{905.} ANDRÁSSY LAJOS (1928)
Andrássy Lajos (1928) költőportréját – mint Portrénk így épül című versében írta – "formálják ... lassacskán, ím, az évek", s valóban lassan, nehezen érő lírikus, aki mégis büszkén mondhatta magáról:
| Tűztáncosokból, mint költő, talán, ha kimaradtam: |
| kamasz-lárvából mára – látjátok – kiszakadtam. |
E "kiszakadás" már Nem-múló nyugtalanság (1969) című kötetében is néhány harmonikus, szép vers szülője volt, elkötelezett szenvedéllyel, olykor azonban prózaivá sekélyesedő képekben tett hitet az alkotó ember ügye mellett. Kiegyensúlyozódó világrendje Levél a pókhálóban (1972) című kötetében kuszább, nyugtalanabb lett. A jelent "fél-alvó szívvel" éli át, de a jövőt most is "fényberajzó"-nak látja. Most is érzi szívében a forradalom lelkesítő melegét, de mintha otthontalanságának, elbizonytalanodásának érzése volna erősebb. Költészetének, szemléletének e fájdalmasan megélt válságát fejezi ki a Korai szürkehályog:
| Minden, mi biztatott még: ködbe hullt, |
| szememre hályog, szívemre kétely ült. |
| Nem ezt reméltem! Kutatom titkok útját: |
| a Napba néztem – hát nem könyörült. |