SIMON LAJOS (1935)

Simon Lajos (1935) faluról érkezett az irodalomba; s ez sokáig meghatározta világképét és tematikáját egyaránt. Első kötetei (Csillagnézés, 1959; Te út, 1960) bensőséges, csendes szavú leíró és élményköltészet tájaira viszik az olvasót. Falusi tájak, gyermekkori emlékek meghittsége váltakozik a közéleti versek patetikus indulatával. Simon Lajos ezekben a versekben az Illyés Gyula és Váci Mihály taposta ösvényeken jár. Vonzódik az egyszerű, hagyományos formákhoz; sok verse epikusan részletező, néhol bőbeszédű, leíró technikával íródik.

Négy év szünet után jelenik meg Az otthon küszöbén (1964) című kötet; ebben, s az ezt követő kötetekben mintha a költő hátat fordítana az idillnek, megkísérelné átformálni, korszerűsíteni világképét; pillanatképeiben, élményeinek rögzítésénél mindenekelőtt a változásokra figyelve. Vívódásai a faluból városba szakadt értelmiségi életforma-váltásából fakadnak: a kötődés és a szükségszerű távolodás, meghaladás belső feszültségéből.

Az 1974-ben megjelent Se fejet, se derekat című verskötetében kísérletet tesz az ironikus, szatirikus ábrázolásra is. Ladányi Mihály, Györe Imre s társaik nyomán haladva a társadalmi igazságtalanságok, visszásságok felé fordítja tollának hegyét; de többnyire megreked a jelenségek felszíni leírásánál, kesernyés-szigorú regisztrálásánál.