokban kifejlődött támadása nem találta a 3. orosz sereg oldalát, hanem Magierow és Rawaruska között annak arcvonalára ütközött. Auffenberg, bár a főherceg hadcsoportjától egy hadosztálynyi megerősítést kapott, szeptember 7.-ig csak azt érhette el, hogy magára vonta az orosz sereg heves ellentámadását.

Közben a Komarovnál megvert 5. orosz sereg visszafordult. A főherceg hadcsoportja a nagy túlerő elől kénytelen volt hátrálni. Kedvezőtlenül alakult a helyzet Danklnál is. Ő ugyan az orosz támadásokat eleinte kivédte, mert közben erősítés gyanánt megkapta azt a német népfölkelő hadtestet is, amely Nyugat-Lengyelországon átvonult, de jobbszárnyát mégis hátra kellett venni. Röviden: az orosz túlerő (4., 9. és 5. sereg) most balszárnyunk (Dankl és a főherceg) ellen kezdett hatásosan érvényesülni.

Conradnak ekkor már meg lett volna minden oka arra, hogy a csatát tervszerüen félbeszakítsa és seregeivel a San-Dnyeszter mögé kitérjen.

Ám ő tovább feszítette a húrt. Rohant a tovatünő hadiszerencse után. Módosította nagy csatatervét, de megmaradt a támadás mellett. Auffenbergnek parancsot adott a védekezésre, Boroevicet utasította, hogy Auffenberg támogatása céljából a védállásból törjön előre, Bőhm-Ermolli pedig azt a feladatot kapta, hogy szeptember 8.-án a Wereszyca mögül Lemberg irányában támadásba menjen át.

Ezt a merész elhatározást csak a kivívott siker igazolhatta volna. De az elmaradt.

Szeptember 8.-án Boroevic és Bőhm-Ermolli seregei átlépték a Wereszycát és az oroszokra rontottak. Mindkét sereg szép eredményt ért el. Bőhm-Ermolli magyar hadtestei másnap Lemberg közelébe jutottak. A jobbszárnyon az oroszok tagadhatatlan vereséget szenvedtek. De a nagy arcvonal ellenkező szárnyán az oroszok győztek. A főherceg hadcsoportja szeptember 9.-én annyira hátra szorult, hogy Auffenberg oldala és háta fedetlenné vált. Ugyanezen a napon az oroszok Dankl arcvonalát áttörték és jobb szárnyát megkerülték. Itt volt a veszedelem. A komarovi vereségtől teljesen magához tért 5. orosz sereg benyomult abba a nagy hézagba, amelyet Auffenberg és Dankl között a főherceg gyenge hadcsoportja nem tudott kitölteni. Dankl nem tehetett mást, mint hogy elrendelte kimerült seregének a hátrálást a San mögé. Auffenberg pedig kénytelen volt kelet felé néző arcvonalát az 5. orosz sereg felé - északnak és északnyugatnak - hátrakanyarítani. Ennek dacára Boroevic és Bőhm-Ermolli még szeptember 10.-én is folytatták a támadást, de Lemberg felé áttörni nem tudtak.

Csak szeptember 11.-én adta fel Conrad a reményt a győzelem kivívására és rendelte el - mindenesetre túlkésőn - az általános visszavonulást. A balszárny megrendült csapatait már nem volt célszerü a San-Dnyeszter mögött megállítani. Ezért az 1., 4. és 3. seregnek a Sanon túl a Wisloka mögé, a 2. seregnek - Magyarország védelmére - a duklai horpadásba kellett hátrálni A visszavonulás alatt az erősen szorongatott balszárny: az 1. és a 4. sereg sokat vesztett.

SZEPTEMBER TIZENEGYEDIKÉN Galiciában Conrad 4 seregben 513 tábori zászlóaljat (ezenfelül 257 népfölkelő és menetzászlóaljat) és 2100 ágyut tudott az oroszoknak 5 seregben összefoglalt 824 zászlóalja és 2900 ágyuja ellen állítani. Ez mutatja, hogy az orosz túlerő szeptemberben már teljes mértékben érvényre jutott. Ezért nem lett volna szabad Lembergnél döntő csatát kockáztatni.

Seregeink legjava ebben az első galiciai hadjáratban elpusztult. Vesztettünk 322.000 embert és 216 ágyut. De ennél többet jelentett az erkölcsi erőben való pótolhatatlan veszteség.

Conrad kíméletlensége a haderőt túlhamar elhasználta. Az orosz fővezérlet megkezdhette a támadó hadműveletet Berlin felé.