Az angol költészet

FEJEZETEK

Kiadások

A 20. században a Nyugat első nemzedékének Shelley-kultusza, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső Swinburne-élménye újabb lökést adott az angol költészet fordításának, ám a Shakespeare előtti és a Shakespeare–Blake közötti időszak költészetének felfedezése a Nyugat második és harmadik nemzedékére maradt.

A második világháború után a műfordítás, így az angol költészet fordításának szerepe, kiadása is jelentősen megváltozott. Nemcsak a fordítások száma növekedett és minősége érte el a modern műfordítás legmagasabb követelményeit, hanem kitágult a fordítások horizontja is, a lefordított angol költők sora jelentősen bővült, az angol irodalom minden korszakából. E jótékony spektrumszélesedés a korábban szinte figyelmen kívül hagyott, különösen az angol irodalomban nagy múltra visszatekintő irodalmi műfajokat is magában foglalja: a gyermekkönyveket (így A. A. Milne: Hatévesek lettünk gyermekverseit először Devecseri Gábor fordítja le 1945-ben), s a nonszenszverseket is (Hajnal Anna 1961-ben megjelent verseskönyvének Fordítások angolból című gyűjteményébe Edward Lear 10 nonszenszének fordítását is beválogatja).

1945–1949 között a magyar irodalom "nagy lélegzetvétele" átmenetileg visszaszorítja a fordításokat, ennek ellenére nem szűnik meg a klasszikusok {1054.} felfedezése: Szabó Lőrinc az 192l-es első tolmácsolás után – amely 1923-ban második kiadásban is megjelent – 24 évi munka eredményeként 1948-ban jelenteti meg Shakespeare szonettjeinek modern fordítását. Ettől kezdve a 154 szonettből álló füzér számtalan változatban és kiadásban lát napvilágot: a legtöbb Szabó Lőrinc fordításait teszi újból és újból közzé. 1956-ban az Ifjúsági Kiadó A világirodalom gyöngyszemei sorozatában Szabó Lőrinc előszavával jelentette meg Shakespeare lírai ciklusát, amelyben a költő jelzi, hogy az 1948-as kiadáshoz képest még e kiadás szövegén is végzett igazításokat. Ugyanebben az évben két kiadást ért meg a könyv (először 8 ezer, majd 15 ezer példányban!), majd 1957-ben a kiadó (már Móra Ferenc néven) 3. kiadásban, 1966-ban a Kozmosz könyvek között, továbbra is A világirodalom gyöngyszemei sorozatban 4. kiadásban is közrebocsátotta a szonetteket. Közben még 1964-ben a Magyar Helikon Würtz Ádám rézkarcaival, ugyancsak Szabó Lőrinc fordításában a szonettek könyvének díszkiadásával ünnepelte Shakespeare születésének 400. évfordulóját. Szabó Lőrincen kívül többek között Justus Pál és Keszthelyi Zoltán is foglalkozott a szonettek fordításával (mi több, Képes Géza is műfordítás-gyűjteményét négy Shakespeare-szonett fordítással nyitja). Justus Pál a kényszerű tétlenség éveiben, nehéz körülmények között, csupán az Oxford-kiadás egyetlen példányának s egy zsebszótárnak birtokában készült – elsősorban maximális tartalmi hűséget bizonyító – fordítását a Corvina Kétnyelvű klasszikusok sorozatában 1956-ban, majd bibliofil-kiadásban 1957-ben jelentette meg. Keszthelyi Zoltán 1943-as első kiadású szonettfordításaihoz csatolta a kétes szerzőségű A szerelmes panasza című elbeszélő költemény fordítását is, s e könyvet a Magvető Kiadó 1959-ben jelentette meg.

1946-ban kerül először a magyar olvasók elé a gazdag hagyományokat életre keltő gyűjtemény, Az angol barokk líra, Vas István válogatásában. "E kötet költőiről a művelt magyar közönség nemigen hallott; ... nincs okunk szégyenkezni emiatt: az angol költők és kritikusok is csak újabban fedezték fel őket maguknak és a világnak" – írja bevezetőjében Vas István. A gyűjteményben, mely szándéka szerint is csak ízelítőt adhat a 17. század angol költészetéből, a két legismertebb alkotó közül Milton csak két szonettel szerepel (lírája Tóth Árpád fordításain keresztül már korábban ismertté lett), Dryden pedig egyáltalán nem, hiszen érett művészetével ő az angol klasszicizmus megalapítója. A kötet költői közül nem mindannyian tipikus képviselői a metafizikus iskolának: Robert Herrick a reneszánszhoz, rokokóhoz vagy romantikához tartoznék inkább, John Suckling és Richard Lovelace elsősorban csak képalkotásukban jellegzetesen barokkosak, az anglikán Herbert és a katolikus Vaughan azonban már stílusukban és szándékukban is barokk költők. Szigorúan véve csak Marwell azonosítható teljesen a metafizikus iskolával, mert Donne kiemelkedő költészete nem tűri egyetlen korszak vagy stílusmeghatározás skatulyáját. Ezért is szerepel szándékosan több – tizenhét – verssel Donne a válogatásban a többi költő 2–3 verse mellett.

1947-ben közel egy évtized munkájának eredményeként lát napvilágot Képes Géza műfordítás-gyűjteménye A Sziget (Anglia) énekel címen. A már ismert {1055.} klasszikusokon kívül (Donne, Webster, Milton, Blake, Shelley, Keats) elsősorban az eddig nem fordított, modern angol költők (Yeats, W. H. Davies, Chesterton, Masefield, Colum, Sassoon, T. S. Eliot, Osbert Sitwell, a főként regényei révén ismert Huxley, az oxfordi iskola képviselője: Auden, MacNeice, Spender) egy-egy verse került a gyűjteménybe, a legtöbb – hat vers – a "modern misztikus" T. S. Eliottól.

A biztató kezdetek után, amelyet a fenti két műfordítás-gyűjtemény is jelez, a további öt-hat esztendő a sematizmus művelődéspolitikájának jegyében, elsősorban a modern nyugati irodalomtól való merev elzárkózás szellemében telik el. A lehetőségek szinte csak a klasszikusok: Chaucer, Shelley, Burns és Milton tolmácsolására korlátozódtak.

A magyar irodalom régi adósságát rótta le 1950-ben a Franklin Könyvkiadó, amikor magyar nyelven adta az olvasók kezébe a középkori angol irodalom legnagyobb írójának, Geoffrey Chaucernek Canterbury meséit. Chaucer alig-alig volt ismert Magyarországon, s a reneszánsz másod-, harmadrangú írói között szerepelt. Ez az első válogatás, amely Chaucer társadalomkritikáját hangsúlyozza, Benjámin László, Fodor András, Jánosy István, Kormos István, Mészöly Dezső, Szász Imre és Vas István fordításában a Prológussal együtt kilenc jellemző mesét közöl: a lovag, a molnár, az apácák papja, a bűnbocsánatárus, a bath-i asszonyság, a barát, a porkoláb és a gondnok történetét, ahol lehet, megőrizve az egyes meséket összekötő átvezető szövegeket. A Chaucer-mesék műfaji változatosságát jól érzékelteti a kötet; szerepel benne a lovagregény, a fabliau, az erkölcsi célzatú tanító elbeszélés és a lovagregény paródiája is.

Shelley és Burns lírájának felfedezése, az angol forradalmi és népi költészet hangsúlyozása, sokszor túlságos aktualizálása, jellemző az ötvenes évek elejének kiadáspolitikájára. A drámai költemények részleteivel együtt több mint félszáz lírai verset, ódát közreadó Shelley válogatott költeményei néhány Petőfi-fordítás kivételével – akinek Shelley megismerését köszönhetjük –, java részében új fordításokat tartalmaz: Áprily Lajos, Babits Mihály, Devecseri Gábor, Kálnoky László, Képes Géza, Kosztolányi Dezső, Vas István, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc és mások tolmácsolásában. Robert Burns válogatott versei (1952) vetette meg minden további Burns-kiadás alapját. A majdnem száz dalon kívül félszáz vegyes költemény, epigramma és sírvers mutatja be a skót népi költészet felvirágoztatójának munkáját régi és újabb fordítók – Arany János, Lévay József, Áprily Lajos, Devecseri Gábor, Hajnal Anna, Kálnoky László, Képes Géza, Lator László, Vas István, Weöres Sándor előadásában. Szabó Lőrinc e kiadás számára fordította le a skót költő néhány versét, köztük az egyik legjelentősebbet, A vidám koldusokat. Skót és angol népballadákat, szám szerint hatvanat tartalmaz Gombos Imrének a Magvetőnél 1955-ben kiadott Angol és skót népballadák című gyűjteménye, túlnyomó többségükben olyanokat, amelyek eddig magyarul nem jelentek meg. Milton utolsó nagy költői műve, az antik mintára szerkesztett tragédia, a Sámson Dybas Tihamér fordításában 1955-ben annál az Új Magyar Kiadónál jelent meg, amely a Szépirodalmi Könyvkiadó világirodalmi szerkesztőségével egyesülve {1056.} Európa Könyvkiadó néven a világirodalom alkotásai magyar nyelvű kiadásának feladatát hivatott ellátni.

1955-től számíthatjuk tehát annak az új, máig tartó korszaknak a kezdetét, amelyben a világirodalom s így az angol költészet megismertetéséért sokkal több történt, akárcsak néhány év alatt is, mint a megelőző öt évtizedben együttvéve.

1957-ben kezd oldódni az a szellemi elzárkózás, amely a félmúlt és a kortárs nyugati költészet műveit az ismeretlenség homályába szorította a magyar olvasóközönség elől. T. S. Eliot, W. H. Auden, Dylan Thomas neve először csak folyóiratokban – 1956-ban indul a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat is –, majd antológiák lapjain szerepel, de csak a hatvanas évek második felétől jelennek meg költészetüket mélyebben, teljesebben bemutató önálló verseskönyveik.

Ám a jól ismert klasszikusok új, többségükben az eddigieknél teljesebb kiadásai mellett feltűnnek olyan költők, mint például Blake, Keats, Coleridge, Wilde, R. Browning, Joyce és Yeats, akik ugyancsak kevéssé voltak ismertek a magyar olvasók körében.

Kosztolányi Dezső válogatott műfordításai sorozatában (szerk. Vas István) jelent meg 1957-ben Byron két epikus költeménye, a Beppo és a Mazeppa, valamint az angol költészet 19. századi utolsó nagy alakjának, Oscar Wilde-nak versei, közöttük több mint tíz a hátrahagyott költeményekből és A readingi fegyház balladája. Két évvel később a Magyar Helikon Tóth Árpád fordításában külön is megjelentette a régi balladaformát felelevenítő költeményt, melynek megírására a költőt egy halálraítélt rabtársának látása ihlette.

Az Elisabeth Barrett és Robert Browning szenvedélyes szerelmének-házasságának emlékét őrző, 44 versből álló szonettfüzért – a Portugál szonetteket – Babits Mihály, Gáspár Endre, Szabó Lőrinc után Kardos László új fordításában ismerhette meg a magyar olvasó 1957-ben. Még ugyanebben az évben az angol romantika első nemzedékének, a "tavi iskola" költőjének, Coleridge-nak Rege a vén tengerészről című hosszabb költeménye is eljutott az olvasókhoz. A természetfölötti szépségű képekkel váltakozó fantasztikus, borzalmas és bizarr látomások költeményét Szabó Lőrinc teremtette újjá magyarul.

Az Ulysses világhírű írójának, a regény 20. századi megújítója, James Joyce-nak Kamarazene című versciklusa igazi felfedezése a könyvkiadásnak 1958-ban. A halvány epikai fonalra fűzött harminchat lírai miniatűrt, amely Joyce fiatalabb kori munkája, Gergely Ágnes és Tóth István fordította.

A 17. századi nagy angol költő, Milton líráját elég későn fedezte fel a magyar irodalom, mondhatni Tóth Árpád műfordításaival fordul a figyelem az ifjú Milton felé. Tóth Árpád nyomában a fiatalabb költő-műfordítónemzedék (Képes Géza, Nemes Nagy Ágnes, Vas István) is felfedezi magának a lírikus Miltont. Munkájuk legjava termését adja a költő születésének 350. évfordulójára a Janus-könyvek sorozatában megjelent kötet.

Bartos Tibor szerkesztésében 1958-ban jelenik meg Az angol líra kincsesháza miniatűr könyvsorozata, melynek nyolc karcsú kötete 1–2 íves terjedelemben ad ízelítőt az angol költészet legjelentősebb alkotásaiból, s egyszersmind a magyar {1057.} műfordítás-irodalom legszebb darabjaiból. Elsősorban ismert verseket és ismert versfordításokat válogatott a szerkesztő a kötetekbe, az érdeklődő olvasók szélesebb tábora igényeinek kielégítésére.

Az első, a 17. századot bemutató könyvecske főként Vas István 1946-os Angol barokk költők válogatására, felfedezéseire támaszkodik, s Donne kilenc, Milton két verse mellett 1–2 költeménnyel szerepelteti a 17. század kevésbé ismert költőit John Webstertől Marwellen keresztül Henry Vaughanig. A Blake-et, Burnst bemutató második kis könyv Szabó Lőrinc, Gergely Ágnes, Képes Géza, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Orbán Ottó, Kálnoky László, Kormos István, Vas István, Weöres Sándor, Devecseri Gábor fordításaiból válogat. Shelleyt önálló kötet mutatja be; a 18 vers közül a többség klasszikus – Petőfi-, Kosztolányi- és Babits-fordítás. A romantikus triász másik két tagja, Byron és Keats kilenc, illetve tizennégy verssel közös kötetben szerepel Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Tóth Árpád, Arany János, Vas István, Képes Géza, Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor és Babits Mihály fordításában.

Önálló kötet híján öröm, hogy a tavi költők, Wordsworth és Coleridge, ha csak tíz, illetve hét vers erejéig is, de külön kötetben helyet kaptak e sorozatban. Az előbbi verseit Szász Károly, Kálnoky László, Babits Mihály, Gergely Ágnes, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, az utóbbiéit Vámosi Pál, Görgey Gábor és Szabó Lőrinc tolmácsolja.

Robert Browning, akinek önálló kötetei is csak később, 1961-ben és 1972-ben jelennek majd meg, valamint Dante Gabriel Rossetti költeményeiből ad ízelítőt a hatodik könyvecske. A Swinburne-t és Tennysont néhány verssel bemutató következő kötet is hézagpótló, hiszen mindketten csak néhány verssel szerepelnek korábbi műfordítás-gyűjteményekben. E kötetben Kosztolányi Dezső, Babits Mihály és Szabó Lőrinc fordításai a Nyugat első nemzedékének szellemi orientálódását is reprezentálják. Az utolsó kötet a huszadik század huszonegy költőjének egy-egy versét gyűjti egybe Yeatstől Thomas Hardyn át, Edith Sitwellig és T. S. Eliotig (mi több, még az amerikai Ezra Pound is belekerült a válogatásba!) főként Képes Géza műfordítás-gyűjteményének [A Sziget (Anglia) énekel] egyes darabjait felhasználva. Szerepelnek még a kötetben Szabó Lőrinc, Vas István, Tóth István, Orbán Ottó, Gergely Ágnes fordításai is.

Burns verseinek legterjedelmesebb, 1952-es gyűjteménye után sorra-rendre jelennek meg különböző válogatások: az 1956-os A világirodalom gyöngyszemei sorozat kötete főként a dalokból válogat, az 1959-es A világirodalom klasszikusai sorozatban megjelent válogatás mintegy ezer sorral bővítette a korábbi, 1952-es terjedelmét. Piros, piros rózsa címmel 1966-ban ismét kiadják Burns válogatott verseit, s a korábbi fordítók – Áprily Lajos, Hajnal Gábor, Lator László, Kormos István, Szabó Lőrinc, Jékely Zoltán, Kálnoky László – mellett Nagy László neve is feltűnik. A következő évben önálló kötetben bocsátja közre a Magyar Helikon Szabó Lőrinc fordításában A vidám koldusokat, a presbiteriánus egyházi zsarnokság és a törvények szentesítette elnyomás elleni tiltakozás költeményét. Burns versei második és harmadik kiadást értek meg 1972–1973-ban az Európa {1058.} Lyra mundi sorozatában; ennek a kötetnek felépítése a Piros, piros rózsáét követi. 1959-ben Kéry László a Nagyvilág hasábjain (2. szám 235–241. 1.) Robert Burns Petőfi hazájában címmel ismerteti Burns magyarországi fogadtatását. Petőfi és Arany népies iránya a magyar költészetben lehetővé tette a világirodalom első nagy népies költőjének, Burnsnek megismertetését; a századvég egyoldalú Burns-képét azonban csak a már jelzett 1952-es új válogatás igyekezett kiteljesíteni, minthogy a "Nyugat első nemzedékének nagy fordítói nem érdeklődtek a népköltő iránt. Később Szabó Lőrinc szólaltatta meg néhány dalát, Képes Géza pedig a költő hazafias, demokratikus tartalmú dalaiból fordított." Az 1952-es kiadásról a következőket mondja Kéry László: "Nem lehet azt mondani, hogy a válogatás ... mindenestül leküzdötte a ... nehézségeket, s az elérhető legmagasabb fokot minden ponton elérte. Különböző költők és fordítók különböző hangszínekben szólaltatták meg a skót bárdot, különféle fordítói elveket követve. Akadt olyan, aki a népies hangzatok közé valami régies zamatot is vegyített, de legtöbben modern költői nyelvre fordították, sőt volt olyan is, aki a városi argot egy-egy fordulatában vélte megtalálni a burnsi népiesség korszerű magyar kifejezését."

A Chaucer-mesék fordítása és megjelentetése sem ért véget az 1950-es válogatással. A világirodalom gyöngyszemei sorozatának Kormos István fordított le öt mesét és a prológust, átdolgozván, újrafordítván a korábbi válogatásban szereplő fordításait is. A karcsú kis kötetben az összekötőszövegek vagy előbeszédek nem szerepelnek; a lovag, a bath-i asszonyság, a papi poroszló meséjén kívül, még két, korábban nem szereplő történet – a hajósé és a kanonok fegyverhordozójáé – került a válogatásba. Két évvel később A világirodalom klasszikusai sorozatban a legmegbízhatóbb Chaucer-kritikai kiadás alapján a teljes Canterbury mesék – a két prózában írt mese kivételével –, több mint 17 ezer verssor jelent meg Benjámin László, Garai Gábor, Gergely Ágnes, Görgey Gábor, Lator László, Mészöly Dezső, Orbán Ottó, Szász Imre, Szenczi Miklós és mások tolmácsolásában. Kormos István minden korábbi fordítása is szerepel a kötetben. A 22 mesét, prológust és búcsúszót az előbeszédek laza szála fűzi egybe. Az angol romantikus költészet példátlan eredetiségű művészének, W. Blake-nek csak egy-egy verse szerepelt műfordítóink – Képes Géza, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Jékely Zoltán, Hajnal Anna – összegyűjtött versfordításai között. A prófétikus látomások költőjét, a műveit maga illusztráló rézmetszőt a Versek és Próféciák kötete az első verseskönyvtől, a Költői vázlatoktól Az ártatlanság dalain és A tapasztalás dalain át a próféciákig, a kéziratos versekig és töredékekig mutatja be; a korai versek tökéletes formaművészét s végül a szabad verselés megteremtőjét, többek között Babits Mihály, Donga György, Garai Gábor, Gergely Ágnes, Görgey Gábor, Hajnal Anna, Kardos László, Kálnoky László, Képes Géza, Kormos István, Somlyó György, Szenczi Miklós, Vajda Endre, Végh György, Tellér Gyula, Tóth Eszter, Tóth István fordításain keresztül.

A középkorból hatalmas irodalmi hagyományt mentett át az angol történelem, benne ma is élvezetes olvasnivalókkal. A Sir Gawain és a zöld lovag története, amolyan Anonymus-rejtélye az angol irodalomban, szerzőjén kívül keletkezési {1059.} helyét és idejét sem ismerik pontosan. Az ősi germán alliteráló verselésű lovagregény fordítási erőpróbáját Vajda Miklós vállalta, s a kötetet 1960-ban a Magyar Helikon adta ki.

A magukat rímelőknek nevező századvégi fiatal költők, az angol dekadencia "ködlovagjai": Johnson, Davidson, R. Le Gallienue, Dowson, Rhys és az ír Yeats meglehetősen ismeretlenek a magyar olvasók előtt. A dekadensek végzetes pusztulásától egyedül Yeats menekedett meg, az ő életműve ível át az új század megújuló szellemi mozgalmaiba. Hatvan esztendő lírai termését mutatja be az 1958-as Összegyűjtött versek angol kiadására támaszkodó, két évvel későbbi Európa-kiadvány. A válogatás a kötetek idő- és sorrendjében közli a költő verseit, 13 verseskönyvéből, néhány egyéb versgyűjteményből összesen 115-öt, Kosztolányi Dezső, Kardos László, Szabó Lőrinc eddig megjelent fordításain kívül számos költő-műfordító – Benjámin László, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Simon István, Orbán Ottó, Jékely Zoltán, Illyés Gyula, Rab Zsuzsa, Donga György, Tellér Gyula – munkája eredményeként.

A hatvanas esztendő kétségtelenül kiemelkedő kötete, az angol vers fordításának Halász Gábor Az angol irodalom kincsesháza után legnagyobb teljesítménye az Angol költők antológiája. A kötet tervét Szabó Lőrinc készítette. "Vajda Miklós úgy tudta befejezni a válogatást és megszerkeszteni a kötetet, hogy nemcsak az eddig legteljesebb, hanem egyszersmind legélőbb gyűjteményt is adja olvasója kezébe" – írja az antológiáról Kenyeres Zoltán Ezerhétszáz év angol versei (1969) című esszéjében. Majd hozzáteszi: "Az angol költők antológiájának legszebb teljesítménye az a gyűjtemény, amellyel a modern angol líra gyökereit és virágzását mutatja be."

Ez a nagyszerű gyűjtemény az angol költészet történetének rövid foglalata, ezerkétszáz esztendő angol költőinek vallomása az életről, a világról és az emberről. Szabó Lőrinc útmutatása alapján, Halász Gábor válogatása és több más fontos kiadvány törekvését folytatva csaknem kétszáz ismert és ismeretlen költő közel 500 verse kapott helyet az antológiában. Terjedelme és az irodalomtörténeti teljességre való törekvés igénye tekintetében nem egy híres angol nyelvű antológiát felülmúl. A magyar fordításirodalom legjavát használja fel, élő fordítók munkáiból is válogat, túlnyomórészt új anyagot adván szinte a teljes magyar költő-műfordító gárda bevonásával. A következő fordítók szerepelnek a kötetben: Ábrányi Emil, Arany János, Babits Mihály, Bernáth István, Devecseri Gábor, Dsida Jenő, Fodor András, Garai Gábor, Gergely Ágnes, Görgey Gábor, Hajnal Anna, Hárs Ernő, Illyés Gyula, Jánosy István, Kardos László, Kálnoky László, Károlyi Amy, Képes Géza, Keresztury Dezső, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Lakatos Kálmán, Lator László, Nadányi Zoltán, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Petőfi Sándor, Pór Judit, Rab Zsuzsa, Radnóti Miklós, Sárközi György, Somlyó György, Szabó Lőrinc, Szabó Magda, Szász Imre, Tarbay Ede, Tellér Gyula, Tornai József, Tóth Árpád, Tóth István, Tóth Judit, Vajda Endre, Vajda Miklós, Vas István, Végh György, Weöres Sándor.

A magyar költészet egyetlen korszakában sem kapott olyan ösztönzést Angliától, mint például Franciaországtól, a francia költészettől. Ezért elsősorban {1060.} az angol költészetről alkotott képünk kitágítását, kiegészítését, olykor újraértékelését teszi lehetővé a gyűjtemény, amely mélyen visszavezet a múltba, az óangol kor számunkra eddig ismeretlen remekeit bemutatván, s messze előre visz a jövőbe, a kortárs költészet megismertetésével. Tiszteletre méltó az a kockázatvállalás, amellyel napjaink költőit a legfrissebb antológiákból összegyűjtött verseikkel reprezentálja. "Legfőbb célunk itt az egésznek, az angol költészet hatalmas, megállíthatatlanul hömpölygő folyamának vázlatos hosszmetszetét adni" – írja Vajda Miklós az antológia bevezetőjében.

Az angol költészet számtalan egyszemélyben epikus-lírikus alkotója okán az epika is szerepel a válogatásban, ellentétben a korábbi gyakorlattal, valamint a népballadakincs néhány darabja, a jellegzetes fanyar angol humort képviselő néhány vidám vers, s ízelítő a gyermekvers nagy múltú angol műfajából.

A válogatásban természetesen meghatározó az összeállító egyéni ízlése, személyes kötődése, véleménye is, amely még élőbbé, vonzóbbá teszi az antológiát az olvasó számára. Bizonyos költők erősebb hangsúlyt kapnak; a nagy lírikusok több verssel szerepelnek a válogatásban, ugyanúgy a két világháború költészete és a 20. század legfőbb költői irányai és törekvései is. Az angol költészet történetének, fejlődésvonalának felismerését segíti, hogy az antológia anyaga a költők születésének időrendje szerint csoportosított, s az egyes költők versei is kronologikus rendben követik egymást. S bár Szabó Lőrinc mindössze egyetlen megbeszélésen mondhatta el a kötetre vonatkozó elképzelését, mégis mindvégig érezni meghatározó jelenlétét, hiszen az ő fordítói életműve lett e gyűjtemény alapja, ő pedig az antológia legtöbb verssel szereplő fordítója. Szili József A Szigetország költészete címmel (Nagyvilág 1962. 4. sz. 603–606.) írt méltatásában kiemeli: "Az újabb angol antológiák már tükrözik azt az átértékelést, amelyet Eliot és követői végeztek el az angol irodalomtörténet egyes területein ... A szerkesztő figyelembe vette ezt az értékelést, de nem vette át egyoldalú túlzásait." Majd a következő kritikai megjegyzéseket teszi: "Sajnos a különféle csoportosulásokhoz tartozó költők bemutatása még így is kissé háttérbe szorította egyes olyan költők művészetének illusztrálását, akik nem csapódtak egyetlen iskolához sem. Érzésünk szerint ez történt Robert Graves és Edwin Muir esetében, kik jelentőségükhöz képest igen kis terjedelemben szerepelnek például az Auden-csoport költészetének bő ismertetésével szemben." Aránytalanul kevésnek tartja Dryden és Pope költészetének reprezentálását a kritikus, s azt is nehezményezi, hogy Blake, Tennyson, Browning és Swinburne költészetét a gyűjtemény elsősorban még mindig a Nyugat költő-fordítói tolmácsolásában mutatja be. De végül így summázza véleményét: "Az antológia egészére azonban az ízlés maisága jellemző, s éppen ebben a tekintetben, a versízlés csiszolásában, az előítéletek feloldásában is jelentős szerepre tarthat számot."

Az Angol költők antológiájának megjelenése amolyan mérföldkő az angol költészet magyarországi megismertetésében a háború után, s 1960-tól párhuzamosan folyik a klasszikusoknak és a modern költészet képviselőinek bemutatása, publikálása.

{1061.} 1961-ben jelennek meg az összes művek 7. köteteként Shakespeare elbeszélő és lírai költeményei és azok a drámákban szereplő dalok, amelyek Shakespeare lírájának legszebb darabjai közé tartoznak. A kötet függelékébe utalták azokat a költeményeket, amelyek ugyan általában előfordulnak a kiadásokban, de csak kis részükről bizonyítható be Shakespeare szerzősége. A Garai Gábor, Görgey Gábor, Kálnoky László, Károlyi Amy, Keszthelyi Zoltán, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor műfordításait tartalmazó kötet sorozaton kívül 1962-ben ismét megjelent az Európa gondozásában. A másik klasszikus, a 19. század eleji nagy romantikus triász tagja, Shelley, akinek négyfelvonásos lírai drámája, A megszabadított Prometheus, Weöres Sándor átültetésében jelent meg a Móra Kiadónál. Élete utolsó négy esztendejében írta Shelley legragyogóbb műveit, köztük legzeneibb költeményét, A megszabadított Prometheust, amely nem színpadi mű, hanem könyvdráma, s benne a költő jövőbe vetett hite, a képzelet minden valóságos nyomorúságot kioltó hatalma nyilvánul meg. Két esztendő múlva Kardos László és Kéry László szerkesztésében, az 1950-es válogatás után Shelley versei láttak ismét napvilágot, majd 1973-ban a Lyra mundi sorozatban az előző kiadásokhoz képest számos új fordítással, több mint félszáz verset tartalmazó gyűjtemény jelent meg.

A sokáig érthetetlennek tartott Robert Browning első önálló kötete – És Pippa énekel ... című drámai költeményével – 1961-ben jelent meg különböző válogatásokban szereplő néhány műve után. A költemény főhőse, a szegény kis szövőlány, Pippa azt az erkölcsi erőt személyesíti meg, amely az igazságnak megfelelően helyreállítja a világ egyensúlyát jó és rossz között. Robert Browning az a "költő, aki nem volt igazán se lírikus, se epikus, aki verses drámákat írt nagy drámai jellemvizsgáló erővel, de a dráma éltető eleme, a mozgás nélkül, aki így, e szokatlanságban volt nagy költő" jellemzi utószavában fordítója, Szász Imre. Több mint tíz év múlva ismerheti meg az olvasó a Tébolyda-cella (1972) című kötetből Robert Browning verseit a Nyugat költőinek és a fiatal költő-műfordító nemzedéknek (Dávidházi Péter, Gergely Ágnes, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Várady Szabolcs) jóvoltából. A sokak által a modern angol költészet megteremtőjének tartott Robert Browning drámai költeményeiből, a pályája csúcsának tekintett Férfiak és nők című kötetéből és késői verseiből válogatott Tótfalusi István, a verseskönyv szerkesztője.

Shelley és Byron mellett az angol romantika második nemzedékének legnagyobb költője John Keats. A negyvenes években Cs. Szabó László Három költő (1942) című antológiája válogatott Byron és Shelley mellett az ő műveiből is. Azóta az előbbi kettő versei több ízben megjelentek, Keats költészetének legjava, a teljességet megközelítő, méltó válogatásban azonban csak 1962-ben szólalt meg, többek között Devecseri Gábor, Eörsi István, Fodor András, Gergely Ágnes, Károlyi Amy, Kosztolányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Kálnoky László, Vas István, Végh György és Weöres Sándor tolmácsolásában. Ez a közel száz elbeszélő és kisebb költeményt tartalmazó kötet szolgált az 1975-ös újabb válogatás alapjául, amely Katona Tamás munkája, s az Európa Lyra mundi sorozatában jelent meg.

{1062.} Ábrányi Emil több mint félévszázados fordítását, a mindössze 36 évet élt, viharos sorsú Byron Don Juanját Görgey Gábor átdolgozásában 1964-ben vehette újra kézbe az olvasó. Hegedüs Géza a kötet előszavában megállapítja, hogy Byront az utóbbi évtizedekben kevesebben olvassák, mint korábban, s fordítóink egyre ritkábban tolmácsolják verseit. A Don Juan című verses regény költői életművének legértékesebb, töredékben maradt darabja. Könnyed és mulatságos, de egyben igen nagy figyelmet igénylő olvasmány: szinte leltára a kor eszmevilágának. Ábrányi Emil fordítása még ma is műfordítás-irodalmunk remekei közé tartozik, új kiadása régi tartozása volt a könyvkiadásnak. Több mint tíz évvel később Byron válogatott műveinek (1975) két kötete jelent meg szintén az Európa gondozásában, amelynek 2. darabja az előbb tárgyalt verses regény változatlan újabb kiadása. Az első kötet verseket, szatírákat, elbeszélő költeményeket, köztük a Kosztolányi Dezső válogatott műfordításaiban önálló kötetben megjelent Beppót és Mazeppát, valamint drámákat tartalmaz többek között Dávidházi Péter, Devecseri Gábor, Eörsi István, Fodor András, Garai Gábor, Geher István, Gergely Ágnes, Harsányi Zsolt, Ignotus Pál, Jánosy István, Orbán Ottó, Szabó Lőrinc, Tandori Dezső, Tóth Árpád és Várady Szabolcs fordításában.

A tökéletes formák művészét, Swinburne-t Babits Mihály ismertette meg a magyar olvasókkal a Nyugatban, 1909-ben, a költő halálakor. "Egymaga annyi új metrumot talált fel, mint kortársai együttvéve nem, s az előtte élt angol költők közül is alig valaki" – írta róla. Az 1965-ös Tenger és alkonyég között című válogatás megjelenéséig kevés fordítás született tőle, más Viktória-kori költőktől, Tennysontól, Browningtól sokkal többet fordított a Nyugat három nemzedéke. A harminc művet közzétevő gyűjtemény a Swinburne-kötetek rendjében ad válogatást a Versek és balladák első és második sorozatából és későbbi kötetekből Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc mellett Hajnal Anna, Orbán Ottó, Gyárfás Endre, Gergely Ágnes, Kálnoky László, Weöres Sándor és mások fordításában.

Akárcsak több más költőt, Dylan Thomast is az 1960-as antológiából ismerhettük meg. A hevesen vitatott, egymástól eltérő értékeléseket kiváltó "legendás" költőegyéniségnek hozzánk is a mítosza érkezett előbb s csak aztán, először 1966-ban összegyűjtött versei Geher István szerkesztésében, Eörsi István, Geher István, Gergely Ágnes, Görgey Gábor, Illyés Gyula, Kálnoky László, Károlyi Amy, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Weöres Sándor és mások fordításában. Majdnem száz vers, néhány novella, egy-egy rádiódarab kevés beszédű, tragikus poétája, akinek vallásosságában sajátos panteizmus nyilvánul meg – a természet számára örök körforgás, melyben élet és halál egy végső rendbe illeszkedik. Dylan Thomas, aki kortársait és későbbi értékelőit William Blake-re, az angol romantika különös géniuszára emlékezteti, valójában az intellektuális költő, T. S. Eliot tökéletes ellenképe.

"T. S. Eliot külön fejezet az angol költészet történetében. Ezra Pounddal együttműködve, évtizedekre meghatározta az angol nyelvű líra útvonalát, életműve mérföldkő az angolul beszélő országok irodalmában" – írja Kenyeres Zoltán {1063.} idézett tanulmányában (382. 1.). Műveinek első tekintélyes gyűjteménye 1966-ban jelent meg Vas István tolmácsolásában, de már korábban Devecseri Gábor, Kálnoky László, Képes Géza, Szabó Lőrinc és Weöres Sándor is foglalkozott átültetésével. A válogatott versekkel együtt jelent meg a Gyilkosság a székesegyházban, amely az első nagyszabású kísérlet az angol verses dráma Shakespeare-ig visszanyúló hagyományának felújítására.

A verseskönyv Vas István Vallomás Eliotról és Látogatás Eliotnál címmel személyes élményeinek leírásával mutatja be a század amerikai származású nagy költőjét. Először Babits Mihálytól hallott róla, "aki ismerte az ismeretleneket is, a moderneket is, akik közül Eliot nevét emlegette mint a legnagyobbat". Vas István fordítói pályájának bevallottan legnagyobb erőpróbája a "sokrétegű", "ravasz mélységű" és "szédítő távlatú" mű, a The Waste Land, amelyet ő Átokföldje (1966), néhány évvel korábban Weöres Sándor pedig A Puszta Ország (1958) címmel fordított le. Kenyeres Zoltán az angol műfordításról szóló írásában önálló fejezetet szentel "e két különböző, de egyaránt magas színvonalú" átültetés bemutatásának, értékelésének és az Eliot-művel való szembesítésnek. A 433 verssorból és a hozzá fűzött 191 sornyi filológiai magyarázatból álló költemény határkő az angol és az európai költészet fejlődésében, ahogyan a prózáéban Joyce Ulyssese az. Szerepel a válogatásban az Alfred Prufrock szerelmes éneke, költemények 1920-ból, az elioti gondolkodásban és költőiségben fordulópontot jelentő Hamvazószerda és az 1943-as Négy kvartett, amely az új Eliotot, a metaforákkal és képekkel takarékosabban élő költőt mutatja be. Hat évvel később, 1972-ben Nemes Nagy Ágnes, Tandori Dezső, Tellér Gyula, Tótfalusi István és Weöres Sándor leleményesnél leleményesebb fordításában adta közre a Móra Kiadó Eliot azóta világhírre szert tett Macskák könyve című művét. A tizenhárom "macskaportré" csupa képtelen humor, groteszk túlzás, nevetésre ingerlő, felnagyított megfigyelés, megannyi egymástól különböző macskakarakter.

Vas István 1946-os, az angol barokk lírát bemutató gyűjteménye óta egy-egy műfordításkötetben tűnt csak fel John Donne-nak, az angol "metafizikus költészet" megteremtőjének néhány verse. Nagy adósságot törlesztett a magyar könyvkiadás, amikor, 1967-ben, Égi és földi szerelem címmel kiadta a költő válogatott verseit Eörsi István, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Károlyi Amy, Képes Géza, Molnár Imre, Orbán Ottó, Vas István fordításában. A bonyolult intellektualitású, szenvedélyes barokk költő több mint harminc szerelmes versét, néhány elégiáját, és húsznál több istenes versét olvashatjuk, mely utóbbiakban a vallásos megszállottság szinte erotikus felhangokkal keveredik.

A baloldali szemléletű, úgynevezett "oxfordi" költőcsoport, Auden, Isherwood, MacNeice, C. Day Lewis, Spender költőnemzedéke "a forradalomvárás komor és elszánt költői programjával lépett Eliot, a modern angol líra vezérének nyomába", "az antik kultúra eszményeit, az angol költészet nagy hagyományait s a maga nyugtalan újat-akarását hozta a gazdasági válsággal, munkanélküliséggel és üres konvenciókkal terhes, háborút érlelő, nyomasztó világba, és büszke individualizmusát marxizmussal próbálta egyeztetni, Eliot végtelenül bonyolult költői {1064.} metafizikája alapján" – írja róluk Vajda Miklós, aki a Nagyvilág 1960-as évfolyamában két költőt – Louis MacNeice-t (1960/2) és Cecil Day Lewist (1960/6) – mutat be közülük Kálnoky László fordításaival.

Auden neve már 1958-ban feltűnik a Nagyvilág pályázatán díjat nyert fordítások között Gergely Ágnesnek köszönhetően, majd 1959-ben ismét, Vas István Angliai utazás című írása egyik szemelvényeként egy Auden-vers is megjelenik. Azonban egészen 1968-ig kellett várni, míg a T. S. Eliot utáni angol költőnemzedék legjelentősebb tagjának válogatott versei Achilles pajzsa címmel, önálló kötetben jelenhettek meg. Harmincöt vers – Fodor András, Gergely Ágnes, Hernádi Miklós, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Képes Géza, Lakatos Kálmán, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor fordításában – mutatja be költészetének nagy vitalitását, virtuóz formaművészetét.

Három évszázaddal az újkor legnagyobb vallásos eposzának, Milton Elveszett Paradicsomának megírása után, Jánosy István új, modern fordításában tette közzé a Magyar Helikon a puritán forradalom eszmevilágának és Milton belső vívódásainak e nagyszabású szintézisét. Miltonra és költészetére az e kötetet is bevezető Szenczi Miklós már 1958-ban a Nagyvilág lapjain is felhívta a figyelmet. A fordítás nehézségeiről Jánosy István szól az eposzhoz fűzött tanulmányában, amelyben megemlíti Jánosi Gusztáv ma már élvezhetetlen, múlt századi fordítását, továbbá beszél a 20. századi nagy költő-műfordítókról, Szabó Lőrincről és Kálnoky Lászlóról, akik szintén fordították a Shakespeare mellett legnagyobbnak tartott angol költőt.

A 15. századi John Skeltontól a 20. századi Dylan Thomasig 65 költő egy-egy szerelmes versét mutatja be a Byron-vers címét kölcsönző antológia, A szépség lányai (1970) Katona Tamás válogatásában, Babits Mihály, Fodor András, Gergely Ágnes, Kálnoky László, Kardos László, Képes Géza, Kosztolányi Dezső, Lator László, Molnár Imre, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Pór Judit, Szabó Lőrinc, Tótfalusi István, Vas István, Weöres Sándor fordításában.

1974-ben az Európa Kiadó két angol költő kötetével örvendeztette meg az olvasókat.

Az ősi arisztokrata Sitwell család három költőt adott a 20. századnak, közülük Edith Sitwell, akinek Káin árnyéka címmel összegyűjtött és válogatott kötetei alapján Szemlér Ferenc fordításában és válogatásában ismerhettük meg műveit, a legjelentősebb. A nyelvben rejlő zenei lehetőségek, hanghatások kiaknázása jellemző Sitwell költészetére; versteremtése elsősorban érzékeinkre kíván hatni, s csupán áttételesen az értelemre. E fordításkötet tudatosan vállalt célja, hogy kevésbé nyit szabad teret a nyelvi leleménynek, utánzó játékosságnak, inkább az értelmi mozzanatot igyekszik kibontani.

A Magyarországra gyakran és szívesen látogató Robert Graves mindenütt a világon, saját hazájában is a nagysikerű Claudius-könyvek és más történelmi regények írójaként ismert, s csak kevesen tudják, hogy költő is, pedig az angol kritika éppen a lírikust ünnepli benne. Devecseri Gábor, Gergely Ágnes, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Somlyó György, Tandori Dezső és Végh György {1065.} fordításában a 40 verseskönyvet maga mögött tudó Gravest mutatja be A szerelem tünetei című kötet. A válogató Vajda Miklós 5 kötet anyagából és a rendelkezésére bocsátott kéziratokból állította össze ezt a 111 versből álló gyűjteményt, amely az első idegen nyelvű válogatás a magát múzsa-költőnek valló Graves költészetéből.