HEGEDŰS ZOLTÁN (1912)

Hegedűs Zoltán (1912) Kolozsvárott született, Budapesten végezte egyetemi tanulmányait, és itt jelent meg első verseskönyve, Az örök dokk fölött címmel 1939-ben. Költeményeiben a szemlélődő alapérzés halk, nosztalgikus dallamokban nyert kifejezést. A kor lírájához hasonlóan Hegedűs Zoltán is a halál, a pusztulás gondolatának eljegyzettje volt, naponta "szoktatta magát a halálhoz"; s ezzel szinte párhuzamosan ő is kötelezőnek érezte magára nézve a "légy fegyelmezett" parancsszavát. Ihletői és mintái között József Attilát éppúgy ott sejthetjük, mint Dsida Jenőt; kemény, a sorssal és a végzettel szembenéző versei éppúgy akadtak, mint sejtelmes, borongós tájrajzok, melyek olykor balladai homályban fejezték ki a költő álmait, vágyait, látomásait.

Ezt a világképet teljesítette ki a Szamosháti ősz (1942), melyben – kivált a Pipás erdők alatt című ciklusban – erdélyi emlékeit idézte vissza egyszerű, tömör képekben, búcsúzó reménytelenséggel. Visszapergette A Monostori úti estéket, a hójai szüretet, a Szamos könnyektől áztatott hullámait és a Zokogó Majomban eltöltött esti órákat. Ahogy e kötetének címe is jelezte, koraöreg, fáradt arccal tekintett a világra, képeit őszi színek árnyalták, ő maga pedig "hallgatag – mint aki magára maradt". Végképp elhagyta ifjúságának színes álmait, s a jövő eshetőségeit, a "rettentő sorsot" latolgatta. Költészetét, szemléletmódját azonban határozottság és irónia is jellemezte, jó néhány epigrammában mondott kíméletlen ítéletet a korról és az irodalom kisebb-nagyobb megalkuvásairól. A búcsú, az irónia, a várakozás és impresszionisztikus lebegés hatották át e kötetének legnagyobb igényű versét, a Vadont.

A felszabadulás után 1946-ban jelent meg Meztelen élet című verseskötete. Míg korábbi költeményeiben az erdélyi líra hagyományai legalább oly fontos tájékozódási pontjait jelentették, mint József Attila példája, új könyvében már az {443.} utóbbi költői ösztönzése lett a meghatározó, a Meztelen élet hangütése mintha a nagy költőelőd kifejezésmódjának új variációja lett volna.

A kormos vasöntőműhelyek fölött az éj izzik,

mint az olvadó érc. Sistereg és morajlik.

Ezekbe a pontos, érzékletes képekbe ágyazta bele az elmúlt időszak borzalmait megelevenítő látomásait. Általában az jellemezte líráját, hogy a szikár, szigorúan megszerkesztett képvilágot testetlen képekkel, lebegéssel ellensúlyozta. Legtöbb versének az adott sajátos, a jövőbe nyúló értelmet, hogy azt is érzékeltetni igyekezett, ahogy a hajdani szegénység otthonára lelt a megváltozott világban, s a maga tudásával, keserű történeti tapasztalataival a megújulás tevékeny főszereplőjévé vált. Bár erősebbek, szinte meghatározóak voltak számára az elmúlt évek pusztulásai, a "görbe valóság" torz volta, alvilági kalandozásai során is mohó kielégületlenséggel kereste a fény jeleit. Arra is volt képessége és tehetsége, hogy – mint Devecseri Gábor írta – "egyszerűségükben teljes, az olvasó képzeletét rövid gyeplőre fogó képekkel ajándékozzon meg ..."

A Meztelen élet kétségtelenül "köztes" pillanatban mutatta líráját. Szenvedés és bizalom fonódott össze benne, fájdalom és remény ötvöződött, s a kétféle, ellentétes érzelemvilágot a pontos, határozott megfogalmazás fogta egységbe. Méltán jutalmazták a kötetet Baumgarten-díjjal. Hegedűs Zoltán azonban nem járta végig azt az utat, mely e kötetéből logikusan következett volna. Lírikusként elhallgatott. Vígjátékot, elbeszéléseket, útirajzokat írt, s a Színház- és Filmművészet lapot szerkesztette. Később regényekkel jelentkezett (az 1958-ban megjelent Óbudai lányok volt a legérdekesebb közülük). Sikeres filmeket is írt, és rendszeres filmkritikusa a Népszabadságnak.