PÁKOZDY FERENC (1903)
Pákozdy Ferenc (1903) sokat ígérő költői indulása a Nyugathoz kapcsolódik; a húszas évek elején itt és a Pandorában jelentek meg a krisztusi szeretet jegyében fogant, parnassien jellegű, míves költeményei. A mozgalmi élet azonban más költői utat jelöl ki számára.
A felszabadulás után kiadott két vékony kötete (Nem magamért, 1952; Helytállás, 1954) jóformán csak megverselt aktuális témák foglalata. Egyhangú rutinnal ismétlődő négysoros strófái alig tükröznek művészi erőfeszítést. Korábbi költészetéből megőrzi az érzelmes, olykor érzelgős hangvételt. Ekkor írt verseiben szinte egyeduralkodó a derű, a lelkesedés, a felhőtlen boldogság érzése: az örömet és az örömkönnyeket még a korabeli kritika is túl soknak találta költészetében. Kár, hogy a későbbi években sem tudott méltó költői formát találni érzéseinek, {526.} melyek mindig a pártosság, a hűség, a használni akarás emberi magatartásából fakadnak:
| A fegyverem nem fogta rozsda, |
| nem tévedtem sosem tilosba, |
| tisztán megőriztem hitem, |
| nem csorbította semmisem. |
| (Vallomás) |