CSANÁDY JÁNOS (1932)

Csanády János (1932) verseit elsőként a 15 fiatal költő 105 verse című gyűjtemény mutatta be. Önálló kötettel (Felzúdul a táj) 1958-ban jelentkezett. Fodor András így üdvözölte a fiatal költőt: "A versekből áradó tehetség megragadó lendületét a közömbös olvasó is kell hogy érezze. Hamar észrevéteti magát az ábrázolás láttató ereje, friss íze, színe, a lírai hang magával sodró szenvedélyessége, s még az ösztönös szertelenségből, tudatlanságból adódó hibák, bicsaklások sem rontják el a jogos meggyőződést: Csanády János indulása igen érdekes és rendkívül értékes." Hatalmas indulatai, merész, lendületes, robbanó képi világa, zabolátlan nyelvi ereje a fiatal József Attilára emlékeztet, Tóth Árpád-os, kosztolányis impresszionista gazdagsággal festi a paraszti és munkásélet mozzanatait; háborgó indulatait, lázongó útkeresését dinamikus természet- és tájképekbe transzponálja.

A hatvanas években rendszeresen megjelenő kötetei (Áttört egek, 1960; Hegyélen, 1962; Új törvény, 1964) sorában az Európai ősz című kötet már az összefoglalás, a számvetés igényét adja hírül; a költő "versek és teljességek poklán" verekszi át magát; időben és térben kitágítva világának, a pillanatnyi emberi létnek határait: "s a kint és bent egyaránt végtelen / terekbe nyújtva roppant látcsövem, / mindig többet láthatok furcsamód / múltban-jövőben, megoldva csomód / kiolthatatlan Világegyetem!" (Egy napom)

A költő tiszteletreméltó szándékát, mellyel a "mindenséget vágyik versbe venni", azonban nem mindig koronázza siker, gyakran téved filozófiai közhelyekbe, sablonokba, s a költemények magukon hordják a – túl szélesre méretezett – költői nyersanyaggal való birkózás nyomait: nehezen szabadul az ismert költészeti mintáktól, megoldásoktól is. A költő megismerésigénye, erős tudásszomja, rendszert és rendet kereső intellektusa általában direkt módon, feldolgozatlanul nyilatkozik meg verseiben; noha a gondolatiságra való törekvés kétségtelenül előrelépést jelent pályakezdő verseinek ösztönös, csupán az emóciókat, képeket, hangulatokat rögzítő jellegéhez viszonyítva.

{904.} Válogatott verseinek kötetét (Atomkori próbatétel, 1969) prózai ars poeticája zárja, "az új teljesség igényével" fellépő költő hiszi és vallja, hogy: "Élet és mű egységének klasszikus követelménye tehát a modern költészetben is megvalósul: éspedig a tudományos és szocialista elkötelezettségű (minden mozzanatában, változásaiban és válságaiban is) pártos életmű (műalkotás) belső teljességében."

A hetvenes években Csanády János örökké harcos, háborgó indulatai mintha lehiggadnának, az elégikus, meditáló hang felerősödik lírájában. Világképében is újabb tájékozódási pontok csillannak meg: elsősorban a történetiség, az emberi és a magyar történelem iránti érdeklődés. Költészetébe ivódtak európai utazásainak emlékei is; hogy "megtérve szülőhazájába", tárgyilagos, egyszerű és mégis meghatott hangon valljon a hazáról egyik legszebb, legtömörebb versében (Virágok): "Fának virága, / ágnak gyümölcse, / gyümölcsnek magva, / magnak csírája, / csírának hajtása: / Világnak Virága."