SERFŐZŐ SIMON (1942)
Serfőző Simon (1942) a tanyák, falvak világában nőtt fel, s ez a gyerek- és kamaszkori élményanyag ihletének állandó forrása. Első két kötetéből (Hozzátok jöttem, 1966; Nincsen nyugalom, 1970) kisgyermek- és kamaszéveinek meghatározó színhelyei, történései, eseményei rajzolódnak elénk. Múltba süllyedő tanyavilág, odafűző emlékek sora, a városba kerüléssel együtt járó nyugtalanság, különféle életkörök vonzásának és taszításának feszültségei: ezek a valóságmozzanatok és motívumok alkotják e két kötet verseinek legfontosabb rétegeit. Töprengő, többnyire elégikus hangvételben kapunk hiteles képet egy, a lírai személyiség által már maga mögött hagyott történelmileg is letűnő életformáról. Az egykor tapasztalatilag megismert tárgyi világ leltárszerű versbefoglalását gyermeki áhítat és rácsodálkozás ösztönzi. Ez a jól körülhatárolható, nem ritkán az önismétlés veszélyét is magában hordozó élményvilág tágabb határok között mutatkozik meg harmadik verseskönyvében, a Ma és mindennapban (1975). Természetesen a költői magatartást most is mindenekelőtt a származtató világ iránti hűség jellemzi, de jóval erősebb közéleti hangsúlyokkal. S ami fontosabb: ez a kötet a nyelvi megformálást tekintve igényesebben megmunkált az előző kettőnél. Serfőző Simon a hagyományosan kötött versformákat nem műveli, de könnyedén követi az élmény megkívánta természetes beszéd folyását. Eszközeit a természeti világból kölcsönzi, hangja sohasem harsogó, a változtatás igényét is olyankor érezzük igazán hitelesnek, ha visszafogott hangnemben, kirívó díszek nélkül, a vers szövetébe rejtve adja elő.